Hamvay Péter: Zenés/művész/nép/operett színház

A Budapesti Operettszínházról
2016-08-09

Felvetődik a kérdés, hogy egy szórakoztató zenés színház, amely ráadásul jelentős számban musicaleket tart műsoron, miért kap nemzeti minősítést és kiemelt támogatást.

A Budapesti Operettszínház korábbi főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor tizenhárom éves munkálkodása egyik legnagyobb eredményének tartotta, hogy a teátrum állami fenntartásba került, és az operett hivatalosan is hungarikum lett. „Ezt mi úgy értelmezzük, hogy azok a szerzők, az a játékstílus, amit a színházunk képvisel, szintén hungarikum lett” – nyilatkozta a magát KERO-nak nevező direktor. Bár az operett számos jelentős szerzője volt hazánkfia, a Jacques Offenbach és Johann Strauss által megteremtett műfajt magyarként kisajátítani mégis kicsit megmosolyogtató. De ez inkább a hungarikum-őrületről szól, szempontunkból, illetve a színház szempontjából az állami fenntartásba vétel előnyei a fontosabbak. A színházaival meglehetősen mostohán bánó fővárosnál kiszámíthatóbb és nagyvonalúbb partner az állam, az Operett ráadásul nemzeti kategóriájú teátrumként ez évtől kiemelt támogatást élvez. Ezenkívül meglehetős tekintélyt ad mind az intézménynek, mind a máig idehaza kissé lenézett műfajnak az Előadó-művészeti törvény által biztosíthatott legmagasabb státus.

05_5E2C3836xffHogy a fenntartóváltás mögött milyen erők voltak, nem tudjuk pontosan, de számos érdek csapott össze. Bizonyára Kerényi erőfeszítéseinek is köszönhető a végeredmény, ám az is igaz, hogy a főváros és az állam között hosszadalmas, változó feltételekkel zajló alku eredményezte a váltást. Többször felmerült, hogy az állam átveszi a teátrumot, négy évvel ezelőtt azonban egy félmegoldás körvonalazódott. 2012 májusában közszolgáltatási szerződést kötött az állam az Operettszínházzal, mégpedig azért, hogy az Előadó-művészeti törvény módosítása alapján felálló új finanszírozási rendszerben megkaphassa a nemzeti minősítést. Az Operettszínház vállalta többek között a klasszikus operettjátszás hagyományainak ápolását, magyar szerzők műveinek játszását, ezen belül a kortárs művek bemutatását, valamint hogy kiemelt figyelmet fordít a gyermek- és ifjúsági produkciók bemutatására, illetve a független és határon túli magyar szervezetekkel való együttműködésre. Tehát körülbelül ugyanazt tette, mint korábban. Lőrinczy György szerint, aki a színházat 2014-től igazgatja, viszont épp ezzel a korábban gondosan kialakított műsorpolitikával érdemelték ki a nemzeti státust.

Hogy mennyire bonyolult volt a dolog, mutatta, hogy a főváros 2013. júniusban írta ki a vezetői pályázatot, a legtöbb szavazatot Kerényi kapta, ám szeptemberben mégis eredménytelennek nyilvánították azt. Csomós Miklós akkori főpolgármester-helyettes ezt azzal indokolta, hogy az Operettszínház fenntartót vált. A magyarázat életszerűségét megkérdőjelezte, hogy a pályázatot már ennek tudatában írták ki. Ám mégsem lehettek annyira biztosak a színház átadásában, hiszen novemberben ismét kiírta a vezetői pályázatot a főváros. A kormány épp ezen a napon döntött arról, hogy 2014. január 1-jével a budapesti színházat átveszi az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). Ezért aztán a főváros, amit eszerint nem tájékoztattak a döntésről, decemberben ismét visszavonta a pályázatot. Amit aztán a tárca írt ki újra, erre a színházat 2001 óta irányító Kerényi már nem pályázott. Nyilván nem magától döntött úgy, hogy átadja szenvedélyesen szeretett színházát – ahol fiát és feleségét is alkalmazta – az egyebek mellett turnékat és nemzetközi szerződéseket a Pentaton Művész és Koncertügynökség Kft. színeiben irányító ismert és tekintélyes színházi menedzsernek, Lőrinczy Györgynek. Kerényi egyébként művészeti vezetőként maradt a színházban, és a teátrum továbbra is az általa kijelölt úton halad. A rendező egy unalmas, alig látogatott színházból jól menő teátrumot hozott létre hosszú működése során. Sikeres musicalekkel, akkurátusan felépített sztárokkal vonzotta be a nézőket, különösen a fiatalokat. Elsősorban Kerényi látványos és népszerű, bár a kritika által nem igazán értékelt rendezéseivel az operett közönsége is fiatalodott; igaz, erre nincsenek pontos mérései a színháznak. Mindezek hatására 2009-től az előadásszám és a fizető nézők száma is jelentősen növekedett, 2015-ben 584 előadást tartottak 460 ezer néző számára. A gazdasági válság idején ilyen növekedésre egyetlen hazai színház sem volt képes. Ha csak a saját székhelyükön, a Nagymező utcában megtartott előadásokat nézzük, akkor már nem ilyen rózsás a kép: 2009-hez képest az előadásszám 20 százalékos és a nézőszám 18 százalékos csökkenését tapasztaljuk. Lőrinczy szerint ez természetes, hiszen az Operettszínház csak úgy tud eleget tenni külföldi és belföldi vendégjáték-felkéréseinek, ha kevesebbet játszik a székhelyén.

