Elképesztően nehéz feladatot kell Zsigmond Emőkének teljesíteni: egyszerre kell erősen jelen lennie és láthatatlannak maradnia, úgy kell háttérbe húzódnia, hogy egyetlen pillanatra se szűnjön meg ottlétének súlyos, nyugtalanító érzete.

„Milyen jó volna egy cselédlányra szert tenni, aki sohase megy el vasárnap délután, s ki, mint valami gép, egyéni életének és kívánalmainak legkisebb jele nélkül, mindig, mindent tökéletesen elvégez” – emlékezett vissza Kosztolányiné Harmos Ilona arra a téli vasárnapra, amikor a kávéfőzés közben eszébe jutó ábrándos, Didének-novellatémának-jó-lesz gondolatból, a gazdáit meggyilkoló cselédlány felvillanó képéből megszületett az Édes Anna ötlete. Az Örkény Színház Stúdiójában a gépiesség mellett a dehumanizálás, a tárgyiasítottság határozza meg a címszereplő figuráját.

Fotók: Horváth Judit

Már az, ahogyan a játéktérbe bekerül: vállra vetik, mint egy krumplis vagy szenes zsákot, esetleg a vágóhídon leölt állatot. Aztán a hosszú asztalra teszik – jószerével ennyi a díszlet, amivel Juhász Dóra világot teremt –, s ezzel megképződik egy egészen tág asszociációs mező, amelybe nem csupán Vizyék gangja, konyhája, ebédlőasztala, cselédpriccse, de a boncasztal, a műtő, a laboratóriumi vizsgálat, a tetemre hívás és az az utolsó vacsora is beletartozik. (Az alulról vagy felülről érkező fény – Baumgartner Sándor tervezte –, a néző- és játéktér fölött körben futó neon színének változása szintén sokféle képzettársításra alkalmas.) Köpenyének pasztelles púderrózsaszínje egyszerre rejtőszín, maga a jellegtelen semmilyenség, sztereotip kislányos árnyalat meg a hús színe.

Elképesztően nehéz feladatot kell Zsigmond Emőkének teljesíteni: egyszerre kell erősen jelen lennie és láthatatlannak maradnia, úgy kell háttérbe húzódnia, hogy egyetlen pillanatra se szűnjön meg ottlétének súlyos, nyugtalanító érzete. Édes Annája enigmatikus, sebezhető, űzöttségében is szelíd vad. (Az őz nipp fenn az Örkény Stúdió falán pontosan olyan telitalálat, mint az utóbbi évek egyik legjobb plakátján – Nagy Gergő jegyzi –, amelyen a porcelán combjába bele van vágva, és egy torta tészta- és krémrétegeit látjuk.) A végtelen, monoton munkát és az emberszámba nem vételt is a mozdulatok nyelvére fordítják le: Anna az asztal egyik végétől a másikig hullámzó, amolyan féregszerű mozgással jut el, majd az asztal alatt, négykézlábra görnyedve siet vissza a kiindulási ponthoz, s kezdődik minden elölről.

Ahogyan mindenki más, ő is egyszerre játssza és narrálja a karaktert, s teszi ezt hol egyes szám első, hogy egyes szám harmadik személyben. De bárhonnan is nézzenek magukra és figurájukra a játszók, minden reflexív mondatuk értékítélet-mentes empátiával teli. Bíró Bence azonban nem egyszerű regényadaptációt végzett, hanem drámai szöveggé írta Kosztolányit: a drámaisághoz szükséges kötőanyagok, kibontások és kimondások hozzáadásával. Ettől persze a történet vesztett szereplőket, eltűnt az epikus műfajra jellemző titokzatosság, egyértelműbbé váltak az okok és a magyarázatok, a színpadi alapanyag viszont kétségkívül dinamikusabbá vált.

Még akkor is, ha sokat üldögélnek az asztalnál. Szinte csak ülnek és mesélnek. Ezt ellensúlyozandó, dallamosabbak a hanglejtések, kitettebbek a hangsúlyok, elrajzoltabbak a gesztusok, és többet játszanak a kezek, amitől helyenként tragikomédiává könnyül a történet.

Zsigmond Emőke kivételével mindenki két-két karakterben jelenik meg. Nem azonos rangúak, a társadalmi ranglétra igen távoli fokain állnak, a figurák Annához való viszonya sem kopírozható egymásra, de mégis található hozzájuk azonos kulcs.

Regénybeli változatához hasonlóan komolyan vehetetlen férjként és hivatalnokként Vizy, akit a Dallas-cosplayerre öltöztetett Epres Attila játszik. (A távolságtartáson és az elrajzoláson kívül nem nagyon találtam a kulcsot Izsák Lili jelmezeihez. Nem kell korban tartani Kosztolányit, de a mi 80-as éveinket a cselédtartás nem jellemezte. Ha a texasi olajmágnások körében volt valami hasonló tragédia, amiről tudni kellene párhuzamként, elnézést kérek, de ezek a ruhák, az erőteljes sminkek meg a parókák szintén hozzájárulnak anevetségességhez.) A másik férfi, akit Epres Attila alakít, Báthory, a kéményseprő, aki potenciális férjként, házassági ajánlatával ugyanolyan komolyan vehetetlen.

