Puskás Panni: Szent fallosz

Férfivallomások – Sanyi és Aranka Színház
2016-06-06

Talán jó lett volna, ha ez a téma is kissé reflektáltabban jelenik meg, mint hogy amúgy tiszteljük és szeretjük a nőket. Persze és köszi.

A Férfivallomások című előadásból az derül ki, hogy nemcsak mi, nők, hanem bizony a férfiak is a fallosz uralma miatt szenvednek, csak kicsit másképp, úgyhogy nagyon megsajnáltam őket.

Roppant szimpatikus vállalkozás, amikor egy nő, esetünkben Selmeczi Bea úgy dönt, hogy ír egy szöveget a férfiak legmélyebb frusztrációiról, majd színpadra állítja azt. Persze, lehetne azt mondani, hogy ez olyan, mintha férfiakat faggatnánk a PMS és a menzesz okozta kínokról. De mivel tudást nemcsak a tapasztalat segítségével szerezhetünk, ugyan miért is ne lehetne egy férfinak releváns véleménye ezekről?

Fasz, pénisz, fütyi, kuki, bráner, farok, hímvessző, dákó. Hogy társadalmilag mennyire tabu a nemi szervekről beszélgetni, azt az is jól bizonyítja, hogy pironkodva írtam le ezt a pár szót, az olvasót pedig feltehetően zavarba hozza egy kissé, hogy egy kritikában látja. Nagyjából ez derül ki az előadásból is, mely prüdériától mentesen használja a legkülönbözőbb szinonimákat a férfi hímtag megnevezésére. De mire a szöveg elkezdődik, már egyáltalán nem lehet minket meglepni, mert felvezetésként egy rövid, életigenlő popszámot hallgatunk, az It’s a penis címűt, melyhez klip is jár: egy cuki animációs film gördeszkázó, motorozó, bungee jumpingoló, táncoló, összehúzódó és erektáló, de minden pillanatban boldog hímvesszőkről. A közönség tagjai rövid időre zavarba jönnek, majd később jóízűen nevetnek, esetenként rá is unnak kicsit a témára.

A háttérben a vetítés ugyanúgy nem kímél minket, ahogy a szöveg sem: péniszeket és pénisz alakú tárgyakat látunk, melyek illusztrálják a négy színész mondatait, vagy éppen párbeszédben állnak velük. De csak az előadás legvégén értem meg, hogy a képek közül valami hiányzott. „Izlandon 1997-ben nyitotta meg kapuit a világ első és máig egyedülálló, kizárólag hímtagokat bemutató múzeuma, ahol a sziget valamennyi emlőse képviselteti magát. Vagyis csak majdnem minden emlőse: egy faj ugyanis hiányzott. A gyűjtemény az emberi szerv nélkül csonka. Ti oda-ajándékoznátok a péniszeteket egy múzeumnak?” Ez a szöveg áll az előadás ismertetőjében, és e múzeum megidézésével kezdődik és végződik az este. Ám a háttérben vetített képek között ugyancsak nem találunk emberi szervet, vagyis az előadás ugyanúgy nem merte/akarta képileg reprezentálni tárgyát. De mi a baj a fasszal? – teszem fel a kérdést, meg az előadás is, amely egy óra húsz percben próbál erre válaszolni, de sajnos nem százszázalékos sikerrel.

017_ferfivallomasok_juhasz eva 1

Juhász Éva felvétele

Pedig tényleg elég mozgalmas felolvasó színházat látunk, melyet nemcsak a videók, hanem különböző műfajú zenei betétek színesítenek a Monty Python Penis Songjától egészen a rapszámokig. Mind közül a legviccesebb Mohai Tamás rappelése, amely a kicsi farok traumáját dolgozza fel. És van négy férfi színészünk is (Bán János, Menszátor Héresz Attila, Mohai Tamás, Miklós Marcell), akik láthatóan készen állnak arra, hogy kitárulkozzanak, és kicsit beszéljenek arról, mi nyomja a lelküket, vagy hogy némi öniróniát gyakorolva szórakozzanak magukon velünk együtt. És bár négy generáció egy-egy szereplője beszél hozzánk a színpadról, felvetett problémáik inkább tűnnek általánosnak, mint életkorhoz köthetőknek.

A Férfivallomásokkal a legnagyobb probléma az, hogy a dolog egyszerűbb végét fogja meg, ha szabad ilyet mondani. Egy ismeretterjesztő műsort látunk a pénisz kultúrtörténetéről, társadalmi és művészeti reprezentációiról, melyet nem vagyok benne biztos, hogy párbeszédnek kellett volna álcázni, talán jobban működött volna, ha formailag, mondjuk, egy egyetemi előadás kereteit teremti meg. És míg az elhangzó adatok humorosak, meglepőek vagy elgondolkodtatóak, addig a szövegbe ágyazott kis történet borzasztóan gyenge lábakon áll, és nem tart sehová.

