Az alaphangot tekintve beszédes felütés, hogy valahányan (jó, csak ketten, de több alakban) kijönnek a színpadra, elfogja őket a hányinger. A színházat bezárják, mert mindenkinek hányingere van. Szóval irány a kabaré – kérdezem vagy ujjongva mondom?

Megvan az a jelenet A kopasz énekesnőből, amikor a vendégségben Mrs. Martin elmeséli, milyen különös dolgot látott az utcán? Egy jól öltözött, ötven körüli urat, aki lehajolt, és megkötötte a cipőfűzőjét. Nos, ehhez hasonló „különös” esetekből kapunk egy bő csokornyit a Nézőművészeti Kft. abszurd zenés kabaréestjén. Olyan gondolatokat és történetmorzsákat, amilyeneket nem nagyon szoktunk másokkal megosztani, mert vagy úgy ítéljük meg, hogy szóra sem érdemesek, vagy túl naturálisak, vagy kimondásukkal magunkra vonnánk a szerénytelenség vádját. Mégis, ha kellő komolysággal vezettetnek elő, azonnal másképp tekintünk rájuk.

Katona László és Roszik Hella. Fotók: Torják Orsi

Ez a komolyság itt kétszeresen is érvényesül. Egyrészt magában a szövegben. Danyiil Harmsz nem méltatlanul elfeledett szerző, neve csak Oroszországon kívül hangzik a mai napig kevésbé ismerősen. (Magyar fordításban speciel évtizedek óta jelengetnek meg írásai.) Az irodalmi első vonalról talán lemaradt, de ennek ő maga csak annyiban oka, hogy nem volt az a megalkuvó fajta. Az orosz irodalmi hagyományba mind visszamenőleg, mind előremutatólag szervesen illeszkedik (mint az avantgárd minőségi java), de az életmű töredékes maradt, hiszen az író 1942-ben, 36 éves korában éhen halt az elmegyógyintézetben, ahová a kivégzéstől való félelmében csukatta be magát. Az ötvenes évek elején Ionesco szerencsésebb helyzetben volt, jobb helyre született, és jobban ki is tudta aknázni a lehetőségeket, noha az abszurd nem feltétlenül az a színpadra kívánkozó műfaj, de a fent említett polgári színjátéknak álcázott – saját meghatározása szerint – ellenszínmű látványosabb sikert hozott neki. A harmszi formáról talán az Esetek című kötetben (válogatta, fordította és az előszót írta Hetényi Zsuzsa, Typotex, 2013) szereplő űrlap árul el a legtöbbet: „Irodalmi szakosodása (líra, szépirodalom, kritika, műfordítás, dráma, szerkesztés, egyéb) – Nem tudom”. Ami pedig a hangvételt illeti: van egy ismerősöm, akivel mindig félve beszélgetek, mert sosem tudom, épp mit ad be nekem, ugyanis a leghétköznapibbtól a leghajmeresztőbb történetekig mindent ugyanazzal a fapofával szokott elmesélni. Valami ilyesmi érzés Harmsz szövegeit olvasni és hallani/látni.

Darvasi Kristóf

A komolyság a Nézőművészeti Kft. előadásában is teljességgel érvényesül. A rendező, Rusznyák Gábor két olyan színésszel dolgozott, akiknél keresve sem lehetett volna eleve alkatilag jobbat találni ehhez az univerzumhoz: Katona László fanyar humora, hosszú tagjai és Roszik Hella mély tónusú, kicsit reszelős hangja, muzikalitása, önfegyelme, amellyel az arcát uralja, remekül passzol Harmszhoz és a kabaréhoz egyaránt. Nemcsak a játékot, az egész estét gazdag és elegáns eszköztelenség jellemzi: egyszerű tér, az előtérben háromszintes pódium, a korhoz és a műfajhoz illő fekete-fehér-piros ruhák (csak az nem világos, mikor – és miért pont akkor – kerül le a falról és fel a színésznőre a díszletként is funkcionáló bauhausos gömbszoknya, ami egyébiránt csinosan rugózik a nadrágtartó gumiján Roszik Hella sikkes csacsacsájára). És a zenekar: diszkrét jelenlét, kíséret és hangkulissza, ahogyan azt kell. A zeneszerző maga, Darvas Kristóf pedig néha szóhoz is jut, dramaturgiailag mindig a legjobb pillanatban: telitalálat például a „Nem tudom, miért gondolják, hogy zseni vagyok…” kezdetű szöveget az ő szájába adni. Egyébként tónusban is illik az összképbe: feketében ül fekete hajjal a fekete zongora mögött, arcán enyhe, kisfiús pír.

Mindenképpen megemlítendő még Cseicsner Otília dramaturg munkája, hiszen egyáltalán nem evidens, hogyan állhat össze a látszólag összefüggéstelen – és ami külön nehézség: sokszor nyúlfarknyi – szövegek egymásutánja valamiféle kerek egésszé. A prímet a hétköznapi abszurdum viszi, emberek, megfigyelések, semmi sincs túltolva, aztán a címadó dal zenei mássága és kicsit kevésbé visszafogott előadásmódja (persze ez is nézőpont kérdése, mert igazi pogónak abszolút visszafogott Katona László fel-alája) okán is kicsit kilógó már-már őrületével, illetve az érdekességszámba menő erotikus szövegekkel felérünk a csúcsra, majd csendben visszacsúszunk a semmi különösbe, ami valahogy mégis fura. A kapcsolódások sehol sem erőltetettek, ha egyik jelenettöredéket át lehet kötni a következőbe, az jó, ha nem, nem, nincs klasszikus értelemben vett dramaturgiai kényszer. De nincs is rá szükség, mert Harmsz világa ilyen: töredezett, mégis egységes, fád, mégis markáns, lomha, mégis nagyon eleven…

Csak hálásak lehetünk minden alkotónak és előadónak ezért az estéért, a hangulatért, a játékkedvért, a sok apró finomságért, arcrándulásért, hangsúlyért, rezgésért és rezdülésért. Bár egy dologban azért vitatkoznék a színlappal: Harmsz nemcsak a maga korában számított progresszívnek, ma is az, és szó sincs időutazásról – az abszurd (ahogy az emberi hülyeség, sőt az élet hétköznapiságával való küzdelem is) időtlen.

Mi? Kivettem a fejemből egy gömböt – abszurd zenés kabaré Danyiil Harmsz írásaiból
Hol? RS9 Vallai Kert
Kik? Nézőművészeti Kft. / Roszik Hella, Katona László + Darvas Kristóf, Csizmás András,  Mezőfi István / Zeneszerző: Darvas Kristóf / Fordította: Hetényi Zsuzsa / Dramaturg: Cseicsner Otília / Rendezte: Rusznyák Gábor

Facebook Comments