[Az otthon békéjét feldúló hatalom] csak része sőt olykor úgy érezzük, az előadás kedvéért létező ürügye annak a nagy lélegzetű morális belső disputának, ami az emberi autonómiára, a független cselekvés határaira vonatkozik egy erénnyel kapcsolatos kérdés apropóján.

emilia_galotti_ea_01_domolky_daniel_WEB_024

Keresztes Tamás. Dömölky Dániel felvételei

Megszüntetve őriz meg – juthat eszünkbe az első pillanatban Hegel ismert aufhebenje Fehér Balázs Benő Kamrabeli Emilia Galotti-rendezéséről. Fehér lebontva, különös szintézisként, más hangsúlyokat, egyensúlyi helyzeteket, s ezzel értelmezési lehetőségeket teremtve építi újjá Lessingnek a polgári szomorújátékot útjára indító, Magyarországon ritkán játszott, Németországban érettségi tételként is gyakran szereplő darabját. A történet szerint a magánéletbe durván beavatkozó, abszolút hatalommal bíró herceg – a helyszín a kor cenzúrája miatt került Itáliába – elraboltatja szerelmét, majd meggyilkoltatja annak vőlegényét; kiutat az erőszak által teremtett helyzetből csupán a halál képes adni a címszereplő Emilia számára. Lessing mintája Titus Livius Virginiája volt, akinek szintén tisztessége védelmében kell feláldoznia az életét; a motívum feltűnik később Schillernél az Ármány és szerelemben és Verdi Rigolettójában is.

A Kamra színpadán rózsaszín anyagokkal burkolt udvari enteriőrt láthatunk; gazdagon dekorált, valóságos játszóházi helyszín ez az elkényeztetett, gyerekségében ragadt, amorális Hettore Gonzaga fejedelem (Keresztes Tamás) számára. A „hercegi játszóhely” persze jóval tágabb, magát az államot jelenti palotáival, köztereivel, templomaival együtt. A „felségjel”, a rózsaszín ott van tehát a falon, a háttérfüggönyön, olykor a feszület körül. Színében pedig kiválóan passzol hozzá a herceg munka közbeni szórakoztatását szolgáló két óriáslabda, amivel nem csak a herceg, hanem az intrikus kegyenc Marinelli (Takátsy Péter) vagy a szükség esetén bérgyilkossá váló lakáj, Angelo (Tasnádi Bence) öltözéke is harmonizál. Szabásuk, mintázatuk egyszerre idéznek mai és múltbéli korokat, mesebeli történetek alakjait. Az obligát, hivatalos színvilágtól viszont durván elüt Emilia Galotti (Mészáros Blanka) és vőlegénye, Appiani gróf (Dér Zsolt) kékes tónusú megjelenése: ők ketten szinte kiugranak a térből. (A díszletet, a jelmezt Izsák Lili tervezte.)

Fehér Balázs Benő az Emilia Galotti konfliktusait a megszüntetve megőrzés szintézisével transzformálja a jelenre, amiből kézenfekvő, de persze nem az egyetlen érvényes megoldásként következne, hogy a totális, az otthon békéjét feldúló hatalom problematikáját emeli a középpontba. Bár ez kétségkívül hangsúlyosan jelen van a Kamra színpadán, nem válik origóvá, kizárólagos viszonyítási ponttá; csak része sőt olykor úgy érezzük, az előadás kedvéért létező ürügye annak a nagy lélegzetű morális belső disputának, ami az emberi autonómiára, a független cselekvés határaira vonatkozik egy erénnyel kapcsolatos kérdés apropóján.

emilia_galotti_ea_01_domolky_daniel_WEB_016

Mészáros Blanka és Dér Zsolt

Erősebb hangsúlyt kapnak például Emilia szavai, melyek közvetlenül az elrablójához való viszonyára és az idővel esetleg legyőzhetetlennek vélt kísértésre vonatkoznak. Ezáltal előtérbe kerül a lány bizonyos pontokon a hercegéhez hasonlatos gyermeki, ösztönös érzelmi lénye. Rendkívül finom jelzése ez egyúttal az Emiliában lassanként – számára is talán alig észrevehetően – megjelenő, a belsejében elutasított vagy elutasítani vágyott, a herceg iránti halvány vonzalom-szerűségnek. Mindezt megerősíti az a szintén tapintatosan kiemelt tény, hogy vőlegényéhez való viszonya – a szöveg erre bőven nyújt játéklehetőséget – sok ponton formális, a tudatosságot nagyjából nélkülözi. (Nem elhanyagolható jelzés, hogy a vőlegényt nem siratják meg, halála nem megrázó esemény, hanem leginkább kellemetlen, felháborító tény, a polgárcsalád integritása elleni, példátlanul durva támadás.)

