a Biharit látván ne képzeljük, hogy megismertük Tar Sándor és sötét énje, a „Hajdu” fedőnevű titkos megbízott minden titkát.

Ménes Attila színdarabot írt egy homoszexualitásával megzsarolt, besúgásra kényszerített, Sándor nevű debreceni íróról, aki kínjában halálra issza magát. Mészáros Béla a budapesti Katona József Színház Sufnijának színpadán, egy lakó- és irodatérként funkcionáló „dobozban” rettegi végig ennek a Sándornak a nyomorult életét. A szerző maga beszélt róla, hogy főhősét – legalábbis részben – az ifjúkorában mesterének tekintett Tar Sándorról mintázta, aki valóban halálra itta magát ügynökmúltjának nyilvánosságra kerülése után. A néző így okkal vélheti, hogy Tar Sándor tragédiába fordult életéből kap ízelítőt, amint a főszereplőt látja fiúszeretőjével a keletnémet munkásszállón, vagy amikor beszervezésekor felmosórongyot csinálnak belőle a rendőrök. Az író vonásait fedezhetjük fel a színész arcán, Tart láthatjuk Mészáros rettenetes, kötszövött pulóverében. Elhisszük a szerzőnek és a színésznek, hogy ilyen lehet egy kiszolgáltatott ember megalázása. Ez egy színházi estére elég – de érdemes emlékeztetni magunkat: a Biharit látván ne képzeljük, hogy megismertük Tar Sándor és sötét énje, a „Hajdu” fedőnevű titkos megbízott minden titkát.

Berkovits György író, szociográfus, a Mozgó Világ egykori szerkesztője a Budapesti Jelenlét hasábjain 1999-ben hozta nyilvánosságra a róla szóló jelentések egy részét. Ekkor derült ki, hogy Tar Sándor éveken át „Hajdu” fedőnéven informálta az állambiztonsági szolgálatot. E dokumentumközlés után az Élet és Irodalom hozta Tar és egyik fő besúgottja, Kenedi János levélváltását, majd heteken át tartó vita következett ugyanott. Kenedi, aki lényegében fölmentette Tart, s a rendszert, annak működtetőit nevezte bűnösnek, 2004-ben revideálta álláspontját: Tévedtem című írásában a jelentések részleteit idézve Tar egyéni felelősségének kérdését vetette fel. „Hajdu” főként a demokratikus ellenzék tevékenységéről, terveiről, készülő vagy megjelent szamizdatokról adott információkat, emellett olykor saját lakó-, sőt munkahelyi környezetéről is. Egy-egy névtévesztéstől eltekintve jelentései pontosak, részletgazdagok. Többször is került belőlük kivonat a legfelsőbb belügyi vezetők asztalára – tehát hasznosnak bizonyultak.

33_a bihari 5586ff

Schiller Kata felvétele

Ménes Attila darabja 2013-ban A Bihari fedőnevű ügynök élete címmel jelent meg a Nyílt Fórum Füzetekben, a Színházi Dramaturgok Céhe szakmai vitaanyagaként, a Pécsi Országos Színházi Találkozóra. Jó döntés a cím lerövidítése, amint az is, hogy a nyomtatott változat utolsó jelenetét – pontosabban annak egy részét – előredobták, a végéről indítva, filmszerű keretbe foglalva az eseményeket.

A Bihari a beszervezéshez vezető utat, a beszervezés folyamatát és következményeit mutatja be, a lelepleződéssel és a pusztulással együtt (Pintér Béla Titkaink című darabjában hasonló történetet látunk – azzal a különbséggel, hogy abban valóságos bűn ad alapot a zsaroláshoz). Összeszűkül a gyomor az elő-adás súlyponti jelenete alatt, amikor brutális rafináltsággal törik meg Sándor gerincét. Akár így is történhetett Tar Sándor beszervezése, noha ez a rendelkezésekre álló levéltári iratokból nem olvasható ki. Bocsánatkérő levelében az író „öv alatti” ütéseket emlegetett. A szerethető szereplőket teljes mértékben nélkülöző darabban egyértelmű bizonyossággá válik a sejtetés: homoszexualitásával zsarolva, fizikai és lelki erőszakot alkalmazva kényszerítik együttműködésre. E gyilkos kombináció a színpadon hitelesen és hihetően hat – különösen, ha a litera.hu 2003-as archívumából hozzáolvassuk Tar alighanem önéletrajzi ihletésű filmforgatókönyve, Az áruló vonatkozó jelenetét, amely afféle sorvezetőként szolgálhatott Ménes Attila számára (miként Bán Zoltán András is Az árulóból kölcsönözte 2014-es regénye, a Keserű egyes szám első személyű elbeszélője, az élettörténete megírásával küszködő író-besúgó vezetéknevét).

A szépíró munkára foghatja fantáziáját, az iratok kutatójának azonban csínján kell bánnia ezzel. Különösen olyan érzékeny téma esetén, mint a homoszexualitással kombinált ügynökkérdés.

