A Víz/választó színházi vitája során (…) a közös definíciós alap hiányzik, mindenki a saját értelmezése felől közelít az adott kérdéshez, mely sok esetben azt eredményezi, hogy az érvek egymás mellett és korántsem egymásra épülve hangoznak el.

Emlékszem, megúszósnak tartottak, amikor a középszintű érettségin a műelemzés helyett az érvelést választottam, pedig valójában tényleg érdekelt, kihívásként tekintettem a feladatra, amellett, hogy úgy gondoltam, objektívebben lehet bírálni egy érvekre épülő logikus gondolatmenetet, mint egy költői kép fejtegetését. Az érettségi előtt csupán egyszer találkoztam ezzel a műfajjal, kaptunk egy retorikai gyorstalpalót magyar órán, majd mentünk is tovább, mivel a tanárunk meg volt győződve, hogy humán szakosként senki nem fogja ezt az egyszerű (!) feladatot választani. A disputáról mint a vitakultúrát fejlesztő játékról csupán az angolszász filmek és sorozatok révén hallottam, a diákéveim során sajnos nem találkoztam vele  pedig egyrészt segít az ismereteket rendszerező technikák, az érdekérvényesítő és a nyilvános szerepléshez szükséges előadói módszerek elsajátításában, másrészt fejleszti az empátiát és a kooperációs készséget azáltal, hogy egy problémát pro és kontra oldalról is vizsgálat alá helyez, illetve a résztvevőket csapatokba osztja – a célja nem más, mint a kritikus és logikus gondolkodásmódra való nevelés.

A Journeys Fesztivál keretében május második felében menekültek alkotásai láthatók a Combinón.

Lényegében ez a célja a vitaszínház műfajának is, melyben a résztvevők színházi jelenetek és eszközök segítségével járnak körül egy-egy súlyos társadalmi problémát és kapnak lehetőséget azok többszempontú megvitatására: egy adott színházi szituáció megtekintése után a vitaindító, eldöntendő kérdésre válaszul a jelenlévők kiválaszthatják, hogy a nézőtér melyik – lényegében igen vagy nem – oldalán foglalnak helyet. Schilling Árpád és a Kerekasztal Társulat 2013-as színházi vitaest sorozata a Jurányiban – mely az otthon, a család és az állam tematikáját járta körbe – emblematikus példája a műfajnak, most pedig az Artemisszió Alapítvány és az InSite Drama generált közösen színházi vitát a Trafóban a Journeys című nemzetközi, a menekültek tapasztalataira reflektáló művészeti eseményeket kínáló fesztivál keretében.

Az InSite Drama Víz/választó című vitaszínháza abból a kérdésből indul ki, mi lenne, ha a nem túl távoli jövőben, 2086-ban elfogyna a víz Magyarországon. A klímaváltozás tematikájáról, és az azzal kapcsolatos környezetvédelmi problémákról azonban hamar kiderül, hogy csupán ugródeszkaként szolgálnak olyan aktuálpolitikai kérdések megvitatására, mint a migráció és a menekültügy. Bár a klímaváltozás következményeképpen is felléphet migráció, a vita sokkal inkább szól a fegyveres konfliktus és üldöztetés elől menekülők, illetve a gazdasági migránsok kérdésköréről. A résztvevők érezhetően nehezen vonatkoztatnak el az aktuálpolitikai helyzettől, melynek oka egyrészt a színházi anyag direkt utalásaiban (pl. a magyar határon húzódó szögesdrótkerítés, a kvóta-rendszer, az északi országokból történő visszatoloncolási hullám említésében) rejlik, másrészt a meghívott szakértők sem a környezeti okokból adódó elvándorlásra fókuszálnak. Mikes Hanna migrációs szakértő kiemeli, hogy a klímamenekültek elenyésző százalékát adják a mostani menekülthullámnak, s rögtön áttér a jogi terminusok – menekült, migráns, oltalmazott – tisztázására, Abbas Mohammadi sem  az elviselhetetlen környezeti viszonyok társadalmi következményeiről mesél, hiszen ő is politikai okokból kényszerült elhagyni a hazáját, mivel afgánként szinte semmilyen jog nem illette meg szülőhazájában, Iránban. Bethlenfalvy Ádám színész- és drámatanár kollégáival egy olyan helyzetet kínálnak fel a résztvevők számára, melyen keresztül fokozatosan bele tudnak helyezkedni egy számukra (még) nem releváns problémába, egy otthonuk elhagyására kényszerülő család történetébe. A fókusz azonban nehezen meghatározható, hiszen a bevezető történet – annyira kevés víz van, hogy tilos a saját WC használata – illetve a klímaváltozás szakértő, Lohász Cecília információban gazdag tájékoztatása révén eleinte ugyan az ipar és a húsfogyasztás környezetre káros hatásairól, a hatósági rendeletekről, az egyén és a természet viszonyáról folyik párbeszéd, egy jelenettel később viszont már arról, hogy egy olyan országban, mely szögesdrótot húz maga köré, senki nem akar élni. A menni vagy maradni kérdés jelenetről jelenetre távolodik el az alapszituációtól, a vízhiány okozta elvándorlástól, s kap aktuálpolitikai színezetet.

