A vírushelyzet világszerte arra kényszeríti a színházakat, hogy átfogalmazzák nemcsak azt, hogy mit gondolnak a jelenlétről és a közösségi médiáról, hanem azt is, hogy mit gondolnak saját magukról és a társadalomban betöltött szerepükről. Ha megenged egy jóslatot az olvasó: a következő évadokban az eddigieknél lényegesen több előadás fog szólni a jelenlétről, a térélményről és a közösségekről.

Work. No travel

2019 nyarán Szarajevóban kirándultunk, ahol annak rendje és módja szerint végignéztünk valamennyi kiállítást a délszláv háborúról. A rengeteg horrorisztikus történet és kép között megakadt a szemem egy színházi előadás fotóján. A három évig ostromgyűrű alatt élő szarajevói lakosok amatőr színjátszó csapatokat alapítottak és előadásokat adtak elő. Akkor vált számomra először érzékelhetővé, hogy mennyire fontos a színház művelése és fogyasztása humanitárius krízisek idején. De ide lehetne sorolni az auschwitzi munkaszolgálatosok társulatait vagy a börtönszínházakat is.

A színháznak ez a szociális ereje nyilvánul meg a mostani, koronavírus uralta időkben is, persze a helyzet közel sem olyan veszélyes, mint egy háború vagy holokauszt esetében. De a járvány is próbára teszi a közösség összetartó erejét – lokálisan, globálisan és virtuálisan is. Talán nem véletlen, hogy felerősödtek a lokális és virtuális közösségi kezdeményezések. Szükségünk van a valahova tartozás érzésre jobban, mint bármikor, hogy könnyebben megküzdjünk a magánnyal. Erre nagyon jó platform tud lenni a sokszor kárhoztatott közösségi média. A színházak, együttesek számára legalábbis ez az egyetlen felület maradt a közönségükkel, közösségükkel való kapcsolattartásra. A vírushelyzet világszerte arra kényszeríti a színházakat, hogy átfogalmazzák nemcsak azt, hogy mit gondolnak a jelenlétről és a közösségi médiáról, hanem azt is, hogy mit gondolnak saját magukról és a társadalomban betöltött szerepükről. Ha megenged egy jóslatot az olvasó: a következő évadokban az eddigieknél lényegesen több előadás fog szólni a jelenlétről, a térélményről és a közösségekről.

Az internet és a közösségi média alapvetően az interakcióra, aktív részvételre alapozó felület. Kezdetben azt hihettük, a társadalom gyors demokratizálódását fogja elősegíteni azzal, hogy nagy mennyiségű információt tesz bárki számára bármikor bárhol elérhetővé. Ez az elképzelés ma már idejétmúlt, hiszen a diktatórikus államoknak sikerült az internetet is cenzúrázni és hatalmi eszközként működtetni, a közösségi médiák algoritmusa pedig kiszűri a kritikus tartalmakat az olyan antiszociális online közösségekből, mint pl. radikális jobboldali csoportok.1 Viszont az internet és a közösségi média a magas szintű interaktivitás lehetőségének köszönhetően ideális közegnek tűnhet olyan előadásokhoz, amelyek a néző játékba hozását tűzik ki célul.

A bukaresti Replika Nevelési Színházi Központ Work. No travel előadása, valamint Adorjáni Panna és Láng Dániel Közelebb/Mai aproape című performansza két, az online térben, Zoomon eljátszott részvételi előadás. Ezek az előadások élőben zajlanak (vagyis abban az értelemben, hogy nem egy rögzített anyag streamelését látjuk), részvételi színházról lévén szó, működésük elképzelhetetlen a nézők aktív jelenléte nélkül.

