Olyan, mint egy emberekkel végzett kísérlet: megérkezik a fiatal, jóképű srác egy külvárosi otthonba, és mindent felforgat. Felszínre kerülnek a család régóta rejtegetett titkai, kiderül, hogy az apa és a testvérpár milyen élethazugságokkal, előítéletekkel kábítják magukat évtizedek óta. És az is, hogy mindennek mekkora ára van. Klasszikus analitikus dráma ez, és mint ahogyan a drámatörténet hasonló darabjaiban, itt is tragédia a vége.

Az is kiderül továbbá, hogy a lejtőn nincs megállás: ha az ember egyszer eladta a lelkét, akkor előbb-utóbb azon kapja magát, hogy akár bűncselekményekhez is kénytelen asszisztálni. Nem így kezdődött, a szereplők lépésről lépésre jutottak el a teljes elaljasodásig, ahonnan már nincs visszaút. Pedig nem nagystílű gazemberekről, hanem egyszerű, hétköznapi emberekről van szó. Bárkiről közülünk.

Fotó: Takács Attila

A helyszín egy nappali, ahová lépcső vezet le, vagyis aki ide akar jönni, annak alá kell szállnia, aki pedig ki akar innen lépni, annak fel kell másznia. A térszimbolikát a szereplők utalásai is erősítik, akik időről időre arra panaszkodnak, hogy mindenki a környékükre hordja a szemetet. Ebben a szűkös térben játszódik az egész darab, ahonnan két ajtó a lakás más helyiségeibe, egy pedig az utcára vezet, ezeken keresztül távoznak vagy jönnek be a szereplők a színpadra. De mivel általában túl sok kapcsolatuk nincs a külvilággal, ezért inkább csak a lakásban mozognak, kivéve a máshol lakó Edet.

A lakás úgy néz ki, mint egy szemétből összetákolt kunyhó: nylonzsákok borítják a kanapét és a falakat. Az előbbi bútordarab áll a történések középpontjában, hiszen rajta vagy mellette zajlanak a legfontosabb események, beszélgetések. Gorkij Éjjeli menedékhely című darabja (eredeti címe: A mélyben) juthat eszünkbe, vagy Ilja Kabakov szemét-installációi, melyek a szovjet létezés szűkös tereit, a kommunalkát mutatják be. A lakásban az emberi jelenlétre és a szépérzék valamilyen fokú megnyilvánulására utalnak a művirágok, melyek Kath locsolásától azon nyomban nőnek legalább tíz centit. A periférián vagyunk, lecsúszott emberek között, amit azzal is hangsúlyoz az író, hogy az apának, Kempnek a löncshús a kedvenc étele.

Ebbe a térbe toppan be egyszer csak a szemtelenül fiatal és jóképű Mr. Sloane. Érdekes egyébként, hogy a többiek mind a keresztnevükön szerepelnek, egyedül az ő megszólítása formális, holott ő a legfiatalabb, és a többiekhez képest alárendelt szerepben van mint befogadott albérlő és mint kegyelemből alkalmazott sofőr. A viszonyoknak ez a megszólításban jelölt megfordítása azonban mégis mintha annak a csak lassan láthatóvá váló csoportdinamikának a logikáját követné, mely szerint a befogadott fiatalember valójában mindenkit az orránál fogva vezet.

