A Special Society olyan, mint egy palackból hirtelen kiszabaduló dzsinn, felrázott üvegből kilövő pezsgő. (…) A Split kivételes, filozofikus mélységeket tár fel, alapkérdéseket feszeget érthetően és bölcsen, roppantul feszes hatvan percében.

A 2 in 1 kritikák sajátossága, egyik rendezőelve, hogy esetükben egy-egy mű előadásának időrendbeli közelsége olyan produkciókat sodor egymás mellé, melyeknek látszólag nincs sok közük a másikhoz. Izgalmas játékot jelent a kritikusnak – s persze, az azokat megtekintő nézőnek is – a véletlenszerű összevetés, a párhuzamok keresése. A Trafó novemberi műsorán egy hét különbséggel volt látható a Közép-Európa Táncszínház (KET) dupla estje (ennek második, bemutató produkciójáról esik most szó) és az ausztrál koreográfus, Lucy Guerin Split című produkciója.

A KET a társulatnál történt, szeptember 1-i művészetivezető-váltás óta (ekkortól tölti be a posztot Feledi János, illetve Jónás Zsuzsa mint képzésvezető és koreográfus) először jelentkezett bemutatóval, melynek ötlete azonban még az előző művészeti vezető, Kun Attila mandátuma idején született. Az est első produkcióját, Mészáros Máté izgalmas, Mádi László előadta szólóművét, a tavaly áprilisban bemutatott InSoundOutot már méltatta lapunk.

Special Society. Fotók: Mónus Márton

E puritán, leleményes és intim, a részint bevont közönséggel eredeti módon játszó produkciót követően nem akármilyen kontraszttal robbant a szlovák születésű, Belgiumban működő Anton Lachky munkája. A Special Society (Különleges társaság) alkotója, a harminchat éves, Privigyén született, tanulmányait Pozsonyban, majd Anne Teresa de Keersmaeker neves brüsszeli iskolájában, a P.A.R.T.S.-ban folytató koreográfus  KET táncosaira készítette produkcióját. Lachky nem ismeretlen a hazai közönség számára: Side Effects (Mellékhatások) című, 2013-as, négyszemélyes munkáját (a táncosok közt a magyar Varga Csabával) tavaly februárban láthatta a Trafó közönsége.

A saját oktatási rendszerét (Anton Lachky-Puzzle Work) is kidolgozó alkotó korábban Akram Khan társulatának tagja volt, s az elmúlt években Izlandtól Costa Ricáig a világ számos pontján állított színpadra koreográfiákat. Pedagógusként korábban Magyarországon is bemutatkozott már, felesége, a táncos-koreográfus, egykori Ultima Vez-tag Eléonore Valère Lachky pedig egy évtizede dolgozik magyar művészekkel, társulatokkal (először, 2008-ban, a Budapest Tánciskola diákjainak készítette el On Friskin című koreográfiáját). Lachkyék magyarországi beágyazottsága igazán komoly, s kivált fontos ez annak tekintetében, hogy Anton szülőhazája, Szlovákia mai táncművészetéről (dacára a szomszédságnak) csak halovány fogalmunk lehet a vendégjátékok ritka volta miatt.

A Special Society olyan, mint egy palackból hirtelen kiszabaduló dzsinn, felrázott üvegből kilövő pezsgő. Fehér terében tíz táncos: a lányokon fekete, törtfehér, piros ruhák, az öt, félmeztelen fiúból négyen hosszú, fekete szoknya és fekete mellbimbótapasz. Az ötödik, Mádi László afféle játékmester, eseti Cipolla barokkos, zsabós ingben, flitteres felöltőben, rövidnadrágban a színen. A játék kis füsttel, dobok és cintányér vad ritmusára indul, azonnal a maximumon. Különös közösséget (Special Society) látunk, jelenlétük hozzávalói: talány és dinamizmus, különösség és fanyar humor, virtuozitás, a potméter ütközésig tolva – magyar színpadokon szokatlan az ilyen erős indítás. Lachky munkamódszereiről olvasva mindez nem meglepetés, a sűrűség azonban mindenképpen mellbe vág.