Van ugyanis egy főszereplőfélénk, akit Miklós Marcell alakít, és akinek legfőbb problémája az, hogy a pénisze hatalmas és engedetlen, gyakorlatilag tőle elkülönült életet él, és irányítja a tetteit. A férfiak a farkuk után mennek – mondhatnánk az üvöltő közhelyet, és igen, elképzelhető, hogy van a férfiaknak egy ilyen félelmük, de összességében mégis a francba az egésszel. Az igazság ugyanis az, hogy a férfiak nem ösztönvezéreltebbek, mint a nők, de az iménti klisé gyakorlatilag akármilyen helyzetben felmenti őket a felelősségvállalás alól. Másrészt dramaturgiai probléma, hogy e történet több példával illusztráltatik az előadás során, de a legkevésbé sem fejlődik, hanem csak önmagát ismétli. Persze, van ebben is üdítő irónia: például akkor, amikor Menszátor Héresz Attila eljátssza Miklós Marcell péniszét, vagy amikor Mohai Tamás csak vonakodva hajlandó eljátszani a pénisszel gyanútlanul szembekerülő nőt. De ez a történetszál összességében mégis úgy tűnik, csak ürügyül szolgál egy esti fejtágításhoz, mely a férfiak szexualitásának történetével és kultúrába ágyazottságával foglalkozik.

És bármilyen érdekes információkat tudunk is meg így Jézus péniszéről, kortárs művészeti alkotásokról, Guinness-rekord méretekről, az ókorról, a középkorról vagy Sigmund Freudról, a hallottak nem állnak össze rendszerré, nincs koherens következtetés, amely megmagyarázná, mi közük egymáshoz az egyes szekvenciáknak, már azon kívül, hogy mind a hímvesszőről szólnak. És ami a legfontosabb: mindezek következményeképp nem születnek valódi kitárulkozások, vallomások, nincs tétjük a színházi pillanatoknak. Egy férfinak a nemiségéhez való viszonya valószínűleg sokkal bonyolultabb a reggeli merevedésnél vagy annál, hogy folyvást szexelni szeretne. S éppen emiatt éreztem azt mégis, hogy kissé értetlenül kap bele a szöveg a témába, úgy, ahogy egy átlagos férfi a havibajról gondolkodik, vagy ahogy egy szűz fiú a klitoriszt keresgéli.

És kissé furcsálltam azt is, hogy a nő csak dísznek, csak ürügyként van jelen a történetben, hogy a szexualitás hallatlanul macsó itt. A nő – különben szokás szerint – pusztán a vágy tárgya, valami olyan dolog, amibe Mikós Marcell figurájának a farka, tehát Menszátor Héresz Attila figurája, bele akar hatolni. Talán jó lett volna, ha ez a téma is kissé reflektáltabban jelenik meg, mint hogy amúgy tiszteljük és szeretjük a nőket. Persze és köszi.

Egyébként az is elképzelhető, hogy túl sok volt az elvárásom az előadással kapcsolatban. Mert mindeközben el kell ismernem, hogy sokat nevettem, és egész jól szórakoztam. Nem utolsósorban pedig az előadás tematizál egy olyan szőnyeg alá söpört problémát, mint a férfiak szexualitása és ebből fakadó gyengeségeik. Persze talán jobb lett volna, ha kicsit érzékenyebben és körültekintőbben teszi mindezt, ha talál a hímtagon kívül egyéb kapaszkodót is.

Hol? Sanyi és Aranka Színház
Mi? Férfivallomások. A szöveget összeállította: Selmeczi Bea.
Kik? Bán János, Menszátor Héresz Attila, Mohai Tamás, Miklós Marcell.
Dramaturg és rendező: Selmeczi Bea.

A MASZKULINITÁS-Fókusz további cikkei:

Néder Panni: Milyen nem? – a témára hangoló esszé 2016. április 27-én jelent meg a Színház.NET-en
Könczei Csilla: „Dajkám jó hajdútáncos volt”
Maszkulinitások és feminitások a hagyományos tánckultúrában
Zsigmond Andrea: A hiányzó atya
Tompa Gábor színházában
Schuller Gabriella: A férfiasság átrendeződő terei
Zsótér Sándor két rendezése: Macska a forró bádogtetőn; Mindent a kertbe
Závada Péter: A heroikus ego lebontása Schilling Árpád Lúzer című előadásában
Adorjáni Panna: A férfi (hetero)szexuális hatalma
Férfiábrázolás Vidnyánszky Attila Isten ostora és János vitéz című előadásaiban
Antal Klaudia: Apák és fiúk Pintér Béla és Társulata előadásaiban
Herczog Noémi: Ki jön a fehér macsó rendező után?
A TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbája a Dollár Papa Gyermekei produkciójában
Puskás Panni: Szent fallosz
Férfivallomások – Sanyi és Aranka Színház
Maul Ágnes: Testek demagógiája
Nemiszerep-leosztások Juronics Tamás koreográfiáiban
Halász Tamás: Közel a távol, avagy faunok, kendő(ze)tlenül
Molnár Csaba – Marcio Canabarro: Tropical Escape, SÍN Kulturális Központ
Elérkezni erre a mezsgyére
Hód Adriennel és Molnár Csabával Szabó-Székely Ármin beszélgetett

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.