Feltámad és újjászületik, aki és ami feltámadhat és újjászülethet, de a jelen nyitottsága, a fiatalok frigye csupán kétséges másolata a múlt harmóniájának, az újrakezdés az ujjongás mellett csupa szorongás, és két végleges halottat már sosem kap vissza az élet.

A darab ismert zökkenőinek egy részét kiküszöbölve, igényesen és szépen pergett le a bemutató, mely a cselekmény, a kavargó jelenetek „felett”, mag(v)asabb gondolati szinten az Időt jeleníti meg, az ábrázolhatatlant ábrázolja. Ám döntés és sors felelősségét nem hárítja át mindenestül se helyre, se korra, se időre. Szuggesztív színpadi történés jön létre, mely mesénél (The Winter’s Tale) több, mítosznál kevesebb (bár egy beteljesülő deloszi jóslat fontos szerepet játszik benne), s nem rege, hanem példázat: mint vakul el és dönt végzetesen rosszul a korábbi értékeit és távlatait szem elől vesztő, parancsuralommá és bosszúgépezetté vált hatalom, s miként menti a menthetőt tisztesség, véletlen, szerencse és bűnbánat.

Fotók: Dömölky Dániel

Valló Péter rendező télszínű, nemegyszer havat hullató játékterének műanyag-fehér falai, ajtói, szalagfüggönyei közt időszimbólumok tárgyiasulnak. Hatalmas homokóra-váz képezi a színpad elcsúsztatott tengelyét, a magasban néha forgásba lendülő horizontális óramutató kaszája suhog, spiráltöredék-dobogó önmagába futó platója a körkörös mozgások belső eseménycentruma, felbukkan egy metronóm. Pater Sparrow látványtervező mindezt egyenrangúan kiegészítette a nemegyszer (színváltozáskor) leeresztett, áttetsző hártyafelületre vetített zsúfolt, sőt túlzsúfolt jelképekkel: régi metszetek és kevésbé régi fotók montázsával (háborgó tengerrel, a pornográfiáig háborgó test gyűrődéseivel), csigák, állatok, szörnyek, szerkezetek képnégyszögeivel. Benedek Mari jelmezei több felvonáson át elsősorban a fehérből és a feketéből gazdálkodják ki sok leleménnyel (a hölgyek esetében op-artos szemkápráztatással) az udvari ruházatokat, fő és legszemélyesebb kelléknek a rangjelző színes nyakkendők hatnak. Aztán jön a szín- és szabásorgia, a becsapós öltözet- és maszkmámor, ünnep és karnevál: mintha tizenhat esztendővel a tragédia és trauma után minden jóra fordulna a hajdan testvéri barátságú, sokáig ellenséges, immár kibékült két király országában, Szicíliában és Bohémiában. Feltámad és újjászületik, aki és ami feltámadhat és újjászülethet, de a jelen nyitottsága, a fiatalok frigye csupán kétséges másolata a múlt harmóniájának, az újrakezdés az ujjongás mellett csupa szorongás, és két végleges halottat már sosem kap vissza az élet. A Valló komponálta zárlatban a túlontúl boldog nyüzsgés mögött két szürke kabátos alak áll némán. Egy derék férfi, egy ártatlan kisfiú holt árnya.

Szabó T. Anna fordítása friss; ahol kell, komoly, másutt ravaszul szójátékos vagy nyelvileg ugri. S itt-ott még, ha hihetünk az első hallásnak, csiszolható. Valló más Shakespeare-színművekből kölcsönözve szövegrészeket, az eredetileg áthidaló epizodista, a bölcs Idő figuráját rendre fellépő főalakká avatta (dramaturg: Morcsányi Géza). A kámzsás esőköpenyébe burkolózó, aszketikus Bálint András nem egyszerűen az Idő szerzetese, nem csupán a mondatokat szóatomról szóatomra értelmező, erős gesztusú és mimikájú színészi teljesítményt nyújtó filozóf. Jelenség. Ikon. Kisebb léptékben ő a Nagymező utcai magyar idő, a most majdnem civil reprezentatív aktor az ezredforduló, sőt a legutóbbi fél század hazai színházművészetéből, budapesti, kárpát-medencei, európai kultúrájából, aki három évtizeden át igazgatta e teátrumot, szabta tevékenységének sodrát és idejét. Shakespeare felől nézve ez a lényeges, mégis mellékes vonatkozás beletagozódik, felemelkedik a fanyar, örök emberi töprengésbe, ön- és közösség-faggatásba, amellyel Bálint az előttünk feketülő-viruló regétől szinte függetlenül fel-feltűnéseinek patchworkjét bölcseleti szkepszisként, az Idő (és a morál) talányaként teríti a publikumra. A shakespeare-i szereptábla megjegyzése: „Az Idő mint Kar” (Time as Chorus) ebben a nagyszabású figuramódosításban nyeri el tágabb igazát.

