Fehér Anna Magda: Mese a jószívű, rossz szívű szekusról

Székely Csaba: Semmit se bánok ­– Rózsavölgyi Szalon
2019-10-10

Azt hiszem, a dráma tétje az, hogy hogyan lehet ezeket a kegyetlen, elvetemült embereket árnyaltan bemutatni, a valós rémtetteik mellé valamilyen emberi arcot rajzolni nekik. De miért van erre szükség? Mert mindenki képes a szeretetre és szerethető valamiért? Mert mindenki megváltozhat, megbánhatja bűneit?

A román titkosrendőrség nyugalmazott vallatótisztje ­ önszántából él ­ szerény körülmények között, csöndesen, kivéve, ha valaki háborgatni meri a nyugalmát, mert akkor bőszülten óbégat, hogy takarodjanak el az ajtaja elől és ne nyomják a csengőt. Dominik a Securitate megbecsült ezredeseként vonult nyugállományba, ő a főhőse Székely Csaba Semmit se bánok című drámájának, amelynek magyarországi ősbemutatóját a Rózsavölgyi Szalonban tartották Sztarenki Pál rendezésében, a dráma pedig az Idegenek és más színdarabok című kötetben olvasható. A történet a vallatótiszt lelkébe kíván betekintést engedni. A drámaíró kiakolbólitja a főhőst a kényelmes foteljéből: eddig a szívgyógyszer adagolása jelezte számára az idő múlását, most azonban sebes érzelmi hullámvasútra ül, kötött pályára a vég felé.

Fotók: Gordon Eszter

Dominik elhivatott, tehetséges, sőt professzionális volt a munkájában. Jól érezte magát a kollektíva kötelékében is. Bánhatja-e valaki azt, hogy kiemelkedően jól teljesített? Bánhatja-e azt, hogy egy ország vezetőinek, feletteseinek parancsára legálisan és eredményesen dolgozott? Hogy még nyugdíjazása után is nélkülözhetetlen a tudása? Nem tudom eldönteni, hogy irónia ez, vagy valós kérdésfelvetés az író részéről. Valóban komolyan el kell-e gondolkozni azon a nézőnek, hogy egy ember, aki félholtra ver másokat, vagy gondosan kidolgozott módszertan szerint szabdalja fel őket, amíg mindent be nem vallanak, az csak a munkáját végzi, tehetségét teljesíti ki? Mert valami ilyesmivel mentegeti magát Dominik, ha egyáltalán eszébe jut rágódni a múlton. Persze nem rágódna ő az égvilágon semmin, de a drámaíró a rá jellemző csavaros módon kényszeríti, hogy emlékezzen és szembenézzen tetteivel. Egy napon ugyanis becsönget Dominikhoz Alex, a volt beosztottja, aki még ma is a román titkosrendőrség sorait erősíti. Először csak egy mobiltelefont hoz neki, utána egy kis kínai kaját, aztán megkéri, hogy szedjen ki valamit a volt feletteséből és példaképéből, de lehetőleg úgy, hogy az ne élje túl a vallatást. Alex esetében egy egészen más múltfeldolgozást mutat be a szerző. Az egykori szekus nem áltatja magát, tisztában van vele, hogy mit tett és hogy eztán is mit kell tennie, hogy ő továbbra is a hatalom ökle, még ha más formában mennek is a dolgok, mint annak idején.

Azt hiszem, a dráma tétje az, hogy hogyan lehet ezeket a kegyetlen, elvetemült embereket árnyaltan bemutatni, a valós rémtetteik mellé valamilyen emberi arcot rajzolni nekik. De miért van erre szükség? Mert mindenki képes a szeretetre és szerethető valamiért? Mert mindenki megváltozhat, megbánhatja bűneit? Vagy épp nekünk kell a megbocsátást gyakorolni? Székely Csaba a rá jellemző fekete humorral rajzol emberi arcot a szekusoknak, kineveti őket, felmutatva kisszerűségüket, félelmeiket és azt a „nagy szívüket”. Alex például fél a feleségétől, talán éppen ezért gyűjtött be és vert meg az asszonyhoz hasonló nőket annak idején, most pedig feltűnően sokat panaszkodik miatta, hogy nőket kellett vernie, akik a feleségére hasonlítottak. . Dominik odavan a természetfilmekért, főleg azokat a részeket szereti, mikor farkasok szétmarcangolják a zsákmányt, akkor ő is vicsorítva, morogva harapja a levegőt. Alex nagyon szereti a kislányát, ő viszi és hozza is az óvodából, mert a felesége erre kéri. Dominik nem beszél a lányával hosszú évek óta, mert mikor epertortát készített neki egy álló napon át, a lány nem kért belőle (talán mert az anyja egy régebbi tortaevés után az életét vesztette, de ez a sztori a múlt homályába vész). No meg ott van még Liza is, a szomszéd furcsa kamasz lánya, az ő felbukkanása is humorosan indul, de végül ez a találkozás hozza el a feloldozást Dominik számára. A lány egyszer csak betoppan a férfi lakásába, és közli, hogy használnia kell a mosdót, ez pedig egy gyönyörű barátság kezdete, ami elemeli a drámát a történelmi múlt vizsgálatától egy magasztosabb, meseszerű megváltástörténet felé.

