…végső soron mindhárom darab témája, ha más-más aspektusból is, a magyarság megmentése. A jövőbe vetített égi-földi katasztrófák ritka szellemes módon kapcsolódnak össze a múlt, a közelmúlt és a jelen társadalmi-történelmi kríziseivel.

A  dráma letölthető INNEN

Vegyes érzéseim voltak, amikor a 2016/17-os évad elején azt olvastam a Miskolci Nemzeti Színház honlapján, hogy bemutatásra kerül Babits Mihály Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom című regényének színpadi adaptációja, Fábián Péter és Benkó Bence rendezésében. Annak persze örültem, hogy az egyre fontosabb színházi műhellyé váló miskolci teátrum teret és lehetőséget ad az egyik legkarakteresebb független színházi formáció, a k2 Színház alkotóinak, ám Babits utolsó regényét kicsit sem éreztem színpad után kiáltó epikának, és szerencsésebbnek gondoltam volna, ha az ifjú szerzőpáros legtöbb korábbi munkájához hasonlóan inkább a saját kútfőből merít.

Elza, vagy a világ vége a Miskolci Nemzeti Színház előadásában. Fotó: Gálos Mihály Samu

Aztán elkezdődött a bemutató, és néhány jelenet elteltével megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy voltaképpen ez történt, hiszen az Elza, vagy a világ vége nem regényadaptáció, hanem önálló mű, amely Babitstól nem is annyira a történetet vagy a filozófiai allúziókat kölcsönzi, hanem a disztópiát mint műfajt, formát és világképet. No meg magát Babits Mihályt mint színpadi szereplőt, akit lehet antihősnek, intrikusnak, de túlcsorduló jóindulattal még akár szabálytalanra faragott hősnek is látni, ám az bizonyosan állítható, hogy távolról sem olyas karakter, amelyben a hiúságáról is ismert költőfejedelem szívesen ismerte volna fel önmagát.

Babits nemcsak az első, de a harmadik részben is kulcsszerepet játszik, sőt, szelleme ott lebeg a második felett is – akár Babits-trilógiának is hívhatnánk az elkészült művet. És feltűnik sok mindenki más a magyar irodalomból és történelemből; valós és költött alakok, a megszokottól/ismerttől élesen elütő szerepben. Láthatunk népsanyargatókat és önjelölt népboldogítókat, katonákat, forradalmárokat, titokzatos társaságokat, rendőrt, űrhajóst, robotot, sőt, még földönkívülieket is. Ha csak megkísérelném számba venni a cselekményszálakat, felsorolni azok csomópontjait, illetve a cselekmény fordulatait, már azzal jócskán túllépném az előszó megszabott terjedelmét. És akkor még nem szóltam az irodalmi és filmes allúziók sokaságáról, arról, hogyan idézi meg, fordítja ki, teszi idézőjelbe a szöveg a krimi, a sci-fi eszköztárát, hogyan változik, alakul a stílus, a hangnem. A trilógia gazdagságáról már ez is sokat elmond – de még fontosabb, hogy a műfaji-tartalmi-stiláris sokrétűség nem valami csapongó, szórakoztatóan, ám fárasztóan eklektikus, vezérfonal nélküli szöveget eredményez, hanem éppen ellenkezőleg: a szilárd struktúra alapjait jelenti. Az irónia, a humor nem teszi komolytalanná és súlytalanná a szituációkat, s hiába a tudományos-fantasztikus film és irodalom számos megidézett toposza, ahhoz, amiről szólnak a művek, itt és most van közünk.

Az Emberek alkonya a Miskolci Nemzeti Színház előadásában. Fotó: Éder Vera

Úgy is megfogalmazhatnám ezt, hogy végső soron mindhárom darab témája, ha más-más aspektusból is, a magyarság megmentése. A jövőbe vetített égi-földi katasztrófák ritka szellemes módon kapcsolódnak össze a múlt, a közelmúlt és a jelen társadalmi-történelmi kríziseivel. A disztópia voltaképpen a történelmi tapasztalataink és aktuális érzéseink jövőbe vetítése, amely csupán kellékeit, díszleteit tekintve szürreális, lényegére nézve azonban hátborzongatóan reálisnak tetsző jövőképet fest le.  Ez legnyilvánvalóbb módon a Trilógia második részén, Az Emberek alkonyán érezhető, mely a színlap szerint Gustav Ulmann Jörgsson Tükörhasadás című novelláskötetéből készült (és a szöveget olvasva sajnálhatjuk is, hogy meg nem született író nem létező alkotásáról van szó). Itt a szó konkrét értelmében is a magyarságot próbálják megmenteni a szereplők, miközben egyre élesebben vetődik fel a kérdés: menthetőek vagyunk-e egyáltalán mi, magyarok?  A szerzőknek nincsenek kész, a nézőkkel folytatandó dialógust kizáró válaszaik, és nem láttatják egysíkúan a társadalmi konfliktusokat sem. Igaz ez a harmadik részre, az Eklektikon 2048-ra is, ahol az irodalmi-művészeti konfliktusokra esik a hangsúly, és ahol az irodalmi kánon kialakulásának csontig ható sértései és sérülései határozzák meg a következő évtizedek (évszázadok?) csatáit. Bár a kánon érvényessége nem kérdőjeleződik meg, kialakítói – élükön Babitscsal – a legkevésbé sem tűnnek gáncstalan lovagoknak.

Eklektikon 2048 a Miskolci Nemzeti Színház előadásában. Fotó: Gálos Mihály Samu

Az irodalom jelenléte nemcsak a harmadik részben, de a Trilógia egészében hangsúlyos; tele a szöveg eredeti kontextusukból kiragadott irodalmi idézetekkel, azoknak igazán szellemes, eredeti asszociációkat keltő és követő összekapcsolásával. Kis túlzással azt mondhatnám, szinte bárhová kattintunk, találunk ilyesmire példát – de aki nem szeretne bárhová kattintani, az ugorjon az Emberek alkonya I. felvonásának 6. jelentéhez, Skolasztika Albin professzor által végzett memóriapróbájához, amelynek szinte minden egyes sora egymáshoz invenciózusan kapcsolódó idézetek láncolata. Már csak emiatt is külön öröm, hogy az Elza-Trilógia megjelenik online, hiszen az ilyen lírai asszociáció-láncolatot nyilvánvalóan könnyebb követni olvasva, mint hallás után. És valószínűleg nem érdemes hosszasan rágódni azon, hogy drámát vagy előadásszövet olvasunk-e. A Trilógia darabjai természetesen előadásszövegek abban az értelemben, hogy a szavak kirajzolják az előadás formáját – amely nagyban épít a kortárs zsánerfilmek eszköztárára és az azokhoz kapcsolódó befogadói ismeretekre, illetve a zenére (melynek használatát igen konkrét szerzői utasítások határozzák meg). Ám éppen a szövegek gazdagsága, szemléleti és stiláris polifóniája engedi meg, hogy ne csupán az elmúlt három évad kiváló miskolci előadásának alapanyagai legyenek, hanem más társulat is műsorára tűzhesse azokat – akár a Miskolci Nemzeti Színház és a k2 Társulat által bemutatottól eltérő formában és módon is. Titkon bízom abban, hogy ez a mostani közlés ehhez is meghozza majd a kedvet.

Facebook Comments