Csehov nem azért nagyszerű szerző, mert még abban is ezer dráma van, amit meg sem írt, de kétségkívül ez is része a zsenijének. Még a légüres teréből is dráma születik, ha van, aki megírja.

A dráma letölthető INNEN

„Moszkvába! Moszkvába! Moszkvába!” – mondja (Stuber Andrea fordításában) Irina a Három nővér második felvonásának végén. Vagyis pontosabban végig, az egész drámában, minden mondatával, legfeljebb egy idő után már lemondóan, tagadólag. De ezt mondja Csehov összes hőse, ha némelyiknek pont nem is lettek lejegyezve éppen ezek a szavai. Jelenetek a vidéki életből, mondta ő az egyik darabjára, mindegy is, melyikre.

De mi van, ha egyszer végre tényleg sikerül eljutni Moszkvába? Csehov erről szemérmesen vagy rejtélyesen vagy talányosan vagy fukarul hallgat. Csak annyit árul el: semmi jó. „Megszökött hazulról és összeállt Trigorinnal. (…) Gyermeke is volt, de meghalt. Trigorin elhidegült tőle, és visszatért régi szerelmeihez, ahogy várható is volt. Egyébként sohasem hagyta el a régieket sem, de amilyen jellemtelen, kimódolta, hogy itt is volt, meg ott is. Amennyire megállapíthattam abból, amit hallottam: Nyina egyéni élete nem valami tökéletesre sikerült.” És a színház sem, sőt „az még kevésbé. Moszkva környékén egy nyári színházban kezdte, aztán vidékre került. (…) Mindig nagy szerepekre vállalkozott, de durván, ízléstelenül, ripacsos gesztusokkal játszott, üvöltözött. Voltak pillanatai, amikor tehetségesen rikoltozott, tehetségesen haldoklott, de ezek csak pillanatok voltak.” Ennyit árul el Csehov – Makai Imre fordításában – a Sirályban arról, mi történt abban a néhány évben, amíg Nyina, Arkagyina, Trigorin és sokszor Trepljov is Moszkvában voltak. A harmadik és negyedik felvonás közötti légüres térben. Ami már nem légüres tér.

A Nappalok és éjszakák a tatabányai Jászai Mari Színházban. Fotó: Prokl Violetta.

Már? Vajon tényleg nem ragadta meg senki a nagyon is kézenfekvő lehetőséget Kiss Csaba és az őt erre felkérő tatabányai színházigazgató, Crespo Rodrigo előtt, hogy megírja ezt a tragédiát – „jelenetek a légüres térből” –, aminek csak a lezárását ismerjük? Pedig Csehov tálcán kínálja a lehetőséget. Arra, hogy kiderüljön, az isten háta mögötti vidéki házban istenként tisztelt Nagy Írónak egy moszkvai esetleg a nevét sem hallotta soha. Hogy kiderüljön, milyen az, amikor egy színész tehetségét nem a szerelme ítéli meg, és amikor a tehetség nem minden, amire egy színésznek ügyelnie kell, mert bájos hobbiból megélhetéssé vált. Milyen az, amikor az ember mindent, de mindent felad valamiért, de az a valami is kicsúszik a lába alól?

Vagy hogy – főleg! – kiderüljön, milyen ember az író, aki saját maga szerint csak „bágyadt, puhány és mindig engedelmes”, nincs saját akarata, és mégis szeretik a nők: mert ez a leírás túl megengedő, eufemisztikus kell, hogy legyen egy két vasat a tűzben melengető, se ide, se oda nem hűséges alaknak, akinek valami része biztosan van egy kisgyerek halálában is. Hogy hogyan keményedik meg egy naiv kislány, és hogyan törik meg egy nagyasszony. És közben – mert Kiss Csaba, ha már Csehov átnyújtotta neki figuráit, érthető módon nem elégedett meg egy Nyinával és egy Trigorinnal – arra is vetül némi fény, mennyire van része a jobb híján a házasságba menekülő Másának a boldogságból, és hogy milyen annak a Trepljovnak a jelleme, aki feltette az egész életét arra, hogy loholjon az őt fel nem vevő szekér után.

Csehov nem azért nagyszerű szerző, mert még abban is ezer dráma van, amit meg sem írt, de kétségkívül ez is része a zsenijének. Még a légüres teréből is dráma születik, ha van, aki megírja. És Kiss Csaba színdarabja a nagy ötleten és az érdekes gondolatkísérleten kívül színházi közönségnevelési eszköz is, nem először a szerző Sirály-praxisában. Miskolci színházigazgatóként azzal kísérletezett, hogy szembemenve a megszokott rizikókerüléssel, egy évadon belül két felfogásban vitték színre a Sirályt, hogy a közönség a saját bőrén érezze, a színház mennyivel több, mint egy-egy történet cselekménye. Most olyan eszközt ad a színházak – először a tatabányai – kezébe, amellyel a hihetetlenül sokat játszott Sirály közösségét lehet a szó mindenféle értelmében megfogni: ahol az egyik évadban műsoron volt a Sirály, ott még egy évig fent lehet tartani a közönség gondolkodni vágyását. Mert ahol volt Sirály, ott érdemes visszamenni a Nappalok és éjszakákra is.

Kovács Bálint

A dráma letölthető INNEN

Facebook Comments