…az angyalok (ebben az Amerikában) a megváltás lehetőségét, a megszabadulás esélyét hozzák el. A teljesítménykényszertől való megszabadulás lehetőségét. Az angyalok azok, akik a fejeken belül egyre hangosabbá váló hangokat csillapítani tudják.

Eötvös Péter Angels in America (Angyalok Amerikában) című operája nyugtalanító mű.

Susan Sontag írja, hogy „az értelmezés manapság leginkább nyárspolgári túlbuzgóságot jelent, az értelmező képtelen elfogadni egy műalkotást úgy, ahogy van. A valódi művészet ugyanis nyugtalanító. Ha viszont sikerül a tartalmára redukálnunk, majd ezt a tartalmat értelmeznünk, akkor kihúztuk a méregfogát: az értelmezett művészet kényelmes és könnyen kezelhető”. A legérdekesebb vonása Eötvös Péter operájának, hogy az értelmezésére tett kísérletek sokkal komolyabban kudarcba fulladnak, mint a mű librettójának alapjául szolgáló Tony Kushner-dráma esetében. Mondhatni: nyugtalanítóbb mű, mint a darab.

Fotók: © Hrotkó Bálint, CAFe Budapest

Ez egyben azt jelenti, hogy nyitottabb is. Értelmezésének lehetőségei tágasabbak. Másrészt az eredeti drámát csonkító húzások miatt értelmezhetetlenebb. Azért is csúszik ki az elemző kezéből, mert míg Kushner drámájának van iránya, kifejezett célja (ami egyébként le is von az értékéből, amennyiben nagyon mesterkélt ez az irány), az operának (Eötvös és a dramaturg Mezei Mari művének) nincs. Az opera értelmezésére tett kísérletek azonban mégis csak választ adhatnak egy fontos kérdésre: Eötvös műve azért „keményebb dió”, mint Kushner drámája, mert zavarosabb, nem áll össze, és egyes jelenetek jelentése elveszett a húzások során, vagy azért, mert valójában kilépett az aktualitásából. Kevésbé aktuális, és ezért általánosabb igazságok megfogalmazására képes, mint az amerikai, számos díjjal elismert, de valójában már a magyarországi ősbemutató idején is már kissé avíttnak ható, sikeres színdarab.

A kérdésre persze Eötvös első és második dráma-adaptációját, tehát a Három nővért és a Balkont nézve is sejthetjük a választ. Az első dekonstruálja, szétszedi, és az érzelmi vonalak mentén újra összevarrja Csehov drámáját. A Balkon a francia sanzonok világát idézi meg, de nem könnyed darab. Éppen ellenkezőleg: gyomorszájon vágja a nézőt. Az Angels in Americát nem véletlen mondja maga Eötvös Péter is musicalnek. A szereplők – minden színrelépő több figurát is játszik – mikroportba énekelnek, mint egy rosszabb akusztikájú operettszínházban. Számos jelenet tartamaz popkulturális utalást, melyek nem csak a zenében jelennek meg, hanem a mű szerkezetében (nem áriákra és duettekre épül, hanem musicaleket idéző dalokra, recitativókra és táncra) és a színpadi elemekben is: az első felvonás Ecce Homo-befejezése például egyértelmű utalás Mr. Bean tévéműsorára, annak nyitóképére. Észlelhetni számos elemet David Bowie Ziggy Stradustjából. És a több epizódban is megjelenő, a nőkkel elég erőszakosan közösülő mackó mintha egy Björk-klipben tűnt volna fel korábban. A hangszerelés is musicaleket idéz: megszólal benne elektromos gitár ugyanúgy, mint Hammond-orgona. Tehát az Angels in America bizonyos értelemben közelebb áll a West Side Storyhoz, mint mondjuk az Einstein a tengerpartonhoz (Philip Glass művéhez).

Kushner két részben bemutatott műve a kortárs Amerika félelmeit, az ezredfordulós csodavárást, az AIDS okozta morális pánikot, a konzervatív Amerikát tematizálta. És annyiban merésznek lehetett tekinteni, hogy milyen nyíltan jelent meg benne a homoszexualitás. Susan Sontag az AIDS-ről mint a kor metaforájáról írt. A támadó és elpusztítandó vírus az ezredfordulóig valóban jól szimbolizálta a kort, hiszen még informatikai jelenségekre is alkalmazható volt, és a külső támadótól, az idegentől való félelem áthatotta az egész társadalmat. A német nyelvű filozófus Byung-Chul Han nagyon fontos könyvében (A kiégés társadalma) arról ír, hogy a mai kornak a leírására már nem használható a vírus metaforája. A mai kort a neurotikus, belülről emésztő betegségek, a depresszió, az ADHD (figyelemzavar), a burn out szindróma társadalma jellemzi, és a kitűzött célok el nem éréséből fakadó frusztráció. Nem a félelem az idegentől.

Vagyis ami lényeges és érdekes állítás volt Kushner drámájában, a mai társadalomra nézve már nem igaz. És nem volt igaz tizenöt évvel ezelőtt sem, amikor az operát bemutatták Párizsban (olyan nagyszerű énekesek felvezetésében, mint Julia Migenes, Barbara Hendricks, Derek Lee Ragin vagy Topi Lehtipuu).

