Január elején lemondott tisztségéről a tizenegyedik kiadásához közeledő temesvári TESZT fesztivál művészeti vezetője, Gálovits Zoltán. Lemondását Balázs Attila igazgató elfogadta. A döntés hátterére és a további tervekre voltunk kíváncsiak. A Balázs Attilával készült interjú itt olvasható. 

– A tavalyi, tizedik TESZT-en többekben, és valószínűleg benned is megfogalmazódott, hogy a fesztivál eljutott egy olyan fázishoz, ahol már jó lenne átgondolni a folytatás irányát. Az elmúlt tíz év alatt a TESZT különleges színfoltjává vált nem csak az erdélyi magyar, hanem a  régió színházi életének, ezért is foglalkoztat sokunkat a sorsa. Amikor tavaly októberben megjelent a felhívás, hogy színházi és performanszművészeti produkciók jelentkezését várja a teátrum a TESZT 2018-as kiadására, mert változtatni szeretne a válogatás módszerén, felmerült bennem, nem kizárt, hogy az idei fesztivál szervezésében nem fogsz részt venni. Kíváncsi vagyok, hogy amikor meghirdette a színház az open call-t, benned már megfogalmazódott ez a döntés, vagy menet közben alakult így?

Gálovits Zoltán (mikrofonnal). Fotó: Biró Márton

Gálovits Zoltán: A tizediken már elég pontosan beszéltem arról, hogy hogyan látom a fesztivál jövőjét. Az akkor megjelent emlékalbumban volt egy négykezesünk Balázs Attilával, amelyben érintettem a válogatás módját. Már korábban terhesnek éreztem, hogy egy személy a válogató, és nem csupán azért, mert nagyon fárasztó évente több mint 250 előadást végignézni, hanem azért is, mert mindig nagy teher kivédeni azt, ha valaki magát ajánlja, az elutasítást gyakran személyes sértésnek veszik, holott ez a legtöbb esetben megfontolt döntés következménye. Még ha sok mindent át is beszéltünk Attilával, és közösen döntöttünk a végén, a programjavaslatot, a koncepciót én hoztam. Ez már önmagában elég nagy felelősség. Az lenne a jó, ha minél több szempont érvényesülne, de hogy ez megtörténjen, el kell telnie pár évnek, ami alatt olyan munkakapcsolatok, olyan fesztiválszervező stáb alakul ki, akik, bár  nem mindig értenek egyet, képesek párbeszédet folytatni és van közös akarat arra, hogy egymást meghallgassák. Egyrészt tehát azért lett meghirdetve az open call, hogy legyen nyitott, bárki jelentkezhessen, gazdagodjon az amúgy is színes paletta, ugyanakkor a válogatást egy tízfős csapat végezte volna, akik közösen hoznak meg döntéseket.

– Örülök, hogy ezt mondod. Kívülről ugyanis úgy tűnt, hogy kizárólag egyéni ízlésre van szabva a fesztivál, egyszemélyes lenyomata van, és talán megérett arra, hogy több szempont is érvényesüljön. Ezt többen is megfogalmaztuk tavaly a különböző magánbeszélgetések alatt, hogy jó lenne változtatni, hiszen, érthető okokból, óhatatlanul szűkül a látókör az egyszemélyes válogatások esetében. Másrészt támadhatóvá is válik, bizonyára léteztek olyan hangok is az utóbbi időben, hogy ne csupán egy ember színházi ízlése tükröződjön a fesztivál arculatán.

G. Z.: Mindig törekedtem arra, hogy ne a személyes ízlésemnek megfelelő előadások legyenek beválogatva, hanem legyen egy pontosan körülhatárolható koncepció. A koncepcionális mellett különböző technikai, anyagi, esztétikai szempontok határozták meg a válogatást, de számított az előadás régión belüli súlya, és fontos szempont volt az is, hogy reagáljunk a folyamatos társadalmi változásokra. Meg hát a régión belül sem mindig születtek jó előadások, tehát fontos volt, hogy szélesebb körből is lehessen válogatni. Mindig fel kellett készüljünk arra is, hogy legyen B, C, D opció, hiszen még szervezés közben is kieshetnek előadások. Sok tényező alakította a programot, de természetesen elkerülhetetlen volt, hogy érződjön egy személyes értékrend.

