…felmutatja a sztenderd női szerepeket, majd azonnal idézőjelbe is teszi őket egy-egy jól eltalált gesztussal vagy viccel. És tulajdonképp így van ez az életben is: sokszor kilóg a lóláb, mert nem vagyunk szűzlányok, nem vagyunk szobrok, kurvák, királynők meg szülőcsatornák se, önmagunk vagyunk, de önmagunkat néha nehéz megtalálni e sok felkínált szerep között.

Miközben a meztelen női testeket vizslatom a színpadon, azon kapom magam, hogy a saját testemet méregetem hozzájuk, és azon gondolkodom, vajon hogy mutatnék én ezen a színpadon. Így már az előadás első tíz percében megerősítem azt a társadalmi beidegződést, amelyet az előadás két órája ironikusan felmutat és megpróbál lebontani.

Kényszeresen meg akarok felelni a szép nő eszményi képének, közben pedig lehangolva veszem tudomásul, hogy a színpadon álló hét nő fenekénél az enyém sokkal nagyobb. És úgy vagyok képes ezen merengni, hogy közben tudom, a Queendom című előadás épp e nevetséges kényszeredettség ellenében jön létre. Cross-dressinget látunk a színpadon, s bár az előadás használja a drag show elemeit, ami történik, az épp az ellentéte annak, amit egy drag show jelent, a különbséget pedig a választás szabadságában kell keresnünk.

Fotók: Halász László

Míg ugyanis egy drag showban az előadók jellemzően kedvüket lelik az átváltozásban, addig a Queendom szereplői külső elvárásoknak megfelelően váltogatják jelmezeiket. Szabó Veronika rendezése tulajdonképpen nem csinál mást, mint hogy felmutatja a sztenderd női szerepeket, majd azonnal idézőjelbe is teszi őket egy-egy jól eltalált gesztussal vagy viccel. És tulajdonképp így van ez az életben is: sokszor kilóg a lóláb, mert nem vagyunk szűzlányok, nem vagyunk szobrok, kurvák, királynők meg szülőcsatornák se, önmagunk vagyunk, de önmagunkat néha nehéz megtalálni e sok felkínált szerep között.

Kulturális hozadék, hogy a férfi tekintet sokkal gyakrabban birtokolja a női testet, mint fordítva. Ez a kijelentés tűnhet üres sallangnak, de gondoljunk csak a Playboy meztelen nős képeire, a füttyögő útépítőmunkásokra, vagy azokra a férfiakra, akik random helyeken félhangosan kitárgyalják, milyennek találják a mellettük elhaladó nő fenekét, combját, mellét és egyéb testrészeit. Ezt a társadalmi gyakorlatot viszi a szélsőségig a Queendom első jelenete. Az előadásban szereplő hét nő meztelenre vetkőzik, majd a színpad közepén mozdulatlanul modellt áll vagy ül festmények és szobrok mozdulatait utánozva Zbigniew Preisner Lacrimosájának pátoszos dallamára. Íme, a nő, a csodás szobor, mely arra teremtetett, hogy nézzük és csodáljuk. Aztán, miután elég hosszú ideig tanulmányoztuk a szereplők köldökét, a szobrok fellázadnak: mellüket és feneküket rázzák, olyan pózokba görnyednek, amelyeket a legkevésbé sem gondolunk esztétikusnak, de van, aki csak egyszerűen beterpeszt a nézőknek, íme, a nő, az összegyűrt, kitekeredett, lomha test.

A hét nő (Borsos Luca, Julia Jakubowska, Kemény Rozália, Lakos Fanni, Lori Baldwin, Makra Viktória, Sarah Günther) karakteresen különbözik egymástól, és ez ahhoz a meghökkentő felismeréshez vezet, hogy jelmezeink, melyeket az életünk során magunkra húzunk, mennyire uniformizálhatnak minket. Megfelelő ruhaválasztással és az ahhoz begyakorolt gesztusokkal könnyen lesz akárkiből sztriptíztáncos, melegszívű, szerető feleség, de akár még férfi is. Utóbbi, mármint hogy kis korrekcióval tűnhetünk férfinak, felveti azt a kérdést, hogy vajon egy jól megválasztott álbajusz és egy megfelelően elhelyezett csomóba gyűrt zokni javítana-e a nők munkaerő-piaci hátrányán. Ezt az előadásból nem tudjuk meg, de a Queendom a sztereotip férfiképekből is kihozza a maximumot, mégpedig szó szerint: bajszos, szakállas szereplőink szemrebbenés nélkül kezdenek önkielégítésbe, miközben a közönség nőtagjait bámulják.

A nőknek állítólag nincs humorérzékük, a feministáknak meg aztán pláne – ezeket a közhelyeket többször hallottam már életem során. Szabó Veronika Queendomja üdítően cáfol rá a nők humorával kapcsolatos sztereotípiákra. A közönség tagjait először mintha sokkolná ez a harsány, őszinte humor, megilletődötten nevetgélnek például akkor, amikor a szereplők Bryan Adams I Do It For You című számára, amerikai kertvárosi feleségnek öltözve, könnyek között, meghatottan mosolyognak rájuk, időnként megölelgetve egy szerencsésebb nézőt. De az előadás végére feloldódnak a közönség gátlásai: térdüket csapkodva nevetnek a férfivá maszkolt, kacsintgató, nem létező péniszüket markolgató előadókon. Mindez pedig nemcsak Szabó Veronika humorát dicséri, hét nőből hét eredeti és szellemes a színpadon, a nőknek igenis van humoruk.

Szabó Veronika rendezésének másik nagy erénye, hogy nemcsak a férfiak, hanem a nők tökéletlensége is a humor céltáblája lesz benne, így fel sem merülhet, hogy az előadás esetleg férfigyűlölő lenne, mely a hazai feministákkal szemben – ugyan alaptalan, mégis – állandóan hangoztatott vádpont. A szépségverseny résztvevőit imitáló nagyestélyis nők civakodása legalább olyan ellenszenves, mint a narcisztikus férfiak jelenete. Mindez pedig rávilágít arra a kikerülhetetlen felismerésre is, hogy a nemek közti egyenlőtlenségeket mi, nők is fenntartjuk. Például akkor, amikor megjegyzést teszünk egy másik nő öltözékére, vagy amikor egymásnak feszülünk a munkahelyünkön, hogy bevágódjuk a férfi főnökünknél, amikor nem állunk ki egymásért, de főleg akkor, amikor kedvünk ellen való szerepeket erőszakolunk magunkra, hogy megfeleljünk a társadalom elvárásainak.

Hol? Artus Stúdió
Mi? Szabó Veronika: Queendom
Kik? Előadók: Borsos Luca, Julia Jakubowska, Kemény Rozália, Lakos Fanni, Lori Baldwin, Makra Viktória, Sarah Günther
Rendezés, koncepció: Szabó Beronika.  Konzulens: Ladjánszki Márta, Vadas Tamara Zsófia. Jelmez: Ádám Anna. Látvány: Poór Dorottya, Szabó Veronika. Fény: Bredán Máté, Major Matyi. Zenei szerkesztő: Somló Dávid
Külön köszönet Cserne Klárának, Rózsavölgyi Zsuzsának és Vavra Júliának
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, L1 Egyesület, EMMI, Műhely Alapítvány, Sín Kulturális Központ és az Artus Stúdió

Facebook Comments