Hajós Zsuzsa színdarabja, ha festmény lenne, egy alaposan kidolgozott, jól részletezett életképet (vagy inkább életkép-sorozatot) látnánk masszív, de nem túl kacifántos klasszikus keretben. A szereplők arcai nagyon beszédesek, a megjelenített események mögül cifra élettörténetek sejlenek ki.

A dráma letölthető INNEN

Az ember elolvassa Hajós Zsuzsa Lúdas Matyiját, és arra gondol, bár kimenne már ez a sztori a divatból! De mit tehetünk? Így van ez a klasszikusokkal: ez a történet ma éppúgy rólunk szól, mint ahogyan a késői felvilágosodás olvasói, hallgatósága a magáénak érezhette Fazekas Mihály elbeszélő költeményét.

Fotók: Orosz Sándor

Hajós Zsuzsa első kőszínházi darabja ez. Darabírói tapasztalatra elsősorban színházi nevelési előadások forgatókönyvírójaként tett szert. A Kerekasztal Színház „házi szerzője”, de több más társulat számára is írt játékokat. Az így szerzett rutin jól látszik azon, ahogy a teljes (vélt) közönséget – óvodástól felnőtt korig – megszólítja, gondolkodópartnernek tekinti, persze nem a színházi nevelésben megszokott interaktív módon.

Hajós Zsuzsa színdarabja, ha festmény lenne, egy alaposan kidolgozott, jól részletezett életképet (vagy inkább életkép-sorozatot) látnánk masszív, de nem túl kacifántos klasszikus keretben. A szereplők arcai nagyon beszédesek, a megjelenített események mögül cifra élettörténetek sejlenek ki.

A szituációk pengeélen táncolnak: minduntalan a szemünkbe néznek a figurák, és olyan közel jönnek, hogy még a szagukat is érezzük. Felismerni véljük a saját hétköznapjaink antihőseit, s mikor már épp sikerülne teljesen beazonosítanunk a szereplőket vagy a helyzetet, a szerző hirtelen megállásra késztet, és figyelmeztet, hogy ez egy régi történet, sőt csak egy mese, és nyugi, jó vége lesz.

A történet kontextusa megmarad a népi (vidéki) miliőben: Matyi anyja szegény parasztasszony, aki egyedül neveli egy szem lusta fiát. A fiúról azonban az első mondatokból kiderül, hogy az eszén kívül a szíve is a helyén van, sőt, az igazságérzete is igen jól fejlett, így alig várjuk, hogy láthassuk, hogyan áll majd bele a Döbrögivel szembeni harcba. Az anya is okos asszony, nemcsak a magához való esze van meg. A sok korholás mögött – a szülői szereteten túl – tudatos nevelési módszereket is felismerünk, és később láthatjuk is, hogy az asszony – fia védelmében – hogyan jár túl a zsarnok hatalom képviselőinek eszén. Vitáik tehát ismerősek: a generációs különbségből és az egzisztenciális félelemekből adódó soha nem szűnő konfliktusok – ám a zsigeri szülő-gyerek szeretet határozza meg őket.

A Vaskakas Bábszínház számára készült színdarab egyszerre klasszikus és teljesen mai. A nyelvezete modern, de nem moderneskedő (kerüli például a szlenget, ami azért is szerencsés, mert a gyerekelőadásokban ez gyakori stilisztikai probléma, mivel az olcsóság érzetét kelti, azon kívül egykettőre használhatatlanná lesz a szöveg).

A hatalom talán egyetlen más, általam látott vagy olvasott Lúdas-feldolgozásban sem vált még ennyire esendővé, kisszerűvé, pitiánerré. Az ember szinte megsajnálja Döbrögit, amiért a saját korrupt magatartása őt magát is sokszorosan kínos helyzetbe hozza.

Nagy a kísértés, hogy felsoroljam azokat a dramaturgiai megoldásokat, amelyektől a színmű egyszerre lesz hű az alapsztorihoz, ugyanakkor a kor (nemcsak magyar!) embere számára csiklandó-viccesen ismerős, de az előszó szerzőjeként nem lenne tőlem szép, ha lespoilerezném, sőt ellopnám a poénokat. Viszont minden olvasót bíztatnék arra, figyeljék meg, hogyan egyensúlyoz a szöveg a felnőttek számára is érdekes tartalmat nyújtó szituációk és stílus és a gyerekközönség befogadói attitűdje közötti mezsgyén! Tekintettel van arra, hogy ahhoz tudunk jól kapcsolódni, ami  ismerős, és ennek az ismerősségnek a megteremtéséhez egyszerre használ Lúdas-paneleket és nagyon finom, mai elemeket. A történet tekintettel van a legifjabb közönség mesei igényeire is, így nem elégszik meg azzal, hogy Döbrögi mindhárom beígért verését megkapja, ami gyakran némi fanyar szájízzel „jutalmazza” a befogadót: ez a Matyi a szemünk láttára érik szeretni képes és felelősséget vállalni bíró felnőtté, aki a világrendet nemcsak a saját sértettsége kapcsán képes helyreállítani. Hogy tényleg úgy érezzük:

„Megkapja mindenki mindazt, ami jár.
Megkapja mindenki mindazt, ami jár.”

Facebook Comments