Gabnai Katalin: Nyáreste gyilkossággal

Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem – a Szabad Tér Színház bemutatója a Városmajori Szabadtéri Színpadon
2019-08-08

Sok minden el van itt gondolva, az ötletek egy része meg is van szervezve, mi több, el is van játszva ebben az előadásban. Érzi az ember, hogy gondolkoztak és terveztek az alkotók, s az előadás maga mégsem képes összeállni.

A játék alcíme láttán kételkedés költözik mindazok lelkébe, akik olvasták a regényt, látták a filmet, vagy legalább színpadon találkoztak a történettel. A Budapesti Nyári Fesztivál plakátjai tudniillik romantikus drámaként hirdetik ezt a produkciót. Hogy lesz ebből a hidegrázós cselekményből romantikus dráma? S vajon mit gondol a romantikáról, s még inkább, mit gondol Fejes Endréről az, aki ezt kitalálta? Hiszen csak a mű ideggócait átvágó műtéti beavatkozás árán valósulhatna meg ez a műfaji elképzelés. De fölösleges ezt túlbonyolítani. Egyszerűen arról lehet szó, hogy az előadás eladhatósága érdekében kiírtak valamit, ami egy pihegős nyári estén majd behozza a közönséget. Attól még sikerülhet is a játék. Nézzük tehát!

Fotók: Éder Vera

Szertartásszínházat ígér a Klimo Péter által tervezett látvány. A fekete térben két oldalról hat-hat ezüstös pózna áll, szelíd félkört alkotva. Köztük, középen mintha valami szálló forgóajtós, üvegvitrines bejárata, illetve annak fémkeretes váza állna. A forgó két oldalán lévő kirakatféleséghez rögzítve a kortárs színházi előadások unásig alkalmazott, gyűrött nejlonlepedője leng. Az építményhez alulról szürke lépcsők vezetnek, előttük pár szellős, rácsos, fekete dobogó áll. Belép a főhős, a Fiút játszó Jaskó Bálint, s talpával a közönség felé elhelyezkedve középre fekszik, karjait kinyújtva, vízszintesen, mintegy fölfeszülve a sötétlő tér közepére. (Ez talán túlzó utalás a várható szenvedésekre.) Aztán megrázza magát, s indul a történet.

Nem kétséges, Fejes Endre valós eseményt – az 1962-es Szöllősi György féle, Normafa közeli gyilkosság motívumait – feldolgozó regényéből, illetve háromfelvonásos darabjából balladát formált Garai Judit, a dramaturg. Ehhez az archaikus közlési módhoz különös módon társulnak a játék plakátszerű, olykor beszédes könyvillusztrációkként felfogható jelmezei. Tervezőjük: Őry Katalin. Készségesen – bár nem túl gyakran – támasztja meg a történéseket Vranik Krisztián filmzeneszerű, simulékony muzsikája. Az a hosszadalmas rádiós hangkulissza azonban, ami naturális pontossággal jelzi például a vendéglátóhelyek zörejeit, bántó erősségű, lenyomja a jeleneteket, s nem is igen illik a díszlet és a jelmezek stilizált vonalaihoz.

Sok minden el van itt gondolva, az ötletek egy része meg is van szervezve, mi több, el is van játszva ebben az előadásban. Érzi az ember, hogy gondolkoztak és terveztek az alkotók, s az előadás maga mégsem képes összeállni. Mintha egy intelligens komputer állna csak mindenek mögött. Pedig a szereposztás is kitűnő, s mindenki teljes erőbedobással dolgozik, ha kell, táncol, ha kell „gyorsöltözik”, s alkalmazkodik a többiekhez. A nézők talán az énekszót is várnák, de hát ez most nem a Presser-féle változat, itt nincs éneklés, csak a mindenkire fölszerelt egyen-mikroportok mesterséges zengése van. A városmajori harangok meg a lezúduló zápor hangjaival szemben föl kell venni a harcot. Mindenesetre a hátsó sorokban ülők egy része egy idő után felszedelődzködik és távozik. Szünet nincs, a játékidő jó másfél óra.