Felvetődik a kérdés, hogy egy szórakoztató zenés színház, amely ráadásul jelentős számban musicaleket tart műsoron, miért kap nemzeti minősítést és kiemelt támogatást. Lőrinczy György szerint azonban a magyar operettszerzők magas színvonalon való bemutatása önmagában is indokolja a nemzeti besorolást. A musicalekkel kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy azok legtöbbje történelmileg vagy irodalmilag fontos műveket dolgoz fel. Ilyen a színház legendás sikerprodukciója, a Rómeó és Júlia vagy az Isten pénze, az Ördögölő Józsiás, a Marie Antoinette vagy épp az Abigél. Ezért aztán Lőrinczy a színház műfaját „zenés népszínházként” határozza meg. De még a „szórakoztató” minősítés ellen is tiltakozott: „Érthetetlen és elkeserítő, hogy még mindig nem tudtuk kinőni a »szórakozató« jelzőt, holott nem minden csupán szórakoztató, ami zenés, ráadásul a mi szórakoztató előadásaink aránya a repertoárban nem nagyobb, mint a prózai színházak esetében a bohózatok, vígjátékok száma.” A színházi szakember hozzáteszi: „Kálmán és Lehár ugyanolyan fontos kell legyen, mint Erkel és Molnár Ferenc.” Az kétségtelenül igaz, hogy a színház repertoárja nem a nemzetközi sikerdarabokra, például Andrew Lloyd Webber műveire épül. Ezeket a Madách Színház játssza, míg az Operett a kevésbé népszerű Lévay Szilveszter (Elisabeth, Mozart, Rebecca, Marie Antoinette) műveiből válogat nagy számban. Lőrinczy szerint azért, mert ő a nemzetközileg legelismertebb magyar musicalszerző, és művei illeszkednek a legjobban a színház profiljához.

