Szilágyi Bálintnak nem ez az első rendezése, melynek az elmúlás a témája, eddig azonban ez a legérzékletesebb darabja a „lenni vagy nem lenni” közti különbség keresésének.

Felix Salten 1923-ban megjelent, gyermekirodalomnak szánt műve, a Bambi nem könnyű olvasmány egy harmadik osztályos tanulónak: nem csupán a nyelvezete, a sűrű lírai leírások okoznak nehézséget (melyekben az olvasó, mint kis őz az erdőben könnyen elveszhet), hanem a tartalom is. A Bambi a felnőtté válás mellett az identitáskeresésről, az elmúlásról, egy felsőbb hatalom meglétéről is szól, mely nemhogy egy nyolcéves gyereknek: egy felnőttnek is sokszor komoly kérdéseket vet fel. A Budapest Bábszínházban azonban Hársing Hilda színpadi adaptációja nem veszik el a részletekben, egyszerűen és könnyedén vezeti végig a fiatal és felnőtt korosztályt Salten fejlődésregényén; Szilágyi Bálint rendezésében, Árvai György és Szűcs Edit látványvilágában pedig igazi csoda és élmény végigkövetni Bambi történetét, egy gyermek felcseperedését.

Fotók: Éder Vera

Az irodalmi műhöz hasonlóan az előadás is Bambi tapasztalataira fókuszál, vagyis arra, hogy miképpen alakítják személyiségét a világról szerzett benyomásai és élményei. A fiatal őzet Márkus Sándor kelti életre, akinek nincs szüksége arra, hogy gyermeket játsszon, a hangjában rejlő kíváncsiság és a báb érzékletes mozgatása rögtön egy zabolátlan, érdeklődő gyermek képét idézi meg. Bambi fiatalkori ugrándozását és bukdácsolását tökéletesen ellensúlyozza az Anya mozgásának kimértsége és higgadtsága. Bambiban egymás után fogalmazódnak meg a kérdések, például, hogy mit is jelent őznek lenni, mi a veszély, és ki az, akit csak úgy emlegetnek, hogy Ő – felelet híján azonban saját magának kell rájönnie a válaszokra. Az első és legfontosabb feladat, hogy megismerje önmagát, amire csak akkor van esélye az apja szerint, ha megtanulja elviselni a magányt: az egyedüllét csendje megtanítja Bambit a figyelemre, az önállóságra, s ettől kezdve már nem kérdés, hogy hol a helye a világban, az erdőben. Bambi nem csupán a többi erdőlakóhoz, például a mókusokhoz és a fülesbaglyokhoz, hanem saját őztársaihoz viszonyítva is különbözik. Az eltérést már külső jegyek is mutatják, Bambi bábja a kéknek egy egészen más árnyalatát viseli magán, mint unokatestvérei, Gobo és Faline. A színészi játéknak köszönhetően a kis őzek mozgásában és hanghordázásában is felfedezhetőek egyéni vonások: Barna Zsombor Gobója folyamatosan összecsuklik, kíváncsiság helyett enerváltságot tükröz a hangja, a Pájer Alma Virág által megelevenített Faline mozgása Bambihoz hasonlóan játékos, miközben hangjában már érződik az anyai gondoskodás.

Az élet körforgásának témája már itt, a szülői minták generációról generációra való átruházásban megjelenik: Faline édesanyjához és nagynénjéhez hasonlóan az érzelmeit irányítani tudó, a gyermekeiről egyedül gondoskodó őzsutává cseperedik, míg Bambi az apai példát követve az erdőt magányosan járó hercegi vaddá nő fel. Teszárek Csaba felnőtt Bambijának hangja egy tapasztalt őzről árulkodik, mozgásából eltűnik mindennemű kapkodás, ugyanakkor a hibázás lehetősége felnőttként továbbra is fent áll. Bambi és Faline gyermekeit, Gurrit és Genót az egykor az Anyát és a fiatal Bambit játszó színészek, Pallai Mara és Márkus Sándor eleveníti meg, ezzel is jelezve élet és halál körkörös váltakozását.  Testek születnek, elmúlnak, majd újraszületnek – erre tanítja a természet Bambit: még Ő sem, vagyis az ember, akit az erdő lakói istenként félnek, sem halhatatlan. Az ember félelmetessége testetlenségében rejlik, először csupán a puskájának ropogását lehet hallani és csupán az árnyékát látni, amint viszont testet ölt, kiderül, hogy semmiben sem különbözik az erdő lakóitól, ugyanolyan halandó. A vadász teteme világít rá arra az igazságra, hogy az ember sem mindenható, az a bizonyos felsőbb hatalom valójában a természet körforgásában rejlik.