A főhős, mint tudjuk, Fejes álmodozó és „meséző” figuráinak egyike, a dunapataji szerszámlakatos, aki a maga szűk életét úgy próbálja kitágítani, hogy havonta egyszer fölveszi kék öltönyét, beszáll a sofőrbarátja által vezetett követségi csodakocsiba, görög attasénak adja ki magát, drága vacsorákat fizet, s közben tört magyarsággal udvarol szédülésre kész leányoknak. Aztán szilván él a következő fizetésnapig. Jaskó Bálint, aki hét évig dolgozott a KOMA bázis csapatában, s akit az Oltári csajok című sorozat szereplőjeként ismer az ország, erős bentléttel, szép odafigyeléssel hozza ezt a figurát. Nem mintha a negyedik lányba való fatális beleszerelmesedés eléggé meg lenne oldva, s érezhetően  küszködik a sok ismétlést tartalmazó, nem túlságosan fantáziadús „én lenni görög diplomat” szövegekkel is, de jelen van, és képes kapcsolódni a többiekhez. Nagyobb rendezői ráhatással talán megmutatkozott volna a főhős rejtett énje is. Jaskó Bálint sejthetően többre képes, érdekes lenne látni akár valamely klasszikus drámában is.

Törőcsik Franciska játssza mind a négy körüludvarolt ifjú nőt. Legkevésbé hitelesen talán Juhász Katalin, a hirtelen keserűségű elvált asszony van meg neki, ám igen kifejező a játéka a csapzott kis veréb, Varga Veronika, a csúfocska szegény lány alakjában. De sem a parókák, sem a furcsa, előnytelen ruhák nem segítik őt eléggé feladatai megoldásában. Karácsony Nagy Zsuzsanna démoni gonoszsága is épp csak villan egyet, de jókor, a testvérével, Ladányi Júliával közös, leleplező dialógus alkalmával. Ladányi egyébként mint rajongó fodrászlányka is remek.

Megnyugtató az a szakmai biztonság és graciőz karikírozó készség, ami Györgyi Anna és Kálid Artúr élesen rajzolt szülői párosait jellemzi. Kálid Artúr is több szerepet játszik, az ő beosztottját óvó művezetője a legemberszagúbb figura a történetben. Szép ellentéte ez a bölcs melós az egészen elvontra sikeredett örökös pincérnek, akit – a sofőr-barát mellett – Borsi-Balogh Máté játszik. Járásokon át furakodva, nejlonlepedőt szalvétaként gyűrködve, a valóság és a képzelet szélén egyensúlyoz ez az alak, kezében mesebeli, a tálcáról soha le nem eső konyakospoharakkal.

Igen szép a szilvaárus lányok három, jól egyénített alakból álló kórusa. Györgyi Anna, Ladányi Júlia és Blaskó Borbála remek tempóérzékkel, szinte énekbeszéddel sugalmazza-sejteti a végzet beteljesedését. A legfenyegetőbb, erősen halálkarakterű figurát, a késes asszonyt Blaskó Borbála, az előadás koreográfusa játssza. Ahogyan meg a virágárus asszony lát át az álságos akciókon, s ahogy mindent tudó részvéttel súgja: „Te szegény vagy, fiam…”, az a pillanat kerül legközelebb a történet balladai magjához.

A kezdetkor ezüstösnek mutatkozó póznák a játék hevétől fűtötten világítani kezdenek, később kékbe, vörösbe, s mindenféle színekbe játszanak, a színpad együtt él a történésekkel. A fiú szorongásaiban és félelmeiben jelentkező érzetek leginkább koreográfiai képekben jelentkeznek. Elsőre elég megdöbbentő, ahogy a Gellérthegy szerelmespárjai ölelkeznek előttünk a nyári éjszakában, de aztán mind következetesebbek és szebbek, és a cselekménybe is jól épülnek be a mozdulatok. A borotvás akció, a tragikus végkifejlet viszont semmiképp sem tűnik véglegesre formált megoldásnak. Vannak a játéknak spekulatív erényei. A rendezői koncepció, a balladai mesélési mód elméletileg támadhatatlan, s jó is lehetne. A gyakorlati megvalósítás során viszont elvész a ritmus, részekre törik az egész. A gyilkosságig eljutunk, de magasba mégsem kapaszkodik a tragédia, pedig a színészcsapat meglenne hozzá, s a nyáreste is rendelkezésre áll.

Hol? Városmajori Szabadtéri Színpad
Mi? Fejes Endre: Jó estét nyár, jó estét szerelem
Kik? Szabad Tér Színház
Szereplők: Jaskó Bálint, Törőcsik Franciska, Györgyi Anna, Kálid Artúr, Borsi-Balogh Máté, Blaskó Borbála, Ladányi Júlia.
Koreográfus: Blaskó Borbála. Dramaturg: Garai Judit. Díszlettervező: Klimo Péter. Jelmeztervező: Őry Katalin. Videó: Balogh Balázs. Zene: Vranik Krisztián. Producer: Bán Teodóra. Rendező: Hidvégi Nóra

 

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.