Az Idő nem pusztán kívülálló, narrátor. A maga módján részese, az alakok közt járó-kelő szellemi kellékese a műnek. Így – megnövelt funkciójánál fogva – kétszeresen befolyásolja a színészi játékot, amely ugyan (mint oly sok Téli rege előadáson) ezúttal sem képes száműzni számos szcéna és replika hosszadalmasságát és epikusságát, viszont kivétel nélkül valamennyi közreműködő képességei javát adja a közösbe. A teljes női gárda – élén Martinovics Dorina a hosszas eltűnés időszakára is erős nyomot hagyó, méltósággal sebződő és szenvedő Hermionéja és Kováts Adél a tisztességben soha egy tapodtat nem hátráló, előrelátóan makacs Paulinája. S mind a férfiak – Pál András mint leszegett fejű, hirtelen rozsdásodó vasember Leontes király, Rusznák András (Polixenes) mint az előbbire fogadott öcsként hasonlító, kisebb kaliberű, de tisztességesebb alteregó, László Zsolt pedig a jóravalónál is jóravalóbb, névtáblácskájáig erényes Camillóként. A mélyebb társadalmi régiókban mozog Schneider Zoltán a bumfordi népi kedély képviseletére hivatott Öreg pásztora, Dénes Viktor Lopacseh névre hallgató, a vásári világból (és világba) érkező csavargója, aki művészi magánszámként űzi a tolvajlást, viszont javulékony. Gazsó György, Gyabronka József, Vilmányi Benett e. h., Olasz Renátó e. h., Figeczky Bence e. h., Sodró Eliza, Lovas Rozi, Mészöly Anna e. h. se maradjon említetlenül, hiszen Valló körültekintő, mérnöki rendezése biztosítja, hogy egyikük se csak egy legyen a számosból (Gazsó például a csecsemő Perdita sorsára hagyásának monológjában tűnik ki a változtatni gyengék, reménykedni erősek hangjával).

A darabbefejezés nagy attrakciója, egy szobor életre kelése – noha Baumgartner Sándor éteri fénnyel igyekszik érdekesebbé tenni – kis csalódást kelt. Hód Adrienn koreográfiája és Melis László zenéje szerves része annak az okos, míves, gondos munkának, amellyel Valló Péter és a társulat színre vitte az Idő-intésű Téli regét.

Hol? Radnóti Színház
Mi? William Shakespeare: Téli rege
Kik? Fordította: Szabó T. Anna. Dramaturg: Morcsányi Géza. Játéktér: Valló Péter. Látvány: Pater Sparrow. Jelmez: Benedek Mari. Világítás: Baumgartner Sándor. Zene: Melis László. Koreográfia: Hód Adrienn. A rendező munkatársa: Őri Rózsa, Ari Zsófi. Rendező: Valló Péter.
Szereplők: Pál András, Murányi Amadé/Nyáry Brúnó, László Zsolt, Gazsó György, Gyabronka József, Vilmányi Benett e. h., Rusznák András, Olasz Renátó e. h., Schneider Zoltán, Figeczky Bence e. h., Dénes Viktor, Martinovics Dorina, Sodró Eliza, Kováts Adél, Lovas Rozi, Mészöly Anna e. h., Bálint András.

Facebook Comments