Az Istentől elhagyott szereplők sorsát tehát Castorf (az istentelen kommunizmus után) az abszolút istentelenség koráig tolja ki, és ezzel kijelöli a legfontosabb dramaturgiai vonalat.

Castorf Volksbühnéjének vége

A Karamazov testvéreket épp egy korábbi koporsógyárban mutatták be tavaly júniusban a Bécsi Ünnepi Heteken. Röviddel eztán elhunyt Bert Neumann, a Volksbühne szcenográfiai vezetője és díszlettervezője. Lezárul egy korszak: 2017-ben Frank Castorfot huszonöt év után a belga múzeumi szakember, Chris Dercon váltja a berlini Volksbühne élén. A berlini színházi világ döbbenten, dühödten és elkeseredetten áll a berlini szenátus döntésével szemben. A Volksbühne volt Németország egyetlen igazi posztszocialista színháza, ahol a kommunista történelmet, valamint a német újraegyesítés és a neoliberális ideológia ellentmondásait egyszerre ábrázolták kíméletlenül, játékosan és vitára kész teatralitással. A Volksbühne fájdalmas hiányt hagy maga után…

A Karamazov testvérek – transzhistorikusan

A Karamazov testvérek előadásához Bert Neumann teljesen átalakította színháza nagytermét. A falakon sötét lametta, elöl orosz háztömb, tócsa és szaletli, baloldalt nagy faalkotmányok, köztük egy szauna, melyből időnként gőz tör fel. Míg a közönség hatalmas babzsákokon, biztonságban foglal helyet, a színészek – élő kameraközvetítéssel – külső helyszíneken, például magasan a tetőn is játszanak.

Nem ez az első alkalom, hogy Neumann, akit Castorf legfontosabb alkotótársaként emlegetnek, totális teret épített Dosztojevszkijnek a Volksbühnéből. Tizenhárom évvel ezelőtt A félkegyelműnél a nézőteret többemeletes forgószínpadon mozgatták, a közönség így bepillanthatott az „újvárosba” a maga lebujaival, üzleteivel és lakóépületeivel, melyek együttesen skyline-t adtak ki. A közönség tobzódott a vizuális ingerekben, a live-képeket monitorok vetítették ki – összeért színpad és nézőtér, az előadás a színház és a film hibridizációjának csúcspontja lett.

Bert Neumann, Castorf kongeniális alkotótársa fájdalmas hiányt hagy maga után.

Volksbühne am Rosa-Luxemburg-Platz, Berlin Aufbau "Die Brüder Karamasow" nach Fjodor Dostojewski, Regie und Textadaption: Frank Castorf, Bühne und Kostüme: Bert Neumann, Wiener Premiere: 9.5..2015, Berliner Premiere: 6.11.2015, mit: Alexander Scheer (Iwan Fjodorowitsch Karamasow),  Copyright (C) Thomas Aurin Gleditschstr. 45, D-10781 Berlin Tel.:+49 (0)30 2175 6205 Mobil.:+49 (0)170 2933679 Veröffentlichung nur gegen Honorar zzgl. 7% MWSt. und Belegexemplar Steuer Nr.: 11/18/213/52812, UID Nr.: DE 170 902 977 Commerzbank, BLZ: 810 80 000, Konto-Nr.: 316 030 000 SWIFT-BIC: DRES DE FF 810, IBAN: DE07 81080000 0316030000

A Karamazov testvérek (Volksbühne, Berlin)

A hatórás előadás Castorf hetedik Dosztojevszkij-rendezése, a regény pedig az orosz elbeszélő témáinak sűrítménye, valahol Kelet és Nyugat, szabadság és ortodoxia, szerelem és káosz között. Az első rész, amely maga is két és fél óra, túl hosszan, de egyszersmind világosan exponálja a szereplőket és a magában nem is olyan dús cselekményt, amely egy, az orosz vidéken megtörténő apagyilkosság körül forog. A régóta Castorf-hívő Hendrik Arnst játssza az apát; Fjodor Pavlovicsa űzött kéjenc, aki tisztes távolban tartja magától fiait, Dmitrijt (Marc Hosemann), Ivant (Alexander Scheer) és a merőben típusidegen, keménykötésű, Bacchushoz hasonlóan testes Alekszejt (Daniel Zillmann), valamint törvénytelen fiát, a szolgává lefokozott Szmergyakovot (Sophie Rois). A legfontosabb vallási figurát, Zoszima sztarecet Jeanne Balibar testesíti meg ritkás hajával és hullaszerű arcával, többnyire fekve. A hangulat komor, a szereplők, akik általában kameraközelben vannak, feldúltak (és ebben a slapstick sem okoz törést), és a szöveg időnként minden átmenet nélkül áttűnik a közelmúlt huligán-orgiáiba és a mostani ifjúság által át nem élt posztszovjet bomlásba. Az Istentől elhagyott szereplők sorsát tehát Castorf (az istentelen kommunizmus után) az abszolút istentelenség koráig tolja ki, és ezzel kijelöli a legfontosabb dramaturgiai vonalat. Hasznos tanács, ha legalább bevezetés gyanánt tájékozódunk Pjotr Szilajev (DJ Sztálingrád szerzői álnéven írt) Exodus című könyvéről, hogy Dosztojevszkij szellemének történelmen átívelő folyamát érzékelni tudjuk.