A Replika Nevelési Színházi Központ, mely Romániában az egyetlen kimondottan színházi neveléssel foglalkozó független társulat, nem sokkal a karanténba vonulás előtt mutatta be Work. No travel című előadását Bobi Pricop rendezésében, melyet aztán elég gyorsan átalakítottak a Zoom felületére. Az előadásban olyan románok történeteit ismerhetjük meg, akik 1989 után kiszámíthatatlan gazdasági helyzetbe kerültek, és akiknek így az emigráció jelentette az egyetlen élhető kereseti forrást – vagyis a produkció Románia első tömeges elvándorlási hullámáról szól. Ahogy az előadás címe is sugallja, azoknak, akik a külföldi munka mellett döntöttek, nagyon gyakran embert próbáló körülmények közt kellett dolgozniuk, hogy elég pénz tudjanak félre tenni, mondjuk a házuk levakolására vagy a víz bevezetésére. Az előadás szövegét Rostás Zoltán és Sorin Stoica Tur-retur című szociológiai kötetei alapján Mihaela Michailov szerkesztette. A legmegrázóbb benne az, hogy a monológok formájában elmesélt, harminc évvel ezelőtti történetek családok kettészakadásáról, kilátástalanságról ma is szóról szóra érvényesek.

Az előadás Facebook-eseményének leírásában a Replika csapata a félreértések/kellemetlenségek elkerülése érdekében egyértelműen kijelentette, hogy az előadás részvételi lesz, hogy egy adott ponton mindenki privát üzenetben kap egy rövid monológot, amit majd fel kell olvasnia. Megkértek, hogy hagyjuk kikapcsolva a mikrofont, majd ők bekapcsolják, hogyha mi következünk. Annyira a karantén elején voltunk, hogy még nem nagyon ismertem a Zoomot, és kimondottan izgultam, nehogy valami technikai malőr történjen és lemaradjak az előadásról. Olyan volt, mintha egy olyan színház épületében néznék előadást, ahol még egyszer sem jártam, és attól félnék, hogy eltévedek.

A Work. No travel eredeti állapotában is részvételi előadás, melyben bizonyos nézők monológokat olvasnak fel. A Zoomra átültetett verzióban viszont az összes néző megkapja a lehetőséget, hogy aktívan részt vegyen, ezt akár tekinthetjük a Zoom sajátosságának a kihasználásának is. Abban az esetben, ha valamilyen kapcsolati hiba merül fel, vagy egy néző meggondolná magát és mégsem szeretné felolvasni a szöveget, pár másodperces várakozás után a csapat átkapcsol egy másik nézőre. Az előadást beszélgetés követte Ovidiu Țichindeleanu filozófussal, ezt Katia Pascariu színész vezette – aki az előadás előtt rövid bevezetőt is tartott. Țichindeleanu a migráció élményéről és recepciójáról beszélt, például, hogy a visszatelepülőkre sokszor elbukottakként tekintenek az otthoniak. A nézők kézfelnyújtással jelezhették, ha fel szeretettek volna szólalni. Az általam látott alkalmon többen is nagyon közvetlen hangnemben mesélték el személyes élményeiket a migrációval kapcsolatban. A nézőknek jól körvonalazott felelőssége van az előadás megvalósulásában, amit kiegészít az, hogy minden jelenlévő lát bennünket, látnák azt is, hogyha felállnánk a laptop elől. Egy másfajta médiumon keresztül egy másfajta, de átélhető jelenlét jön létre.

Míg a Replika Színház előadása eredetileg élő volt, Adorjáni Panna és Láng Dániel Közelebb/Mai aproape című performansza kifejezetten a karantén alatt, a Zoom felületére készült. Ez a különbség az előadások esztétikáján, látványvilágán figyelhető meg. A Work. No travel előadásban a színészek smink és jelmez nélkül, saját szobájukban, konyhájukban álltak a kamera elé. A monológokat megszakító animáción (Dan Basu) kívül nem igazán volt jele a látványvilág megrendezésének. Ennek két, egymásnak látszólag ellentmondó következménye volt: sokkal egyértelműbbé vált a színészek és a játszott szerepük közti távolság, ugyanakkor az előadók és a nézők közti ontológiai különbség pedig sokkal kevésbé volt érzékelhető.

