Családsegítőt, mentálhigiénés központot, iskolát és színházat ötvöz egy intézményben a XV. kerületi közösségi színház, a KOMA. Most tanodát alapítottak, és azt remélik, színházi terápiájukkal modellt alkotnak, ami segíthet a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában.

„Nézőként jössz, komaként távozol” – ez áll a fiatal, mosolygós, a belépőt valódi vendéglátóként üdvözlő önkéntesek pólóján a város egyetlen közösségi színházában, a XV. kerületi KOMA Bázison. A szépen rendbe hozott, már-már lakályosnak mondható egykori iskolaépület folyosóját, mint bármelyik valamirevaló kőszínházét, színészportrék szegélyezik. Igaz, nem szamárfüles, évtizedes fotográfiák, hanem vadonatúj képek. Nincs is idejük megfakulni, mert a KOMA-ban mindenki csak egy darabban léphet fel. Most épp a Te tudod, én élem stábja látható a falon, valamennyien civilek, ahogy az összes többi előadás szereplői is.

Te tudod, én élem

A daraboknak, így a Te tudod, én élemnek is ugyan vannak írói, Mattyasovszky Zsolnay Bálint és Zrinyi Gál Vince, utóbbi – aki egyben a KOMA vezetője, alapítója – az előadást rendezőként is jegyzi, de a karakterek és a történetek a dramaturgiai csiszolgatás után is alapvetően a játszók életének megtörtént eseményeiből épülnek fel. Nem mondhatjuk, hogy sodró lendületű, egységes mű a Te tudod, én élem, inkább egy mozaikot kapunk a mindennapok tragédiáiból, hazugságaiból, megcsalásaiból, megcsalatásaiból. A dráma gyakran elmarad, vagy a felszín alatt folyik, akár az életben. Azt sem mondhatjuk, hogy ne látszana, hogy amatőrök állnak a színpadon, de a technikai hibákért kárpótol egy-egy érezhetően igazán mélyről jövő, őszinte mondat vagy gesztus. „Vártam a katarzist, hogy majd összeáll valamivé a produkció, de nem történt meg, csak most, a beszélgetés során. Most jövök rá, hogy ez is része a darabnak” – ezt már egy néző, egy idős úr mondja az előadás utáni beszélgetésen, amely a KOMA-ban elmaradhatatlan része a színházi estéknek. Van is némi igaza az ismeretlen férfinak, hiszen ha valaki úgy nézi meg az előadást, hogy semmit nem tud az itt folyó munkáról, és a tapsrend után azonnal hazamegy, csalódott is lehet, hogy a 2500 forintjáért nem „profi színházi élményt” kapott. A beszélgetés sok mindenben különbözik a szokásos színházi közönségtalálkozóktól. Nem az alkotók magyarázzák az előadást, a közönség nem hallgat illedelmesen, nem elfogódottan kérdez a művészektől. Ellenkezőleg, gyakran számon kéri az alkotókat a színpadon látott döntéseikért. Győrik Edit – a KOMA munkatársa – el is mondja utána nekünk, hogy néha külön tréningeket tartanak a szereplőknek, hogy azok kezelni tudják a helyzetet, hiszen a nézők nemegyszer a saját ki nem beszélt problémáikat csomagolják a megjegyzéseikbe. Az előadás számukra csak ürügy, hogy végre kimondhassák, ami kikívánkozik belőlük, Zrinyi Gál Vince és Győrik Edit pedig empátiával és türelemmel igyekszik visszafordítani, a közönségre irányítani a beszélgetést.