A második részt az ebben a produkcióban önmagát felülmúló Alexander Scheer nyitja meg „A nagy inkvizítor”-ral, amit a színház tetején, a jókora OST (Kelet) betűk között vettek filmre, a berlini háztetők fölött. Balibar-Zoszima tetőn celebrált nagymiséje után aztán lent, a színpad mellől hangzik el először Hohlakova szájából a lényeg: a nadriv1 szó. Dosztojevszkij nagyszerű német fordítónője, Swetlana Geier (az ő munkáira támaszkodik csaknem az összes Castorf-féle Dosztojevszkij-előadás), a Karamazovoknál úgy döntött, hogy ezt a szót nem lehet lefordítani – és ezzel bevezette a német nyelvbe. A nadriv Castorf Dosztojevszkij-felfogásának központja, áthatja a szereplők éppen aktuális játékát és alighanem a Volksbühne pillanatnyi hangulatát is: pszichikai túlhabzás, szélsőséges egzaltáltság, várakozásteli szorongás a léttől.

Volksbühne am Rosa-Luxemburg-Platz, Berlin Aufbau "Die Brüder Karamasow" nach Fjodor Dostojewski, Regie und Textadaption: Frank Castorf, Bühne und Kostüme: Bert Neumann, Wiener Premiere: 9.5..2015, Berliner Premiere: 6.11.2015, v.l.: Sophie Rois (Pawel Fjodorowitsch Smerdjakow),  Alexander Scheer (Iwan Fjodorowitsch Karamasow),  Hendrik Arnst (Fjodor Pawlowitsch Karamasow),  Daniel Zillmann (Alexej Fjodorowitsch Karamasow),  Marc Hosemann (Dmitrij Fjodorowitsch Karamasow),  Copyright (C) Thomas Aurin Gleditschstr. 45, D-10781 Berlin Tel.:+49 (0)30 2175 6205 Mobil.:+49 (0)170 2933679 Veröffentlichung nur gegen Honorar zzgl. 7% MWSt. und Belegexemplar Steuer Nr.: 11/18/213/52812, UID Nr.: DE 170 902 977 Commerzbank, BLZ: 810 80 000, Konto-Nr.: 316 030 000 SWIFT-BIC: DRES DE FF 810, IBAN: DE07 81080000 0316030000

A Karamazov testvérek (Volksbühne, Berlin)

Isten nélkül semmi sem megengedett. Nem marad más, csak a félelem” – hirdeti Sophie Rois mint Szmergyakov. Ehhez a realitáshoz kapcsolódik az Isten tanítványa által képviselt imaginárius, Aljosa. Alakjában Castorf és Neumann mintegy ikonként mutatja fel a fiatal Sztálint, aki a papi szemináriumból valószínűleg éppen most szökött át a terrorista agitáció világába.

Švejk, a derék katona kalandjai a világháborúban – szürreális éberség

Nem babzsákokon, hanem a kocsmában ülünk a müncheni Residenztheaterben, Jaroslav Hašek regényének nyitó jelenetében, és egy titkosrendőr jelenlétében beszéljük meg a legújabb hírt, „a mi Ferdinándunk” halálát. Az utalások és a tréfák már a felütésnél megadják az alaphangulatot, és széles, szerteágazó utat építenek a szarajevói merénylettől a mi – azóta is kitaszított – világunkig. A közönségnek egyre kevesebb kedve van nevetni.

Aleksandar Denić belgrádi szcenográfus (ő tervezte Emir Kušturica Undergroundjának legendás színpadképét) egymásba dobozolt terekkel építette meg feltűnően magas forgószínpadát. Középen egy mozgásérzékelőkkel ellátott szögesdrót-torlasz, akárcsak az első világháborúban. Előtte az 1914-ben megnyitott Volksbühne deszkákból ácsolt utánzata. A tákolmányt többször is templomnak nevezik, és belsejében felismerhető a valódi épület egyik csillárja. A színpadon látható egy kis bádoglemez, mely emléktáblaként örökíti meg a szarajevói merénylőt, Гаврило Прицип-et. Pontosan ezt a táblát nyújtották át Hitlernek 1941. április 20-án, ötvenkettedik születésnapjára különleges ajándékként Jugoszlávia meghódítása alkalmából. A jelenetről készült fényképen az osztrák származású Hitler szülőhazája pusztulását nézi. A felvétel évtizedekig lappangott, és épp a Bajor Állami Könyvtár állományából bukkant elő, hogy 2013-ban a Vreme című szerb magazin címlapján robbanhasson bele az első világháború századik évfordulójának ünnepi előkészületeibe, azaz a jugoszláv komplexum jelenébe. Kell ennél több, ha a derék és közkedvelt katonát – akit sokan csak a hetvenes évek különösen népszerű és kedélyes tévéváltozatából ismernek, Fritz Muliar osztrák népszínmű-színésszel a címszerepben – ki akarják forgatni magából? Jelentem alássan: nem kell!

