2020. június 10-én, szerdán a Színház- és Filmművészeti Egyetem elindította online konferencia-sorozatát, melynek címe: Universitas és emancipáció. Az első beszélgetésen jogászok, jogtudósok, tanárok és hallgatók részvételével azt a kérdést jártuk körbe, milyen viszonyban állnak egymással a hallgatói jogok és kötelességek, az állampolgári jogok és az alaptörvény. Jelen szöveget hárman írtuk, két drámainstruktor szakos hallgató, akik egyben a Hallgatói Önkormányzat képviselői, valamint egy bábrendező hallgató. Az alábbiakban arról szeretnénk beszámolni, hogy mi vezetett e sorozat megszületéséig. Mi történt velünk – egyetemi polgárokkal – ebben az évben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Sűrű és mozgalmas tanévet zárt az egyetemünk. Rögtön az első félévben két, az egyetemi polgárság életét nagyban meghatározó demokratikus választásra került sor. Az egyik a Hallgatói Önkormányzat elnökének megválasztása, a másik pedig a rektorválasztás. Mindkét esetben két-két jelölt indult, így az egyetem jövőjéről szóló pályázatok és egyetemi ügyeket érintő nyilvános fórumok tarkították az első félév közösségi életét.

Az évet a HÖK-választás nyitotta. A korábbiakkal ellentétben idén két jelölt is indult. A két csapat közösen egyhetes kampányt szervezett, ahol a hallgatóknak lehetőségük nyílt megismerkedni a jelöltekkel, azok terveivel, és egy nyilvános vita során kérdéseket fogalmazhattak meg feléjük. Az egyhetes programsorozatnak köszönhetően a HÖK választáson rég nem látott számban vettek részt a hallgatók.

A megválasztott elnökség a Részvételi Önkormányzat nevet adta programjának. Céljuk, hogy támogassák, elősegítsék a hallgatók aktív részvételét az egyetemi polgárság életében. Szóljon arról is a hallgatói élet – túl a közösséget építő egyetemi bulikon és koncerteken –, hogy mi a hallgatók viszonya az egyetemükhöz, mik az igényeik, milyen oktatásban szeretnének részesülni. Hogy elinduljon egy párbeszéd arról, hogyan képzeljük el azt az intézményt és a közösséget, amelyben szakmai- és magánéletünket egyaránt meghatározó éveinket fogjuk tölteni.

Aztán következett a rektorválasztás. Két egyetemi oktató is pályázott a rektori pozícióra, alapos, átgondolt vízióval. Mindkettőjük pályázata nyilvános, megosztották a tanárokkal, hallgatókkal egyaránt. Továbbá szerveztek az egyetemen egy rektorjelölti vitát, ahova minden egyetemi polgárt meghívtak. Vázolták programjukat, rövid- és hosszútávú terveiket arról, hogy milyen utat képzelnek el az SZFE-nek, milyen szerepét látják egy művészeti egyetemnek a társadalomban. A vitán megjelentek kérdezhettek, kritikát is megfogalmazhattak, párbeszéd indult el arról, mi az intézményünk szerepe, célja és pozíciója a társadalomban és a szakmai életben.

A vitát követően eljött az idő, hogy a szenátus megválassza a rektorjelöltet. A tizennyolc szenátorból a HÖK négy főt delegál. A hallgatók tehát nagy arányban rendelkeznek képviselettel az egyetem legfőbb döntéshozó szervében.

A HÖK úgy döntött, nem szavaz anélkül, hogy ne mérné fel, kit szeretnének a hallgatók rektornak. Anonim kérdőívet adtak közzé, vállalva, hogy a HÖK delegáltjainak szavazatai a kérdőív eredményét fogják tükrözni. A rektorválasztás eredménye végül egybevágott a hallgatók akaratával: Upor Lászlót 2019. november 29-én a szenátus megválasztotta az egyetem rektorjelöltjének. Kinevezése azóta is késik.

Nem telt el sok idő, tavasszal jött a koronavírus, bezárt az egyetem, átmentünk az online térbe. Majd rohamtempóban indultak be a modellváltás körüli viták. A koronavírus alatt a szenátusi ülések is átkerültek online platformra. Ezek az ülések – hacsak nem rendelnek el kifejezetten zártkörű ülést –, mindenki számára nyitottak. Rendszerint azonban ezeken a havi rendszerességű üléseken nem vesz részt más, csak a szenátusi tagok, egy-két egyetemi oktató és vezetői pozícióban lévő egyetemi munkatárs.

A modellváltás miatt viszont a szenátus ebben az időszakban hetente ülésezett. Nyilvános mivoltának eleget téve, minden egyetemi polgárt – beleértve a hallgatókat is – e-mailben meghívtak minden ülésre. A konzekvens, rendszeres meghívásnak köszönhetően több olyan hallgató is megfordult ezeken az üléseken, akik nem a HÖK szenátusi delegáltjai, mi több olyanok is, akik nem is elnökségi tagjai a Hallgatói Önkormányzatnak.

