A Körkép programját úgy állították össze, hogy a csecsemőszínháztól a színházi nevelési előadásig minden általuk játszott műfaj képviseltesse magát. Az utóbbi két év bemutatóiból válogattak, és láthattuk a teljes társulatot, amely ma hat színészből áll.

A vidéki színházak hendikepje a színházi szaksajtóban nagyjából a Budapesttől mért távolságukkal egyenesen arányos. Persze van kivétel, de legtöbbször kevés az idő és a pénz ahhoz, hogy egyetlen előadásért felkerekedjenek a kritikusok. A vidéki bábszínházaknál ez a hátrány halmozottan jelentkezik, mivel a gyermekszínház eleve kisebb figyelmet kap. Szerencsére ez a helyzet, ha lassan is, javul, de ha megnézzük a múlt évi kritikusdíj szavazólapjait, a következőket láthatjuk: a 18 szavazóból öten egyáltalán nem szavaztak gyerekelőadásra Egyikük összeférhetetlenségből (bábszínházban dolgozik), a többiek valószínűleg azért, mert nem feleltek meg annak a kritériumnak, hogy legalább 10 bemutatót lássanak az adott évben e műfajból. A fennmaradó 13 szavazó összesen 5 vidéki színházat jelölt meg, a lehetséges 13×3 szavazatból 6 esett vidéki gyerekelőadásra. Ez nyilvánvalóan nem tükrözi hűen a hazai gyermekszínjátszás állapotát. Ahogy az az eredmény is véletlenszerűnek tűnik, hogy a két fővárosi és valóban igen színvonalas favorit (a Budapest Bábszínházból A csillagszemű juhász és az Operettszínházból a Szegény Dzsoni és Árnika) mellett egy olyan vidéki gyerekelőadás kerülhetett a három nominált közé, amelyet ketten is neveztek: a celldömölki Hantocska.

Ezért is nagyon jó kezdeményezés a veszprémi Kabóca Bábszínházé: egy napba sűrítettek öt előadást, és meghívásukkal a bábos szakma képviselői mellett a kritikusoknak is alkalmat adtak arra, hogy a színház saját közegében nézhessék meg a repertoár egy részét. (A Színházi Kritikusok Céhe tagjai közül négyen éltek ezzel a lehetőséggel.)

A hét királyfi. Fotó: Peka Roland

Ez a saját közeg jelenleg az Agóra nevet viselő (volt helyőrségi) művelődési központ, ahol a bábszínháznak harisnyavirág-készítő és nemezelő tanfolyammal, kiállításokkal, koncertekkel, filmklubbal stb. kell osztozni az épületen. A városközpontból kieső lakótelepen, ahogy megtudtuk, az ingyenes bábszínházi programoknak mindig van közönsége, a fizetőképes réteg azonban jóval szűkebb. Az épületet nemrégiben felújították, ami jó fejlemény, azt azonban nem sikerült elérni, hogy a bábszínház külön bejáratot kapjon, és az általuk használt helyiségek sem egy helyen találhatók. A Kabóca Házikó például, ahol csecsemőszínházi előadásaikat játsszák, és hétköznap délelőttönként játszóházzal, baba-mama foglalkozásokkal várják a kisgyerekes családokat, az épület másik részében van, nem ott, ahol az irodák és a stúdióterem. Nagyszínpadi előadásaikat pedig a művelődési ház egyetlen színháztermében tartják. Ha azonban a művelődési ház modern-steril hangulatú belső tereiből a Kabóca felségterületére lépünk, igényes és ötletes kézműves játékokkal berendezett Házikót, fogadóteret találunk.

A színházi környezetről még annyit, hogy a városban két másik színház is játszik gyerekeknek: a Petőfi Színház és a Pannon Várszínház. Mindkettő bérletrendszerben várja a nézőket, így a gyerekközönség megoszlik a három színház között. A Kabócának 2200 bérletese van. (Összehasonlításképpen: a hasonló nagyságú Zalaegerszegen, ahol a Hevesi Sándor Színház csak felső tagozattól várja a gyerekeket, az óvodásoknak és alsó tagozatosoknak játszó Griff Bábszínháznál 5500 a bérletesek száma.)

Az idei január a számvetés és a búcsú időszaka is volt a színház életében, mert Székely Andrea, aki két cikluson át, tíz évig volt igazgató, nem pályázott újra, így februártól a társulat tagja, Szőke Kavinszki András váltotta a vezetői székben. A manapság már-már kivételszámba menő békés-természetes vezetőváltás fő indoka az volt, hogy Székely Andrea tíz év adminisztráció és Budakesziről való ingázás után szeretne több időt szánni saját alkotómunkájára.

A Körkép programját úgy állították össze, hogy a csecsemőszínháztól a színházi nevelési előadásig minden általuk játszott műfaj képviseltesse magát. Az utóbbi két év bemutatóiból válogattak, és láthattuk a teljes társulatot, amely ma hat színészből áll.

Két előadás klasszikusok átirata: Balázs Béla meséjét, A hét királyfit a színház dramaturgja, Szántó Viktória írta át; a Békakirály a Grimm testvérek  meséje nyomán Kardos Tünde munkája. Arany János A fülemile című verse az Arany Emlékév keretében került osztályterembe, és egészült ki feldolgozó részekkel. A Kodzsugukila, a boszorkány népmesének tűnik, de kortárs magyar írója van, Sándor Anna. A népmese érzetet az adja, hogy népmesei elemeket használ (árva gyerekek, gonosz boszorkány, a „jótett helyébe jót várj” elvét követő segítők). Afrikai ízeket a nevek és a meseföldrajzi elemek adnak a történetnek. Az Álomszövőkben (mint általában a csecsemőszínházi előadásokban) nincs történet, a játszók nem beszélnek, legfeljebb jelentés nélküli hangcsoportokat hallatnak. Ha a felsorolt kínálatban a klasszikusok javára billen is a mérleg, a teljes repertoárban megtalálhatjuk kortárs szerzők olyan műveit is, mint Erdős Virágtól a Pimpáré és Vakvarjúcska vagy Berg Judittól a Rumini és a négy jogar. Vagyis a színház igyekszik egyensúlyt tartani a klasszikus és a kortárs mesék között.

