Az egyik tudomást sem véve korunkról időn, téren kívül lebeg, a másik politikai színházként arra reagál, ami körülöttünk történik. Az egyik saját zárt univerzumába záródik (…), a másik provokatív párbeszédbe lép (vitába száll?) a nézővel.

A 26. Thealteren talán Az aranjuezi szép napok és Az Antikrisztus rövid története állt a teatralitási skála két végpontján. Miközben egyik szöveg sem ad túl sok támpontot szcenikailag, az előbbi mégis a megfoghatatlan emlékek, az utóbbi a hús költészete. Az egyik az elégia és a melankólia csöndessége, a másik a primer düh ordítása. Az egyik csupa rejtvény, a másik vegytiszta kinyilatkoztatás. Az egyik tudomást sem véve korunkról időn, téren kívül lebeg, a másik politikai színházként arra reagál, ami körülöttünk történik. Az egyik saját zárt univerzumába záródik („Aktualitás, maradj távol tőlünk!” – így Handke), a másik provokatív párbeszédbe lép (vitába száll?) a nézővel.

„Aranjuez tündöklő napjai / Elmúltak már.” Vas István fordításában így kezdődik a Don Carlos, és innen kölcsönzi címét a szerző, Peter Handke a műfaji megjelölése szerint „Sommerdialogjához”, amelyben Schiller rejtélyes némasága paradox módon rejtélyes fecsegésben íródik tovább. Ezt darabot választotta a SZFE rendezőhallgatója, Szilágyi Bálint, aki úgy tűnik, vonzódik a szinte magukat működtető, személyességükben is hűvösen intellektuális, nem zsigerileg érzelmes alapanyagok iránt. Van, hogy a távolságtartó rendezői alapállás ellenére a színészek által lélekkel telik meg az előadás (Alszanak-e a halak? – Prohászka Fanni, Rosalie elmegy meghalni – Nagypál Gábor). És van, hogy a színpadon elhangzó szövegnek megfelelően nem történik semmi más, mint az, hogy egy Férfi és egy Nő beszélgetnek.

aranjuezi_thealter_ReveszRobert

Eke Angéla Az aranjuezi szép napokban. Révész Róbert felvételei.

Ülnek a hosszú asztal két végén, hanyagul elegánsak, a Férfin fekete öltöny, a Nőn magasra sliccelt fekete ruha. Mintha egy fogadás után lennének, és a vendégek távozását követően, az egész esti kötelező viselkedésből végre leereszthetnének. Vagy körülöttük zajlik a parti, ők pedig kizárva mindenki mást, csak egymásra figyelnek? Ünnepi a hétköznap vagy hétköznapi az ünnep? Hol lustító, hol vibráló ez a párbeszéd, hol szentimentális-giccses, hol meg kegyetlenül földhözragadt. A Férfi kérdez, a Nő válaszol, és ezekből a válaszokból, a szerelmekből, a szexuális emlékekből és élményekből épül a múlt.

Közös múlt? Csak a Nő múltja? Vagy talán pontosabb lenne az egy múlt kifejezés? Idegenek vagy egy pár? Egyszeri ez a játék vagy ismétlődő? Terápiás emlékfelfejtés tanúi vagyunk, a húzd meg-ereszd meg erotikája működteti ezt a kvázi előjátékot, vagy a kapcsolat agóniája ez a kegyetlen kérdezősködés? Handke szövege annyiban (is) nyitott, hogy a színészválasztástól teszi függővé a kapcsolat értelmezési lehetőségeit. Az ősbemutatón, a 2012-es Wiener Festwochenen Luc Bondy rendezésében, Jens Harzerrel és Dörte Lyssewskivel egy színész és egy színésznő amolyan Testőr-szerűen erős kémiájú játszmájának láttam. Ez az előadás, Zsótér Sándorral és Eke Angélával helyenként olyan, mint egy vizsgáztatás a Férfi pedagógiai célzatú magyarázataival, közbevetéseivel, javításaival, fürkésző tekintetével, kizökkentő célú sztorizásával. (Nyilván efelé az értelmezés felé visz az is, hogy a darabban említett drámákhoz, például A vágyvillamoshoz vagy a Macska a forró bádogtetőn-höz Zsótérnak rendezőként köze van.) Helyenként pedig bizarr, önigazoló Pygmalion-történetnek hat, amelynek végén, a kérdések által megteremtett univerzumban életre kel Galathea.

aranjuezi_thealter_ReveszRobert (1)Többszörös a manipuláció. A Férfi játszik a Nővel, a Nő játszik a Férfivel, Handke pedig játszik velünk, és a bizonytalanságban hagy bennünket. A konkrétumok ellenére megfoghatatlanok. Jelenlétükben van valami testetlenség. Hiszen csak a történet- és ezáltal létteremtő kérdések valódiak, a válaszokról nem lehet eldönteni, mennyi az igazságtartalmuk.