A hálózati személy legfontosabb adatait tartalmazó 6-os karton szerint Tar Sándort „hazafias” alapon szervezték be. Csak találgathatunk, miféle presszió lehetett emögött. Az ügynökök beszervezésének és foglalkoztatásának folyamatáról Beszervezési dossziét vezettek. Ebből sok minden kiolvasható – már ha megvan. Tar Sándor B‒140412 jelzetű dossziéja nem lelhető fel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Azt sem tudjuk, hogy máshol megvan-e, vagy megsemmisült. De ha meglenne is, a vonatkozó törvény értelmében az érintett halálát követő harminc évig, ez esetben tehát 2035-ig kutató nem olvashatna ebben Tar Sándor nemi életéről. A szépíró azonban kiteheti Sándor nevű hősét homoszexuális alapú zsarolásnak.

De nem ez az egyetlen rejtély. Legalább ilyen lényeges adatok hiányoznak „Hajdu” hálózati tevékenységéről is. Annyi biztos, hogy 1978 februárjában szervezték be, s jelentései az M‒41819 jelzetű Munka-dosszié két kötetének több mint 400 oldalát töltik meg 1983 februárjáig. Anyagát azonban 1988 májusában irattározták. ő maga is elmondta utólag, hogy 1988-ban megtagadta az együttműködést. De vajon mi történt 1983 tavasza és 1988 tavasza között? Mit csinált „Hajdu” ebben az öt évben? Akármit is, jelenleg nincs erről írás a kezünkben. Annyi bizonyos, hogy „Hajdu” az első öt évben írt jelentéseket, gyakran kézzel, sokszor írógéppel. Írásképe rendezett, javítás nélkül, letisztult mondatokban fogalmaz. A következő öt évből nincs nyoma írott jelentésnek. Feltételezhetően élőszóban továbbra is adott információt, mert nehéz elképzelni, hogy valaki ilyen helyzetben öt éven át az égvilágon semmit se tegyen. Csak az biztos: amint véget ért a titkos megbízott karrierje, felívelt az íróé.

Néhány dolgot, amit Tar Sándorról és „Hajdu”-ról tudhatunk, kénytelenek vagyunk beleképzelni Sándor és „Bihari” történetébe, előzetes ismereteink alapján téve teljessé a színpadi események logikai láncolatát. Tarról tudjuk, hogy az NDK-ban dolgozó magyarokról szóló szociográfiájának szamizdatos megjelentetése vezette a budapesti ellenzékiek körébe. Sándorról, úgy emlékszem, nem derül ki, honnan ismeri őket. Szerintem a kelleténél kevesebbet kapunk a színpadon „Bihari” ügynöki munkásságából is: annak a jelenetnek, amikor átadja tartótisztjének a friss pesti szamizdatokat, és gépelni kezdi jelentését az ellenzék terveiről, úgy érzem, jót tett volna pár mondat a készülő akcióikon kívül egynémely célszemély privát ügyeiről is – így teljesebb képünk volna arról, hogy milyen mélyre süllyedt Sándor, mennyire túlbuzgó kiszolgálója lett a hatalomnak.

Nagyobb gond, hogy nem látom koncepcionális okát, miért osztott Máté Gábor minden színészre több szerepet (szerencsére a címszereplőn kívül). A fiúszeretőt és a keresztfiút játszó Dér Zsolt, illetve a titkárnőt és a rendőrnőt alakító Pelsőczy Réka esetében még rendben van ez. Viszont üres játéknak és ezért rendezői tévedésnek érzem, hogy az elején fiatal melósként virgonckodó Kovács Lehel hamarosan őrnagy elvtársként, de ugyanolyan ifjú külsővel és harsány gesztusokkal tér vissza: ez a figura túl komolytalan, ahogy az asztallapon dobolva aláhúzza ordenáré poénjait, és nehéz elhinni neki, hogy már az ötvenes években is harcolt keményen az ellenséggel. Takátsy Péter négy szerepben – részeg munkás, bornírt párttitkár, ellenzéki értelmiségi és durva rendőr – képes más-más eszközökkel élni, de azért ez így is sok. Persze, tehetséges színészek, megoldják, de az egyes szereptöbbszörözéseknek nincs többletjelentésük, az egyik szerepbe nem szabad vagy érdemes belelátnom az előzőt, ezért többnyire zavarólag hatnak. S még egy apróság: ha hagyom magam sodortatni a színpadon történtekkel, vevő lehetek az olyan kikacsintásokra, mint amikor a tartótiszt előbb a „Hajdu” fedőnevet javasolja az éppen beszervezett Sándornak, majd mintha hirtelen rájönne, hogy az már foglalt (itt mondjuk magunkban, hogy aha, persze, az Tar Sándoré), s inkább azt ajánlja, legyen „Bihari”. Közben viszont azt gondolom, hogy na ne: egy tartótiszt, pláne őrnagy nem kotyoghatja ki egyik ügynöke előtt a másik nevét, még a fedőt sem.

Facebook Comments