Alföldi Róbert beszédkultúrája az utasítás-zuhatag, sorozatlövő intézkedés alig meg-megszakított folyamatában a tempó mellett az értelmezéshez is kiválóan elegendő. Míg világfivá alakítja és alakíttatja Fusst, Valakivé beszéli a senkit, szavaiban a döntések kommentárja, az előre gondolkodás logikája és mocsara ugyancsak megszólal.

A szerző állítólag a tökéletes írás- és főleg színpadtechnikai bravúr kedvéért, egy virtuóz osztrák komédiásnak, Max Pallenbergnek írta az egyfelvonásost. Miért vette elő most a színház? Nyilván egy ugyancsak remek színész számára, és a „vígjáték valós időben” aktualitásért.

Molnár nem az időt, hanem a helyet konkretizálta (általánosította) 1929-ben: „Történik egy európai világvárosban”. Egyetlen óra leforgása alatt tökéletes, jóképű, gazdag, magasan pozicionált, patinás család nevét viselő úriembert kell faragni egy derék, öntudatos, kevéssé művelt, topis taxisofőrből, bizonyos Fuss Antalból, mert a társadalmi illem és mindenkinek a jól felfogott érdeke (meg ama írói bravúr, a cselekményidővel nagyjából azonos játékidő) így kívánja. Kiváltképp Norrison bankelnöknek és bankjának fontos az ügy. S mert ő intézményében tökéletes, óraműszerűen ketyegő alkalmazotti gépezetet épített ki, lendületbe hozza az ember-masinériát. Nincs vesztegetni való perc: ma délután indulna családja után, élvezni a zavartalan pihenést, és nem is fogja lekésni a repülőgépet a közbejött „jelentéktelen kicsiség” miatt.

Hely vagy idő: a lényeg a társadalmi gépezet, amelyben bárkiből bármit lehet csinálni. Molnárnak nem nagyon tetszett ez a dolog, ki is mondatja a végén, épp Norrisonnal, hogy ugyan büszke arra, amit hirtelenjében nagy koordinátorként végbevitt (miközben piszlicsáré apróságokra, alárendeltjei kedvének „olajozására” sem sajnálta a figyelmet), mégis szégyellje magát az egész emberiség, amely szinte csak egy hatalmas, utasításra forgó daráló. Norrison nem súlytalan egyén, tudja nyilván: az egész emberiségbe bele kell számolni őt magát is. Ennyi Molnár válasza arra, ami nem tetszik neki. Briliánsan megmutat tényt és történést (noha a bravúrért, mint általában minden bravúrért, elég komoly árakat kell fizetnie), de nem kritizál. Tegye meg a néző, ha akarja.

egy-ketto-harom_nemedi-arpad-feher-balazs-beno-janicsek-peter-foto-meszaros-csaba-_-kulturbrigad

Némedi Árpád, Fehér Balázs Benő, Janicsek Péter. Fotó: Mészáros Csaba

Znamenák Istvánnak, a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház (az utóbbiban játszott) közös produkciója rendezőjének szintén nem tetszik ez a vakon üzemszerű világállapot, a részben nemesnek tűnő cél mögötti totális nemtelenség, egyenlőtlenség, képmutatás, pénzhajsza, a norrisoni okos eleganciába és gazdasági fölénybe csomagolt, döntően önérdekű despotizmus. A bemutató azonban a jelenségkritikát tekintve nem radikálisabb Molnárnál, ami nem baj; viszont a lebonyolításban nem ér fel az író alkimista aranycsinálásához. A darabot már első (például a Nyugat folyóirat körébe tartozó) bírálói formai zsenialitásáért éljenezték és tartalmi-szemléleti könnyűsége miatt hümmögtek. Jól látva, hogy a sokszereplős színmű egyfelől szinte monodráma – Norrison nem születhet meg egy beszélő mágus, kivételes dikciójú aktor nélkül –, másfelől olyan dramaturgiai, színi szerkentyű, amelyben nagyon pontosan ki kell számítani az epizodisták fogaskerék-összmunkáját.

A kiszámítás Znamenáknak közepesen sikerült. A maga tervezte, szellős Bauhaus-jellegű térben a közreműködők többsége Cselényi Nóra főleg a szürke színből előhívott jelmezeit viseli (az ősz hajú elnök is a szürke feketébb-fenyegetőbb változata, ruházatát a barna öv, barna cipő oldja). Az rendben lenne, hogy a sebtében felkurblizott ember-átalakító mechanizmus „szürke”, s ideillik, hogy egy-két jelmez (a fizetségért bármely látleletre kész orvos fehér köpenye stb.) kilógjon a sorból. Ám zavaró, hogy míg számos esetben teljes színészi arctalanságot, esetleg suta, közömbös elmaszkírozást tapasztalunk, egyeseket mégis rávesz a rendező – vagy törekvésük – a kevéssé sikeres (a mű szempontjából pontatlan, félrehúzó) egyéni ambíciókra. Köztük Mihályfi Balázs színes ruházatú, kártyásnak megtett Dubois-Schottenburgját, a jó pénzért „utódokat” adoptáló, lecsúszott grófot. De a „túljelenlét” is szerencsésebb, mint a rendezői és színészi félreértés, amely Debreczeny Csaba esetében komoly nekiveselkedéssel semmíti nímanddá Felix urat (aki pedig a mindig magabiztos Norrison személyes érzelmi megrendülésének előidézője, és egyébként sem az a kisember, akinek jelmeze és viselkedése mutatja, hiszen az egy óra alatt óriási karriert befutó „Láb”, Fuss az ő helyére kerül). Felüdülés Parti Nóra Kunó kisasszonya, a megtestesült „pontos idő”. Norrisonnal együtt az öt másodperces visszaszámláláskor igazi drámát játszik öt szóval és szemsugarával (talán egy életre elegendő reménytelen szerelmi drámát). Lugosi György tapintatos, kilátástalan alázatossággal fonódik rá a Titkár passzív szorgosságára.

