…a színház természeténél fogva kétségkívül több lehetőséget ad a bonyodalmakhoz, mint teszem azt egy autógyár automatizált hegesztőüzeme. Ám ha csak kulisszaként szolgál a szerelmi ügyletekhez, ha jórészt az adott funkcióra alkalmatlanok dolgoznak benne, még az idei évad csökkentett rosszindulat-faktorával is dehonesztáló a színházról mutatott kép.

Bár nem volt kirobbanó nézettségű az első évad, jött a tavasz, menetrendszerűen érkezett a Csak színház és más semmi; egy Schell Judit-interjúból pedig kiderült, a nyáron készül a harmadik évad. A főcímdal szövegével ellentétben itt akkor is lesz visszataps, ha az idei számok sem voltak kifejezetten izmosak, az Így készült… 125 ezres nézettsége volt a legalacsonyabb, és 234 ezren kapcsoltak a Duna Televízióra, amikor a legmagasabb értéket mérték. Összehasonlításképp: körülbelül ilyen számokat hoz a szintén a Dunán futó Munkaügyek-spin off, a Tóth János, miközben A mi kis falunkat az RTL Klubon jó 900.000-en választották hetente. Mivel mindegyikben magyar színészeket láthatunk, arra következtethetünk, rajtuk nem múlik a siker.

Forrás: Megafilm

De a suszter maradjon a kaptafánál, ne elemezgessen idősávátlagokat meg 18-49-es SHR-t, lássuk inkább azt, megmentette-e a Komédiás Színházat az Édes kis semmiség.

Az biztos, hogy változott a repertoár. Az utcai tárlókban és az igazgatói iroda falain az Édes kis semmiség, a Kabaré, A kék madár, a Hamlet plakátjai. Állítólag Lajtai Petra remek darabokat ír, van egy musical , a művészetnek meg a szélesebb palettát igénylő nézőknek adóznak Maeterlinckkel, Shakespeare-rel. Szóval garantált lehetne a siker. De mégis az az ember érzése, hogy a Komédiás Színház online jegyvásárlási oldalait nem kattintják szét, a pénztárak előtt nem zajlanak tumultuózus jelenetek.

Különben miért rémálmodná azt az igazgató, hogy a villany lekapcsolják, a bejáratra lánc és lakat kerül? Miért strukturálná át az esedékes számlákat a nem fizetünk-majd fizetünk kategóriák mentén? És miért keresne kétségbeesetten szponzort vagy befektetőt anélkül, hogy tudná, melyik mit jelent? Ivánszky Dénes (Szervét Tibor) ötvenmilliós adósságával, „félház nem bukás” ars poeticájával nem a kulturális menedzserek non plus ultrája. Művészeti kérdésekben nem tűnik stabil ízlésűnek. Összességében tehát egészen hihetetlen, hogy színházat vezet. (Bár ha körbenézünk kis hazánkban, konstatálhatjuk, nála jóval alkalmatlanabbak könnyedén kerültek hasonló pozíciókba.) A gyerekek napirendjét remekül menedzseli; lehet, hogy profi nannynek kellene állnia?

Ellentétben a már külön élő író-dramaturg feleséggel, Lajtai Petrával (Szávai Viktória), aki privátim hellyel-közzel szórakoztatóan dezorganizált. A sikerszerzőség valahogy nem sugárzik belőle. Jóindulattal is csak a darabgyárosság. (Voltak ilyenek régen is, ma is. Riszpekt a kismestereknek.) Szóval biztosan szépen termel, de bebizonyosodott, egy darab még nem robbant kasszát, nem ment színházat. No, majd most, a Lakásfoglalók! Hát első hallásra nem az a kifejezett húzócím…

Szóval itt ez az ominózus darab, amit különben nem is Petra írt, hanem a szép restaurátor liezon az előző évadból (Fehér Tibor), a véletlen meg a muszáj viszont nagy úr és tréfamester, a félreértés és a hallgatás pedig lavinát indít el. Hat részben ez nő szakmai és szívügyi természetű morális dilemmává, kisarjad belőle néhány vadhajtás nyilvános beismeréssel és bűnbánattal, továbbá búcsúszexszel minden jó, ha a vége jó.

De tényleg jó?

Abban egyetérthetünk, hogy a színház természeténél fogva kétségkívül több lehetőséget ad a bonyodalmakhoz, mint teszem azt egy autógyár automatizált hegesztőüzeme. Ám ha csak kulisszaként szolgál a szerelmi ügyletekhez, ha jórészt az adott funkcióra alkalmatlanok dolgoznak benne, még az idei évad csökkentett rosszindulat-faktorával is dehonesztáló a színházról mutatott kép. Ha nem lenne benne az néhány Petrának adott mondat a színház profitabilitásáról, a színházról, mint szerelemről, komolyan mondom, azt hinném, a sorozat megrendelői és/vagy írói direkt pikkelnek a teátristákra.

A főcímben idealizált képek egy glamúros világról, előbb jut róluk eszembe egy európaizálódott okija budoárja, mint egy színház. Nem, még mindig nem kérek számon életszerűséget, mert nem tényadatolt dokumentumfilmet nézünk, még csak nem is színházi realityt. (Kitérő: amikor az előbb leírtam majd kitöröltem azt a kérdést, hogy „ki a fenét érdekelne egy hatórás díszletépítés live cam közvetítése”, eszembe jutott, hány állat életét lehet követni élőben az interneten farmon élő amerikai csirkéktől ázsiai állatkerti pandamedvén át északkelet-magyarországi gólyákig, és hányan követik… Szóval lehet, hogy a díszletező fiúk is komoly rajongótáborra tehetnének szert!)

