Egy ilyen (…) előadás alighanem akkor lehet hiteles, és akkor indíthatja el a gondolkodást, ha nem tiszta vitahelyzetet modellez, hanem az életre hasonlít, annak kifürkészhetetlenségével, szövevényességével együtt. A Lady Lear ilyen, nem csak az alaphelyzetnek, hanem a színészi játéknak köszönhetően is…

Nagy a kísértés, hogy itt és most messzire kalandozzak a Káva Kulturális Műhely legújabb előadásától, a Lady Leartől, hogy hosszasan és hangosan gondolkodjak az öregséggel kapcsolatos társadalmi kérdésekről, hogy megkíséreljek magamban is mélyre ásni, kifürkészve legmélyebb félelmeimet és beidegződéseimet. Ami azt jelenti, hogy az előadás elérte célját, még ha az általa kijelölt ívhez (vagy inkább: ívekhez) képest éles kanyarokkal jutottam el idáig. Már csak ezért és persze a figyelemreméltó színházi megoldások miatt is érdemes elsősorban a Lady Learnél maradni.

lady_lear_bergh_sandor-2

Fotó: Bergh Sándor

A Káva, „a résztvevő színháza” egy ideje kifejezetten felnőtteknek is készít interaktív előadást. (Az interaktív ebben az esetben azt jelenti, hogy a szereplők bizonyos pontokon megállítják az előadást, kiszólnak a közönség felé, kérdéseket tesznek fel, „tanácsot” kérnek, hogy kialakulhasson valamiféle közös gondolkodás, beszélgetés, amiben az vesz részt, aki akar.) Az egyik ilyen a 3050 gramm, ami a szülővé válás nehézségeit járja körül. A téma, az öregedés, a Lady Lear esetében is roppant fontos (mégsem beszélünk róla eleget): a többségünknek szembe kell (majd) néznie azzal a helyzettel, amiben a szülei segítségre, ellátásra, gondozásra szorulnak. Ráadásul a probléma össztársadalmi szinten is egyre súlyosabbá válik a népesség fogyása és a nyugdíjrendszer várható összeomlása miatt. Egyre több idős, nyugdíjas ember él Magyarországon, mégis: a hozzájuk kötődő sztereotípiák alapján nem túlzás azt állítani, hogy páriákként tekint rájuk a társadalom.

Az alkotók az alapszituáció tekintetében a Lear királyból indultak ki. Ormayné Gabi néni elméletileg három fiúra támaszkodhat öreg napjaiban: a Brüsszelben élő, a családját pénzzel támogató Miklósra (Gyombolai Gábor), az első gyermekét váró Csabára (Bori Viktor) és a soha fel nem növő, mamahotelben lakó Dávidra (Sereglei András). Kell lennie valahol egy hűséges Cordeliának is, ám a feltétel nélküli szeretet szerepét ezúttal az unoka, Bence (Kardos János) veszi magára. Kent grófként, egyfajta mediátorként tüsténkedik Gabi néni körül az orvos, a család régi ismerőse, Ádám (Takács Gábor).

lady_lear_bergh_sandor-5

A konfliktus akkor robban ki, amikor Miklós egy munka kedvéért otthagyja két hétre agyvérzésből lábadozó, fél oldalára lebénult édesanyját, és az ellátás gondja Csabi és felesége, Ildikó (Milák Melinda) nyakába szakad. Mindenki élné a saját életét, de minden megváltozik. És Gabi néni sok, nagyon sok. Segítene Bence, de őt az egész család gyerekként kezeli, így aztán félreállítják. Ezen a ponton lépnek először interakcióba a közönséggel a színészek, akik ebben a bemelegítő körben azon dolgoznak, hogy a család különböző tagjainak szempontjait jobban megértsük: a szereplők odalépnek egy-egy, a nézőtéren is elkülönülő „csoporthoz”, és elmagyarázzák, miért vannak nehéz helyzetben, és miért döntöttek úgy, ahogy. Mi pedig kommentálhatunk, s a következő jelenetben a színészek beépítik reakcióinkat a párbeszédeikbe vagy monológjaikba. (A nézők a további interakciók során természetesen más-más szereplőt kapnak.)