– Ha jól értettem, akkor a 2018-as open callról közösen döntöttetek.

G. Z.: Az open callt én javasoltam, már akkor, amikor a tavalyi kiadást szerveztük, ez tehát egy korábbi folyamat eredménye. Az volt a terv, hogy többen nézünk előadásokat, és azok, akikkel egy ideje együtt dolgozunk, közösen, közös egyetértésben megfogalmazott szempontrendszer alapján alakítunk ki egy listát, majd közösen hozunk döntést. Az elképzelésem a következő öt évről arról szólt volna, hogy lassan, folyamatosan átadódnak tisztségek, kialakul egy nagyon erős csapat, és mellettük egy fiatalabb generáció is helyet kap, nem szakad meg tehát a fesztivál folyamatos fejlődése, hanem lassan átalakul, kiterjed úgy, hogy közben nem veszít az értékeiből.

Fotó: Biró Márton

– És hol feneklett meg ez az elképzelés, mitől döntöttél úgy, hogy lemondasz?

G. Z.: Volt egy tárgyalásunk Attilával, amin elmondta, hogy kevesebb pénzt szeretne kérni a 2018-as kiadásra. Úgy véltem, hogy megfelelő körültekintés, konzultáció nélkül, anélkül, hogy pontosan át lenne gondolva, hogy ez mivel jár, nem elfogadható ez a döntés, mert visszalépést jelent, kihat mindenre. A kérdés tehát az volt, hogy mi van ennek a hátterében, mi indokolja azt, hogy egy folyamatosan fejlődő fesztivál esetében, amely jelentős érdemeket vívott ki az elmúlt tíz év alatt, ráadásul egy olyan városban, amelyik 2021-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz, valamit visszaveszünk. Tehát az intézmény döntött arról, hogy kevesebbet kér, nem a fenntartó csökkentett a költségeken. Ha ez egyszer megtörténik, akkor semmi garancia nincsen arra, hogy következő alkalommal ez a belső megszorítás nem következik be más formában. Majd tovább gyűrűzött az egész kérdés, kiderült, hogy teljesen más szemléletmódok ütköznek színházról, állami intézményről, fesztiválról. Az utóbbi években nagyon sok szempontból inkább távolodtak ezek a szemléletmódok, ahelyett, hogy közeledtek volna. Ez első körben abban mutatkozott meg, hogy a színházban betöltött szerepem változott, egyre kevésbé vettem részt a temesvári színház repertoárjának kialakításában.

– Valóban feltűnt, hogy az utóbbi időben tulajdonképpen csak a fesztivál művészeti vezetésével foglalkoztál, nem volt más funkciód, nem folytál bele a színház napi teendőibe.

G. Z.: A fesztivál nem egy különálló intézmény, a TESZT-nek nincsen alkalmazottja, a színházzal szerződik mindenki, a fesztivál a színháznak ugyanolyan projektje, akárcsak egy előadás. Művészeti vezető voltam, de papíron folyamatosan változott a tisztségem: voltam művészeti aligazgató, művészeti tanácsadó. Ez a helyzet a struktúrából adódik, amin belül egyre nehezebb létezni. A fesztivál, bár az intézmény projektje, nagyon sokáig nagy szabadságot adott, a költségvetési döntés pontosan a tervezhetőséget, a biztonságot és a szabadságot veszélyezteti.

– A temesvári színház fenntartója a városi önkormányzat, és ugyancsak innen kap pénzt az intézmény a fesztiválra is. Van tudomásod arról, hogy milyen szemmel nézte a TESZT-et a fenntartó, felmerült-e bármiféle kifogás ellene, érkezett-e bármiféle jelzés ilyen értelemben?