Közelebb/Mai aproape. Fotók: Adorjáni–Láng

A Közelebb/Mai aproape-nak három verziója készült: „#1: A vírus mi vagyunk. Olyan estékre, amikor szeretnél elmerengeni a mi felelősségünkről ebben a helyzetben. #2: Nem akarok többet hallani a koronavírusról. Ha szükséged van nyolc percre, amikor úgy vagyunk együtt, hogy nem jut eszedbe, mi van a világban. #3: A koronavírus után. Ha arról álmodoznál, hogy hősök leszünk, akik felépítik az új világot.” Minden néző maga választhatta ki, hogy melyiket szeretné megnézni, és a döntéssel már el is indult egyfajta önvizsgálat: mire van szükségem most, ma a karanténban. A kiválasztott verziót egyszerre csak egy ember (vagy egy helységben levő több ember) nézhette meg. Tíz perc művészet csak nekem. Különleges elképzelés, mert úgy próbál művészi élményt nyújtani, hogy felvállalja az otthoni bezártságot és egyedüllétet. A részvételiségnek egy olyan kitágított formájával dolgozik, ami tudatosítja a nézőben a saját jelenlétét (már csak azért is, mert a képernyő jobb sarkában végig látom magamat, ahogyan nézek, figyelek). Az egész esemény nem történhetett volna meg, ha én nem jelentkezem rá. Ez egy sokkal közvetlenebb, személyesebb hangnemet ad a performansznak. Ugyanakkor a két alkotó játszik a kamera adta látókerettel és az otthonukban található tárgyakkal (asztali lámpa, pálcikára felragasztott figurák, gyöngysor), ez adja a performansz színházszerűségét.

Érdekes volt megfigyelni, hogyan használja a két színházi kezdeményezés a Zoom felületének sajátosságait, ami fontos lehet egy új műfaj kialakulása esetén. De az is érdekes volt, hogy hogyan íródik át/meg az online nézés hierarchiája, szabályai, amelyek nagy részét a véletlen befolyásolhatja, például, hogy milyen az internetkapcsolat vagy milyen felbontású a használt kamera. Az ilyen típusú véletlenek befolyásolta körülmények jelen vannak az élő-színházban is: a 156 centimmel rendszeresen végzek különböző gerincfacsaró mutatványokat a nézőtéri székemben, hogy oda tudjak nézni, ahova akarok.2 Mindkét előadásban megőrződik valami a színház esemény jellegéből. Ha jegyet nem is, de „helyet” kellett foglalnom, az előadások pontosan megadott időpontban kezdődtek, a „későket” a házigazdák nem engedték be a Zoom konferencia szobába, láttuk nézőtársainkat, az előadásról nem maradt fent felvétel a nyilvánosság részére, sőt még fotók sem készültek. Az eseményjelleget kiegészítik az online tér sajátosságai is, hogy „elmehettem” színházba egy tőlem 563 km-re lakó barátnőmmel. A Work. No travel nézői is kiemelték az előadást követő beszélgetésen a kezdeményezés eseményélményének a fontosságát. Hogy volt valami, amire várni lehetett, valami, amiért fel lehetett öltözni (legalábbis deréktól felfelé). Talán ez a műfaj áll a legközelebb ahhoz, ami színház alatt értünk.

A szerző az ELTE Márton Áron Szakkollégiumának tagja.

 

1 Francis Fukuyama: 30 Years of World Politics: What has Changed. In. Journal of Democracy, vol. 30/1, 2020

2 Schilling Árpádnak az egyik érve az online streamelt előadások ellen, hogy a felvételek kijelölnek egy fix nézőpontot, míg a színházban a néző oda néz, ahova akar. Ez szerintem nem teljesen igaz, a néző látószögét olyan véletlenek tudják befolyásolni, hogy hol kapott helyet, milyen korán állt be a sorba, mennyit hajlandó fizetni az előadásért és hogy ki ül be elé.

 

Hol? meghirdetett időpontokban, regisztráció után, interneten
Mi? WORK. NO TRAVEL
Kik? A szöveget Rostás Zoltán és Sorin Stoica Tur-retur című könyve alapján írta: Mihaela Michailov. Szereplők: Alex Călin, Nicoleta Lefter, Katia Pascariu, Alexandru Potocean, valamint Ovidiu Țichindeleanu és Mizdan. Videó: Dan Basu. Zene: Eduard Gabia. Rendezte: Bobi Pricop

Hol? meghirdetett időpontokban, regisztráció után, interneten
Mi? Közelebb/Mai aproape
Kik? Adorjáni Panna és Láng Dániel

Facebook Comments