Egy ilyen típusú interaktív előadás alighanem akkor lehet hiteles, és akkor indíthatja el a gondolkodást, ha nem tiszta vitahelyzetet modellez, hanem az életre hasonlít, annak kifürkészhetetlenségével, szövevényességével együtt. A Lady Lear ilyen, nem csak az alaphelyzetnek, hanem a színészi játéknak köszönhetően is – a Káva színészei ebben zseniálisak: el is tartják maguktól, humorral, iróniával itatják át a szerepeket, de meg is töltik mélységgel és a saját személyiségükkel (a huszonhat éves, a „nagyiért mindent”-Bence alakja kizárólag a színészi játék miatt hiteles). A néző így biztos lehet abban, hogy a családban még rengeteg titok, felszín alatt húzódó konfliktus van, ami miatt csak mérlegelni, gondolkodni, latolgatni, érteni lehet – igazságot tenni biztosan nem, akárcsak az életben.

lady_lear_andraska_gaborA Kávával első ízben dolgozó Kovács Dániel Ambrus rendezte Lady Lear legnagyobb bravúrja tehát, hogy egyszerre képes életdarabkaként működni és a színházi helyzetre is reflektálni. Olyannyira, hogy Gabi néni szerepét szép sorban, egymás után a fiai veszik fel, azonmód borostásan, félrecsúszott parókában. Ez a gesztus sokféleképpen termékenyíti meg az előadást. Egyrészt a belőle fakadó nézőbarát humor és absztraháltság segít elviselhetővé tenni az egyébként elviselhetetlen helyzetet (és a színészeknek köszönhetően ez a humor nem fordul át ízléstelenségbe vagy ripacskodásba, hanem nagyon is finoman van adagolva). Másrészt az értelmezéshez is újabb kapukat nyit, hiszen arról is szól, hogy hogyan válunk a saját szüleinkké azáltal, hogy mi ugyanúgy elrontjuk az életünket, mint ők, és azáltal, hogy az élet ciklikusságát (azaz a mi öregedésünk elkerülhetetlen beköveztét) helyezi előtérbe.

Ennek tragikomikus csúcsa, amikor Csabi megpróbálja talpra állítani Gabi nénit, és feladni rá a blúzát és az otthonkáját. Mozdulataik esetlensége és összehangolatlansága szívszorító – és vicces. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Gabi néni mindenáron el akarja kerülni, hogy a fia meglássa fedetlen felsőtestét; a szemérmesség diktálja így, s a vágy, hogy egy szemernyit megőrizhessen szétforgácsolódott méltóságából. Aztán az előadás egészen szürreálissá és teátrálissá válik a Lear királyi őrület rendkívül intenzív jelenetében, amikor Gabi néni azt gondolja, hogy a fiai be akarják dugni őt egy otthonba. Mindhárom parókás-otthonkás fiú megjelenik a színen: rázkódik a válluk, hangosan zokognak, amikor a családi fényképeket nézik: az önsajnálat irracionális önkívületébe esnek.

Van azonban ennek a megoldásnak (a férfi színészek által játszott édesanyának) egy el nem hanyagolható veszélye. Felerősíti bennünk azt a nézőpontot, amiből a kevésbé érintettek az időseket szemlélik, s bogaras csodabogaraknak látják őket. Ez az egyébként bravúros színháztechnikai megoldás egy bizonyos mértékig mindenképpen eltárgyiasítja Gabi nénit, akinek egyébként épp az a legnagyobb a baja, hogy folyton a feje fölött döntenek (s ezt nem győzi ismételni). Persze lehetséges, hogy a Lady Lear épp erre (is) akar rádöbbenteni minket, és tény, hogy az öregasszony sem jobb a Deákné vásznánál (csak sejtéseink van arról, hogy a viszony sosem volt felhőtlen közte és a fiai között), de mégis: az előadás vakfoltszerű hiányossága, hogy Gabi néni saját szólama sokkal gyengébb a többinél. Az előadás működési mechanizmusába is az van kódolva, hogy passzív legyen. Ő maga sosem lép interakcióba a közönséggel, az ő szempontjait, félelmeit csak károgásszerű közbeszólásaiból vagy legfeljebb mások közvetítésével ismerhetjük meg.

Így aztán főleg a saját nem-öreg-nyomorúságunkkal vagyunk elfoglalva. De hát ilyen az élet.

Hol? MU Színház
Mi? Lady Lear (A színészek improvizációi alapján írta: Kovács Dániel Ambrus és Róbert Júlia)
Kik? Káva Színház
Színészek: Bori Viktor, Gyombolai Gábor, Kardos János, Milák Melinda, Sereglei András, Takács Gábor
Látványtervező: Kovács Dániel Ambrus. Dramaturg: Róbert Júlia. Zene: Kolozsváry Bálint. ARS konzulens: Gyombolai Gábor. Rendezőasszisztens: Somorjai Márton. Rendező: Kovács Dániel Ambrus. Produkciós vezető: Takács Gábor
Külön köszönet Dr. Felmérai Istvánnak.

Facebook Comments