A Víz/választó a Trafóban. Ofner Gergő fotói

A vita pedig nem elég éles, a reakciók szerteágazóak, nemigen épülnek egymásra, és szinte alig történik véleményváltozást tükröző helycserés mozgás a nézőtér két oldala között. Nem elég meggyőzőek az elhangzó érvek, vagy nem vagyunk képesek csapatban, egymás megszólalására építkezve indokolni az álláspontunk igazát? Netalántán ennyire önfejűen ragaszkodunk a saját nézetünkhöz, és nincs bennünk elég hajlandóság megvizsgálni a kérdést a másik oldalról? Nem hiszem, hogy erről lenne szó, a probléma kulcsát sokkal inkább a vitaszínház műfaji sajátosságában, illetve annak kivitelezésében, vagyis a színházi jelenetek és kérdések szerkesztésében keresném.

Az egyik résztvevő szinte az első jelenet után szóvá teszi, hogy a moderátor, Bethlenfalvy Ádám kérdése túl kategorikus, sőt rossz, ez alapján ő nem tud helyet foglalni egyik oldalon sem, így végül a vitaszínház szabályát megsértve középen foglal helyet. Az elhangzó kérdések a vitaszínház műfajából adódóan direkt provokatívak és kategorikusak, hiszen az említett disputa műfajával ellentétben itt nincs felkészülési idő az álláspontok átgondolására, hanem rögtön, zsigerből kell dönteni. Éppen ezért, ha a vitatkozás közben, a másik oldal érveit meghallgatva úgy érezzük, hogy változtatni szeretnénk az álláspontunkon, bármikor megtehetjük. Egy másik nagy különbség a vitaszínház és a disputa műfaja között, hogy utóbbiban lehetőség adódik az érvelőknek meghatározni a tételmondatot, vagyis, hogy milyen definíció felől közelítik meg az alapállítást. Fontos, hogy a tagadó csapat viszont bebizonyíthatja, hogy a felállított definíció tarthatatlan, és újraértelmezheti a tételt. A definíciós vita tehát kijelöli a szópárbaj alapját, a tétel – vagy az adott kérdés – értelmezésének a módját, melyhez képest lehet az ellentétes álláspontokat egymásra reflektálva ütköztetni. A Víz/választó színházi vitája során ez a közös definíciós alap hiányzik, mindenki a saját értelmezése felől közelít az adott kérdéshez, mely sok esetben azt eredményezi, hogy az érvek egymás mellett és korántsem egymásra épülve hangoznak el. Az értelmezési keret kijelölésére tökéletesen alkalmasak lehetnének a kevés kellékkel és roppant természetes, hétköznapi szerepmegformálásokkal dolgozó, tömör színházi jelenetek. Ha pontosan ki lenne dolgozva szövegileg és játékilag például, hogy miért kényszerül a család továbbállni Németországból Svédországba, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk, ha maradnak, és milyen élet vár rájuk Stockholmban, akkor a résztvevők a közös definícióra – a színházi helyzetre – támaszkodva tudnának álláspontot foglalni, hogy egy szülőnek szabad-e a gyermeke életét kockáztatni a jobb élet reményében. Konkrétumok nélkül azonban a „jobb élet” túlságosan ködös, nem világos, mit értünk alatta, így a beszélgetés megragad az általános, jól bevált sémák felsorakoztatásánál. Ha a színházi jelenetek a látottaknál árnyaltabban és pontosabban fogalmaznának, a kérdések pedig konkrétan a jelenetekre irányulnának, akkor talán nem maradna eldöntetlenül, hogy pontosan mi is a vita a tárgya.

Hol? Trafó
Mi? Víz/választó. Vitaszínházi előadás
Kik? InSite Drama, Artemisszió Alapítvány
Moderátor: Bethlenfalvy Ádám. Szereplők: Feuer Yvette, Romankovics Eda, Jobbágy Kata, Rábavölgyi Tamás, Egervári György. Tapasztalati szakértő: Abbas Mohammadi (tbc). Migrációs szakértők: Mikes Hanna, Pataki Teréz. Klímaváltozás szakértő: Lohász Cecília

A program a Trafó, a Creative Europe Program és az EEA Grants támogatásával valósul meg.

Facebook Comments