„A rengeteg ember között, aki levélben fordul hozzám, mindig akadnak olyanok, akik feltétlenül tudni akarják, mi történt velük annak idején, s nagyon sokan vannak, akik semmi esetre sem akarják megtudni. Ők a saját igazságuk elfojtásával jól elintézték magukat akár intellektuális hárítással, akár a mások rovására elkövetett destruktív viselkedéssel, akár valamilyen szenvedélybetegség által. Az is nagyon gyakori, hogy mindhárom hárításmód fellelhető ugyanabban az emberben.” (Alice Miller 1987. november 22-én fiának írt leveléből)

A Láthatáron Csoport Hagyaték című előadását néztük meg a HPS Kultúrszalonban.

Egy rendkívül nagyhatású terapeuta-szerző, Alice Miller és az ugyancsak terapeuta fia, Martin Miller története nem csak egy szülő-gyerek viszony jellegzetességeit mutatja be: elénk tárja a huszadik század máig feldolgozatlan tragédiájának olyan aspektusait is, amiről még mindig képtelenség nyíltan beszélni. Alice Miller, könyvei alapján rendkívül éles látású társadalomkritikus, a gyermekek érzékeny és szenvedélyes védelmezője, ám halála után napvilágra került az, amiről addig keveseknek volt tudomása: saját gyermekeivel kegyetlenül és teljes részvétlenséggel bánt el. Ez a nyilvánossá vált „lelepleződés” semmi érvényeset nem mondana, ha a fia, Martin Miller nem írta volna meg az anya történetét – a belső valóságát. Egyetlen olyan részletet nem közöl a könyvében (és a fellelhető interjúkban sem), amely sértené az anyja emlékét. Csak olyasmit oszt meg az olvasókkal, ami segíti az általános érvényű lélektani törvényszerűségek megértését. Könyvéből kitűnik az a hatalmas munka, amellyel az érdeklődő, netán érintett olvasóknak igyekszik áttekinthetővé, hozzáférhetővé tenni mindazt, amit megértett a maga történetéből. Nekem égetően fontosak ezek a könyvek – ahogy annak idején sírva olvastam végig A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása című Alice Miller-könyvet, most katartikus élmény volt Martin Miller A tehetséges gyermek igazi drámája című kötete, annyira, hogy azóta másképp tudok anyámmal beszélni.

Fotók: Reviczky Zsolt

Tökéletesen értem Feuer Yvette, Rába Roland, Gyulay Eszter és Tárnoki Márk nyugtalan kíváncsiságát – ami süt az előadásukból –, mert tényleg sokat mond ez az iszonytató igaztörténet, ugyanakkor nem voltam biztos abban, hogy egy színházi formát is tud-e működtetni. Feuer Yvette az a fajta színész, aki nem bucskázik át a fején, egy kicsit mindig saját maga, Rába Roland pedig az, aki átbucskázik, és bármit el tud játszani, de tényleg bármit(!) – arról fogalmam sincs, hogy ezalatt mi van saját magával, ez azonban a színház szempontjából nem is fontos. Mindezek alapján kizártnak gondoltam, hogy a Láthatáron Csoport előadása jelentős lehet. Nem tudom, milyen sorrendben, illetve miként csatlakoztak az alkotótársak Feuer Yvette-hez, csak azt, nem hagyta nyugodni ez az egész, és lám, mindenáron színházat csinált belőle. Gyulay Eszter és Tárnoki Márk úgy dolgozott együtt a színészekkel, hogy az előadás alapján átélhető lett a család és a korszak történetének vonatkozó része. Benyomást kapunk a holokauszt-szindrómáról, és arról, hogy – szemben milliókkal – Alice Miller hogyan tudta túlélni a vészkorszakot: áldozatként tökéletesen lehasította áldozati élményeit, és azonosult „az” elkövetővel – Alice Millert egy lengyel gestapós mentette meg, akihez aztán feleségül ment, gyerekeik születtek, és azok felnőttkoráig együtt is éltek. Az apa módszeresen és folyamatosan kínozta a gyerekeket / Martint úgy, hogy az anya, Alice Miller, fia megfogalmazása szerint, kápóként működött közre. Ezt elég nehéz megérteni általában és konkrétan is, de nagyon sokat tesz a befogadhatóságért az a dermesztő színház, amit időközben már elképedve nézünk.

Illetve a Sirályt látjuk, annak a rövid kis jelenetnek a felnagyítását, melyben anya és fia, Arkagyina és Trepljov beszél egymással, meg persze az egész drámát, amiben Arkagyina képtelen egyetlen pillanatra is a fiára figyelni. Képtelen szeretni. Csak birtokolni tud, kapaszkodni, felszínen maradni, túlélni. Feuer Yvette Arkagyinája / Alice Millere érzelmileg megközelíthetetlen – „Én, édesem, állandó készenlétben vagyok, a hajam meg a ruhám mindig perfekt. Ja, hogy én kimenjek a házból, akár csak a kertig, alulöltözötten, vagy kócosan? Az ki van zárva. Azért tartom magam így, mert soha nem voltam slampos, és soha nem hagytam el magam, mint egyesek… (csípőre tett kézzel járkál a pályán) Látják? – olyan vagyok, mint egy kiscsibe. Simán eljátszom egy tizenötéves lányt is.”** – miközben a szakma akkori tán legfontosabb szerzőjeként tartják számon, miközben alighanem rég eltüntette már a tényleges érzelmi kapcsolódási képességét, viszont tökéletesen ésszerűen, messze az átlag felett funkcionál a személyes viszonyokon kívüli világban. Rendíthetetlen és hűvös magabiztossága játékossággal keveredik. Az egyetlen komoly, rá leselkedő veszély, ami, illetve aki szembesítheti a valósággal, az immár a kollégaként is megjelenő, önazonosságáért hatalmas küzdelmet folytató fia, akitől már gyakorlottan zárkózik el, és hermetikusan hozzáférhetetlenné válik.

A történet példátlanul sokat mond arról, hogyan lehet egy köztiszteletben álló ember otthon tökéletesen diszfunkcionális, csak károkozásra képes, babaarcú, hangját sem felemelő, abszolút áldozatnak tűnő ártány. Rába Roland Trepljovja / Martinja sokkal szélesebb érzelmi skálán mozgó színesebb személyiség, aki végigvisz minket a kínokba kis híján belepusztuló őrülettől a maga helyzetét és az anya történetét megszállottan megérteni akaró terapeután át a mindezt értékelni és átélni képes, sokat szenvedett, de magával azonos emberig. Így stimmelt tehát színházilag és tartalmilag ez a kétfajta, merőben különböző színészet, ami nyilván Tárnoki Márk rendezői bátorságát is dicséri, illetve Gyulay Esztert az erős, okos és nyitott szövegért.

*Csehov: Sirály, 3. felvonás, ** 2. felvonás (ford: Radnai Annamária)

Hol? HPS Kultúrszalon
Mi? Hagyaték – Martin Miller: A tehetséges gyerek igazi drámája című könyve és Alice Miller írásai alapján
Kik? Játszók: Feuer Yvette, Rába Roland.
Rendező: Tárnoki Márk. Dramaturg: Gyulay Eszter. Látvány: Horváth Jenny.

Facebook Comments