Az osztálytermekbe szánt A fülemile a maga minimalista, csomagolópapírra redukált eszközkészletével más kategória, de a másik négy előadásban fontos szerep jut az igényes látványvilágnak. Ahogy a Kabóca Házikóban, a díszletek, bábok, jelmezek esetében is a természetes anyagok dominálnak. Az Álomszövőkben (tervező: Csóka Eszter) különösen fontos az anyagszerűség, hiszen az előadás íve a fonalgombolyagtól a kész szőttesig tart. (Amikor az utóbbit megláttuk a színes madarakkal, egyszerre sóhajtott egy nagyot a gyönyörűségtől a baba és a felnőtt közönség.) A Kodzsugukila, a boszorkányban (tervező: Bodnár Enikő) is egyszerű, de hatásos ötletekből áll össze a díszlet. A boszorkánynak cirokseprű haja van, amelyet egy fából készült étkészlet tart kordában, a kisfiú és a kislány báb egy mozdulattal egérré és antiloppá alakítható, miközben rázogatós ritmushangszerek is. A hét királyfi esetében a cérnaszállá vékonyodó királyné ruhája egy esernyőszerű szerkezettel apasztható, és több jó ötletet találtak arra is, hogy a hét királyfit egyetlen színész tudja mozgatni, miközben az aranyszínű forgópalotát is illúziót keltően jelenítették meg.

A Békakirály marionettekre tervezett díszlete egységes színvilágával, letisztultságával hat. (Az utóbbi két előadásnak is Bodnár Enikő a tervezője). Halasi Dániel rendezésében a kapcsolatok érzékeny ábrázolása és a humor egyaránt fontos elem (előbbiből csak azzal nem tudtam kibékülni, miért kell a békakirályfinak a barátságra hivatkozva feltétlenül egy ágyban feküdnie a királylánnyal). Míves, szép előadás, amelyben az élő játék és a marionett jól egészíti ki egymást.

A Kodzsugukila, a boszorkány előadója, Danny Bain sajátos színt képvisel a színház életében. Amerikai származású zenész-énekes, aki afrikai hangszerekkel kíséri történeteit. Nem színész, de átütő erejű színpadi jelenség. Énekes és mesélő, aki képes magára vonzani és megtartani a gyermekek és a felnőttek figyelmét egyaránt. Egyszemélyes előadásai mellett zeneszerzőként, zenészként más előadásokban is szerepel.

A hét királyfi zenéjét is ő szerezte, emellett zenél és játszik is az előadásban, amelyben ezek a zenés részek Krámer György koreográfiájával kiegészülve igen jól működnek. A keleti harcművészetekre emlékeztető mozgásanyag jól illik az afrikai hangszereket megszólaltató zenéhez. Székely Andrea rendezése a prózai részeknek is ritmust ad az egymásnak feszülő ellenfelek ismétlődő riposztjaival. „Nem. De. Nekem van igazam. Nincs igazad. Nekem van igazam” – pattognak a mondatok ide-oda hol a két ellenséges király, hol a királyfiak között. Az ilyen, nem erőltetetten, hanem finom eszközökkel megbékélésre buzdító előadásokra nagy szüksége van manapság gyereknek, felnőttnek egyaránt.

A fülemile voltaképpen ugyanerről, az értelmetlen viszálykodásról szól. Szívós Réka és Szőke Kavinszki András nagy lendülettel és odafigyeléssel játszott a harmadik osztályosokból álló közönségnek, akik időnként elkalandozva és zsizsegve, de fő vonalakban követték az előadást. Az interaktív részek azonban még nem teljesen találták meg a helyüket. Az előadók például arra kérték a gyerekeket, hogy a csomagolópapír darabkáiból gyűrjenek gombócokat a diófa alá, de aztán mintha elfeledkeztek volna róluk, minek következtében a gyerekek az előadás egy pontján spontán dobálni kezdték az általuk gyártott papírdiókat. Még nagyobb kérdőjelet hagyott az előadás hirtelen lezárása a bíró a versből ismert „jobbra ütök, nekem fütyül, balra ütök, nekem fütyül” ítéletével. Meggyőződésem, hogy a 9–10 éves gyerekek jelentős része nem tudta értelmezni ezt a zárlatot, így megfejtése és továbbgondolása az iskolára maradt. (Az előadást egyébként 10 éves kortól ajánlják.)

A 2001-ben alakult Kabóca egy meghatározó korszaka most lezárul. A látott öt előadás (valamint az általam korábbról ismert olyan előadások, mint a Helka vagy A királykisasszony, akinek nem volt birodalma) alapján egy tudatosan építkező, a gyerekközönséget egészen a babakortól a kamaszkorig megszólító, értékközpontú színházi műhely képe rajzolódott ki. A társulat többsége fiatal, közülük néhányan még csak rövid ideje vannak Veszprémben. Ebből következően a színészi munka sem teljesen egyenletes, elhivatottságuk, lelkesedésük azonban érezhető. A látott előadások színvonalasak, sokszínűek voltak, és legalább ilyen fontos az a barátságos, gyermekközpontú világ is, amelyet megteremtettek nézőiknek.

Facebook Comments