Régi terv volt, kézenfekvő is, hogy Blattner Géza (1893-1967) bábművész munkásságát végre abban a városban is bemutassák, ahol született, ahol az indító élményeket kapta, és ahol a halál is elérte, mikor éppen Horányi Ilus helyi bábosnál vendégeskedett.

Mert nem ez az első életmű kiállítása: az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) már a 2007-es Blattner-évfordulón a közönség elé tárta a vele kapcsolatos anyagait, így a művész vezetésével Párizsban életre hívott Arc-en-Ciel (Szivárvány) bábszínház relikviáit a Bajor Gizi Múzeumban (kurátora Papp Eszter volt). De több is történt az 1929-től 1940-ig működő, jelentős részben magyar társulat egykorú dokumentumainak egyszerű bemutatásánál. A kiállítás szenzációja egy működő billentyűs bábszerkezet rekonstrukciója volt: megépítéséhez Lellei Pál bábkészítő az egykorú leírások hézagait is tovább gondolta. Blattnernek ugyanis csak kevés bábuja maradt fenn; a technikailag legtovább fejlesztett billentyűsből egy sem. Pár évvel később aztán az OSZMI ötletes kamaratárlatot kanyarított a kiadásában napvilágot látott Blattner-monográfia 2014-es megjelentetésekor is a Krisztina körúti épületében (Stenczel Emese irányításával).

A. Tóth figurái. Fotó: Czeglédi Zsolt

Idén, újabb évforduló lévén, egy nagyobb volumenű kiállítás állt össze, ismét a Bajorban, melynek címe, a Szivárvány Európa felett Blattner(ék) jelentőségére utalt. A művészt valóban számos külföldi szakmunka sorolta a bábszínház néhány 20. századi megújítója közé; többen neki tulajdonítják a franciaországi bábreneszánsz elindítását is. A kiállítás kurátora, Hutvágner Éva nagy lendülettel és igen invenciózusan folytatta a hézagos anyag kiegészítését hiteles rekonstrukciókkal: ezúttal bábok tucatjai kapták vissza évtizedek óta elveszített harmadik dimenziójukat fotók alapján, például fából összeütve (Fried Tivadar kubista Rókája), lemezből kivágva, mozgatható elemekkel (a futurista Táncosnők), 3D nyomtatással (pl. Walleshausen Zsigmond emblematikus, expresszív Nyomor maszkja, de a virtuóz dzsessz-táncáról ismert Pelikán is), vagy éppen fényképről kinagyítva-felkasírozva. Mozgóképpé animáltak egy korai billentyűs tervet, és valós méretben rekonstruáltak egy paravánt is, színpadán a Blattner-munkatárs A. Tóth Sándor három előadáshoz készült, avantgárd ihletésű figuráival, színpadképeivel. A színpad világításának színét a látogatók maguk állítgathatták; egykor a társulat a nevét is a fényjátékairól kapta. Korai produkcióik  jelentős részében ugyanis a meg- és átvilágított alakok színeváltozásainak, általában a vizuális élményeknek nagyobb jelentősége volt, mint a szövegnek vagy akár a cselekménynek. Hutvágnerék remekül bántak a viszonylag kis térrel: aktív idővonalat alkottak előhúzható kis rejtett információkkal, lapozgatnivalókat és nyitogatható fiókosszekrényeket állítottak be, mindezzel előhozva a felnőtt látogatókból is a titkok után kutató, derűs gyereket, aki ott lakott Blattnerben is, és aki meghatározója volt egész munkásságának.

Fotó: Kónya Ábel

Ha valaki azt hinné, hogy mindezidáig nem esett szó a debreceni MODEM november 18-án megnyílt Billentyűk főcímű attrakciójáról, az téved.  A OSZMI-kiállítás itt ismertetett anyaga ugyanis nagyrészt beköltözött a debreceni épületbe, magába foglalva persze a korábbi tárlatok büszkeségeit is.

A MODEM azonban több mint háromszor akkora teret tudott a témára áldozni, közel 700 négyzetmétert, így Láposi Terka és Kónya Ábel kurátorok ügyszerető, lelkes vezetésével újra gondolhatták és jelentősen kiegészíthették a kapott anyagot. A budai kis, zegzugos, felfedeztetős szobaszögleteket itt impozáns távlatú terek váltották fel, komoly-dekoratív sötétkék, fehér és szürke nagy falfelületeken (illetve azok között) elegánsan és levegősen elhelyezett objektumokkal, egész falat beborító óriás fotókkal is.