G. Z.: Erre Attila tudna válaszolni, a fenntartóval nem tartottam kapcsolatot, ez inkább menedzsment kérdés. De nem hiszem, hogy lett volna kifogás. Bár alapvetően nagy összeget kaptunk, ez viszonyítás kérdése, lássuk be, Temesvár költségvetésében a TESZT nem egy nagy tétel.

– Arról is beszélnünk kell, hogy lényegesen kisebb magyar közösséget szolgál ki a temesvári színház, mint a többi erdélyi magyar teátrum, hiszen mindenképpen szórványvidéknek tekinthető. Ennek ellenére szakmai szempontból a TESZT nagyon progresszív szemléletű fesztivállá vált, és éveken keresztül sikerült ilyen formában működtetni. Irigylésre méltó helyzet mindenképpen.

Balázs Attilával. Fotó: Biró Márton

G. Z.: Talán pontosan amiatt, hogy Temesvár kiesik a tömbmagyarság köréből, alapvetően a magyar politikum érdekszférájából is kiesik, emiatt igazából nem éreztünk nyomást. Sem hátráltatva, sem túltámogatva, sem befolyásolva nem volt a fesztivál. Ugyanakkor amiatt, hogy kisebbségi színház a Csiky Gergely, a helyi román politikum érdekszférájából is kiesik. Pontosan emiatt lehetett nyugodtan dolgozni, mert közben meg Temesvár gazdag város, támogatja a kultúrát, ez abból is meglátszik, hogy mindhárom színháznak – német, magyar, román – külön fesztiválja van.

– Épp emiatt érzem visszalépésnek, hogy nem sikerült közös nevezőre jutni a fesztivál jövőjét illetően, főként, mert Temesvár 2021-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz, alkalom adódott volna az anyagi növekedéshez is.

G. Z.: Nem tudhatjuk, mi történik tovább. A kevesebb pénz nem azért probléma, mert nem lehet jó fesztivált csinálni, hanem azért, mert a fejlődés irányai másképp alakulnak, nem egy hosszútávú stratégia mentén. Ahhoz, hogy a fesztivál előremutató legyen, egyetértésre és támogatottságra van szükség. A másik fontos szempont számomra az lett volna, hogy új produkciók jöjjenek létre.

– Mire gondolsz?

G. Z.: Arra, hogy a fesztivál különböző együttműködések keretében gyártóként hirdet meg produkciós pályázatot, például fiatal pályakezdők támogatására a régión belül. Ebben viszonylag egyetértettünk Attilával, de ha kisebb a fesztivál költségvetése, akkor ezekre a tervekre már egyszerűen nem marad sem pénz, sem idő, sem emberi erőforrás. Nagyon sokan nem látják azt, hogy egy fesztivál szervezése eszméletlen nagy munka, és egy repertoárszínház, amelynek az alkalmazottai folyamatosan el vannak foglalva a hétköznapi problémákkal, ekkora munkával nehezen tudnak megbirkózni. Ehhez összeszokott, saját munkamódszerrel dolgozó stáb kell. A fejlődés ott kezdődik, hogy távlatokban gondolkodunk, megtervezzük, hogy a következő öt évben mit kellene elérni, ez mit jelent emberi erőforrás, költségvetés és művészeti program szintjén. Van egy jövőkép, amihez kell egy költségvetés, ha pedig ebből visszahúzunk, akkor az újratervezést, plusz munkát jelent, és elvonja a figyelmet.

– Jól érzem, hogy keletkezett egyfajta szakadék a fesztivál és a társulat között?Lehetséges, hogy a színház munkatársai hátráltatva érzik az év közbeni munkájukat a fesztivál miatt? Mármint abban az értelemben, hogy nem jut pénz produkciókra a TESZT miatt? Vagy nincs köze a kettőnek egymáshoz?

