Új e-dráma: Kurta Niké–Tési Dóra: Néma bohócok

Wéber Anikó El fogsz tűnni című regényéből inspirálódva, Lipták Ildikó és Nánay István előszavával
2017-12-12

A területen tapasztalható pezsgés és az egyre több, igazán inspiráló és izgalmas program láttán arra gondoltunk, hogy a színház negyedszázados fennállását többek között azzal tehetjük emlékezetessé, ha egy – a műfajába illő – forgatókönyv-pályázatot írunk ki.

A dráma letölthető INNEN

Előszó 1 – Lipták Ildikó

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ idén lett huszonöt éves. Az 1992-es alapítása óta ez is, meg még több tucat társulat tett és tesz kísérletet arra, hogy olyan színházi programokat hozzanak létre, amelyek a pedagógiai eszközökkel tudatosan bánnak. Független és kőszínházak, bábszínházak vagy projektekre szerveződő szakmai közösségek egyaránt érdeklődnek a terület iránt. A támogatók és pályáztatók ugyancsak számolnak a színházi nevelés műfajával, a kliensek (főként az oktatási intézmények, pedagógusok, civil szervezetek) pedig keresik a szakmai közösségek szolgáltatásait és együttműködését.

Fotók: Kaposi László

De mi is a színházi nevelés? Performatív, interdiszciplináris műfaj, amely a művészetet kiszakítja elefántcsont tornyából, és a befogadókat felhatalmazottá teszi, felelősséggel ruházza fel. Teszi ezt annak érdekében, hogy ők a felvetett témáról interaktív, konstruktív és kritikus módon gondolkodhassanak. Mivel a művészeti eszközök az egyszerű verbalitásra épülő kommunikációs helyzeteknél sokkal változatosabb módokon képesek aktivitásra ösztönözni, jellemző, hogy a műfajhoz tartozó módszerek interkulturális közegben is sikerrel járhatnak.

  • Ma már nem illik megkérdőjelezni a műfaj színházi létjogosultságát, de a fesztiválválogatót még kritika éri, ha „túl sok” nevelési program meghívására tesz javaslatot.
  • Ma már sem színházi körökben, sem a nevelés színterein nem kell magyarázkodni, hogy miben más ez, mint a régi idők „néző aktivizáló” gyakorlata, de még előfordul, hogy valaki azt hiszi, a nevelés a korszerűtlen oktatási eljárásokkal azonos, aszimmetrikus viszonyban létrejövő tevékenység.
  • Ma már alig akad olyan kőszínház, amelyikben ne folyna hasonló tevékenység, de még nem mindenki gondolja úgy, hogy az ugyancsak fontos néző utánpótlás-nevelésen túl arra is lehetőséget ad, hogy a színházat újra a társadalmi párbeszéd terepeként értelmezhessük.
  • Évente közel százötven színházi nevelési előadás közül válogathatnak a pedagógusok, de a gyerek- és ifjúsági színházakon túl a felnőtteknek szóló előadásokban is egyre gyakrabban találkozhatunk olyan interaktivitásra épülő színházi elemekkel, melyek korábban csak a színházi nevelési előadások sajátjai voltak.

A területen tapasztalható pezsgés és az egyre több, igazán inspiráló és izgalmas program láttán arra gondoltunk, hogy a színház negyedszázados fennállását többek között azzal tehetjük emlékezetessé, ha egy – a műfajába illő – forgatókönyv-pályázatot írunk ki.

Mivel a színházi nevelési programok általában nem íróasztal mellett születnek, a pályázóktól nem azt kértük, hogy forgatókönyvük minden elemét részletesen dolgozzák ki, hanem elsősorban a program gerincét adó szövegkönyv, más szóval a darab és az interaktív részek (melyekből kiderül, hogy a szerző milyen fókusz mentén gondolkodtatná a résztvevőket) vázlatos rögzítését javasoltuk.

Három olyan színházi szakember vállalta el a beérkező pályázatok bírálatát, aki a kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a színházi nevelési előadásokat, sőt akár alkotóként is vett már részt ilyen program létrehozásában:

Kárpáti Péter író, dramaturg, rendező, Nánay István színikritikus, színházi szakíró és Szűcs Mónika színikritikus, színházi szakíró. A Kerekasztal részéről pedig Lipták Ildikó, színházi nevelési szakember (e cikk szerzője) vett részt a pályázat lebonyolításában.

