Az esztétika és a táncelmélet folyamatosan próbálja meghatározni, ami tárgyaként elé kerül, és keresi a kifejezéseket, szempontokat, ami alapján egy táncelőadásról egyáltalán beszélni lehet. Az alkotókat persze mindez a legkevésbé sem kell, hogy érdekelje, nem az ő dolguk megnevezni és fogalmilag megragadni, amit létrehoznak.

Két érvényes kortárs táncelőadás, amelyekben csak annyi a közös, hogy táncosok vannak benne, egyetlen lényeges szempont alapján hozható közös platformra. Ez pedig maga a kortárs tánc. Nem véletlenül nincsen definíciója és használjuk a kifejezést gyakran egyfajta rámutatásként: „ez itt kortárs táncelőadás, az ott szintén, emez pedig nem”. A kortárs tánc jelen pillanatban éppen a definiálatlansága miatt nyitott: voltaképpen bármi belefér, amiben fontos szerepe van a mozgásnak, és nem kizárólag a klasszikus táncformákban (balett, néptánc, társastánc) fejezi ki magát. Cserébe lehetnek és vannak olyan előadásai, amelyekről szinte alig tudhatunk mit mondani azon túl, hogy tetszik vagy éppen nem. Néha még ennyit sem.

Vibration. Mészáros Csaba fotói

Az esztétika és a táncelmélet folyamatosan próbálja meghatározni, ami tárgyaként elé kerül, és keresi a kifejezéseket, szempontokat, ami alapján egy táncelőadásról egyáltalán beszélni lehet. Az alkotókat persze mindez a legkevésbé sem kell, hogy érdekelje, nem az ő dolguk megnevezni és fogalmilag megragadni, amit létrehoznak. Ez a mi kettőnk dolga: az enyém, aki próbál beszélni egy kortárs táncelőadásról és a tied, aki egy írásból szeretnél valamit megtudni róla. Góbi Rita Vibration és Mészáros Máté United Space of Ambivalence című előadása két karakteres táncdarab, amelyek jól szemléltetik a különbséget a kortárstánc közepe és széle között. Előbbiről jól lehet beszélni, utóbbi viszont komolyan feladja számunkra a leckét.

Testköltészet – két táncosra szólóban

Góbi Rita koreográfiája egy zárt szerkezetű, vegytiszta táncdarab. Nem beszélnek benne egymáshoz vagy hozzánk a táncosok, kérdése, mondandója nincsen sem önmagáról mint előadásról, sem a tánc műfajáról, nem kérdőjelezi és nem is mosolyogja meg magát. Tisztán esztétikumként szólít –  vagy nem szólít – meg.

A koreográfus az utóbbi években egyre erőteljesebb darabokkal jelentkezik (Sziluett Cinema: Budapest, Ne hisztizz!, Ellenpont), Reptében című előadásával pedig tavaly tavasszal igazi mestermunkát alkotott. Szólójában egy már útra kelt, de még meg nem érkezett lélek érzéki és megejtő mozgóképét komponálta meg. Vibration című legújabb koreográfiája nem csupán a finom lélekrezdülések, hanem Góbi Rita feszes, lényszerűen kipattanó, mégis mélyen emberit mintázó mozdulatai miatt is szorosan kapcsolódik a Reptében világához. Olyan mintha annak magányos „főhőse” ebben a darabban társra találna, vagy még inkább mintha itt veszítené el azt.

A japán Ryuji Yamaguchival közös duójában a „társ” kifejezés már maga nem egyértelmű, mivel a darab éppen úgy értelmezhető egyetlen ember belső történéseként, mint egy nő és egy férfi lelkivilágának mozgóképeként. A színlapja sem tesz minket okosabbá, amikor azt ígéri, hogy az előadás „az eleven test érzéki költészetét teszi érzékelhetővé”, miközben „egy kettéhasadt szívet mutat meg az univerzumban”. Amit láthatunk, valóban testköltészet, és így kifejezetten termékeny és izgalmas ez az eldöntetlenség.

A vöröses félhomály látomáshoz hasonló valószerűtlenségéből a tiszta, fehér fény zavarba ejtő valóságként ragadja ki kettejük világát. Ami sejtelemként jelentéses lélekrajz, kendőzetlenségében olyan érzést kelt, mintha valami olyasmibe látnánk bele, amibe nem szabad. Játszók és nézők elbújunk egymás elől, majd szembekerülünk egymással. Ez a leplező-leleplező játék lehetne akár revelatív is, ám ebben az esetben mégsem az. Elsősorban azért nem, mert a két táncos nem egyforma súllyal van jelen: a Vibration kicsit olyan, mintha Góbi Rita egy manökennel (próbababával) szólózna.

