Kritikusmentorálást hirdet a Színház folyóirat

2017-03-09

A SZÍNHÁZ és szerzői köre szeretne hozzájárulni a színházról írni és gondolkodni vágyó fiatalok tehetséggondozásához és felhívni a figyelmet a művészeti szakírás képzésének súlyos hiányára.

Fotó: Szarka Zoltán

A SZÍNHÁZ folyóirat tánc- és színikritikusi mentorálást hirdet azzal a céllal, hogy segítse a fiatal kritikusok képzését és enyhítse a pár éve megszűnt, hosszú éveken át színházi szakírással foglalkozó Hajónapló Műhely súlyos hiányát. A lapszerkesztés során folyamatosan találkozunk tehetséges szerzőkkel, akiknek írásait még korainak tartjuk publikálni, de fejlődésükhöz szeretnénk valamilyen formában hozzájárulni. A lap szellemi körét alkotó mentorok vállalják, hogy egy évig ingyenes, rendszeres szakmai konzultációval segítik a pályázó színikritikusi munkáját. Idővel a Színház folyóiratban és a szinhaz.net felületén lehetőséget biztosítunk publikálásra. Kérjük, hogy a 17 és 35 év közötti jelentkező egy rövid bemutatkozó levél kíséretében  juttasson el egy máshol nem közölt, maximum 10 ezer leütésből álló kritikát egy általa valamilyen okból izgalmasnak vélt előadásról (vagy ugyanebben a terjedelemben egy esszét a kortárs színház fontosnak tartott tendenciájáról) az alábbi e-mail címre: leadas.szinhaz@gmail.com.

Jelentkezési határidő: 2017. április 10. Tánckritikusokat és határon túli szerzőket is szívesen fogadunk.

A mentorok április végéig tájékoztatják döntésükről a pályázókat.

A mentorok folyamatosan bővülő névsora:

Boros Kinga (határon túli színház)
Kovács Bálint
Kovács Natália
Králl Csaba (tánc)
Fuchs Lívia (tánc)
Herczog Noémi
Miklós Melánia
Papp Tímea
Rádai Andrea
Tompa Andrea

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.