Nem meccs, nem párbaj, inkább egy furcsa tánc szavakra lefordított koreográfiája ez, apró, puhatolózó verbális közeledésekkel, nagy távolodásokkal. Illusztrációról szó sem lehet, csupán visszafogott, redukált gesztusokról, amelyek tovább növelik a bizonytalanságot. Az ebből adódó furcsa feszültség egy magyarázó kézmozdulatban, egy hirtelen előredőlésben, egy hosszú, lomha nyújtózásban, egy keresztbe tett lábban, egy felhúzott szemöldökben, egy ajakbiggyesztésben manifesztálódik. Ám amit látunk, az kettejük közt nem dráma, csak egy nyári párbeszéd.

antikrisztus_thealter_ReveszRobert (1)

Az Antikrisztus rövid története

A rendezői stílusjegyeknél maradva Az Antikrisztus rövid történetét nézve is pipálhatjuk az Urbán András-előadások checklistjének minden elemét, a rizikós témaválasztástól a formai jegyekig. A kiindulási alap Vlagyimir Szolovjov, az 1900-ban elhunyt orosz ortodox teológus, vallásfilozófus, költő, publicista műve, amelyben a háborúról, a haladásról és a világtörténelem végéről ír – magyarul a Századvégnél jelent meg 1993-ban –, melyet pedig Urbán alkotótársaival, a belgrádi Bitef Színház öt színésznőjével és zenészekkel az egyház mai szerepére adott reflexióvá fordít. A produkció főszereplője (főhőse?), az esendő, hinni vágyó, istenkereső ember az ismeretlentől és az ismerttől való félelmében, artikulálatlan üvöltéssel száguld ezen az őrült szellemvasúton, a nézőtéren ülő meg azt érzi, legjobb lenne meghúzni a vészféket annak kockáztatásával is, hogy a szerelvény kisiklik.

„Az emberi szívből jönnek a gonosz gondolatok” – hangzik el tényszerűen, mégis telve bűnbánattal, feloldozásért könyörögve. Urbánnál azonban nincs kegyelem. Ahogyan a vallási szélsőségek sem az értelemre hatnak, úgy az alkotók (Urbán mellett dramaturg: Jelena Begovac, zene: Irena Popović, videó: Igor Marković) is erősen zsigeri hatásokra törekszenek, és fordítják le szó, zene és kép nyelvére a fanatikusok bonyolult kérdésekre adott aljasul demagóg, leegyszerűsítő válaszait és képmutatását. A szalmával felszórt a színpad, mintha csak egy nagy betlehemi jászol lenne, ahol az áldozati bárányok élnek, ahol halat beleznek, ahol a feszületről lecsavarozott Krisztus szinte Ken babává válik, ahol az egyszerre nemtelen és erotikus símaszkos-kombatnadrágos-surranós harcosnők csak sportmelltartót hordanak, kezükben ott az áldott AK-47-es.

antikrisztus_thealter_ReveszRobert (2)

Az Antikrisztus rövid története

Az aggodalommal és kemény kritikai éllel teli vízióhoz óriásiak a mozgósított energiák, de az egyházak – vallástól független – liturgiáját, ikonográfiáját megidéző profán és blaszfém szertartástól szem, fül, agy, lélek hamar szaturálódik, ezáltal a szent és a brutális egymás melletti felmutatása sem kelt feszültséget, nem ejt zavarba, nem kavar fel. A kérlelhetetlen kinyilatkoztatás okokat nem kutat, megoldási javaslatot nem fogalmaz meg, csak a jelenséget dokumentálja, ami viszont paradox módon az apokalipszis korában kevés.

Hol? Szeged, 26. Thealter

Mi? Az aranjuezi szép napok – a Bethlen Téri Színház és a Manna Egyesület előadása
Kik? Író: Peter Handke, Fordította és rendezte: Szilágyi Bálint, Jelmez: Tóth Hajni, Rendezőasszisztens: Fazekas Anna, Konzultáns: Németh Ákos, Hangok: Farkas Bence, Produkciós vezető: Gáspár Anna, Mentor rendező: Zsótér Sándor, Játsszák: Eke Angéla, Zsótér Sándor

Mi? Az Antikrisztus rövid története – a Bitef Színház (Belgrád) előadása
Kik? Dramaturg: Jelena Bogavac, Zeneszerző: Irena Popović, Videó: Igor Marković, Produkciós munkatárs: Jovana Janjić, Rendező: Urbán András, Játsszák: Borjanka Ljumović, Kiss Anikó, Ana Marković, Suzana Lukić, Daša Petković

Facebook Comments