Egy billentyűs – Lellei Pál rekonstrukciója. Fotó: Kónya Ábel

A befogadó intézmény másféle profilja tükröződik abban, hogy az Arc-an-Cielre itt nem elsősorban színházként, hanem inkább képzőművészeti jelenségként tekintettek, ezért az anyag bővítésénél sem a színházi, bábszínházi, szcenikai kontextus felé nyitottak, hanem a bábosok festészeti-grafikai munkásságával egészítették ki azt, lehetőséget teremtve a két terület kapcsolódásainak megfigyelésére. Tálcán kínálta ezt az önálló kiállításnyi A. Tóth-gyűjtemény, hiszen a pápai festő és rajztanár a piktúrájában is hordozta a színpadra felvitt groteszken humoros, a kubizmusból a realista felé hajló látványvilágot. Sajátos asszociációval néhány Bortnyik Sándor kép is felkerült a falra – ezeket szemlélete rokonítja Blattnerék párizsi előadásaival, bár személyes kapcsolódásuk nem volt. Ezzel éppen ellentétesen kevés bábos mozzanatot lehet felfedezni Blattner mesterének, Hollósy Simonnak és az ifjúkori tanítványtársaknak-jóbarátoknak itt bemutatott kollekciójában. Mindez a kiállítás első nagy blokkjában tekinthető meg, más munkatársak anyagaival együtt. Így Kolozsvári Zsigmondnak (Kolos-Vary) már az Arc-en-Ciel számára tervezett zseniális-humoros, egyszerre hol dekoratívan kubista, hol groteszk, hol e kettőt elegyítő manökenjeinek bábterveivel, bábfotóival, vagy Marie Vassilieff műveivel. Itt látható az A. Tóth-színpad is, vagyis a munkatársak apropóján beszivárogtak az Arc-en-Ciel bábui, és nemcsak a pápai mesteréi szép számmal, de még Blattner emblematikus sík futurista táncosnői is. A képzőművészeti szemléletből eredt, hogy noha ez utóbbi figuráknak lényegéhez tartozott a sajátos mozgás, és az ezt előidéző, alsó zsinóros mechanizmus, mely egyben a billentyűs báb felé vezető út állomása is volt, ennek bemutatásától itt eltekintettek. A kiállítás címében szereplő „Billentyűk” szó inkább allegória: a többszólamúságé, a sokoldalúságé, vagyis a kiállítás másik kedvelt szimbólumának, a szivárványnak szinonimája. (Így érthető, és elfogadható, hogy az egyik táncosnő a beharangozó videó szellemes-kedves animációjában marionettként szerepel.)

A kiállítás elején, a munkatársak falaitól közrefogva láthatjuk Blattner és két Hollósy-tanítvány társának, Walleshausennek és Detre Szilárdnak 1919-es bábos indulását, vagyis a szecessziós Wayang játékok dokumentumait, az eredeti jávai előképekkel együtt, de még a többi tanítványtárssal, baráttal közös kosztümös bulijaik képeit is.

Középen: Blattner Gépember/Jövő marionettjének 3D nyomtatású rekonstrukciója. Fotó: Kónya Ábel

Ebből az előkészítő-ráhangoló blokkból egy hosszú folyósóra érünk, melyet a végigfutó színes ablakok tesznek szivárványossá, míg a szemközti falon Blattner mulatságos és szép festett önéletrajzi üvegdiái sorakoznak – első alkalommal látható itt teljes egészében ez a páratlanul különleges kollekció. Így, Blattner Géza saját kalauzolásával jutunk abba a nagy terembe, mely a tulajdonképpeni Blattner- és Arc-en-Ciel-anyag legnagyobb részét mutatja be. Mátravölgyi Ákos díszlettervező hatalmas, négyféle színű és anyagú négyszögesített szivárványívei, illetve a színház nevének óriás felirata alatt jutunk be e szentélybe, és egyben egy játéktérbe is, melyet, egy kisebb ötödikkel kiegészítve e mozgatható kapuk tagolnak és kereteznek. Itt a Vojtina Bábszínház művészei tartanak rendszeresen Blattner-motívumokat továbbgondoló előadásokat különféle korosztályoknak, Nagy Viktória Éva rendezésében. Ezekhez kapcsolódóan rendszeres gyerekfoglalkozások is vannak, vagyis újra és újra életre keltik a tárlatot.

