…a díszlettologatás külső szemlélő számára kevesebb érdekességet tartogat, mint az öltözői pletykák vagy a büfében zajló események.

Kezdetben csak szex volt és más semmi. Igaz, már akkor is színházban, próbaidőszak alatt, dramaturg csajjal és színésszel a főszerepekben. Bevált recepten pedig ne nagyon változtass, állítja a népi bölcsesség, így aztán maradt a színház, és persze maradt a szex, az egyestés kaland azonban hatestés szinte-viszonnyá alakult át. De van-e benne ennyi?

csak_szinhaz_es_CIKK

Megafilm

Hogyne lenne. Mert a színházcsinálás folyamata, egyáltalán: a nem közönségforgalmi terület, a nézőktől elzárt színpad mögötti világ izgatja a fantáziát. Nem véletlenül népszerűek a nyílt próbák vagy a Színházak éjszakáján a kulisszajárások. És még inkább izgatja a civil fantáziát a színházcsinálók életének privátabbik szegmense, a ki kivel volt/van/lesz együtt, ami kedvelt témája a napi bulvárnak is. De se szeri, se száma a jóval művészibb feldolgozásoknak, a színházcsinálók (konfliktusos) magánéletéről szóló színdaraboknak – legyen elég bizonyítékképp néhány példa: A testőr, az Othello Gyulaházán vagy a Még egyszer hátulról. Mindezektől természetesen nem a rögvaló bemutatása az elvárás, és optimális esetben a néző tudja, mit mennyire vegyen komolyan; hogy az elé tárt helyzetek sarkítottak, és sokszor a humor túlzófokáig elvitt hangnemben fogalmaznak.A Csak színház és más semmi pontosan illeszkedik ebbe a fősodorba. Épp csak felvillantja az előadás készítésének fázisait és a színházi háttérmunkát, mert valóban, a jelenet kitisztítására szolgáló, sokadik ismétlést igénylő emlékpróba vagy az előadás előtti beépítés és díszlettologatás külső szemlélő számára kevesebb érdekességet tartogat, mint az öltözői pletykák vagy a büfében zajló események. (És arról még nem is beszéltünk, hogy a szerző számára milyen hálás téma egy ilyen szituáció.)

„A sorozat a teátrum világába kalauzolja a nézőket, bepillantást engedve a kulisszatitkokba. Ármány, szerelem, féltékenység, szakmai irigység a színpadon és azon kívül.” Öt rész után inkább az utóbbi mondat tartalma látszik beigazolódni. A sorozat alapján nem igazán lehetne összeállítani az ügyelők munkaköri leírását, és azon is sokan meglepődnének, ha a súgó az első sorban ülve súgná végig a próbákat. Azt pedig őszintén remélem, hogy a sorozatból a Színház- és Filmművészeti Egyetemre aspiráló fiatalok szülei nem vonnak le messzemenő következtetést, és nem tiltják el gyermekeiket az intézménytől azzal az indokkal, hogy azt mondták a tévében, a Vas utcai büfét fűszag lengi be. (A Kaposvári Egyetemről és a határon túli magyar színészképzésről nem esett szó.)

csak_szinhaz_es_CIKK2

Megafilm

A Komédiás Színházban vagyunk tehát, ami finanszírozását tekintve valahol az állami és a magánszínház között lehet. Nem kifejezetten erős kezű igazgatója beszélget a miniszterrel a támogatásmegvonások ügyében, a pályázati kuratóriumból megírják neki még a döntés előtt, hogy esélyes a nyerésre, de a következő premier anyagi sikerére – az intézmény adósságai miatt – legalább annyira számít, mint ha egy kizárólag üzleti alapokon álló színházat vezetne. Az art decós sorozatfőcímben meg is jelennek a dollárok (bár ez a forgatásnak helyet adó Thália Arizona-múltjára is lehetne egy szép utalás). Mindenesetre békebeli ez a világ, ahol a bulvárcímlapok egész házakat adnak el. Némi családi vállalkozás jelleget kölcsönöz a Komédiásnak a kasszadarabokat futószalagon szállító dramaturg írófeleség. Az ő régi-új darabján, a történetet főszereplő színésznő-rendező páros legendás előadásának majdnem-reprízén, az Édes kis semmiségen áll vagy bukik minden.Az, hogy mi vezetett a financiális problémákhoz (netán a büfé és az igazgatói iroda falain lógó plakátokon hirdetett előadások: az EMKE, a Vérszipoly vagy a Hétköznapi őrületek nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket?), nem derül ki. Valóság és fikció furcsa egybeérésére viszont szép momentum, hogy az említett három előadásból kettő meglehetősen rövid szériát futott. Öröm felfedezni a poszterek között a 2011-ben bemutatott és még mindig futó szeret…LEK-et. Valljuk be, bizarr bája van annak, hogy rajta Kiss Diána Magdolna mellett a színészből nem kifejezetten NER-kompatibilis politikussá lett Barabás Richárd látható.

