Úgy gondolom, Magyarországon nem beszélhetünk általánosságban ilyen határeltolódásokról, inkább csak a független színházi és táncszínházi körökben.

A színpadi meztelenség az általános nézői vélekedés szerint akkor elfogadott, ha funkciója van. Ezt a vélekedést, úgy tűnik, a szakmabeliek is osztják, az viszont már kevésbé tisztázott, mi lehet ez a funkció, mi az, ami elfogadott. A meztelen test színpadi megjelenéséről formált véleményt Hód Adrienn táncos, koreográfus, Gyabronka József színművész és Rényi András művészettörténész, esztéta. A beszélgetést Veiszer Alinda vezette.

Mit közöl a meztelen test? Nem vártam egyértelmű választ, nem is lehet egyszerű, általánosan elfogadott álláspontot adni. A Jó kérdés korábbi állomásain is olyan témákat vetettek fel, amelyek megosztják a színházi világot, vagy legalábbis nem egyszerű megnyilatkozni róluk. A beszélgetések sem adtak kőbe vésett választ, de az alkotók és a szakértők oldaláról is rálátást kaphattunk az egyes témákra, például a fordíthatóság, a bulvár- és kommersz színház vagy legutóbb a színpadi meztelenség kérdésére. Éppen ezért izgalmasak ezek a beszélgetések, mert elindítják a közös gondolkodást, mindenki hozzáteszi a saját tapasztalatait és elképzeléseit, amiből, ha nem is teljes, de egy árnyalt képet kapunk. A színpadi meztelenség kérdését is több oldalról közelítették meg. Az alkotók szemszögéből a gyakorlati hátteret és az esetleges rendezői szándékokat hallhattuk, ami kiegészült a meztelenség történeti hátterével, a befogadói oldallal és az értelmezési lehetőségekkel.

Jó kérdés: Mit közöl a meztelen test? Fotó: Éder Vera

Hód Adrienn a meztelenség funkcióját tekintve úgy fogalmazott, hogy minden munkafolyamatban más „hívószóra” alkalmazzák a meztelen testet, lehet ez az abszurd, a humor vagy a látvány, de a legfőbb szándék az, hogy megszabaduljanak a ruhák és a színek hordozta jelentésektől, hogy a test egy minden többlettől mentes, semleges „jelmez” legyen. Bár értem az elképzelést és a szándékot, azonban nem hiszem, hogy teljesen semlegesnek lehetne tekinteni a testet, hiszen a meztelenség alkalmazása is valaminek a kifejezésére történik. Éppen ez az, amiben egyetértettek a meghívott alkotók: akkor fogadható el a meztelenség ötlete, ha nem öncélú, hanem indokolt megoldás. A kiszolgáltatottságot emlegették legtöbbször példaként arra a helyzetre, amit kifejezhet.

De azonos-e a meztelen test a kiszolgáltatottsággal, vagy ami szintén szorosan köthető hozzá, a szexualitással? Befogadói oldalról ugyanis felmerül a kérdés, hogy a néző kinek a meztelenségeként fogja értelmezni, amit lát. A karakter meztelenségeként a kontextusba ágyazva vagy a színésznek a meztelenségeként? Ez a kérdés kapcsolható Erika Fischer-Lichte gondolataihoz is, miszerint a színész „testi világban-benne-léte”, jelen esetben a meztelensége, olyan zavaróan hat a nézőre, hogy képtelen az adott pillanatban a karakterhez társítani a látottakat, esetleg csak utólag, visszamenőleg fogja az előadás kontextusában értelezni[1].

A beszélgetésen részt vevő mindkét alkotó alá is támasztotta, hogy azokban a pillanatokban, amikor meztelenség van jelen a színpadon, a nézőtéren megfagy a levegő, érezhetően megváltozik a nézői figyelem. Az viszont már egyéni és kulturális viszonylatokban is eltérő, hogy hol húzódik a tűrőképesség határa. Rényi András szerint a színpadi meztelenség lehet hatásos, de már nem provokatív. A tűrőképesség határai már eltolódtak, kitágultak annyira, hogy kevésbé normasértő, ha valakit meztelenül látunk a színpadon. Szerinte vannak ennél sokkal provokatívabb eszközök, amiktől a néző elszégyellheti magát.

Úgy gondolom, Magyarországon nem beszélhetünk általánosságban ilyen határeltolódásokról, inkább csak a független színházi és táncszínházi körökben. De még itt is elismerésnek számít, ha nem megy ki senki a meztelenséget tartalmazó előadásokról. Ha megnézzük a kőszínházak repertoárját, különösen a bulvár- vagy kommersz színházakét, nagyon ritkán találkozunk a színpadi meztelenséggel, ennek a nézői bázisnak nem volt, nincs min megedződni. Így viszont előfordulhat, hogy provokációnak, szégyenletesnek vagy éppen szenzációnak érzik, ha egy előadásban valaki meztelenül színpadra lép. Egy folyamat része, hova kerül a nézőkben a tűrésküszöb, mi számít tabunak, normasértésnek. Viszont már a témáról való párbeszédet is jó lehetőségnek tartom, hogy a néző, közelebb kerülve az alkotói szándékhoz,  nyitottabban állhasson a kérdéshez.

Mit közöl a meztelen test? Nem is pontos így a kérdés. Inkább: Mikor releváns a meztelen test? Megerősítve az előzetes vélekedést: ha funkciója van, ha nem öncélú. De ez minden színpadi eszközre igaz. A meztelenség azonban más. A meztelenség nálunk még határán van a kulturális tabunak, nyitottá kell válni rá ahhoz, hogy meghökkenés nélkül értelmezni tudjuk.

[1] Erika Fischer-Lichte: A performativitás esztétikája, Bp., Balassi, 2009, 120.

Facebook Comments