Thomas Magill, 33 éves ír férfi egy elhagyott raktárhelyiségben különböző magnókészülékek és a saját hangja segítségével idézi fel Inishfree bűnös lakóinak és saját bűnbeesésének történetét. Ő az a furcsa figura, a falu bolondja, aki epizódszereplőként és farce-elemként kerül bele a nagy történetbe.

A dráma letölthető INNEN

„Egy fiatal anyát, hároméves kisgyerekét és egy Joseph Walsh nevű helyi papot „rituálisan kivégezett” és egy erdőben eltemetett az írországi Clare megyében Brendan O’Donnel, 21 éves helyi lakos. A vádlott, aki zöld anorákban, kék ingben és mintás nyakkendőben jelent meg a tárgyaláson, tagadja, hogy ő követte volna el a gyilkosságokat, bár minden bizonyíték ellene vall.” (The Irish Times)

Egy interjú tanúsága szerint ez az 1994-es hír volt az egyik ihletője Enda Walsh Misterman című darabjának, amelyet 2011-ben mutattak be Cillian Murphy főszereplésével Írországban, majd New Yorkban és Londonban. Walsh 1997-es Disco Pigs (Diszkó disznók) című darabjával közösen indult az író és a színész. Azóta Walsh sötéttónusú ír családi drámától David Bowie komponálta musicalig számos különös és markáns színházi szöveg szerzőjeként bukkant elő. Ennek ellenére magyar nyelven és színpadokon alig jelenik meg. A Walsh által rendezőként is jegyzett előadásban játszó Murphy pedig a Peaky Blinders című sorozatban játszott a főszerepével égett bele nézők tömegeinek memóriájába.

A drámairodalomban nem kivételes eset, hogy újságcikken alapul egy dráma, a Boldogtalanok vagy a Woyzeck is korabeli bűnesetekből indultak ki.

Enda Walsh. Fotó: Curtis Brown Group

Az újságcikkek körbevesznek: hírekkel vagyunk kitapétázva a szempillánktól a fülkagylónkig. Bulvár-, politikai-, tudományos- és persze bűnügyi címek, leadek, tweetek, posztok és ritkább esetben egész cikkek szolgáltatnak információt arról, hogy mi történik a mikrovilágunkon kívül. És mivel a drámától és a színháztól elvárható –  még ha ez néha el is felejtődik –, hogy reflektáljon a minket körülvevő világra, ezért is kiváló inspirációs forrás lehet egy röpke hír egy szokatlan öltözködési szokásokkal bíró fiatalemberről, aki valami különös indokból – tehát nem féltékenységből és anyagi érdekeltségből – követ el brutális gyilkosságokat.

Vajon mi hajtja akkor? Mit árul el korról és a környezetről mindaz, amit tett? Mennyiben egyéni ez a történet – avagy inkább következménye, folyománya, esetleg teremtménye a körülötte lassan bomló és rothadó társadalmi szövetnek?

Thomas Magill, 33 éves ír férfi egy elhagyott raktárhelyiségben különböző magnókészülékek és a saját hangja segítségével idézi fel Inishfree bűnös lakóinak és saját bűnbeesésének történetét. Ő az a furcsa figura, a falu bolondja, aki epizódszereplőként és farce-elemként kerül bele a nagy történetbe. Itt az ő szubjektívjéből látunk mindent, vele együtt ítéljük el az autószerelőt, aki a garázsban meztelen nős posztert tart, a Sátán fekete angyalát, a szemtelen fiút, akire panaszkodik az anyja, a kedves kocsmárosnőt, aki kacérnak találtatik, és így tovább.

A többiek lenézik őt, miközben ő erkölcsi és vallási magaslataiból mélyen megveti a gyarló embereket, akiknek bűneit feljegyzi kis noteszába, szándékolatlan bűnvallomásait pedig magnószalagra rögzíti. A le- és eljátszott párbeszédeken és jeleneteken keresztül pedig hihetetlen feszültségadagolással és titokdramaturgiával bomlik ki, hogy mi is terheli ennek a kedves, kótyagos fiúnak az emlékezetét, amitől olyan ideges, hogy egy dal hallatán szétveri a magnót.

A krisztusi korban lévő Thomas a jóság angyala, Isten küldötte, tiszta lény, aki meg is találná a nyugalmat, a boldogságot, a békét, amelyről a hely kapcsán Yeats is szólt a The lake isle of Inisfree című versében, ha nem lennének ezek a rohadt, elkárhozott, bűnös emberek, a Sátán által megfertőzött lelkek körülötte, akik mindig felidegesítik. Ha felidegesítik, akkor viszont kurva dühös lesz, tör-zúz, ordít, halálra rúgja a kutyát és mást is, ha nagyon mélyre megy a bántás, amit azért megkap. Hiszen őt meg lehets érteni, ki lehet nevetni, át lehet verni, ami ellen Thomas nem tud védekezni, csak nagyon fáj neki. Nem érti, csak dühös lesz és irritált. És akkor elszáll az összes béke, a rongyos angyalszárnyak és a halott anyja helyett masszírozott asztal ismerős erezete, akkor csak a vér marad az agyban és a kézen. És arról már nem is lehet beszélni, hogy miért és hogyan. Ha csak a magnó nem beszél. De a magnó mindent rögzít és mindig beszél.

Szerencsétlen sorsú, megszállott emberek, akiket gyilkosságba űz a nyomoruk, voltak 1994-ben, azelőtt és azóta is. Thomas Magill figurájában mégis megbújik valami különösen aktuális. Hiszen azoknak a megszállott, gyakran keresztény címszavakkal felvértezett, világjobbító terroristáknak megértéséhez vihet közelebb, mint az Új-Zélandi mecsetben tüzet nyitó tömeggyilkos, a Las Vegasban fesztiválozókra lövöldöző öregúr és persze a keresztény Európát védelmező Anderss Breivik. Hasonlóképpen az Úr angyalaként tevékenykedő Thomashoz, ők is egy jobb világ víziójának vérgőzös szolgálatában kezdtek bele magányos ámokfutásukba, de hogy miért teszik mindezt, annak megértéséhez kacskaringós utak vezetnek. Enda Walsh felkínál egyet, amely Németh Nikolett fordításában magyar nyelven is bejárhatóvá válik.

Facebook Comments