A sorozat férfi főszereplője a tehetséges dívafeleségét épp egy pályakezdő színésznőre lecserélő, kora negyvenes rendező. Kapuzárási pánikja nem mérhető a Csak szex és más semmi Paskójáéhoz, rendezőként sem tűnik formátumos tehetségnek. Üzembiztos lebonyolító, különösebb invenció és formabontás nélkül. Az a típusú rendező, akinek felfelé kunkorodó pályaívét a jó színésznők és az okos író-dramaturg (szintén nő) rajzolták – ők hozzák neki a színpadi megoldásokat, ő pedig él velük. (Mármint a megoldásokkal.) Kizárt dolog, hogy következőleg valóban A tavasz ébredését szeretné színre vinni, pláne egy olyan színházban, ahol az igazgató erre annyit jegyez meg, „Jó vidám címe van”.

Nem ez az egyetlen finom allúzió a Színházban a Szexre. Az olvasópróbán itt is van kiejtésbeli kioktatás (csak nyelvet váltunk, franciáról angolra), a nem véletlenül mellőzött, magát túlpozicionáló fiatal színésznő itt is szöveget követel magának, és egy emblematikus zuhanyozójelenet pandant-ja is majdnem megvalósul. Nem gondolnám, hogy a forgatókönyvírók itt úgy jártak el, mint történetük dramaturgja, aki ha leblokkol, régi darabjaiból próbál ihletet meríteni. Sőt: kifejezetten jólesőek, szellemesek ezek a párhuzamok.

Ami viszont kevéssé jóleső vagy szellemes, az a kritikusok kezelése, a rólunk festett kép. Nem lelki eredetű a problémám. Elnézően mosolygok a kritikusok díját frissen elnyert fiatalember karakterén, aki jelenleg Übüt csinál csupa próbababával. Mert a kritikusdíjat a zavaros lilán kívül más árnyalatra is adják. (Azokra adják csak igazán.) Nem az zavar, hogy a sorozatban referenciaként említett szeriőz lapokat, az „Új Szót” és a „Színképet”, a bennük megjelenő kritikákat senki nem olvassa. (Igen, tudjuk, próbálunk ellene tenni.)

Kizárólag definíciós. A trashben utazó bulvárújságíróra használni a „kritikus” kifejezést – ezt erősen kikérem magamnak. Az író abból él, amiben él. Elhiszem, hogy a felhasználhatóság és a fikció szempontjait figyelembe véve egy gyöngyszem Koltai Tamás és Radnai Márk konfliktusa (már ha ez a legjobb meghatározás rá), de gyakorlatilag teljes szó szerinti idézetként beemelni Radnai emlékezetes, ujjletörős fenyegetését, ráadásul a jelenetben utcai rugdosásba és leköpésbe torkollóan, pláne olyan témák és lesifotózás kapcsán, ami a kritikusi munka látókörébe nem tartozott, nem tartozik, meglehetősen ízléstelen – és nem csupán Koltai Tamás halála miatt. A Juditnak hívott „legszemetebb kritikus” meg az atelier-nél is atelier-bb poén. Valószínűleg csak szűk kör háborodik fel ezen. Körülbelül annyira szűk, mint amennyire szűk kör érzi halványan az Édes kis semmiség egyik jelenetében a Liliom hatását. És ez a két kör valószínűleg ugyanaz. Mi több, pontosan egybeesik azzal, amelyik a minőség érdekében a személyes érintettségen minden esetben felül tud emelkedni.

Viszont a sorozat a színházcsinálókról sem fest pontos és igaz képet. Mert lehet áskálódni a büfében, sőt – nem árulok el nagy titkot – szoktak is. A színházban viszont az a csodálatos, hogy a produkció mindig szent, annak résztvevői a végeredmény érdekében a személyes érintettségen minden esetben felül tudnak emelkedni. A minőség megítélése más kérdés. A profizmus nem.

A sorozat utolsó része február 14-én vasárnap 21 órai kezdettel tekinthető meg a Duna Televízión (a szerk.)

Csak színház és más semmi – Duna Televízió

Rendező: Miklauzic Bence, Nagypál Orsi. Író: Divinyi Réka. Forgatókönyvíró: Goda Krisztina. Zeneszerző: Balázs Ádám. Operatőr: Gibárti Viktor, Babos Tamás. Vágó: Mezei Áron.

Szereplők: Csányi Sándor, Schell Judit, Szervét Tibor, Szávai Viktória, Vecsek Miklós Hasi, Mikecz Estilla, Fehér Tibor, Lovas Rozi, Géczi Zoltán, Hábermann Lívia, Sipos Vera, Dengyel Iván, Udvarias Anna, Pálos Hanna

Facebook Comments