Mezei Mari húzásai jól érzékeltetik, hogy mi az, ami már nem aktuális a darabban. Nem sok maradt a politikai részekből, a Reagan–Bush érára való és egyéb konkrét utalásokból – a dramaturg leginkább a személyes drámákat hagyta meg. Például azt a történetet, amelyben a neves – valóban élt és jó emberek messze nem mondható – ügyvéd, Roy Cohn egyedül marad a betegségében, és démonaival, főként az ő ármánykodásai folytán elítélt és kivégzett Ethel Rosenberg árnyával viaskodik. A meleg pár, Louis és Prior történetét (Louis elhagyja Priort, amikor megtudja, hogy Prior beteg). Joe és Harper házassága kudarcának történetét. Három fontos, egyénre és nem a politikára fókuszáló történetszál maradt meg Kushner darabjából.

A Harpert alakító Sophie Rennert hibátlanul, pontosan énekelt, és ezért is lehetett az opera emblematikus alakja ez a depresszióval küzdő, gyógyszerfüggő nő. Nem külső ellenséggel, nem vírusokkal kell felvennie a harcot: hanem saját, gyötrő gondolatait kell lecsillapítania – Harper állapota a mai kor metaforája. Joe azért nem érti, mi történik a feleségével, mert egészen máshogy és egészen más okokból, de az ő feje is zsong. (Wolfgang Resch érzékenyen megjelenített Joe-ja eleinte maga előtt is tagadja, hogy férfiakhoz vonzódik, ami belülről folyvást megszólítja és magányossá teszi őt.) A Priort alakító David Adam Moore érzékelteti a figura gyengeséget, de sem hangterjedelemben, sem kifejezőerőben nem ért fel Sophie Rennerthez, aki az ügyvédet számonkérő Ethel Rosenberg szerepében, megható héber áriájával az előadást csúcspontját adja.

Matthias Oldag rendezése a téli New Yorkot jeleníti meg: minden kissé szürke, fagyos, a szereplők hóban taposnak, felismerhető a hófödte Central Park, a kékes színben úszó manhattani utcák sora. A Joe anyját, Hannát, valamint a rabbit is megjelenítő Inna Savchenko kissé szatirikus, szarkasztikus áriájával és a zsidó temetéssel kezdődő mű már az elején a neurózis, a belső vívódások városának mutatja New Yorkot, a kiégés társadalmának fővárosát. „Foucault szegényházakból, bolondok házából, börtönökből és gyárakból álló fegyelmező társadalma helyébe lép a fitneszszalonokból, irodaházakból, bankokból és plázákból álló társadalom”, írja az említett német filozófus. „A 21. század társadalma már nem fegyelmező, hanem teljesítményelvű.”

A politikai tartalmától erősen megfosztott Kushner-mű kissé zavaros lenne, ha nem erősítené meg a társadalmi neurózissal megjelenő újabb jelentésréteget a zene: Eötvös zenéje. Az Angels in America zenei rétege – a harminc hangszer, a Hammond-orgona, az elektromos gitár, akusztikus gitár ellenére – nem egy musicalé, hanem egy a kort, ezt a mostani, zaklatott lélekállapotot tökéletesen megjelenítő operáé. A hangszerek például a kor háttérzaját (a pláza folyton szóló rádióját) is ábrázolják. Eötvös Péter kiválóan vezényelte a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, érzékeltetve a zene egzaltáltságát.

Azért is inkább opera ez a mű, mert metafizikai tartalma van. Míg a musicalek vagy melodrámák vagy romantikus komédiák, az angyalok (ebben az Amerikában) a megváltás lehetőségét, a megszabadulás esélyét hozzák el. A teljesítménykényszertől való megszabadulás lehetőségét. Az angyalok azok, akik a fejeken belül egyre hangosabbá váló hangokat csillapítani tudják. Minden szereplő megváltásra vár. Van, akinek ez nem jut ki (az ügyvédnek), van, akinek igen. De a halálban mindenki egyedül marad. A megváltottak is.

Egyedül Prior vállalja fel a küzdelmet az őt gyötrő démonnal: az egyedüllét, a magára hagyatottság, a neurózis árnyaival. És választja mindenáron, minden kétsége és szenvedése ellenére az életet: nem engedve sem az Angyal, sem a halál hívásának. A darab végén elhívja a nézőket is az életbe. Feléjük fordul, őket nézi. Nem számonkérően. Hanem egy olyan életbe szólítva őket, amit nem a teljesítmény határoz meg: hanem a szeretet. És ami angyalok nélkül is elérhető.

Hol? Müpa
Mi? Eötvös Péter: Angels in America – Tony Kushner színdarabja alapján
Kik? Szereplők: Caroline Melzer, Sophie Rennert, Inna Savchenko, Wolfgang Resch, David Adam Moore, Franz Gürtelschmied, Tim Severloh, Karl Huml, Momoko Nakajima, Johanna Zachhuber, Jorge Alberto Martinez
Librettó: Mezei Mari. Fordította: Upor László: Díszlet, jelmez: Nikolaus Webern. Fény: Norbert Chmel. Rendező: Matthias Oldag

Facebook Comments