G. Z.: Nem tudok a társulat nevében beszélni. Az, hogy egy produkció jól sikerül vagy sem, a legtöbb esetben nem anyagi, hanem művészeti kérdés. Mindenki tudja, hogy nagy költségvetésű produkciók esetében is születnek kevésbé jó előadások, és kis költségvetésűek esetében is létrejönnek nagyon jók. Azt hiszem, nem volt olyan helyzet, hogy a temesvári színház azért ne tudott volna valamit megvalósítani, mert a fesztiválra elment a pénz.

Fotó: Petru Cojocaru

– Hogyan tovább személy szerint? Továbbra is rajta tartod a szemed a fesztiválon?

G. Z.: Semmilyen munkaviszonyban nem vagyok már a színházzal. Lemondtam a tisztségemről, nem hosszabbítottam meg a szerződést, jelenleg nem vagyok alkalmazásban sehol. Nem így terveztem, ez a helyzet másfél hónapja állt elő. Az, hogy Temesváron dolgoztam, leginkább annak volt köszönhető, hogy Attilával nagyon jó munkaviszonyunk volt, nagyon nagy bizalmat és szabadságot kaptam tőle, amivel próbáltam élni, és nem visszaélni. Semmilyen más erdélyi színházban nem kaptam volna ezt meg, bár voltak felkéréseim, ezeket elutasítottam. Alkalmazottként tehát biztos, hogy nem dolgoznék egyik állami színházban sem, ami nem jelenti azt, hogy nem vagyok nyitott együttműködésekre.

– Mi a problémád a kőszínházzal?

G. Z.: Van egy rés az egész erdélyi színházi kultúrában. Azáltal, hogy nagyrészt csak állami színházak, intézmények léteznek, mindenki többnyire a saját érdekeivel foglalkozik. Általában önkormányzatok vagy a minisztérium fenntartásában működnek, így tehát mindaz, ami független, ami másfajta gondolkodásmód, tevékenység, kutatás, egyszerűen kiszorul, mert nincs ki támogassa. Emiatt azok a fiatal színházcsinálók, színházi gondolkodók, akik ebben a rendszerben nem képesek részt venni, mert úgy érzik, hogy meghaladott, idegölő, tönkreteszi, bedarálja az embert, teljes mértékben kiszorulnak.. Be kéne látni: közös érdek, hogy legyen külön pénz kritikára, képzésekre, amelyek egyetemtől függetlenek, legyen pénz kutatásra vagy olyan színházi projektekre, amelyek nem intézményekhez kapcsolódnak. A klasszikus kőszínházi szemléletmód nagyon sok szempontból újragondolást igényel, de azok, akik ebben segítséget tudnának nyújtani, nem vesznek részt az intézményi életben. Mivel országos szinten mindez nincs átgondolva, az egyik megoldás az, hogy együttműködések jönnek létre. De ezek többnyire nem belső indíttatásból születnek, hanem valamilyen érdekből, tehát így is, úgy is egyoldalúvá válik a végén. Elvileg lehetne másként is csinálni, lehetne olyan ajánlatot tenni állami színházaknak, amely az intézmény érdekét szolgálja, és fordítva is igaz, meg lehet keresni fiatal színházcsinálókat úgy, hogy különböző projektekben, munkákban vegyenek részt, de ne az intézmény alkalmazottjaként, ehhez azonban többnyire hiányzik az együttműködésre való hajlam, a belátás, így a másfajta szemléletmód ahelyett, hogy teret kapna, inkább kiszorul. Ilyen szempontból a TESZT például állami színház költségvetéséből jött létre, de olyan fesztivállá vált, ami teljesen mást képviselt, mint amit az állami színházi gondolkodásmód. Ennek az egyensúlyát megtartani nagyon nehéz. Szükség van a másságra, de annak nem kell leválnia az intézményről és intézményesülnie sem kell. Amikor azt mondtam, elértünk valaminek a határáig, erre gondoltam: az intézmény és a fesztivál mást képvisel.