Közönséges, de csak idegesítően, nem pedig viszolyogtatóan Moviszterné, és csak kivagyi, nem pedig szerepzavaros Stefi szerepében Bíró Kriszta. A színben, hangban egyaránt rikító tónusok ellenére megértéssel, értékítélettől mentesen szemléljük mindkét karaktert. A kívül-, sőt felülállás a közös Moviszter doktorban és Elekes Józsiban. Znamenák István orvosa józanságból vonul el a saját biztonságos szellemi-kritikai buborékjába, ami egyfajta családtól-világtól távolságtartó mechanizmusként is szolgál. Pontosak a megfigyelései, kedvenc témája lehet az emberiségről mint holt fogalomról való értekezés, de nem harcol a feltámasztásáért, inkább méltóságteljesen lustán apatikus. (Mint Jane Austennél a könyvtárszobák békés magányába vonult apák.) Elekes Józsija flegma, vélt vagy valós tapasztalatai miatt hitetlenkedő, vállrándító, mélységes megvetéssel szemléli fiatalabb kollégáját.

Annát Ficsor és Patikárius Jancsi is önző módon, a saját céljaira használja. Borsi-Balogh Máté mindkét figurát pontosan állítja elénk. A rokonságot saját előnyeire, a maga szerecsenmosdatására, sőt túlélésének zálogaként, mérhetetlen szervilizmussal használja ki a házmester, amikor a lányt kommendálja. Patikárius Jancsi is önző, de nem szexuális ragadozó, hanem egy felnőttnek látszani akaró kisfiú – telitalálat ebben a karakterben Borsi-Balogh Máté loknisra bodorított szőke haja –, aki lazaságával bizonytalanságát leplezi, és feltételezhetően a szüzességét is Annával veszti el. Felszínes, angol félszavakat dobál be mondatai közé, helyzettől függően jobbnak vagy rosszabbnak mutatná magát, mint amilyen valójában. Azt az SOS-t, amiről az ABBA dala szól, és amit flitteres női ruhában, szőke parókában énekel mikrofonba az asztal tetején, akár ő is küldhetné. De hiába énekli vissza neki Anna magyarul, nem hallja meg. Éretlen és a következményekkel nem számol, így amikor bekövetkezik a baj, kapkodni kezd. Nem gonoszságból alázza meg Annát azzal, hogy Vizynének öltözteti vagy egy játék dakszlival nézeti szembe – egyszerűen nincs tisztában a tetteivel. Kegyetlenkedik bárkivel, simul bárkihez, ahogy pillanatnyi infantilizmusából következik.

Für Anikó külsőleg is megborult és szétesett, a második részben, az előírásszerűen, sőt betegesen tökéletes úr-cseléd viszony létrejöttével tip-top keresztény középosztálybeli budai úriasszonnyá rendeződő Vizynéje azonban visszaránt a rémálomba. Nincs rendben a rémisztő egzaltáltság kényszeres és hideg összeszedettséggel való kompenzálása, az meg pláne nincs, ahogy a falon függő rámából kikerül a Piroska, az évek óta halott kislány által hordott, halványkék, flitteres, tüllös ruha, és rákerül Annára, hogy elkészüljön a családi fotó a cseléddel teljes családról. A színésznő egyszerre teszi taszítóvá és megérthetővé Vizyné neurózisát, azt a bizarr kétirányú, de valójában nem kölcsönös függést és – az azonos ruhákkal is kifejezett – teljes hasonulást, ami Annával köti össze. Ráadásul még annak az érzéki csodának a létrehozására is képes, hogy a „patróna”, „kövér angyal” – így jellemzi Kosztolányi – Etellé alakuljon át egyetlen köpeny felvételével.

díszlet és tér: Juhász Nóra
jeLmez: Izsák Lili
dramaturg: Bíró Bence
koreográfus: Raubinek Lili
zene: Tarr Bernadett
fénytervező: Baumgartner Sándor
kellékes: Orbán Csilla
súgó: Kanizsay Zita
ügyelő, a rendező munkatársa: Törő Mona
rendező: SZENTECZKI ZITA

Fotók: Horváth Judit

Elhangzik a Kun Béla-pletyka, hitvallóként éneklik, hogy Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország, láthatjuk Ficsor, a házmester színeváltozását, ideológiák mentén csap össze Vizy és a Moviszter doktor, a cselédek fecsegnek és álmodoznak, felsejlik az urambátyám nem is annyira letűnt kora. A rendszer kegyetlen, menekülőút nincs beleépítve. Erős a társadalmi tabló, színesebb és harsányabb, mint az, aki gyilkosként az áldozatává válik. Bár megtudjuk, mi történt a thrillerből horrorra váltó éjszakán, a tettre – szerencsére – nem kapunk kitett magyarázatot a rendezőtől, Szenteczki Zitától. A tortát bomlott, félelmetesen üdvözült mosollyal, érzékien érzéketlenül szeletelő Anna képe, Zsigmond Emőke tekintete azonban elkísér(t).

Hol? Örkény Stúdió
Mi? Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Kik? Szereplők: Zsigmond Emőke, Für Anikó, Epres Attila, Znamenák István, Bíró Kriszta, Borsi-Balogh Máté
Színpadi szöveg: Bíró Bence. Díszlet és tér: Juhász Nóra. Jelmez: Izsák Lili. Dramaturg: Bíró Bence. Koreográfus: Raubinek Lili. Zene: Tarr Bernadett. Fénytervező: Baumgartner Sándor. Kellékes: Orbán Csilla. Súgó: Kanizsay Zita. Ügyelő, a rendező munkatársa: Törő Mona. Rendező: Szenteczki Zita

 

 

Facebook Comments