Nem arról van szó, hogy Ryuji Yamaguchi ne lenne jó táncos, mivel nem is nagyon derül ki, hogy milyen táncos. Amíg Góbi Rita egy érzékeny és súlyos alakot kelt életre, partneréről – legyen akár társ, akár lélekrész – szinte semmit nem tudunk meg. Ami azért is kár, mert Yamaguchi gördülékeny elevensége, férfivirtusa és erős férfiteste izgalmas ellenpólusa lehetne Góbi Rita kicsiny testének és inas rebbenékenységének. A koreográfia az előbbinek nem sok teret ad, és mintha a termékeny ellentét megtartása helyett inkább a kétféle mozgás mértani közepét lőné be mindkettőjük számára. Ebből a középértékből pedig sem Yamaguchi, sem az előadás nem jön ki igazán jól.

A Vibrationben benne van egy erőteljes és érvényes táncelőadás lehetősége, amely láthatóvá teszi a láthatatlan történéseinket vagy a még inkább láthatatlan bensőnket, mindezt valóban eleven testek érzéki költészetén keresztül. Jelen állapotában is izgalmas és súlyos felvetés, amely azonban ehhez illő kifejtést igényelne.

Játszótér

Mészáros Máté darabját eleve nem nagyon lehet koreográfiának nevezni, de talán darabnak sem. Mindez nem véletlen, mivel az United Space of Ambivalence (rövidítsük így: USA) részben éppen azokra a határokra a kérdez rá, ami alapján meghatározható lehetne egy színpadon látható táncos esemény . Önmagával kapcsolatban teszi fel, pontosabban a nézővel teteti fel a kérdést újra meg újra, hogy mi az, ami történik a színpadon. Ez önmagában nem különösebben újszerű, hiszen a művészet már jó ideje nem kell, hogy formai és/vagy tartalmi elvárásoknak feleljen meg. Amit műalkotásként mutatnak be és amire jegyet is árulnak, az bizonyosan művészet.

Ezen belül a kortárs táncot sem terhelik dogmatikus kötelezettségek. Mészáros Máté és társainak játéka így nem kísért és nem is lép át bármiféle határt, mivelhogy ilyen határok nincsenek. Éppen azzal játszanak el, hogy nézőként viszont szükségünk van fogalmakra és meghatározásokra ahhoz, hogy megértsük, amit látunk. Ha nem értjük, elbizonytalanodunk, vagy éppen felszabadulunk a megértés kényszerétől. De az is benne van, hogy piszkosul unjuk az egészet.

United Space of Ambivalence Fotók: Dobos Gergely

Az előadás nem kezdődik el, eleve van. Ami a kezdeti, mai korunk gépzenéjére különleges formák által hosszan tolt parti után következik, helyenként egy próbafolyamat áldokumentarista megmutatásának, máskor önreflexív paródiának tűnik. De a közönség által véletlenszerűen bemondott szavakra rövid és szellemes vagy éppen kevéssé szellemes improvizációkat is láthatunk. Bármennyire is kicsúszik a USA a meghatározások alól, felfűzhető egy jól megragadható, elemi szálra.

Egyik gyaníthatóan megkomponált részében mindig más és más merevedik bele az éppen végzett mozdulat pózába, akit a többiek odébb tesznek. Érzékletesen utalva a táncos test tárgyiasságára, amelyet egy külső akarat (a koreográfia) mozgat. A metafizikai súlyú kérdés az előadás minden pontján visszaköszön: mi mozgatja a mozgókat? Az előadásban ezt a kérdést nem sikerül kiterjeszteni a táncon túlra is, márpedig nézőként vajmi kevéssé érdekes, hogy egy táncos mitől mozdul meg.

Akárhogy is, az USA lényeges kérdéseket fogalmaz meg kreatív és felszabadítóan természetes játékossággal. Aki szereti a könnyed játékosságot, kiváló játszótársra talál benne, aki viszont a mellbevágó súlyokat igényli egy előadásban, kénytelen megtanulni játszani. Azt azonban mindenki megtudhatja belőle, hogy aminek nincsen határa, annak széle és közepe sincsen.

Hol? Bethlen Téri Színház
Mi? Góbi Rita: Vibration
Kik? Koreográfia és tánc: Góbi Rita és Ryuji Yamaguchi. Zene: Szegő Dávid. Világítás: Pavla Beranová. Jelmez: Csomor Katerina.

Hol? Trafó
Mi? Mészáros Máté: United Space of Ambivalence
Kik? Alkotók, előadók: Bakó Tamás, Kelemen Patrik, Mikó Dávid, Téri Gáspár, Mészáros Máté. Zene: Porteleki Áron. Fénytervező: Bányai Tamás. Díszlet kivitelezés: Éltető András. Konzultáns: Vadas Zsófia Tamara. Koreográfia, térkoncepció: Mészáros Máté.

Facebook Comments