Egymással társalognak, vitatkoznak a versek, korok, tapasztalatok, élmények és vélemények, s a néző csakhamar azon kaphatja magát, hogy a történet róla is szól. Ez az egyveleg nem más, mint a mi nyelvünk, kultúránk, városunk, országunk, szerelmeink, kudarcaink, vívódásaink, identitásunk és hazánk.

Nehéz idők járnak manapság a magyar kultúrára, még az egyik húzóágazatnak számító irodalomra is. Az olvasás nem sok ember számára napi rítus, a verseken való töprengés pedig még kevésbé az. Hiszen hiába van minden községben legalább egy Petőfi Sándor, Ady Endre, Arany János és Kölcsey Ferenc utca, a magyar költészet kiváló darabjait sokan vagy nem is ismerik, vagy pedig „csak” a kötelező verseket, melyeket iskolai ünnepségeken szavalnak, ünneplőbe öltözve, pátosszal, manírral, unalmasan.

Fotók: Gordon Eszter

Az Örkény Színház Anyám tyúkja címen futó, immár második fordulójához ért vállalkozásának ugyan az az alcíme, hogy a magyar irodalom kötelező versei, ám jelen esetben a „kötelező” kitétel nem az iskolák rideg, poroszos rendjét idézi – vagy ha igen, akkor némi iróniával. Másfajta kötelezésről van itt szó, arról, amivel egy, a magyar kultúrát és költészetet tisztelő és szerető ember önmagának tartozik. A kötelezőnek itt az a jelentése, hogy „rosszul jársz, ha kihagyod”.

Mert ahogyan az Örkény István Színház színészei előadják a Várady Szabolcs által kiválasztott és Mácsai Pál által összeszerkesztett 58 verset, egyiket a másik után, egy olyan párbeszéd bontakozik ki, melyet a magyar líra történetének a legkiválóbb képviselői folytatnak egymással. Bornemissza Péter versének refrénjére: „Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom!” a Párizsban a bakonyi menedéket kereső Ady felel, József Attila Hazámja után Jékely Zoltán Futballistákja következik, a Minek nevezzelekre a Semmiért egészen. Egymással társalognak, vitatkoznak a versek, korok, tapasztalatok, élmények és vélemények, s a néző csakhamar azon kaphatja magát, hogy a történet róla is szól. Ez az egyveleg nem más, mint a mi nyelvünk, kultúránk, városunk, országunk, szerelmeink, kudarcaink, vívódásaink, identitásunk és hazánk. Ezek nélkül a versek nélkül nem azok lennénk, akik vagyunk.

A díszlet (Izsák Lili) ismerős az első részből: tornácos parasztház, piros muskátlival, ám ízléstelen ajtófüggönnyel és az udvari bútorok között műanyag székekkel – s éppen ettől az ízlésficamtól lesz hiteles a helyszín. A jelmezeket szintén Izsák Lili tervezte, ám az első résszel ellentétben itt modern, teljesen hétköznapi ruhákban léptek színpadra a színészek. Kákonyi Árpádnak (zene) sikerült meglepni a közönséget azzal, hogy hangszert nyomott néhány színész kezébe, valamint azzal is, ahogyan megzenésítette Petri Petőfi tér melody című versét, mely Kókai Tünde előadásában a Trabant hőskorát idézi.

