Fritz Gergely: Összezárva

Jelenetek egy háztartásból 1-3. – Első Magyar Karantén-színház
2020-04-14

Ha tüzetesebben szemügyre vesszük, a világjárvány kitörésével egyidejűleg a színházat is lekapcsolták.

Max Hermann, a színháztudomány atyjának definíciója szerint a színházi előadás nézők és játékosok együttes testi jelenlétén alapul, ilyen értelemben izgalmas (médium)elméleti probléma, hogy az online térbe betört előadás-közvetítések mennyiben és leginkább milyen kritériumok mentén tekinthetőek színháznak. Hiszen a járvány épp a fundamentumától, a fizikai kontaktusra épülő befogadástól fosztotta meg a színházat. Kérdés tehát, hogy a járvány következtében mi tört be az otthonunkba az internetet elárasztó előadás-felvételekkel? A színház vagy a színház ürügyén inkább a virtuális realitás kapott még nagyobb teret az életünkben?

Fokozottan érvényesek ezek a kérdések az Első Magyar Karantén-színház Jelenetek egy háztartásból című előadás-sorozata kapcsán. A TRIP Hajó körül rögtön a veszélyhelyzet márciusi kihirdetése után szerveződött egy maroknyi csapat, hogy a színházak lezárásának idejére alternatív kultúrmissziót vállaljanak fel (akkor még nem látszott, hogy a színházak nemsokára megnyitják az eddig féltve őrzött archívumaikat). A Karantén-színház Jelenetek egy háztartásból című sorozata annyiban más, hogy itt és most készül, tehát a jelen helyzetre is reagál. Magács László rendező Ingmar Bergman klasszikusát, a Jelenetek egy házasságból című drámáját használja fel alapanyagnak annak bemutatásához, hogy egy házaspár miként éli meg a karantén kezdeteit, miképp éleződnek ki köztük régi és új konfliktusok, és egyáltalán, hogyan hat rájuk a bizonytalan ideig tartó bezártság.

Marianne (Láng Annamária) és Johan (Simon Zoltán) jólszituált, kétgyermekes értelmiségi házaspár, a Krisztinavárosban laknak egy nagy lakásban. A sportkommentátor Johan épp nem tud dolgozni, a jogász Mariann azonban könnyen átáll home office-ra, egzisztenciálisan tehát nem jelent komoly érvágást nekik a járvány. Pszichésen azonban igen, Marianne folyamatosan kézfertőtlenít, kényszeres cselekedetei és a férje kezdeti titokzatos viselkedése mögött húzódó feszültség pedig hamar kirobbantja a régóta érlelődő párkapcsolati válságot. A konfliktusok itt is éppen akkor éleződnek ki, amikor a szereplők fizikailag nem hagyhatják el az életterüket: Johan nem tud elutazni a friss szeretőjéhez, így összezárva marad feleségével.

Simon Zoltán és Láng Annamária kettőse folyamatosan reflektál arra, hogy kamerák előtt játszanak, a műfajt valahol a színház, a tévéjáték és a civil közvetlenséggel operáló doku-realityk metszéspontján lehetne kijelölni. A két színész improvizációra épülő játéka a színház hiányára is reflektál, a színészek néha úgy játszanak a kamera előtt, mintha színpadon lennének. Főként az első részben gesztusaik, intonációjuk íve, mozgásuk ritmusa egy nagyobb színpadra illene, itt azonban kamera előtt zajlik a játék, és az események követésének határt szab a kamera lencséjének mozgása.

A megmutatott konfliktus mindig rejt egy látványosság-elemet, a drámaiság esélyét, a harsány tónusban improvizált vitahelyzetek pedig voyeurré tesznek bennünket, belesünk a kamera által egy idegen család életébe. Mediatizált színház ez, a Beugró című egykori szituációs játékra is emlékeztet (ami egyidejűleg futott nézők és kamerák előtt). A Jelenetek egy háztartásból általában egy konfliktusra vagy helyesebben a párkapcsolati játszmák dinamikájának sűrítésére épül: a felívelő veszekedések a húszperces részek végével pillanatnyi nyugvópontra jutnak, hogy aztán a következő részben újra erőre kapjanak. Johan és Mariane néha kiskamasz módjára esnek egymásnak, olykor kitör belőlük (passzív) agresszív énjük, a múlt szisztematikus felhánytorgatása, a féltékenykedés, a piti zsarolás. Kívülre, az online térbe egy interjú keretében azonban a mintapár képét mutatják.

Bergman dramaturgiai technikája is azért volt sikeres, mert a játszmák ábrázolása egy ilyen műfajban több irányból teszik vizsgálhatóvá két ember kapcsolatát: sose a megítélés, mindinkább a játszmák mögötti be nem teljesült igények rajzolják ki egy kapcsolati viszony fonák bonyolultságát.

Mi? Jelenetek egy háztartásból 1-3.

Hol? A TRIP Facebook csatornáján

Kik? Első Magyar Karantén-színház – TRIP Hajó

Szereplők: Láng Annamária, Simon Zoltán, Tenki Dalma, Rába Roland.
Dramaturg: Divinyi Réka. Operatőr: Németh Kornél. Rendező: Magács László

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.