egy-ketto-harom_szatory-david-lenardt-laura-alfoldi-robert-foto-dudas_-erno-_-kulturbrigad-min

Szatory Dávid, Lénárdt Laura, Alföldi Róbert. Fotó: Dudás Ernő

Lydiát, az amerikai vendéglányt, aki az egész kalamajkát kavarja, Lénárdt Laura első belépésre hozza, és úgy is hagyja, az akcentusos kiejtésre és egy melizmák nélkül ismételgetett pikáns szófordulatra bízva a figurát. Szatory Dávid rajzfilmből szalajtott taxisofőr-ősemberként indít, filmsztár külsejű férjként, reménybeli apaként, sikeremberként végzi. Nagyjából kirajzolódnak az állomások, kirajzolódik az ív. Csak e sorok írója képzelné bele a fejleményekbe, Znamenák teljesebb rendezői elképzelését gyanítva: az úgy-ahogy kikupál(ódot)t alak nagyon közel jár ahhoz, hogy elpofátlanodásában útilaput kössön az őt kreáló Norrison talpára…? A teremtmény végezhetne teremtőjével, a teljhatalomtól megittasulva? Ez a csavar elmarad. Egyébként sem sok a változtatás (dramaturgot nem nevez meg a színlap). Vonat helyett repülő, Mussolini helyett amerikai elnök, magnézium és lőpor keverékének villanófénye helyett vakus fényképezőgép, Einstein helyett posztmodern. Néhány ide nem illő nyers kifejezés. Nem nagyon hajtják a „valós idő” malmára a vizet, vagy a „valós idő” nem ezeken a szavakon, kellékeken múlik.

Sok parányi, sok kis szerep, négy komolyabb (Lydia, Antal, Felix, Titkár), ám még ezek szorzatának négyzeténél is sokkal több A Szerep: Norrisoné. Alföldi Róbert beszédkultúrája az utasítás-zuhatag, sorozatlövő intézkedés alig meg-megszakított folyamatában a tempó mellett az értelmezéshez is kiválóan elegendő. Míg világfivá alakítja és alakíttatja Fusst, Valakivé beszéli a senkit, szavaiban a döntések kommentárja, az előre gondolkodás logikája és mocsara ugyancsak megszólal. Alföldi a megjelenésével, színészi habitusával hat. Úr és Lucifer egyszerre, Molnár Ördögének családfájáról. Tényleges játékmezőt és játékokat nem kapott a dikció alá. Hely- és helyzetváltoztatásai szükségképp gépiesek, az egész ember merő beidegzettség, önmaga mozgékony szobra – de mindez Alföldit láttatja, s nem a Molnár-féle (egy, kettő, három!) lefegyverző, egyben ellenszenves programozást. Ezért legjobb gesztusai azok, amikor épp nincs módja máshoz fordulni, magára marad vagy magába feledkezik. A sodró figura ilyenkor mélyül, akár csupán egy csuklómozdulat által teljesedik, gyengeségeinek leplezetlenségével erejét hiteti el.

A szövegváltoztatások egyike, hogy az „elkészült a nagy mű” (sőt, már az elején: nem kétséges, elkészül majd a nagy mű!) igéje a bűvésztől, a földi atyaúristentől nem a Molnár írta „Voilà”, hanem az „Abrakadabra!” Amelynek nem mindegyik hangzóját, szótagját mondja ki, tölti be az előadás.

Hol? Átrium Film-Színház
Mi? Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Kik? Kultúrbrigád
Szereplők: Alföldi Róbert, Szatory Dávid, Lénárdt Laura, Lugosi György, Parti Nóra, Debreczeny Csaba, Mihályfi Balázs, Némedi Árpád, Janicsek Péter, Fehér Balázs Benő, Dékány Barnabás, Barna Zsombor, Sipos Viktória, Bánky Sára, Hajdú Csilla.
Koproducerek: Horváth Krisztina, Király Júlia, Mátyásfalvi György, Varga Zoltá. Díszlet: Znamenák István. Jelmez: Cselényi Nóra. Zene: Zságer-Varga Ákos. Maszk: Vég Attila. Fénytervező: Kehi Richárd. Öltöztető: Lakatos Erika. Világítás: Nagy József / Niedetzky Dávid. Hang: Molnár Zoltán / Szabó Szilveszter. Grafika: Lakatos Péter
Munkatársak: Ari György, Ari Zsófia, Langó Ádám, Ruska Robin, Szélinger Anna. Súgó: Zsolnay Andrea. Segédrendező: Nyulassy Attila. Produkciós menedzser: Zsedényi Balázs
Produkciós vezető: Ugrai István. Rendező: Znamenák István

Facebook Comments