Szilágyi Bálintnak nem ez az első rendezése, melynek az elmúlás a témája (lásd például a Stúdió K-ban bemutatott Rosalie elmegy meghalni című előadást), eddig azonban ez a legérzékletesebb darabja a „lenni vagy nem lenni” közti különbség keresésének. Az előadás egyik legmegkapóbb – és a regény líraiságát leginkább őrző – pillanata a színészek által életre keltett levelek őszi tánca, mely a folytonos változás, vagyis az élet körforgásának az elfogadásáról szól. S ez: az elfogadás válik a rendezés kulcsszavává: ahhoz, hogy Bambi az apja nyomdokaiba lépjen, el kell fogadnia a magányt, önmagát, a kapott életutat és a velejáró halált.

Az író az olaszul gyermeket jelentő bambino után adta művének a Bambi címet, az embergyermek és az őzgida, majd később a felnőtt ember és őz közti párhuzam végigkíséri a regényt és az előadást is: Bambi története egy gyerekszobában elevenedik meg, a menedéket nyújtó öregtölgyet a gyerekágy jelképezi, a dunyha alatt terül el a virágos rét, a mókusok a komód fiókjában, a szarkák pedig az ablakban találnak otthonra. Ahogy egy gyermek, úgy Bambi is itt, a gyerekszobában kezdi az ismerkedést a világgal, ami először annyira mesés: színes állatok (piros nyúl, lila mókus, kék őzek) jönnek-mennek a nyírfákkal szegélyezett térben, ahol az évszakok váltakozását, a hóesést vagy épp a lombhullatást vetítés jelzi, a Nagy Rémületet, vagyis a vadászatot pedig piros fény érzékelteti.  Árvai György és Szűcs Edit olyan varázslatos gyermekbirodalmat teremt, mely egy szempillantás alatt komor és szürke valósággá tud válni: az Anya elvesztése után eltűnnek a gyerekszoba kellékei és Bambi szívfacsaróan magányosan áll az üres térben.

A teret nem csupán a fények és a vetítések töltik meg élettel, hanem a zene is, mely Tallér Zsófia érdeme: az egy-egy szereplőhöz és eseményhez, mint például a királyok vonulásához tartozó visszatérő zenei motívumoknak köszönhetően a gyerekek rögtön izgatottá válnak a nézőtéren, mikor meghallják a korábbról ismerős dallamot. A bábok pedig egyszerűen fantasztikusak, lebilincselő a fikcióval és a valósággal folytatott játékuk – az őzek járásának valósághű kecsességét például a báb színe, a kék ellenpontozza – és nem nélkülözik a humort sem: a bagoly, aki éles látásáról híres, olyan mintha folyton hunyorítana a villogó szemei miatt, az egér pedig, aki a táplálkozási lánc alsó szintjén áll, mindennek nekimegy a térben, mely nem éppen az életrevalóságáról árulkodik. A bábokat mozgató színészek ez alkalommal fekete ruha helyett a háttérhez illő, nyírfatörzsre emlékeztető ruhát viselnek magukon, mely a praktikus funkción túl – hogy a figyelem elsősorban ne rájuk, hanem a bábokra irányuljon – jelzi, hogy mi mindnyájan az örök körforgás részét képezzük: akárcsak a falevelek, egyszer mi is elhullunk.

Hol? Budapest Bábszínház
Mi? Felix Salten: Bambi
Kik? Szereplők: Márkus Sándor, Teszárek Csaba, Pájer Alma Virág, Pallai Mara, Spiegl Anna, Blasek Györgyi, Beratin Gábor, Barna Zsombor, Ellinger Edina, Hoffer Károly, Rusz Judit.
Színpadi adaptáció: Hársing Hilda. Látványtervező: Árvai György, Szűcs Edit. Zeneszerző: Tallér Zsófia. Rendező: Szilágyi Bálint

Facebook Comments