Hiszen ismerjük a mufurc öregedő férfi és a félelmet nem ismerő kamasz lány esetét. Egy másik profi gyilkos, Leon is ilyen kalandba keveredett, neki is az életébe került, de kedvencem még a hasonszőrű történetek közül a Mary és Maxvagy az épp most a mozikban látható, Akik maradtak című Tóth Barnabás film. Liza és Dominik barátságának (mert köztük semmi több nincs) története a lány betoppanásával percek alatt átveszi az uralmat a színen, és a történelemmel való szembenézés, a lélek boncolása helyett egy bájos mese bontakozik ki, melynek ragyogása szinte teljesen képes elnyomni a háttérben gomolygó sötét rémvilágot.

Dominik, a nyugdíjazott vallatótiszt és Liza, a tizenhat éves szomszéd lány látszólag semmiben sem hasonlítanak egymáshoz, de ha jobban meggondoljuk, mindkettőjüknek megvan a magukhoz való eszük, ugyanakkor mindketten az átlagtól eltérően gondolkodnak. Dominiknak és Lizának is borzalmas volt a gyerekkora. És mint végül kiderül, mindkettőjüknek beteg a szíve. Az autista tüneteket mutató Lizát veri az apja, a lány a verést az élet természetes részeként kezeli, és az előadás sem mutat sokat ebből, az ütlegek nyoma vagy a lelki trauma nem látszik rajta. Liza váratlan gyorsasággal kap helyet Dominik életében, nála írja a leckét, sok időt töltenek együtt. Dominik talán azért is oldódik fel olyan hirtelen, mert Alex megjelenése jelzi számára, hogy közeleg a vég, őt is pellengérre állítják, bebörtönzik vagy megöletik egykori tettei miatt, ami valamelyest felszabadítja a férfit.

Schneider Zoltán rengeteg energiával, kirobbanóan alakítja az előadásban Dominikot, nem egy nyugdíjas jut róla az embernek eszébe. Végig a színen van és nagyon nagy érzelmi skálát jár be, számomra ez volt kissé követhetetlen. Bármennyire erős is az alakítása, nekem mégis hiteltelennek hat, hogy az egyik percben még üvöltözik a zárt ajtó mögül, hogy senkit sem akar látni, és néhány nappal később dudorászva, zenét hallgatva, táncolva porszívózik az asztalnál tanuló Liza körül. Mintha kicserélték volna. A szerep ezen bevehetetlen íve talán az imént említett felszabadultsággal magyarázható.

Elek Ferenc szerepe az önazonosság, hitelesség szempontjából jobban összefogott, ő alakítja Alexet. A legtündöklőbb színészi játékot az előadásban egyértelműen a Schneider Zoltánnal közös konyakozásaik jelentik, ahogy a két szekus próbálgatja egymást. Elek Ferenc a látszólag szerencsétlen, de mégis fölényesen alattomos ügynököt alakítja, nagy rutinnal. De Schneider Zoltán figurája is átlát a szitán, és tudja, mire megy ki a játék. Szép, ahogy egymás mellett ülve falatozzák a kínait, képesek meghitt békét teremteni a köztük folyó élet-halál küzdelemben. Mögöttük a kopottas stelázsi, ahol befőttek és lekvárok helyett a konyakosüvegek gyülekeznek, családias a hangulat.

Lizát Sztarenki Dóra játssza. Derűs teremtést formál meg, az autisztikus vonások sem túl direktek a játékában. Legtöbbször visszás, ha felnőtt játszik gyereket, Sztarenki Dóránál sem minden gesztus a leghitelesebb, furcsa például, hogy kamasz lány helyett inkább gyerekesre veszi a figurát. Alapvetően mégis képes egy bájos, energikus egyéniséget teremteni a színpadon, így méltó társa Schneider Zoltánnak.

A végső fordulatot nem árulom el, de ahogyan az Székely Csaba drámáiban már megszokott, a végére a három szereplő sorsa véletlenszerűen és végérvényesen olyannyira összegabalyodik, hogy Dominik nem mismásolhatja el saját felelősségét többé. Ha eddig azzal mentegette magát, hogy jó volt a munkájában, akkor ezután már nem tagadhatja el, hogy valójában egy gyilkos. Rájön, hogy saját lelkét már nem mentheti meg, és szimbolikusan saját beteg szívét nem ajánlhatja fel a szintén szívbeteg Lizának, de a bosszú sötét angyalaként elveheti más szívét, hogy a lánynak adja. Ezen a ponton már nagyon messze jut a darab minden reális kiindulópontjától, a harminc éve halott Ceaușescutól és a Securitate romániai rémtetteitől, köztük a székelység terrorizálásától, ehelyett egy nagy ívű mese heroikus lezárását láthatjuk. Dominik utolsó monológjáról, mikor elárulja titkos emberkínzó, vallató módszerének részleteit, egyenesen egy amerikai televíziósorozat jutott eszembe, a Dexter. Újra csak kérdezni tudok: Valóban az önbíráskodás jelenti a feloldozást? Gyilkosság árán lehet életet menteni? Persze, ha az ember a Leon, a profibérgyilkosát és Dextert, a jóságos sorozatgyilkost falja a vászonról, akkor a színházban se legyen finnyás.

Hol? Rózsavölgyi Szalon
Mi? Székely Csaba: Semmit se bánok
Kik? Játsszák: Schneider Zoltán, Elek Ferenc, Sztarenki Dóra.
Díszlet: Enyvvári Péter. Jelmez: Cselényi Nóra. Dramaturg: Lőkös Ildikó. Rendező: Sztarenki Pál

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.