A verseket ismét Várady Szabolcs válogatta, aki alighanem össze tudna állítani még pár estére való anyagot a magyar költészet remekeiből. Az előadott darabok között sokat citált klasszikusok és kevésbé ismert versek egyaránt megtalálhatók. Meglepetés volt Nadányi Zoltántól a Nők a tetőkön Dóra Béla tolmácsolásában, Jókai Nyelvtani gyakorlatokja Máthé Zsolt humoros és áthallásos előadásában, vagy Szép Ernő verse, a Hová megy egy akáclevél? (Kerekes Éva). De igazi, tankönyvi kötelező versek is szép számmal előfordultak, köztük a legnagyobb élményt talán Arany és Petőfi unalomig ismert, többnyire vigyázzba meredve szavalt versei okozták. Már csak azért is, mert szavalásról szó sem volt; Nagy Zsolt úgy mondta el az Egy estém otthont, mint az a srác, aki hosszú idő után hazament látogatóba, s szeretettel megmosolyogja kissé földhözragadt apját, Patkós Márton pedig a Föltámadott a tengert tette elevenné. A Családi kör is új életre kelt Csuja Imre előadásában; kifényesedett, megtelt melegséggel, szeretettel.

Helyet kaptak a válogatásban továbbá azok a „nagy” versek is, melyek már olvasva is felkavarják az embert. Súlyosan hangzott a minden versszak végén visszatérő „nincsen remény” szólam Vörösmarty Az emberek című versében (Gálffi László), valamint a sokat citált szavak: „az emberfaj sárkányfogvetemény”. Polgár Csaba úgy mondta el Petri Hogy elérjek a napsütötte sávig című versét, mintha éppen csak a minap történt volna vele meg a bizarr kaland. Ficza István könnyed, társalgási stílusban vezette elő a Semmiért egészent, ami pontosan így lett hátborzongatóan kegyetlen. Nagy Zsolt előadásában A Dunánál olyan történetté vált, amit mintha egy sör mellett mesélne el. Orbán Ottó mostanában különösen sokat emlegetett verse, A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról Pogány Judit elmondásában amilyen egyszerű, éppoly felkavaró.

A színészek néhány jelenetben valamennyien jelen voltak a színpadon, máskor csak alig páran. Olykor kicsit mesterkéltnek tűnt, ahogyan a versmondóra reagáltak a többiek, máskor azonban szemlátomást maguk is élvezettel figyeltek. Ki-be járkáltak a parasztház ajtaján, hol leültek, hol a tornácnak támaszkodtak; igyekeztek kihasználni a díszlet adta lehetőségeket. Talán lehetett volna szellősebb az előadás, hiszen a versek gyorsan követték egymást, kis időt sem hagyva a nézőnek, hogy megeméssze a hallottakat. A megrendülést egy-egy vidámabb, játékosabb vers oldotta, mint például Weöres Fut, robog a kicsi kocsija (közös előadás), vagy Tamkó Sirató Károlytól a Tengerecki Pál (Novkov Máté).

Az Anyám tyúkja 2. szakít a versmondási konvenciókkal, a pátosszal, a ráncolt szemöldökökkel, pózokkal és manírokkal. A színészek azáltal teszik elevenné, életközelivé a költeményeket, hogy az élőbeszéd dikcióját követik, és visszahelyezik a verset a maga természetes életszituációjába. Csakhogy pontosan ettől a profán, egyszerű, sallangmentes előadásmódtól válik az előadás mégis beavatássá, melynek során a néző számára a magyar költészet, nyelv és kultúra zsigeri és felkavaró élménnyé válik.

Mi? Anyám tyúkja 2. A magyar irodalom kötelező versei
Hol? Örkény Színház
Kik? Válogatta: Várady Szabolcs. Szerkesztette: Mácsai Pál. Játsszák: Bíró Kriszta, Csuja Imre, Dóra Béla, Epres Attila, Ficza István, Für Anikó, Gálffi László, Jéger Zsombor, Kákonyi Árpád, Kerekes Éva, Kerekes Viktória, Kókai Tünde, Mácsai Pál, Máthé Zsolt, Nagy Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Pogány Judit, Polgár Csaba, Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Znamenák István, Zsigmond Emőke.
Jelmez: Izsák Lili. Zene: Kákonyi Árpád. Súgó: Horváth Éva. Ügyelő: Sós Eszter. A rendező munkatársa: Érdi Ariadne. Rendező: Mácsai Pál.

 

Facebook Comments