Hogy pontosan kiket is látunk, mindvégig lebegtetve marad. Olykor valamiféle dévaj, barokk kerti ünnep igencsak felszabadult alakjainak tetszenek, máskor egy modern házibuli közönségének az „ami ott történt, az ott is marad” jegyében. A tízek máskor maori haka-táncosok karát hozzák grimaszaikkal, ütemre öltögetett nyelvükkel (ehhez autentikus hangbejátszás is társul), harci dobbantásaikkal. Láthatók aztán szemelvények az ájult sztárkultusz kortárs természetrajzából (a kiváló Szilvási Anna fanyar főszereplésével), s a sokféleképp érthető-azonosítható, delejes hipnotizőr szerepében csodacsillámot szóró Mádi László is megbabonázza társait. A dinamikus-lehengerlő képeket az elcsendesedés meditatív pillanatai tagolják, mint éles kontúrok, melyek még jobban kiemelik a sodrást. Lachky talányos, de nagyon dinamikus képeket rajzol lendülettel, s ez igen hatásos párosítás. Rejtelmes alakjai bombasztikus erővel állítanak, ábrázolnak valami megfoghatatlant, zavarba ejtőt. A magasba szökkenő, virtuózul vetődő, harsányan grimaszoló, földön kúszó, csoportokba verődő és villámsebesen szétrebbenő szereplők játéka, a szellemesen komponált tapsrend igen hatásos.

A Special Society olyan, mint a középkori iparoscéhek mesterdarabjai: múzeumok féltett kincsei az ilyen szakmai bravúrdarabok. Pazarul díszített cseréptálak, ezüstkupák, pompásan hímzett kárpitok, cirádás ládikák – közös sajátosságuk, hogy mindig dísznek készültek, sosem hétköznapi használatra. E sűrű, táncost próbáló produkció bombasztikusra hangszerelt, olykor leginkább a külcsínről, az elkápráztatásról, megbabonázásról szóló percei egy tehetséges és nagy ambíciójú alkotó profilját rajzolják meg, s hitelesen tanúskodnak hipnotikus alkotói tehetségéről. Az igazi örömet azonban a KET fiatal gárdájának odaadó, helytálló játéka okozza. Lachky kétségkívül hatalmas erőfeszítést megkövetelő tűzijátékát egy reményt keltően felkészült és a maximumot nyújtó „Special Society” produkálja, tagjainak játéka megtámogatja, megemeli, megszorozza egymást.

Az 1961-ben született ausztrál koreográfus, Lucy Guerin hat évvel hazatelepülte után, 2002-ben, Melbourne-ben alapította meg saját társulatát: az ezt megelőző években a világ számos rangos társulatával, koreográfusával dolgozott együtt (zömmel az Egyesült Államokban), akik közt bőséggel akad a magyar közönség számára is kedves ismerős. Tere O’Connor, Bebe Miller, a Chunky Move, a Ricochet Dance Company, Mihail Barisnyikov White Oak Projectje, a Lyoni Operabalett, a Rambert Dance Company – igen erős referenciák.

Split. Fotók a társulat engedélyével

A szikár, igen erőteljes jelekkel-jegyekkel dolgozó Guerin legfrissebb munkái közül való Split (2017) kivételes, filozofikus mélységeket tár fel, alapkérdéseket feszeget érthetően és bölcsen, roppantul feszes hatvan percében. A tér, a szinkron, a meztelenség, a struktúra, az idő és két nagyszerű táncos a szereplői ennek a leleményes produkciónak, melyben egyszerre van jelen a geometria és a líra. A vendégjátékon személyesen is jelen lévő, Magyarországon most bemutatkozó alkotó műve varázslatos, szikár képekben fogalmaz olyasmiről, amiről rengetegszer láthatunk terjengősen zagyválni táncszínpadokon.

Aranymetszés-szerűen felépített művének tere a fekete táncpadlóra ragasztott szabályos, fehér négyzet. A játék első felében e keretben táncol Lilian Steiner és Melanie Lane. Előbbi meztelen, utóbbin acélkék felső és térd alá érő szoknya. A két táncos szimultán ugyanazt a koreográfiát táncolja. Elsőre monotonnak tűnő, finoman formálódó zenére táncolnak, mintha valamilyen elektronikus konga közeledő-távolodó taktusait hallanánk – mozdulataik örvénylők, hullámzók, szakadatlanok, fokozatosan húznak be a játék mélyére. Különleges élmény figyelni a hajszálra azonos mozdulatokat végző, ám meztelen, illetve fel- (sőt, kicsit: túl-) öltözött test keltette élmény, érzés, asszociációs tér közti különbségeket. Mennyiben változik meg egy-egy mozdulat, gesztus értelme, jelentése, hatása attól, hogy egy csupasz, vagy egy felöltözött test hajtja végre azokat? A Guerin komponálta mozgásanyag önmagában is nagyszerű, a két, egyformán klasszis számba menő táncos tolmácsolásában kivált az, de e különös kettősség, feladvány még jobban magával rántja a nézőt.