Mr. Sloane az elfojtott szenvedélyek, az otthonossá vált gyűlölködés légkörébe érkezik, és mindent felrobbant maga körül. Mindenki elmondja neki a rejtett titkait, a többiekkel kapcsolatos érzéseit, kitárulkoznak neki, ő pedig mindent a maga javára használ. Eddigi élete során már jól megtanulta, hogy a túlélés érdekében alakoskodnia kell, és ezt a képességét a csúcsra járatja a várható haszon maximalizálása érdekében. Amikor megérkezik, azon nyomban leveszi a lábáról Kath-et, aki negyvenes vénlányként kapva kap a váratlanul, szó szerint az ölébe pottyant fiatalemberen, akivel villámgyorsan beteges viszonyt alakít ki: egyszerre tekinti gyerekének és szeretőjének a hamvas arcú fiút. Lakbért sem kér tőle, eteti-itatja, babusgatja. Egyedül Kemp gyanakszik rá, volt főnöke gyilkosára ismer benne, de őt meg senki sem veszi komolyan. A becsületét és komolyan vehetőségét eljátszotta már azzal, hogy nem hajlandó szóba állni a saját fiával, akiről azt gyanítja, hogy homoszexuális. Hogy a gyanú nem alaptalan, arról hamarosan a néző is meggyőződhet, hiszen amikor Ed feltűnik a színen, Mr. Sloane rájön, hogy tőle többre számíthat, mint a bogaras Kath-től. A báty az első pár biztató jelre elcsábul, és a pártfogásába veszi újdonsült szerelmét.

Mr. Sloane-nak innentől kezdve aranyélete van, amit a meztelen felsőtestén viselt bunda is szimbolizál. Kath kényezteti, Ed bele van habarodva, állást ad neki, ő pedig mindkettejük szerelmével visszaél. Egyedül Kemp nem tud vele megbarátkozni, és a kettejük közti feszültség hamarosan tragikus kimenetelű konfliktusba torkollik. Az apa most már biztos benne, hogy Mr. Sloane volt az, akit annak idején felvettek autóval, és aki aztán a lakásán megölte a főnökét. A fiú most már nem tagad, és elmeséli, hogy a meggyilkolt férfi elkezdett hozzá közeledni, ő pedig csak védekezett. S mivel máshogyan nem tudja elhallgattatni Kempet, halálra veri. A testvérpár számára ekkor kiderül, hogy kígyót melengettek keblükön, de egyikük sem bír már elszakadni tőle. Inkább falaznak apjuk gyilkosának, minthogy lemondjanak az általa kínált gyönyörökről. Beteges birtoklási vágy ez, de hiszen valóban beteg emberekről van szó, akik azt az érzelmi űrt próbálják betölteni a nagy manipulátor fiú által, mely a tulajdon családjuk, a hozzájuk elvileg legközelebb álló személyek hathatós közreműködésével alakult ki bennük.

Kemp utálta az idegeneket, a színesbőrűeket, a melegeket – vagyis mindenkit, aki más. Hajthatatlan homofóbiája miatt tagadja meg a fiát, aki viszont örökli apjától az előítéletességet, ám számára a taszító másságot az egész női nem jelenti, hiszen a nőket nem tekinti teljes értékű lényeknek, undorodik tőlük. Az is kiderül, hogy Kath egykori szerelme valójában az ő szeretője volt, és soha nem tudja megbocsátani a húgának, hogy elszerette tőle. Beteges családi konstelláció ez, mindenki belegázolt már mindenkibe, de még éppen nem esnek egymás torkának, és élhetők a hétköznapok. És mintha Mr. Sloane csak azért került volna bele ebbe a nagyon törékeny egyensúlyon nyugvó családi pokolba, hogy a régi történetet újra megismételjék. Ed szerelmes lesz belé, Kath pedig gyereket vár tőle – éppúgy, mint az egykor. Mr. Sloane pedig újra gyilkol.

Nem tudnak kilépni az ismétlési kényszer, a Wiederholungszwang köreiből, szenvedélyeik, előítéleteik és életstratégiáik arra predesztinálják őket, hogy addig róják ezeket, amíg tönkre nem mennek bele. És ha az ember ránéz a darab végére kialakult bizarr szerelmi háromszögre, akkor sejtheti, hogy nincs túl messze a végkifejlet. Minden szereplő szörnyeteg, akit csak a saját érdekei, fixa ideái mozgatnak, előre elrendelt pályákon.

