… frissessége és játékossága mellett is húsba mar…

Kétféle ember van: aki seper, és aki sepertet. A Szabó Magda világhírű regényéből kiragadott gondolat rögtön az előadás elején elhangzik, és előrevetíti, hogy nemcsak két ember, hanem két világ is egymásnak feszül majd. Az ajtó színpadi adaptációja új hangsúlyokkal és egészséges humorral mutatja be az írónő, Szabados Magda, és bejárónője, Szeredás Emerenc különös viszonyát.

ajto_Máthé_András_CIKK1

Máthé András felvételei

A sepréssel és a sepertetéssel kapcsolatos megállapítás persze leegyszerűsítő, az emberiség nem kizárólag urakból és cselédekből áll, de a két főszereplő, Emerenc és Magda kapcsolatát pontosan jellemzi. Társadalmi hátterük, fizikai és szellemi munkához való hozzáállásuk, élethez és halálhoz való viszonyuk, egyáltalán a világról való gondolkodásuk szöges ellentétben áll egymással, és ezeket a különbségeket a debreceni Csokonai Színházban, Naszlady Éva rendezésében bemutatott darab remekül ki is domborítja. A színpadkép is ráerősít a különbségekre: bal oldalát az írónő és férje nagypolgári lakásának modern belső tere foglalja el. Magasabb alapokra is emelték, mint a jobb oldalon álló kis lakást, Emerenc odúját, amit csak kívülről látunk, és amelynek ajtaja még a legközelebbi ismerősök előtt is ritkán nyílik meg. A címben is megjelenő ajtó jelkép, mögötte valami olyasmit sejtünk, amit takargatni kell. A két lakás a szünetben helyet cserél, ráerősítve arra, hogy a két főszereplővel is nagyot fordul a világ.

Emerenc és Magda, vagyis aki seper, és aki sepertet, lassan közelednek egymáshoz. Emerenc már alkalmazása előtt feltételeket szab, mintha kezdettől fogva ő irányítaná az eseményeket. A jómódú értelmiségi pár nem tud meglenni nélküle, képtelenek rendben tartani lakásukat, időt szakítani a bevásárlásra és a főzésre, munkájuk mellett egyéb ügyes-bajos dolgaikat intézni: Emerenc nélkülözhetetlen lesz. A húsz év történetét felölelő háromszáz oldalas regényt két felvonásba sűrítve látjuk, de mégsem emészthetetlen ez a töménység. A regényt Adorján Beáta alkalmazta színpadra, olyan mellékszálakat kihagyva, mint a vidéki rokonság felkutatása, vagy Viola kutya története. Hangsúlyosabbá tette ugyanakkor azokat a jeleneteket, amelyek a két dimenzió, urak és szolgák világa közötti különbséget szimbolizálják. Ilyen jelenet a giccses porcelán kutyaszobor körüli huzavona. A józan paraszti eszével gondolkodó, műveletlen, a sznobériát mélyen megvető Emerenc egyszerűen nem érti a giccs fogalmát, és hogy mitől hamis a szobrocska, ha egyszer hasonlít egy valódi állatra, van teste és feje, füle és farka.

Magdának Emerenccel együtt azt is el kell fogadnia, hogy a házvezetőnő – ajándékként – hasonló kacatokkal árasztja el lakásukat. Persze Emerenc is nehezen fogadja el, hogy Magda számára az írás jelenti a munkát. Nemcsak megkedvelik, meg is szeretik egymást, kvázi anya-lánya kapcsolat alakul ki kettejük között. Az előadás egyik legerősebb jelenete az esti lakoma, amelyben Emerenc, miután hiába várja egy titokzatos vendégét, végül Magdát eteti és itatja végtelen szeretettel. Szintén katartikus a gát átszakadásának pillanata, amikor a múltját féltve őrző öregasszony végre családjáról, szerelméről, magától kezd mesélni. A közeledés ellenére ez a furcsa anya-lánya kapcsolat nem ível végig felfelé: már az elején hullámvasútra ül, és ott is marad. Fokozatosan válnak egymás életének részévé, de hol Emerenc váratlan reakciói kergetik az őrületbe Magdát, hol pedig ő sért határokat és gázol bele a bejárónő életébe.ajto_Máthé_András_LEAD

Emlékezetes a Kossuth-díjas Kubik Anna alakítása, aki egy olyan, mindenkori cselédet formáz, aki mindannyiunk szorgalmas és fáradhatatlan falusi nagyanyja lehetne, és aki mindenkit a maga módján szeret. Emerence a piszkos munkát elvégző fejkendős öregasszonyként is szigorú és erélyes, látszólagos barátságtalansága mögött pedig ott bujkál a minden körülmények között megingathatatlan emberség. Varga Klára elegánsan formálja meg a sikeres, sokszor ingerült és hisztérikus, néha vívódó Magda szerepét, a Vranyecz Artúr Tiborja pedig úgy marad a háttérben, hogy határozott karaktere révén mégis fontos szereplővé válik. Amennyire lehet, kivonja magát a két nő küzdelméből. A regényhez képest karakteresebb arcot kap néhány mellékszereplő is. Többek között az idős Brodarics úr (Bicskei István), aki udvarol a szintén idős Emerencnek, aztán a reménytelenül magányos Polett (Kacsur Andrea), akit Emerenc meg sem próbál megakadályozni az öngyilkosságban, valamint az életvidám és ambiciózus Sutu (Edelényi Vivien), aki az idős és beteg házvezetőnő munkájára és szolgálati lakására pályázik. A jelenetek dinamikája végig fenntartja a figyelmet, az előadásba csempészett finom és egészséges humor pedig remekül ellensúlyozza a tragikumot, a fajsúlyos kérdéseket. Mennyit mutathatunk meg magunkból másoknak? Beléphetünk-e valaki olyannak az ajtaján, aki látványosan ragaszkodik ahhoz, hogy az zárva maradjon? Mindenáron meg kell-e mentenünk valakit a magánytól, a betegségtől, a haláltól?

Emerenc hagyja távozni azt, aki távozni szeretne, Magda viszont nem engedi elmenni Emerencet. A második felvonás végére Emerenc házának ajtaja kórházi ággyá változik, ezzel semmissé válnak titkai, az ajtó pedig nemcsak jelképesen, de fizikailag is elveszíti eredeti funkcióját. Az új színpadi adaptáció frissessége és játékossága mellett is húsba mar, és ahogy azt kell, továbbgondolásra késztet. Nemcsak a mindenkori társadalmi viszonyokról, hanem a mindenkori emberi kapcsolatokról is mond valamit, ami ma sem kevésbé aktuális.

Szabó Magda: Az ajtó. Színpadra alkalmazta: Adorján Beáta – Csokonai Nemzeti Színház

Szereplők: Kubik Anna, Varga Klári, Vranyecz Artúr, Kacsur Andrea, Edelényi Vivien, Bicskei István, Miske László, Jámbor József/Bakota Árpád, Szécsi Bence, Tar Dániel

Díszlet- és jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina. Rendező: Naszlady Éva

Facebook Comments