06_5E2C4157xffMinden állami fenntartású színház közfeladatot lát el – mondja Lőrinczy –, függetlenül attól, hogy milyen réteget és ízlést szolgál ki. Arra a kérdésre, hogy az ő missziójuk egy fővárosi kezelésű színház keretein belül is megvalósítható volt évekig, Lőrinczy azt mondja, hogy a zenés színházak között komoly bérfeszültségeket okoztak az Operett alacsony bérei, sőt, „egy zenésznek jobban megérte például zeneiskolában tanítani, mint a színházban dolgozni” – állítja. Ugyanakkor az Operettben nem kerestek rosszul a művészek, igaz, ezt a jelentős pluszmunkának, a belföldi és külföldi turnéknak köszönhették. Az igazgató felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a zenés műfajt kiemelten támogatja a kormányzat, ez az Operaház büdzséjén és egyéb fejlesztéseken is látszik: „Ebbe a sorba, ha tetszik, ha nem, beletartozik az Operettszínház kiemelt támogatása is.” Emellett pedig a nemzeti státussal a „hosszú évek óta tartó kiemelkedő nemzetközi tevékenységünket is elismeri az állam” – mondja az igazgató. Valóban, számos németországi helyszín mellett rendszeresen megfordulnak Japánban, Izraelben és Oroszországban is. A turnékat egy magánvállalkozás, a Pentaton ügynökség szervezi, aminek főigazgatói kinevezése előtt Lőrinczy volt az igazgatója, tulajdonosai pedig Kolosi Tamás és felesége, Zimányi Zsófia. Szerinte „nem lehet pótolni és lenyúlni a Pentaton kapcsolatrendszerét, erre az érvényes szerződések sem adnak lehetőséget, ahogy az ott dolgozó szakemberek nélkül sem lehetne egy sikeres nemzetközi osztályt felállítani a Nagymező utcában”, neki magának pedig ma már főigazgatóként nincs ideje ezzel foglalkozni. Így tehát maradt az állami és magánszféra együttélése. Az állami fenntartású színházban a Pentaton nemcsak turnékat szervez, hanem a musicaljogok tekintetében is segít. Előfordul, hogy az általuk képviselt szerző jogait adják el a teátrumnak, például Lévay Szilveszter esetében. Ritkábban a színház kezdeményezésére a Pentaton saját maga számára vásárolja meg a jogot, és 10 százalékos jutalékért továbbadja az Operett-színháznak. Az együttműködés másik formája, amikor az ügynökség szerzi meg az általa javasolt vagy a színház által áhított művek non-replica-jogát. Az kétségtelen, hogy a Pentaton közbeiktatásával drágábbak lesznek a jogok, mintha a színház stábja maga kopogtatna az ügynökségek ajtaján, ám érvelésük szerint az ügynökség nélkül nem sikerült volna a valóban impozáns nemzetközi kapcsolatrendszert kiépíteni. A színház idei állami támogatása 1,6 milliárd forint. Igaz, ebből 250 millió forintot azonnal tovább is utalnak a fővárosnak bérleti díjként, ugyanis Budapest csak a feladatot adta át az államnak, az épületet nem. Ám a támogatás így is 750 millió forinttal több, mint tavaly! Ebből nemcsak a béreket zárkóztatják fel, hanem ebből újítják fel és indítják be saját játszóhelyként a sokáig bérbe adott Moulin Rouge-t. A Kálmán Imre Teátrumnak elnevezendő egykori mulató az igazgató reményei szerint a jövő évadban meg is nyit. Lőrinczy azt reméli, hogy az 1,6 milliárdos állami támogatás a jövőben sem fog csökkenni. Ha így lesz, ígéri, nem fognak pályázni az NKA-hoz, így több marad a piac más szereplőinek. A színháznak jelentős saját bevételei is vannak. Jegybevételük és az annak 80 százalékát kitevő tao-bevételek a legfontosabbak. 2013-ben 1,1 milliárd forinttal ők kapták a legtöbb tao-pénz, ám később Román Sándorék mögött a második helyre szorultak. 2014-ben így is 1,2 milliárd forintot tudtak bevonzani társaságiadó-felajánlásokból. Igaz, a jegybevétel csökkent, így 2015-ben csak 1 milliárd forint értékben gyűjthet taót a színház. Lőrinczy néhány más igazgatóval, például Vidnyányszky Attilával vagy Ókovács Szilveszterrel szemben, akik nemrégiben megalakították a Tiszta Tao Társaságát, nem utasítja el eleve azt, hogy ügynökségek segítségét is igénybe vegyék a pénz összegyűjtésében. Bár a zömét természetesen saját csatornáikon, jutalék fizetése nélkül csatornázzák be, de az igazgató érvelése szerint mivel igen nagy, ráadásul évente változó összegről van szó, előfordulhat, hogy nem sikerül teljesen feltölteni a rendelkezésre álló keretet. Lőrinczy szerint bűn volna azt az összeget veszni hagyni. Szerinte ugyanis ha egy színháznak kiemelt a támogatása, még nem jelenti azt, hogy nem kell mindent megtennie a pluszforrások bevonására.

A magasabb támogatás az igazgató szerint meglátszik a művészi munkán is, ugyanis lehetővé teszi, hogy bátrabban kísérletezzenek. Nemrégiben például Zsótér Sándort hívták rendezni, aki a Miskolci Operafesztivállal és a Zeneakadémiával közös produkcióban az Egy anya történetét vitte színre. Most pedig Székely Kriszta, a Katona József Színház rendezője állít színpadra egy kortárs operát. Az Átrium Film-Színházban pedig egy Almodóvar-musicalt mutatnak be. Ezek az előadások jót tesznek a színészeknek, mert egy másik színházi, zenei világot ismernek meg, de a közönségnek is, hiszen a színház sztárjai szerepelnek ezekben is, és a bátrabb rajongók követik őket ezekre a legtöbbjük számára bizonyára ismeretlen vizekre is – mondja az igazgató. Természetesen a nagyszínházban óvatosabb duhajnak kell lenni, mondja Lőrinczy. De itt is találkozik a néző egy formabontóbb Chicagói hercegnővel, Béres Attila rendezésében. Igyekeznek a musicalek közönségével az operettet is megismertetni úgy, hogy kedvenceik megjelennek a másik műfajban is. A kiemelt támogatás következtében segíteni tudnak a vidéki színházaknak is azzal, hogy koprodukciót ajánlanak fel számukra. Ilyen Kaposvárott a Luxemburg grófja, Székesfehérváron az Abigél, Miskolcon a Viktória, Kolozsváron a Cigányszerelem. Lőrinczy szerint nincs messze az az idő, amikor Budapest új zenés művészszínházának titulálják a Nagymező utcai teátrumot.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.