A mostani produkció egyébként különleges, mert középkorúakról szól, válságba jutott házasságukról, párkapcsolatukról. A legtöbb projektben azonban középiskolások vagy legfeljebb fiatal huszonévesek lépnek fel. A szereplőket is célzott iskolai beszélgetések során toborozzák. Az egyik szereplőt, Ragályi Balázst, aki a legközlékenyebb a beszélgetésen, épp a KOMA egyik korábbi előadásában fellépő gyermeke hozta a társulathoz. Zrinyi Gál Vince szerint minden jelentkező elmesélheti a történetét, amit videóra vesznek és kielemeznek; ez önmagában is egyfajta terápia lehet. Ezután kezdik az írók összegyúrni a darabot, amely a próbák során nyeri el végleges formáját. Közben persze sok minden történik, van, aki megijed a túlságos kitárulkozástól, van, aki a szerepléstől retten vissza, vagy nem bírja az utolsó hetek premier előtti hajtását. Ezeket a konfliktusokat folyamatosan kezelni kell, mondja Győrik Edit. „Senkit nem akarunk semmire rákényszeríteni – teszi hozzá Zrinyi Gál Vince. – Az a célunk, hogy az emberek jól érezzék magukat, és őszintén beszéljenek magukról, s ezzel a közönségnek, általában kortársaiknak is segítsenek szembenézni önmagukkal.”

Zrinyi Gál Vince a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor és Horvai István színészosztályában végzett 2007-ben. Az egyetem alatt dolgoztak többek között Schilling Árpáddal és Halász Péterrel, talán ennek is volt köszönhető, hogy már egyetemista korában tudta, hogy nem szeretne kőszínházban dolgozni. Másrészt pedig – egy színésztől talán szokatlan módon – jobban érdekelte a színpadon történteknél az, hogy annak hatására mi megy végbe a néző fejében. Vagy ahogyan ő fogalmaz: „Ezt a hatást szeretném maximalizálni.” A diploma megszerzése után volt évfolyamtársai, Kaposvárott végzett felesége és más profi színészek részvételével azonnal létrehozta az immár 10 éves KOMA-t. Céljuk akkor az volt, hogy kizárólag kortárs magyar drámákat játsszanak, erre utal a társulat neve is, amely a „kortárs magyar” rövidítése (akkor még KoMának írták). Első előadásuk a megalakulás évében Garaczi László – egy képzeletbeli kereskedelmi rádió április elsejei adásán keresztül korunk konzumvalóságát karikírozó – Plazmája volt, amellyel számos díjat megnyertek. Később a szerző külön nekik is írt darabot, A tizedik gén címmel. „Szeretnénk szakítani azzal a kőszínházi gondolkodásmóddal, amely szerint a nézőnek »meg kell tisztelnie« a színházat azzal, hogy elmegy, és megnézi az előadásokat. Úgy gondoljuk, nem baj, ha nem jársz színházba – akkor majd mi odamegyünk hozzád” – magyarázta akkor egy interjúban a frissen alakult együttes vezetője, hogy miért akarják középiskolákba vinni a produkcióikat. Aztán a legszegényebb, elsősorban romák lakta településeket célozták meg, olyan közeget, ahol soha nem találkoztak magaskultúrával. „Brutális élmény volt számunkra” – emlékszik vissza Zrinyi Gál ezekre az időkre. „Minden előítéletünknek az ellenkezőjét éltük meg” – teszi hozzá. Ezekből az élményeikből is táplálkozott a 2010-ben bemutatott, visszafogottabb kritikai sikert aratott Az utolsó cigány – egy utolsó roma című előadásuk, amelyet a Nézőművészeti Kft.-vel közösen valósítottak meg. A történet szerint a roma népcsoport kihalása pillanatában vagyunk, 2193-ban, a Transzdunatális Unió fővárosában, Budapesten, Az utolsó roma című emlékkiállítás ünnepi megnyitóján. Később mégis elengedték a roma szálat. „Bármennyi élmény is ért bennünket, és bármennyi élmény is érte őket, mégis úgy viselkedtünk, mint egy utazó színház. Odamentünk, igaz nemcsak három órára, hanem egy egész hétvégére, de aztán vasárnap délután hazajöttünk, és talán soha nem mentünk vissza” – mondja Zrinyi Gál.