A behallgató polgárok ennek köszönhetően hetente első kézből tájékozódhattak arról, hogy pontosan mi a modellváltás menete, mik a legújabb információk, a már ismerhető tények, határidők. A többieknek pedig átfogó, részletes és közérthető egyetemi hírlevél segített az eligazodásban.

Átláthatóság, érthetőség, nyitott kommunikáció. Ezek szükségesek ahhoz, hogy egy közösség tagjait aktív részvételre sarkalljuk. Hallgatókként akkor tudjuk alakítani környezetünket, hozzászólni a minket érintő kérdésekhez, ha lehetőséget kapunk arra, hogy átlássuk a minket érintő folyamatokat. Ha érezzük, hogy kérdezhetünk, és a kérdéseinkre érdemi válasz érkezik. Onnantól kezdve válhat ügyünkké az adott kérdés, onnantól érezzük magunkat partnernek, és születik meg jó esetben az együttműködés. De a minimum a párbeszéd és az egyeztetés.

Nem véletlen, hogy a rektor kinevezése körüli késedelem ütötte ki végképp a diákság körében a biztosítékot. Hiszen az egyetem meghozta a döntést, a késedelem oka kizárólag a minisztérium hallgatása és tétlensége volt. Upor László nem egy felső körökben kinevezett, fejünk fölött eldöntött, arctalan rektorjelölt. A hallgatók számára szakmaisága evidens, ahogy az is, hogy melyek az egyetemmel kapcsolatos tervei, hogy komolyan veszi a diákságot és hogy partnerien kommunikál. Megválasztásában a hallgatók ugyanúgy részt vettek, mint az egyetem vezetői, tanárai.

A modellváltás – amelyről már régóta lehetett hallani – önmagában is okozott bizonytalanságot a maga tisztázatlan részleteivel – és okoz ma is, többet, mint valaha. Elfogadhatatlanná azonban az vált a hallgatók számára, hogy hónapok óta késik a jogszerűen és demokratikusan megválasztott rektorjelöltük kinevezése, és még indoklás sem érkezik arról, hogy miért.

Ott kezdődik az emancipáció, a polgári/állampolgári aktivitás, a demokrácia, ahol megvalósulhat a közös párbeszéd. Ahol a rendszer megengedi nekem, hogy megértsem a folyamatokat, amelyek az életteremet és az életemet alakítják. Ha olyan színtereken és nyelven zajlik a kommunikáció, ami érthető és elérhető számomra, ha meghallgatásra találnak a kérdéseim, és ha válaszokat kaphatok rájuk. És ha ilyen módon ki tud alakulni a saját véleményem, azaz, ha valódi döntési helyzetbe kerülök.

Nem állítjuk, hogy az egyetemnek nincsenek problémái, hiányosságai, hogy nincs hova fejlődnie. Az elmúlt egy év viszont éppen azt mutatja számunkra, hogy az egyetem polgársága képes felismerni az intézmény hiányosságait, képes fórumokat, kommunikációs csatornákat kialakítani az erről való párbeszédre, és képes konkrét lépéseket tenni azért, hogy közösen megoldásokat találjon, reflektáljon saját magára, az őt körülvevő világra, és arra, hogy mi a szerepe benne.

Nem a minisztérium által kinevezett, az egyetem belső működését és polgárságát nem ismerő, fejünkre ültetett kuratórium fogja tudni, mi kell az egyetem boldoguláshoz. A szakértőink már ott vannak a szenátusban, az egyetemen. Miért nem hagyják, hogy az egyetemi oktatók, hallgatók és egyetemi munkatársak közössége dönthesse el szakmai és művészeti szempontokat szem előtt tartva, hogyan vezetik, formálják a Színház- és Filmművészeti Egyetemet? Miért nem bíznak abban, hogy felnőtt, szakmájukat magas fokon ismerő emberek képesek erre?

Azért jöttünk művészeti, művészetközvetítői képzésre, mert kérdésekkel, nyitottsággal, kíváncsisággal állunk a minket körülvevő világ elé. A művészet számunkra nem a propaganda eszköze, hanem út a végtelen, sokszínű és folyamatosan változó világunk megismeréséhez.

A kultúra a nemzeté: együtt alakítjuk mi, akik ebben az országban élünk. Egy sokszínű, folyamatosan változó, mindenkit érintő, fontos ügy, amelyről csak is folyamatos, nyitott, minél szélesebb körből kikerülő társadalmi csoportokat bevonó párbeszéden keresztül gondolkodhatunk. Nálunk, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a színház és a film eszközeivel.

Facebook Comments