Kell az izgalom, hogyne kellene. Intrika? Az tud csak mozgatni szálakat!

Kitől vár gyereket Lili (Mikecz Estilla)? Vár-e gyereket Alinda (Schell Judit)? Összejön-e a Petra a befektetői szándékát galád módon először fel nem fedő Miklóssal (Mészáros Béla)? Jaj, jöjjenek össze, annyira helyesek! Az önérvényesítésben nem erős, ám tehetséges pályakezdő Nóri (Lovas Rozi) terveit lenyúlja a befutott jelmeztervező (Tenki Réka). A karrierje érdekében az igazgatóval kavar a kevésbé tehetséges ifjú színésznő (Pálos Hanna), aki sajátjaként használja a digitálisan kissé analfabéta Dénes emailcímét, hogy a tervezőlány problémáját kreatív eszközökkel oldja meg. Hú, de akkor ő most nem leszbikus? Ugye, hogy a bizonytalanság is mennyire fenn tudja tartani az érdeklődést?!

Aztán ahogy kell: a rosszak megbűnhődnek, a jók elnyerik méltó jutalmukat, szerelembe esik és megtalálja a párját majd’ mindenki.

Fordulatokban tehát nincs hiány, fogjuk rá. A karakterek viszont vérszegények. Van például egy ifjú titán rendező (Klem Viktor), az új zseni, akit megelőz a balhés híre. Akit feltétel és kritika nélkül imádnak a kritikusok. Aki egyszer leöntötte mézzel a színpadot és tollal felszórta azt. (Egyszer én is láttam egy hasonlót, csak akkor a színészt öntötték le mézzel meg tollal. Tényleg. És képzeljék el, teljesen üres, hatásvadász blöffnek gondoltam.) Ez nagyjából az utolsó utáni dolog, amit a Topor Máté nevű rendezőből kinézek. Állítólag parázik a kőszínháztól, a társulattól. Remekül palástolja. Karakánsága épp csak felvillan, amikor leállítja Petra furkálódását. Bár lenne valamilyen!

Alig állítható kontrasztba a kommersz produkciók tisztesen középszerű, invenciótlan lebonyolítójának tűnő Fazakas Barnabás főrendezővel (Csányi Sándor). Látszólag.

Kár, hogy az írók még mindig a kritikus és a közönség véleményének állítólagos szöges ellentét emlegetik, baj, hogy a Kapolcsi Judit nevű rettegett kritikus (Spolarics Andrea) nem két-, maximum másfél értelmű célzást tesz Barnának a jó kritika áráért. Intézzük el mindezeket egy vállrándítással, azzal indokolva, hogy ennyit még Vidnyánszky Attila se rugózik a kritikusokon, mert nincs ebben/bennünk annyi? Végül is a Komédiás társulata sem mindig a közös előadás-csinálásra szövetkezettek szakmai etikai minimumának mentén működik.

Ha már minimumok… A filmbeli díszlet a Tháliában most is futó előadás díszlete. Úgyhogy tényleg csak az annalesek, a geekek meg a szakmai korrektség kedvéért: az első szériában a Boeing, Boeing díszletét használták (tervező: Cziegler Balázs), a másodikban A nagy kézrablásét (tervező: Cseh Renátó). Tényleg ezen a két soron kell spórolni a körülbelül senki által nem olvasott stáblistán?

Különben vannak bájos idézetek és utalások. A castingra váró Dobó Kata cameója. A restaurátor fiú lakótársa (Takács Géza) egyenest Notting Hillből ugrott át. Valami Amerika vagy valami színház, egyre megy, Fesztbaum Bélának ugyanúgy jól áll az ügyelői szerep. Néhány helyzetbeli Csak szex-reminiszcencia is kifejezetten üdítően hat, személyes kedvencem az, ahogyan az újra összejött Alinda és Barna replikái idézik a Tivadar-Margit (Sinkó László-Martin Márta) párost.

Az utolsó pillanatokban – az évadot tekintve átvitt és valódi értelemben is – kiderül, Miklós megvette a színházat. Mit kezd egy profi befektető a kultúra és színházcsinálás ismeretlen vizein? A jegypénztár és a dramaturgia Szküllái és Kharübdiszei között merre kormányozza a színház hajóját? Már 365-öt se kell aludnunk, hogy megtudjuk!

Hol? Duna TV
Mi? Csak színház és más semmi 2. évad
Szereplők:
 Csányi Sándor, Schell Judit, Szervét Tibor, Szávai Viktória, Mikecz Estilla, Tenki Réka, Klem Viktor, Mészáros Béla, Lovas Rozi. Vecsei Miklós, Dobó Kata, Móga Piroska, Szombathy Gyula, Pálos Hanna, Udvarias Anna, Hábermann Lívia, Sipos Vera.
Producer: Kálomista Gábor. Line producer: Helmeczy Dorottya. Vezető író: Divinyi Réka. Kreatív producer, forgatókönyvíró: Goda Krisztina. Rendező: Miklauzic Bence. Operatőr: Babos Tamás. Zeneszerző: Madarász Gábor. Rendező: Orosz Dénes.

Klimó Péter – díszlet- és látványtervező
Gergely Dorka – arculat és főcím

Facebook Comments