Die Abenteuer des guten Soldaten Švejk im Weltkrieg nach Jaroslav Hašek Premiere am 8. April 2016 im Residenztheater Mit Götz Argus (Wendler), Bibiana Beglau (Vodičková), Nora Buzalka (Etelka Kákonyi), Marcel Heuperman (Baloun), Arthur Klemt (Kákonyi), Aurel Manthei (Josef Švejk), Franz Pätzold (Oberleutnant Lukáš), Katharina Pichler (Katy Wendler), Jürgen Stössinger (General), Valery Tscheplanowa (Schwarze Witwe), Jeff Wilbusch (Kadett Biegler), Paul Wolff-Plottegg (Hauptmann Ságner) Regie Frank Castorf Bühne Aleksandar Denić Kostüme Adriana Braga Peretzki Licht Gerrit Jurda Dramaturgie Andrea Koschwitz v.l. Paul Wolff-Plottegg (Hauptmann Ságner), Götz Argus (Wendler),  Jürgen Stössinger (General), Jeff Wilbusch (Kadett Biegler), Marcel Heuperman (Baloun)

Švejk (Rezidenztheater, München)

Nekünk mégiscsak hozzá kell tennünk néhány dolgot. Például azt, hogy tulajdonképpen nem a regény, hanem annak német recepciójának kiforgatása a cél, amely az első világháborút valamelyest ártalmatlanítva, afféle slapstick– és abszurditás-komédiaként mutatja be. Antonín Brousek két évvel ezelőtt megjelent új fordítása szakított a német nyelvterületen annyira megszeretett, nyelvtanilag hibás Švejk-dialektussal, amely évtizedeken át olyan népszerűvé tette Grete Reiner prózafordítását, hogy a húszas évek legjelentősebb író-rendezője, Erwin Piscator (1928) és Bertolt Brecht (Švejk a második világháborúban, 1943) saját ugródeszkát faragott belőle. Ezt követték a már-már folklorisztikusan hamisító német filmváltozatok. Brousek fordításából kiderül, hogy a regény nemcsak az osztrák hadsereg kiváltságoktól megfosztott közkatonáiról szól, hanem a felbomlóban levő Európáról is, valahol a balkáni robbanás és az orosz forradalom között. A szöveg a ma már kissé távolabbi világirodalomhoz sorolt regényt alapvetően újnak láttatja, Castorf számára pedig csobogó asszociációs forrásként szolgál az első világháborúból előbuggyanó jelenhez. 1914 = 2014/16. Ennek megfelelően Aurel Manthei Švejkje tartózkodóan passzív és majdnem néma hősként jön-megy ebben a háborús világban. Ez az egzisztenciálisan elveszett figura új Švejk-típust hoz létre, aki folyton erős és valamelyest titokzatos nőkkel találkozik: Bibiana Beglauval mint elszánt Vodiková asszonnyal, Katharina Pichlerrel mint nyersen érzéki Katy Wendlerrel, a k. u. k. nemzetek között máris ellenségességet szító magyar nővel, Kákonyi Etelkával (Nora Buzalka) és a Fekete özveggyel (Valery Tscheplanowa), aki a kétségbeesés angyalaként jelenik meg tévelygő-bolyongó katonáknak. Ez utóbbi borús-mennyei szférába emelt találkozás fantasztikus és megindító csúcspontja az előadásnak. Vannak természetesen további látványtengelyek is ebben az ötórás csomagban. Az egykori és a mai kelet–nyugati tépettség a Coca-Cola és a Pepsi párviadalában jelenik meg, italautomatákkal és neonreklámokkal illusztrálva. Annak idején a Pepsi az egész keleti tömböt elhódította el a Coca-Colától, ami nem használt se az üdítőnek, se a fogyasztóinak. Ha úgy tetszik, ez is a történelem tanításai közé tartozik. Most már ez is hiányozni fog…

Fordította: Szántó Judit

1 nadriv: az orosz надрыв szó átírása. Jelentése: kivételesen erős, nem kontrollálható érzelmi kitörés, amely beteges is lehet, de lehet mesterkélt, erőltetett, torz érzések megnyilvánulása is (a szerk.)

Facebook Comments