Tizenegy pályamű érkezett, a lehető legváltozatosabb cél- és eszközrendszerre épülő írások, életkori tekintetben kisiskolástól felnőtt korig ajánlott színdarabok. Több olyan művel találkoztunk, amelynek szerzői vélhetőleg még nem vettek részt hasonló előadás létrehozásában, esetleg nem is láttak ilyesmit, de a felhívás ösztönzésére elgondolkodtak rajta, hogy a saját praxisukban hogyan tudnák elképzelni az interaktivitást. A darabok egy része olyan tanári szemléletet hordoz, ami főleg klasszikus, egyirányú tudásátadásra, értékközvetítésre épül, de több progresszív ötlet is érkezett. Néhány szövegben erős filozófiai felvetések fogalmazódnak meg, és gyakori az olyan kontextus, ami valamiféle disztópikus világba viszi a nézőket. Érkezett klasszikus, illetve ismert epikus történet-feldolgozás, klasszikus dráma analógiájára írott történet, valamilyen ünnepkörhöz kapcsolódó forgatókönyv, kortárs gyerekregény adaptációja, a szerző saját ötletéből kibontott szöveg és prevenciós célú alkotás. Munkájáról minden szerző szöveges értékelést kapott a bírálóktól.

A zsűri végül három szövegkönyvet javasolt díjazásra:

a III. helyezést megosztva kapta Dózsa Katalin Lomtalanítás és Rubányi Anita Kinek a vétke című pályamunkája;

a II. helyezést Kurta Niké és Tési Dóra Néma bohócok  címűforgatókönyve nyerte.

A zsűri javaslata alapján az I. díjat nem osztottuk ki.

A III. helyezett művek a Kerekasztal honlapján lesznek elérhetők. Ennek időpontjáról a társulat facebook oldalán adunk majd hírt, a II. helyezett művet pedig most ismerhetik meg az olvasók.

 

Előszó 2  – Nánay István

Lipták Ildikó első szavára igent mondtam, amikor színházi nevelési szövegkönyvek elbírálására hívott. Nagyra tartom a Kerekasztal Színház teljesítményét, és fontosnak tekintettem a pályázatot, azt, hogy drámai-dramaturgiai értelemben véve értékes és erős szövegekből szülessenek színházi nevelési előadások. Az évek-évtizedek alatt látott programok jó néhányánál ugyanis visszatérő és legfőbb problémám a drámai alapanyag hiánya vagy sekélyessége volt. Hiába került a foglalkozások középpontjába fontos és aktuális probléma, hiába volt érdekes a nevelési program interaktivitásra épülő része, ha színházilag nem sikerült élményszerűvé tenni az eseményt. Amikor tehát elvállaltam e szövegek elbírálását, úgy véltem: már a pályázat kiírásával az eddigieknél nagyobb figyelem irányulhat e speciális drámai-színpadi szövegek megformálására, s ha az eredmény kellő nyilvánosságot kap, akkor talán szélesebb körben is megnő a tartalmas és nívós szövegek iránti igény az írók és a színháziak részéről egyaránt. S ha ehhez valamivel én is hozzájárulhatok, akkor ott a helyem.

Elolvasva a tizenegy pályaművet, reményeim némiképpen csorbultak, ugyanis az írások csaknem a felét értékelhetetlen színvonalúnak tartottam, illetve egyértelműen kiemelkedő szöveget sem találtam. De a díjazottakon kívül is akadt néhány olyan mű, ami ha érzékeny színházi alkotók kezébe kerül, jó előadás-alapanyag lehet. Egészében tehát a pályázat első körben betöltötte a szerepét. Alighanem érdemes lenne időről időre újabb – esetleg célzott alkotókört megszólító –  alkalmat adni a lehetséges szerzők megmutatkozására, a színházi nevelési repertoár bővítésére.

A bírálók között abban konszenzus mutatkozott, hogy a legkiérleltebb és leginkább komplex alkotás a Néma bohócok, Kurta Niké és Tési Dóra munkája. Egyikőjüknek sem ismeretlen terep a színházi nevelés, Niké több ilyen típusú produkcióban játszott már, Dóra pedig elsősorban a Mentőcsónak Egység előadásainak asszisztenseként dolgozik. Ők egy divatos és népszerű ifjúsági regény – Wéber Anikó: El fogsz tűnni – motívumainak felhasználásával készítették el a szövegkönyvüket. Elsősorban az érdekelte őket, hogy egy kiskamasz korú közösségben hogyan alakul a véleményvezérek, a lúzerek és a passzivitásukkal az események hallgatólagos közreműködőivé váló többség közötti viszony. Az alapszituáció egy iskolai kirándulás. Az ottani történésekben jó arányban keveredik a hétköznapi diákos cukkolás, a leggyengébbnek tartott szívatása és a háttérben kibontakozó, kicsit misztikus kaland. Jó karakterek jelennek meg benne, bár a felnőtt figurák kicsit halványak. A cselekmény jó sodrású, dinamikus.

A darab jó lehetőséget kínál egy olyan korosztály megszólítására, amelyet a legnehezebb színházba vonzani, s amelynek a legkevesebb olyan mű szól, ami megérinti őket. Bírálóként, és mint a szöveg szerkesztője ajánlom az olvasó figyelmébe a darabot. S nem csak a színházi neveléssel foglalkozóknak.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.