A fordulat a Művészetek Völgyében megvalósított projektjüknek köszönhetően következett be. A kezdés előtt néhány héttel elutaztak Monostorapátiba, és az ott élők történeteiből alkották meg a Szuper Irma című előadást. Ezt látta a XV. kerület akkori polgármestere, László Tamás, és a kezdeményezés annyira megtetszett neki, hogy a kerületbe hívta az együttest. Amelynek tagjai körülnézve látták, hogy még ha nem is olyan feszítőek a problémák, mint egy borsodi roma telepen, lesz itt is elég munkájuk. Az volt a feltételük, hogy iskolákban léphessenek fel, és senki ne szóljon bele abba, hogy mit csinálnak. A kerület ezt elfogadta, és közgyűlési határozattal megkaptak egy bezárt iskolát, amelyet 2011-re fel is újítottak számukra. Akkor még profi színészek dolgoztak a KOMA-ban, a bázist inkább próbahelynek használták. „Túlságosan színházszerűen működtünk” – mondja Zrinyi Gál Vince. „A színészeket elsősorban a színészi munka érdekelte, a beszélgetések és egyéb iskolai projektek kevésbé, időrablónak érezték” – teszi hozzá. Pedig számára ez utóbbi egyre fontosabb lett. Egy gimnáziummal például egy évig intenzíven dolgoztak együtt, és a projekt végére egy teljes jegyet javítottak a gyerekek. Pedig nem tanítással foglalkoztak. „Színházi eszközök segítségével elkezdtünk figyelni a gyerekekre: számos drámapedagógiai, önismereti foglalkozásunk volt, helyzetgyakorlatokat csináltunk, alternatív március 15-i ünnepséget rendeztünk…” – meséli az együttes vezetője, aki 2013-ban hozta meg azt a döntést, hogy szélnek ereszti a társulatot, és közösségi színházként folytatja. „Budapesten hatvan színházi előadás közül lehet választani esténként, miért legyünk mi a hatvanegyedikek, még akkor is, ha nagyon jók vagyunk, vagy mi vagyunk legjobbak” – mondja. Sok önkéntessel dolgoznak, állandó tagjaik is – akik között van színész, pedagógus, közgazdász, konduktor, informatikus – gyakran az önkéntes segítők közül kerülnek ki.

Első közösségi előadásuk a Blokkoló volt, amely helyi srácokkal arra kereste a választ, hogyan élnek az újpalotai lakótelepen a fiatalok. Az ezt előkészítő videós projekt is megdöbbentő tanulságokkal szolgált: arról a három fiúról például, akik az Oktogonnál a szórakozási lehetőségekről forgattak, kiderült, hogy összesen 2-3 alkalommal jártak addig a belvárosban. „Szinte épp úgy csodálkoznak rá Budapestre, mint az ózdi telepről jött srácok” – mondja az együttes vezetője.

Te tudod, én élem. Fotók: Wágner Csapó József

A békés építkezést már a kezdet kezdetén megzavarta, hogy időközben kitört a kerületi Fidesz belháborúja. Az ügy évekkel később a helyi szervezet feloszlatásával zárult. A KOMA egyik mellékhadszíntere lett ennek a tőlük független konfliktusnak. „Aki a polgármestert akarta támadni, minket is támadott, volt olyan testületi tag, aki azt is kifogásolta, hogy feketére festettük színháztermet.” Zrinyi Gálék azonban annyi fantáziát láttak a kerületben, hogy kitartottak, és az eredményeik is hamar láthatóak lettek. Azon a testületi ülésen, amelyen a színház bezárásáról döntöttek volna a képviselők, megjelent 400 gimnazista, és az ő kiállásuk végül jobb belátásra térítette az önkormányzatot. Lassan normalizálódott a helyzet, most kiegyensúlyozott a kapcsolat az immár DK-s vezetésű kerülettel, amit az is mutat, hogy együtt dolgozzák ki a városrész drogprevenciós stratégiáját.