A terembe lépőt elsőre Koffán Károly portréfotói ütik mellbe, melyek az idős, de még mindig játékos kedvű Blattnert idézik ide; ezeket is először láthatja a nagyközönség.

A. Tóth bábui Pierre Albert-Birot: Kezek című játékához. Fotó: Kónya Ábel

Körbetekintve ott látjuk valamennyi Magyarországon fellelhető Blattner-bábut (különben a kapu felirata ellenére többségük az Arc-en-Ciel korszakon innen vagy túl készült), de felidéződnek a dokumentálható párizsi előadások is, különös tekintettel a harmincas évek második felében billentyűs bábokkal előadott klasszicizáló, líraibb, finomabb humorú misztériumjátékokra, köztük Az ember tragédiájának Németh Antal-ihlette, 1937-es előadására. (Ez volt a Madách-dráma első francia előadása.) A világkiállításon játszott monstre spektákulum négy izgalmas, szcenikatörténeti eseményszámba menő modern színpadterve is látható; köztük a nőnek született, de mindenki által férfiként ismert, nagy tehetségű Prinner Anton sokáig elveszettnek hitt jégvidéke, Kolozsvári expresszív Athénje és Űr-színe, vagy Beöthy István stilizált és groteszk falansztere. Láthatók Éva és Lucifer e díszleteknél kevésbé elvont bábui, melyeknek fejét Csáky József faragta. Csupa már akkor is nagy név. Az eddigi kiállításokhoz hasonlóan fontos szerep jut a baráti körhöz tartozó André Kertész fotóinak.

Fotó: Czegéldi Zsolt

E teremben találkozhatunk újra a fehér 3D nyomtatású bábukkal is, melyeknek azonban itt, szerencsés módon, szürke háttér ad nagyobb hangsúlyt.

A grafikai kontextusnak ebben a kiállításrészben is van kis exterritóriuma: egy elkülönített teremrészben Koffán kéz-rajzai csodálhatók meg, ilyen összefüggésben ezek is először. Látható azoknak a faragott kezeknek az egyike is, melyeket Thanatosz, az utazó című, szintén 1937-es világkiállítási produkcióhoz rendelt Koffántól Blattner, és amelyek megmunkálása az itt látható grafikai továbbgondolást is elindíthatta.

Ezen a kiállításon is megtekinthetők a Budán már bemutatott videóanyagok, így Szakály István dokumentumfilmje az Arc-en-Cielről (értékes képanyaggal, érdekes interjúkkal – és tévedésekkel), Lellei izgalmas billentyűs demonstrációja, vagy a néhány éve előkerült felbecsülhetetlen 1939-es amatőr útifilm, melyet a rendező-igazgató Németh Antal forgatott, benne azzal a pár másodperces résszel, amelyen Blattner az Éva bábut animálja. De a legújabb szenzáció, hogy végre a nagyközönség is láthatja A bátor kis szabó című, bűbájos-szellemes zenés előadás 2001-es cseh-svájci rekonstrukcióját Hana Ribi rendezésében, melyhez a vetítési jogot e kiállításra sikerült megszerezni. (Az eredeti 1939-es változat Hildegard Weber-Lipsi ihletett bábuival, Blattner rendezésében, Harsányi Tibor ehhez komponált zenéjével készült.) Ez az egyetlen Blattner közreműködésével született produkció, melyet, ha rekonstrukcióban is, ha felvételen is, de megtekinthet a kortárs érdeklődő.

A. Tóth képei. Fotó: Czegéldi Zsolt

Az egész kiállítást áthatja az a lelkesedés, amely szinte mindenkit magával ragad, aki találkozik Blattnerék munkásságával. Az anyagot Párizsból, Budapestről, Debrecenből, Rosey-ből gyűjtötték, tereit heteken keresztül építették a visszaérkező fogadására készülő helyiek, köztük az animátorok animátorával, Asbóth Anikó Vojtina-igazgatóval.

A bábos tehát hazatért, és innen megy tovább – megint csak haza. A másik hazájába. Márciustól májusig a kiállítás visszakicsinyített verziója Párizsban lesz látható, a Magyar Intézetben, ahol bekapcsolódhat az ottani múzeumok éjszakájának eseményeibe is.

Blattner visszatérései nyomán talán az emberek, debreceniek is, párizsiak is visszatalálhatnak hozzá és társaihoz.

2017. november – 2018. február
Rendezők: PIM–OSZMI, Déri Múzeum, MODEM, Vojtina Bábszínház, Csokonai Színház

Facebook Comments