A darab hatásához nagyban hozzájárult Parti Nagy Lajos fordítása, mely a számunkra is ismerős, hétköznapi nyelvre hangszerelte át a brit író szövegét. A Bíró Kriszta által alakított Kath meggyőzően hozta a neurotikus, a háztartásba bezárkózó és semmi értelmes életcéllal nem bíró nő szerepét. Viharos gyorsasággal kitárulkozik Mr. Sloane-nak.

Olykor kitör a csipkekombinés szexi démon, de egész életét a hárításra építette; ha valami számára kellemetlen esemény történik, rögtön a kicsinyes, hétköznapi teendőkhöz menekül. Az előadás egyik leggroteszkebb jelenete, amikor Ed és Mr. Sloane már tisztában vannak azzal, hogy Kemp meghalt, Kath-et viszont csakis a vacsora izgatja. Villámgyorsan vált egyik regiszterből a másikba: vampból földhözragadt háziasszonnyá, és ilyenkor a hangszíne is megváltozik.

Apja, a Gazsó György által játszott mogorva Kemp egy kicsit Al Bundyra hajazó figura; békétlen, házsártos, önző. Szinte meglepő, amikor néha mégis csak kitárulkozik, beszél magáról, kiváltképp az általa látványosan nem kedvelt Mr. Sloane-nak. A bárhol megtalálható, lecsúszó alsó középosztály tipikus alakja a mackós alkatú, kevés emberi megnyilvánulásra képes apa. Ed szerepét Király Attila kapta, aki jól hozta a benne rejlő játéklehetőségeket az elcsábult, szerelmes férfitól kezdve a kemény és dühös megcsalt szeretőig, a hiú, gőgös kis állatig. Tanúbizonyságot téve mindeközben gyengeségeiről, a női nemtől való undorodásáról is, de jól menő, önbizalomtól duzzadó yuppieként is láthatjuk.

A darab központi figuráját, Mr. Sloane-t Dékány Barnabás játszotta. Ő is képes volt olyan gyors váltásokra, mint a Bíró Kriszta által megformált Kath, de – szerepéből adódóan – ennél szélesebb volt a repertoárja. Afféle Zelig ő, aki mindig ahhoz a környezethez idomul, amelybe kerül. Ha Kath azt szeretné, hogy a gyereke legyen, akkor infantilis, elkényeztetett kisfiú. Ha szeretőként van rá szüksége, akkor szenvedélyes férfi. Hasonlóképpen alkalmazkodik Edhez is, és hamar rájön, hogyan tudja az ujja köré csavarni a testvérpárt. Egyik pillanatról a másikra változik át selypegő kisfiúból őrjöngő vadállattá, aki dühében ölni is képes. Tökéletesen jellemtelen és gátlástalan. A Dékány Barnabás által életre keltett figura hihetetlenül koncentrált, és szemmel láthatóan hatalmas energiákat igényel.

A már említett díszlet és a jelmezek Juhász Nóra elképzeléseit dicsérik. Eden jól állnak a férfias ruhadarabok, Kemp tipikus, rosszul öltözött alsó középosztálybeli figura, Kath pedig hol otthoni göncökben, hol kombinéban jelenik meg. Guelmino Sándor rendezése kihozta ebből a darabból azt, aminek ki kellett jönnie belőle, és amitől igazi, katartikus drámává vált a szöveg. Megvalósul benne, ami a jó színház jellemzője: szembesíti a nézőt azzal a világgal, amelyben élünk, és amelyben sokszor mi is a kényelmesebb utat választjuk.

Hol? Jurányi Ház
Mi? Joe Orton. Mr. Sloane szórakozik. Magyar szöveg: Parti Nagy Lajos.
Kik? Bíró Kriszta, Király Attila, Gazsó György, Dékány Barnabás.
Látvány: Juhász Nóra. Mozgás: Király Attila. Rendező munkatársa: Kovács Henrietta. Rendező: Guelmino Sándor. Producer: Orlai Tibor

Facebook Comments