A KOMA abban segít, hogy a tananyag mellett a mindennapi élet problémáira is válaszokat kapjanak a diákok, mondja Fischerné Szilasi Gabriella, a Bethlen Gábor Szakgimnázium igazgatója. Olyan, a gyerekeket érdeklő kérdéseket vetnek fel előadásaikban, illetve az azt követő beszélgetéseken, mint a szex, a különböző függőségek, a bántalmazás. A csapat általában havi rendszerességgel tart előadásokat, beszélgetéseket, toborzókat az iskolában, de szinte napi kapcsolatban van az intézménnyel. A diákok – a szabad és nyitott légkör miatt – szeretik a KOMA programjait. Sok diák a bázist is felkeresi, sőt többen önkéntesként részt is vesznek a munkában, tudjuk meg az igazgatótól. Győrik Edit szerint nincs gondjuk a diákok megszólításával, legfeljebb akkor fagy meg kicsit a levegő, ha egy iskola kötelezővé teszi a megjelenést a programokon.

A KOMA nagyon következetes abban, hogy mindenki csak egy darabban lehet szereplő. Zrinyi Gál szerint ellenkező esetben amatőr színházzá válnának. Viszont a szereplőknek gyakran nem könnyű a búcsú a „világot jelentő deszkáktól”, miután kifut egy-egy előadás. Bár folyamatosan tréningezik őket arra, hogy ez be fog következni, mégis sokan rákapnak a szereplés ízére, másoknak az okoz törést, hogy hirtelen nem rájuk összpontosul a figyelem. S mivel a problémáik, amelyek a KOMA színpadára hívták őket – noha az előadások célja a résztvevők számára is egyfajta terápia – nyilván nem múlnak el a 15. előadás után, gondolni kellett az „utógondozásukra”. Itt jött igazán a képbe a Belvárosi Tanoda alapítója, Győrik Edit, aki egy évvel ezelőtt talált kapcsolatot a társulathoz. Bár az augusztusban beadott pályázatukat máig nem bírálta el az illetékes minisztérium, idén ősztől elindították tanodájukat, a KOMAnodát. Egyelőre négy fő dolgozik itt, de ha a program valóban beindul, nyolc főnek is elegendő munkát adna, és minden évben újabb 40 fiatalt el tudna érni. Mindenki mellé mentort rendelnek, mindennap más jellegű – színjátszó, mozgásművészeti, önismereti stb. – foglalkozást tartanak. „Nem művészeti képzést adunk, inkább segíteni akarunk kibontakoztatni a fiatalok értékeit, erősségeit” – mondja Zrinyi Gál. De emellett – elsősorban önkéntesek és a KOMA ilyen-olyan végzettségű tagjai – korrepetálásokat is biztosítanak. Egy másik projekt, a SmartClass keretén belül – amely a KOMAnodához hasonlóan szintén ingyenes – tudományos ismeretterjesztő, weblapfejlesztő, Office-kezelői, robotikai tanfolyamokat tartanak. De nemcsak programokra lehet menni a Molnár Viktor utcai bázisra: „Minden nap 3-tól 9-ig itt vagyunk, le lehet ülni, inni egy üdítőt a büfében, lehet pingpongozni, vagy csak beszélgetni”– mondja Zrinyi Gál, aki szerint 30-40 fiatal használja napi rendszerességgel a szolgáltatásaikat, és 60-70 fő, aki egyszer-egyszer benéz a családsegítőt, mentálhigiénés központot, iskolát és színházat egy intézményben egyesítő KOMA-ba. A tucatnyi munkatársat felvonultató csoport azt reméli, hamarosan máshol is használható modellt alkotnak.


A bázist működtető KOMA 08 Közhasznú Nonprofit Kft. a XV. kerülettel kötött közhasznúsági szerződése értelmében térítésmentesen használhatja a Molnár Viktor u. 21. alatti volt iskolaépületet, illetve tavaly 8 millió forint támogatást kaptak a mintegy 4000 diákot elérő iskolai programjaik finanszírozására. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 10 millió forinttal támogatta 2016-ban a színházat, amihez jelentős, 8 milliós saját bevétel is járult, amely a jegybevétel mellett a TAO, az 1%-os adófelajánlás és az általuk üzemeletetett büfé eredményéből tevődik össze. Az NKA-nál ritkán sikeresek, de tavaly 3 millió forintot nyertek a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal kábítószer-prevenciós programokat támogató alapjából, és 1 millióval részesültek a SAP Hungary és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács Digitális Esély programjából.

Facebook Comments