Szabó Borbála alapvető párkapcsolati kérdéseket vet fel: mi kell ahhoz, hogy úgy érezzünk, beleszerettünk valakibe, és ennek az érzésnek vajon mennyi köze van a valósághoz?

Fotók: Csüllög Ateh Eszter

„Azon gondolkozom, hogy tulajdonképpen milyen nehéz egy színdarabot elkezdeni” – töprengett Molnár Ferenc darabbeli drámaírója a Játék a kastélyban felvezetésében. „Hát nem volna sokkal egyszerűbb a dolgot úgy kezdeni, hogy előállunk és bemutatkozunk?” – dehogynem, és Szabó Borbála új darabjában él is a lehetőséggel. A Rebeka legelején kiáll a közönség elé Dr. Tamás Attila pszichológus és bemutatkozik, majd egy konferenciára készülő előadását gyakorolja rendelője magányában.

Ám csakhamar megzavarja őt egy korábban eltanácsolt betege. A már-már mesterkéltnek ható kimértséggel elejtett orvosi megjegyzések nyilvánvalóvá teszik: egy feszültséggel terhes, megoldatlanul lezárt kezeléssorozat alanyáról van szó. A nő egy nemi betegségre utaló nőgyógyászati leletet lobogtat, és ez a gesztusa – mivel a korábbi kezeléseken következetesen szűznek mondta magát – alapvető fordulatot hoz. Olyannyira felcsigázza az orvos kíváncsiságát, hogy az mégis vállalja a rendkívül problémás Márta további kezelését. Egy hipnózis alkalmával kiderül: a nő úgynevezett multiplex személyiségzavarral küzd, azaz van egy másik személyisége: Rebeka, aki lényegében Márta elfojtásait éli ki: szókimondó, szívesen tekint magára szexuális tárgyként, és eltökéli: meghódítja az orvost, ám az már az elejétől nyilvánvaló, hogy a jelentéktelen, borderline szindrómás Márta is rajong a férfiért, így – egy testben bár, de – ketten versengenek Tamás Attila figyelméért.

Innen indul a Rebeka története és szövődik egy különös-zavaros szerelmi négyszöggé. Szabó Borbála alapvető párkapcsolati kérdéseket vet fel: mi kell ahhoz, hogy úgy érezzünk, beleszerettünk valakibe, és ennek az érzésnek vajon mennyi köze van a valósághoz? Mert a férfi hirtelen fellángolása az addig „alvó” személyiség, Rebeka iránt rávilágít addig tökéletesnek vélt élete hazugságaira, megoldatlanságaira: várandós feleségét egyik pillanatról a másikra szorítja háttérbe a hirtelen fellángolt szenvedély. Ebben az egymásratalálásban összemosódik képzelet és valóság, bár a drámai keret megmarad: egy rendkívüli orvosi eset bemutatása.

Balogh Attila rendezése a színészi alakításokra helyezi a hangsúlyt. Az előadás Kurta Niké jutalomjátéka, aki testtartásával, gesztusaival – noha óvakodik a túlzó hangnemváltástól – már a megszólalásai előtt érzékeltetni tudja a benne lakó Márta és Rebeka rendkívül eltérő személyiségét. Igazi színészi bravúr az a terápiás ülés, amelyen a pszichológus arra kéri Mártát, hogy szólítsa meg a benne lakó másik személyiséget: lényegében egy párbeszédnek leszünk tanúi Kurta Niké lenyűgözően pontos és sallangmentes játékával.

Egger Gézának jóval nehezebb dolga van: míg a kétszereplős darab remek helyzeteket kínál a színésznő számára, az ő karakterének motivációi sokkal kevésbé árnyaltak, és ezt elsősorban a szerzőn érdemes számon kérni. Dr. Tamás Attila hirtelen érzelmi váltásai ugyanis olykor egészen érthetetlenek. Ha egy látszólag kiegyensúlyozott kapcsolatban élő férfi rábukkan valami ösztönös, zsigeri szexualitásra egy nőben, tán megszédül, de hogy pár nap után fel akarja bontani a házasságát, magára hagyva gyermeket váró feleségét, már nehezen magyarázható a különös bódulattal. A végső fordulat, amikor az asszonynál beinduló szülés mégiscsak visszarántja a helyes (?) útra az akkorra teljesen talajt vesztett férfit, legalább ennyire hiteltelen. Igaz persze– miként arra az előadás is élesen rávilágított –, érzelmi kérdésekben nehéz bármiféle általános állásfoglalás; kapcsolataink, viszonyrendszereink kuszaságára nemigen lehet ráhúzni a bevett társadalmi sztereotípiákat. Ezért inkább úgy fogalmazok: számomra érzelmileg követhetetlen volt ez a folyamat, beleértve Márta „gyógyulását” is. A pszichológus ugyanis a kamaszkori abúzus hatására kihasadt személyiséget ismét integrálja a karakterbe, ezzel viszont – ha sarkosan akarok fogalmazni – megöli Rebekát.

Szabó Borbála bizonyára pontosan utánajárt a személyiségzavar tüneteinek, kezelési módszereinek, közben mégis számos kérdés merül fel: vajon ez tényleg így működik, hogy az egyik személyiség képes a másik személyiséggel történt dolgokat is végigélni, míg a másik karakter nem is emlékszik a személyiségzavaros napokra? A darab ritmusa átlendít bennünket ezeken a felsejlő aggályokon, és a végső terápia – a meghasadt személyiség integrálása – már inkább a cselekmény szimbolikus lezárásaként értelmezhető; az előadás folyamatosan kilép a realista keretek közül, álomszerűvé válik, majd ismét a rideg valóságba csöppenve ér véget.

Golicza Előd látványtervező letisztult, egyszerű teret dolgozott ki, amelyben két egymással szemközt felállított kanapé, középen pedig egy akvárium kapott helyet aranyhalakkal. Viszont a B32 Kultúrtér és Galéria színházterme – ebben az elrendezésben – kimondottan problémás: a hátsó sorokból a kanapékon fekvő vagy ülő szereplőket legfeljebb félig felállva lehetett látni, és ez – különösen egy ilyen apró érzelmi rezdülésekre épülő – előadásban igen sok bosszúságot okoz. A jelmez egyszerűségében is leleményes – Kurta Niké egy-egy blúz vagy bunda le-fölvételével könnyedén vált a karakterek között. Kevéssé következetes rendezői megoldás a mikroportok használata: sokszor a szereplők személyes gondolatait halljuk így, máskor a terápiás ülés orvosi megjegyzéseit, ám a valóságtól elrugaszkodott, kissé álomszerű epizódokkal tarkított részekben nehéz felfejteni a hangosítás szerepét.

Az előadás kérdésfelvetései gondolatébresztőek: ám a gyermekkori abúzus egyébként rendkívül érzékletes felidézése, a normalitás, a hétköznapjainkat meghatározó konformizmus és kompromisszumok kérdése mind-mind háttérbe szorul, mert a Rebeka talán nem is szerelmi történet, hanem egy meghasadt nő önmagára találásának drámája. Kurta Niké színészi remekelése miatt érdemes elsősorban megnézni Szabó Borbála új drámájának előadását a B32-ben.

Hol? B32 Galéria és Kultúrtér
Mi? Szabó Borbála: Rebeka
Kik? Hybridkult produkció
Szereplők: Kurta Niké, Egger Géza
Látvány: Golicza Előd. Zene: Iszlai József, Rendező: Balogh Attila

Facebook Comments