A játékidő felénél a két táncos megáll és egy a perem szélére helyezett széles ragasztószalag-tekercset vesz kézbe, hogy a nézőtérre merőlegesen, középre egy csíkot húzzon, megfelezve a játékteret. A fentről érkező fény kialszik, a táncosok belépnek a rendezői jobb térfélbe, a másikba többé sosem. A megfelezett játéktér most fejmagasságból kapja, statívokra helyezett reflektorokból a fényt. A pászmák a jobb falfelületre vetődnek. A szimultán-játék innentől véget ér, a két táncos mozgásában leválik egymásról, egymás felé, ha úgy tetszik: egymás ellen fordul. Az aranymetszés szabályai szerint Steiner és Lane újra és újra elfelezi a teret. A négyzetből téglalap lesz, elnegyedelve aztán megint négyzet, azt megfelezve megint téglalap. Az egyes jelenetek időbeli terjedelme ugyanolyan arányban csökken, mint a téré. Az első kép fél óra, a második negyed, s így fogy el az idő, egy-egy megállással, szalagragasztással, míg végül, a nyolcadik felezésnél már csak egy talpalatnyi, 1/256-odnyi hely marad és egy pár másodperces villanás.

Guerin művének hősei az önként vállalt szinkronicitástól a fogyó tér és idő nyomása alá kerülő, egyre szűkebb térbe vetett ember kozmikus jelentőségű drámáját mutatják meg mentesen minden hatásvadászattól. A jobb hátsó sarok irányába hátráló (utolsó, tenyérnyi kis terük a játéktér-négyzet csücske lesz) táncosok finom játéka egyszerre idéz olykor valamiféle szertartást, máskor rivalizálást, egymásrautaltságot, kétségbeesést. Az utolsó felezés előtt, a hetedik felezéssel létrejött téglalap már csak akkora, hogy az egyikük fekve elfér rajta, a másikuk rajta áll. A folyamatos defenzíva során elfogy a(z) (intim) tér, a mozdulatoknak már nincs helye. Az utolsó képben pedig már csak szorosan egymás mögé állva férnek el. A villanásnyi jelenetben az egyikük kibillen a zsebkendőnyire zsugorodott színpadról. Az elmúlás, a halál káprázatos szépségű képe ez – a testet csak megbillenni látjuk: elestére ráborul a vaksötét.

Különös véletlen, a Trafó munkatársaitól tudható, hogy a nálunk most bemutatkozó koreográfus darabjának mindkét, nagyszerű táncosa magyar gyökerű. A lét és nemlét, az elmúlás roppant fogalmait nagy tehetséggel körbejáró mű szereplőinek egyike, Lilian Steiner pedig tanulmányait Melbourne-ben, az Utassy Ballet Schoolban kezdte. Az iskolát a legendás Utassy-testvérek (leghíresebb közülük Utassy Gizi, a két világháború közti összes nagy színművészünk mozgástanára) egyike, az Ausztráliába kivándorolt Jenő, később Eugene (1911-1972) alapította az ötvenes évek elején. Az Utassyak hagyatékának jelentős részlete pár hónappal ezelőtt, egy dohos pincéből került elő gyakorlatilag véletlenül, s jutott a Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum Táncarchívumának tulajdonába. Az utolsó pillanatban fellelt, gazdag, igen rossz állapotban lévő anyagban Utassy Jenő hajdani, hazai és külföldi működésének számos, fontos, háromnegyed évszázados dokumentuma is megőrződött. E kontinenseken átívelő, megrendítő történet nyomán, Guerinnek az emberi lét tünékenységét mesterien megragadó műve Budapesten indirekt módon is emléket állít egy, a hazájában teljesen elfeledett táncpedagógusnak. A kutatásért és információért Varga Andreát, a Táncarchívum munkatársát illeti köszönet.

Hol? Trafó
Mi? Közép-Európa Táncszínház–Anton Lachky: Special Society
Kik? Koreográfus: Anton Lachky. Fény: Fogarasi Zoltán. Táncosok: Dabóczi Dávid, Dunai Bettina, Füzesi Csongor, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Nagy Csaba Mátyás, Nyeste Adrienn, Ruzsom Mátyás, Szilvási Anna.

Hol? Trafó
Mi? Lucy Guerin: Split
Kik? Rendező-koreográfus: Lucy Guerin. Táncosok: Lilian Steiner, Melanie Lane. Zene: Scanner. Hang: Robin Fox. Fény: Paul Lim.

Facebook Comments