A kulturális tao-támogatást néhány fontos, a csalás lehetőségét kiszűrő módosítással meg lehetett volna tartani. A mostani számok tükrében is tanulságos, hogy a hatalom nem ezt az utat választotta. A figyelmeztetés világos. 

Gratulálhatunk Mága Zoltánnak. Az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatásából (ez vette át idén a tao szerepét) ugyanis a Mága-féle Talentum Művészeti Nonprofit Kft. 350 millió forintot nyert el. Megrázhatnánk a kezét persze a korábbi kulturális tao-bevételei miatt is, hiszen a társaságiadó-támogatásából a látványos showműsorairól ismert hegedűművészhez valamilyen formában kötődő cégek 2013 és 2017 között egymilliárd forintnyi támogatást húztak be. A mostani szubvenció sem rossz: többet kapott, mint példának okáért a Művészetek Palotája (266 millió), igaz kevesebbet, mint az Opera (400+250 millió) és főleg mint az Operettszínház (1 milliárd 210 millió). Egyébiránt szinte éppen annyit, mint a musicales szuperprodukcióiról ismert Madách Színház (363 millió). Tegyük hozzá: számok változhatnak még esetleges újabb kiegészítő támogatásokkal.

Hogy világosabban lássunk, érdemes elolvasni a cégjegyzékben a Talentumról szóló legutolsó, 2019. június 5-i információkat: „a létszámadat: 10 fő; a tulajdonosok száma 1 fő; nettó árbevétel 336 755 000 HUF”. Kisvállalkozás nagyratörő szándékokkal. Az aránytalanság főleg akkor szembeötlő, ha a céget összevetjük a hatalmas apparátussal dolgozó Madáchcsal vagy akár az Operaházzal. Persze minden viszonylagos; a kormánybarát hegedűs kiemelt megsegítése is könnyebben lenyelhető lenne, ha nem tudnánk pontosan, hogy az új rendszer legnagyobb vesztese a nem mellesleg markáns ellenzékiként elkönyvelt, Alföldi Róbertnek is több rendezési és szereplési lehetőséget nyújtó Átrium, amelyben egyébként a Madáchéhoz hasonló, igen magas költségvetésű darabok is futnak. (A jegybevételei alapján a korábbi szabályok szerint 218 millió forintos tao-támogatásra jogosult színház az összeg töredékét kapja, aminek következtében pedig alkalmazottjainak 90 százalékától kell megválnia.) A lista nyilvános, bárki megtekintheti ezen az oldalon.

Az, hogy a tao-rendszer (legalábbis a jogalkotó 2009-es szándékának megfelelően) nem vált be, akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, kétségtelen. A törvény hiányosságai miatt – ahogy a Magyar Narancs találóan megfogalmazta – a tao a legális adóelkerülésnek és a kultúra támogatásának sajátos kombinációjává alakult; hatalmas pénzeket síboltak el, előfordult olyan táncegyüttes, amely papíron naponta három előadást tartott, de fiktív egzotikus turnékkal is gyakran hajtottak rá a kedvezményre. Ugyanakkor az is megtörtént, hogy az önkormányzatok a taobevételek arányában vonták meg színházaik támogatását. Az ostor most viszont a tisztességes társulatok hátán csattan, hiszen a kiszolgáltatottságot növeli. A rendszer pótolhatatlan előnye éppen abból adódott, hogy nem állami szervek döntöttek a kérdésben: ki érdemel szubvenciót. A kulturális tao-támogatást néhány fontos, a csalás lehetőségét kiszűrő módosítással meg lehetett volna tartani. A mostani számok tükrében is tanulságos, hogy a hatalom nem ezt az utat választotta. A figyelmeztetés világos.

A hivatalos indoklás szerint: „Az új modell célja, hogy a magyar előadó-művészeti szféra számára megteremtse a független, sokszínű, minőségi és pozitív alkotói körülményeket. Jelen támogatási konstrukció keretében ösztönözni kívánjuk az előadó-művészeti szervezetek misszióját a kulturális értékeink megóvásában, minél szélesebb körű megismertetésében és átörökítésében, valamint az új értékek létrehozásában.” Érdemes megfigyelni, hogy a két egymást követő mondat kifejezetten ellentétben áll egymással. Függetlenséget, sokszínűséget ígér egyfelől, másfelől pedig feladatokat ír elő. Hogy „kulturális értékeink megóvása” mit is jelent pontosan a mai torz, ideológiával, mániákkal átitatott, mesterségesen gerjesztett, olykor csitított „kultúrharc” idején az uralkodó erők számára, arról talán felesleges is hosszabban beszélnünk.

A helyzet érdekes párhuzamot is kínál. Az Országgyűlés 2010 decemberének végén, hosszas vajúdás után, az ellenzékkel való konszenzus nélkül fogadta el az azóta is hatályos új médiatörvényt. Mindenki a sajtószabadság megszűnéséről beszélt – mint most a szabad színházi lét bedarálásáról –, ám egyik sem következett be. Már a 2010-es jogszabály pontosan mutatta, hogy a kormányzat minden látszat ellenére nem ront feltétlenül ajtóstul a házba. A nemzetközi viszonyokat is szem előtt tartva, ügyesen taktikázva, olykor látszólag érthetetlen kitérőket téve (hiszen olykor maga sem ismeri a pontos lépéseket) halad előre. Az akkori törvény nem szüntette meg a sajtószabadságot, a sajtót viszont sebezhetővé tette. Éppen úgy, mint most a társulatokat. Kegyosztás, büntetés és a teljes kiszolgáltatottság sejlik fel a rendszer mögött akkor is, ha a nagyközönség „egetverő dolgokat” nem érzékel.

Mága Zoltán, de legfőképpen az Átrium esete jel tehát. A sajtóhasonlatnál maradva: nem túl biztató jel.

Facebook Comments