A épitő-bontó munkának, és annak a folyamatnak, mely a jelennel állítja kölcsönhatásba a konfliktusokat, a legfontosabb szervező elve az ironikus reflexió, melynek fontos hordozója az újjáalkotott, a mai jassznyelvi fordulatokat felhasználó szöveg (a fordító Bíró Bence, a konzulens pedig Forgách András). Emilia erényességének megóvása tehát ebben a „modernné” tett kontextusban értelmezhető. Ezért is szükséges a hegeli aufheben – jelen esetben, mint mondtam ironikus gesztusa, hiszen a szüzesség őrzéséről alkotott közfelfogás ma már merőben más, mint a dráma születésének idején. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, természetesen nemcsak a szüzesség kérdéséről van szó, talán jelentősebb is az erőszaktétel elleni tiltakozásnak, az önként vállalt halál gesztusának vizsgálata az irónia távolságot, s ezzel színpadi objektivitást biztosító eszközével.

A háttérben időnként feltűnő feszület is az ironikus reflexivitás szempontjából értelmezhető. Szerepe középponti: előtte imádkozik Emilia, ima közben beszél hozzá és kísérti meg a herceg, s a feszület jelenik meg legvégül, a halál pillanatában is. Formája akár a falusi kőkereszté vagy hasonló módon monumentális templomi korpuszé. Idézőjelbe a körülötte bizonyos pillanatokban glóriaként megjelenő rózsaszín fény teszi, ekkor sokkal inkább hetipiacok műanyag, világító kegytárgyaira emlékezet. A kereszt jelentésének lebontása, majd újjáépítése, jelenléte főként az előadás utolsó pillanataiban akarva-akaratlanul a rá vonatkozó tanítás lényegét érinti meg.

emilia_galotti_ea_01_domolky_daniel_WEB_013

Mészáros Blanka

A színészi játék is értelemszerűen nagyrészt az ironikus (ön)reflexióhoz igazodik. Keresztes Tamás hercege önmagát karikírozva nyafog, kér, unatkozik, eped vagy borul ki. Takátsy Péter mint Marinelli egyszerre bohóc és macchiavellista játékos, rutinosan cinikus hazudozó. Három lépésről kacsint önmagára hozzájuk hasonlóan, játék közben Dankó István Contija és Tasnádi Bence Angelója.

Ez a fajta távolságtartás dramaturgiai okokból természetesen kevéssé érvényesülhet például Appiani gróf vagy a Conti-család tagjainak esetében – talán az anyát (Fullajtár Andrea formálja meg kiválóan) nem számítva.

Lessing úgy vélte Friedrich Nicolainak írt levelében, hogy a „a csodálat határt szab a szánalomnak”, s mintha a rendezés bizonyos értelemben erre játszana rá. Az előadás felmutatja a csodálat lehetséges elemeit – leglátványosabban a kereszttel, ugyanakkor azonnal száműzi is azokat az iróniával. Irónia és ha úgy tetszik, a szánalomból, félelemből fakadó emelkedettség pedig szerves, egymást kiegészítő tényezőkként működtetik az előadást. Nyomában a színt végül betöltő csendes áhítat születik.

Hol? Katona Kamra
Mi? Gotthold Ephraim Lessing: Emilia Galotti
Fordította: Bíró Bence. Konzulens: Forgách András. Díszlet-jelmez: Izsák Lili. Zene: Dargay Marcel. Súgó: Boncza Anita. Dramaturg: Fekete Ádám. Asszisztens: Budavári Réka. Rendező: Fehér Balázs Benő.
Szereplők: Mészáros Blanka, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Keresztes Tamás, Takátsy Péter, Dankó István, Dér Zsolt e.h., Jordán Adél, Tasnádi Bence.

Facebook Comments