Kelet vagy Nyugat? Nyugat-utáni, Kelet-utáni vagy poszt-Keletnyugat? – kombinációs játék szavakkal és terekkel, a berlini Volksbühne kirakósa, amibe tíz európai ország (Csehország, Észtország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Románia és Ukrajna) szállt be, hogy a poszt-nyugati címszó alatt, online térben művészek mutathassák be mindazt, amit az európai keletről és nyugatról gondolnak: az iterációs folyamatban valóság(ok) és identitás(ok) között ismétlődnek a lépések.

A POSTWEST \\ guess where (POSZTNYUGAT \\ találd ki, hol)[1] transzkulturális fesztivál a koronavírus-krízisre való tekintettel virtuális térbe költözött. Így online felületeken (a fesztivál honlapján, a Zoom platformon és a Volksbühne Facebook-oldalán) debütáltak az produkciók és a fesztivál egyéb járulékos programjai, például a tematikus beszélgetések az alkotókkal, meghívottakkal vagy akár az eseményt záró party live zenekeveréssel. Az eredetileg 2020 májusára időzített mini-színházi találkozó időpontja is június végére tolódott. A projektben résztvevő partnerszínházaknak így immár azon is törniük kellett a fejüket, hogy színházi alkotóként a kelet-nyugat identitás-diskurzusok mellett hogyan tudnak művészi módon reagálni a jelenlegi helyzetre, a globális leállásokra és a nyilvános összejövetelek hiányára.

A nemzetközi hálózatokat és hosszútávú transzkulturális kezdeményezéseket ösztönző színházi fesztivál társadalmi viták színtereit is biztosította (pl. a sokféle identitás jelenlétének ellenére lehetséges-e még közös párbeszéd, jövőkép és gondolkodás? Hogyan nézhet ki számunkra az erős civil társadalom, a szolidaritás, a jövő szempontjából releváns értékek és a demokratikus rendszerek?). A projekt célkitűzései között az is szerepel, hogy a színházak újbóli megnyitása után a létrehozott produkciók bekerüljenek a projektben résztvevő partnerszínházak repertoárjába.[2]

A poszt-nyugati élményről a digitális találkozón látott két videóanyag kapcsán számolok be. Gianina Cărbunariu román alkotó, a Piatra-Neamț-i Teatrul Tineretului csapattal egy videó-esszét készített, melynek címe: POSTWEST something digital (POSZTNYUGAT – valami digitális). A másik általam megtekintett alkotás a budapesti STEREO Akt videója Boross Martin rendezésében, mely egy randevú-sorozatot mutat be kelet-európai személyekkel: Date an Eastern European (Kelet-Európai randevú). A két, rövidfilmeknek is tekinthető videóanyag nem élt azokkal az élő közvetítések mechanizmusából vagy a live meeting műfajából adódó lehetőségekkel, melyek a nézőt résztvevővé tehetik. Boross és Cărbunariu munkái a fesztivál honlapján váltak elérhetővé, és addig élnek a videók, míg a hozzáférhetőségük meg nem szűnik, vagyis bármikor visszanézhető, tekerhető és megállítható mindkét alkotás.

Annak ellenére, hogy nézőként nem kell virtuálisan megszólalnunk, beavatkoznunk a digitális eseménybe, mégsem maradunk passzív megfigyelői a látott rövidfilmeknek. Interakció keletkezik, ahol megszólítanak bennünket, képernyők előtt ülőket, hogy nézzük közelebbről a vetített képsorokat, térjünk vissza a nézés kezdeti pozitúrájához, figyeljünk vagy amikor egész egyszerűen csak kérdéseket intéznek hozzánk. Építenek arra, hogy a néző jelen van és valóban figyeli a képernyőt. (Hasonló történik Lars Kraume 2016-os Terror – Ihr Urteil (Terror – Az Ön ítélete) című film egyik jelenetében, amikor a bíró elfordítja a fejét és a képernyők, mozivásznak előtt ülőkhöz szól: rajtunk áll a döntés, elhagyva a passzív megfigyelési attitűdöt, hogy elítéljük vagy ellenkezőleg, felmentjük az alperest, Lars Koch őrnagyot.)

POSTWEST – something digital

Gianina Cărbunariu videó-esszéje, melyet egy dokumentumfilmhez hasonló narráció kísér  – hol egy „robot”, hol Cărbunariu hangján –, két nagy egységre osztható. Mindkét rész egy kollázs-sorozatból áll, mely egy kutatási folyamatot és annak anyagát mutatja be a befogadónak, illetve azt a pillanatot dokumentálja, amikor a Volksbühne közli a projektben résztvevő partnerszínházakkal, hogy digitális térbe kényszerül a fesztivál és a teljes projekt. Aham… Ok… Ami azt jelenti, hogy… Ami így szar. Nem hangzik valami jól – halljuk az alkotók nyelvi reakciókit, majd ki-ki testileg is reflektál a hírre: pozíciót, arckifejezést vált a kamera előtt. Ebben az éles, rögzített szituációban az alkotók, művészek azzal szembesülnek, hogy munkájukat a fizikai jelenlétek, interakciók részleges vagy akár teljes hiányában kell megvalósítaniuk, és teljesen más alternatívákhoz kell folyamodniuk, ami nem egyszerű feladat. Ez a jelenet  egy performatív eseményt rögzít, hiszen a csevegésben résztvevők egyszeri és megismételhetetlen, kreált szituációba ágyazódtak bele.

A kutatási folyamat különböző stációiban rövid, ismeretterjesztő formában kerül bemutatásra egy romániai város, Câmpulung volt ipari parkja, ugyanakkor a jelenlegi fejlesztők és lakosok helyzete a városban. Majd két Édouard Manet festményt tárnak a néző el –  a képek tárgya egy köteg, illetve egy szál spárga –, továbbá a bukaresti levegő és szemétégetők helyzetét vázolják fel a videóban. Sor kerül a „waste” (hulladék) szócikk cambridge-i értelmező szótár definíciójára; a járvány okozta gyors hazatérések – a román külföldi munkavállalók és a kolozsvári reptéren dekkoló idénymunkások bemutatására, valamint a Romániába érkező szemétbálák szállítása is tematizálódik.

A közölt információk fokozatosan a játék tárgyává váltak, nyomon követhető, miként van jelen a nyugat a kelet terében és fordítva, hogyan válik a kelet helyszínévé a nyugat: svájci gyár keleten, Vietnam „nyugaton” vagy akár egy zöldség, mely hol megélhetést, hol jólétet biztosít. Szemét nyugatról és szemét keletről: Ez a Postwest – Postwaste világ.

Boross Martin munkájában hat emberrel randizhatunk online térben. Hangulatos éttermek hátterében egyenként találkozhatunk a jelöltekkel – egyszerű forma, a képernyő előtt ül a partner, aki minket néz. Megfigyelhetjük mind a hat embert, miközben egy külső hang mint narrátor az adott személyről és a szituációról mesél, melynek részesei vagyunk. Kivéve egy német nő, aki első kézből mesél a vele randizónak. De miért nem észlelem a külső hangot? Talán azért, mert nyugati és nem szorul segítségre?

A szociokulturális és történelmi dimenziókat öltő randevúk az első benyomás élményére és a személyek külső jegyeire, fizikumára, öltözetére, viselkedésére, stb. építenek. A sztereotipizálás is napirendi ponton van, hiszen az előítéletek nem csupán a külső hang reflexiójában valósulnak meg, hanem a rövid időkorlátban is, mely egy randipartnerre jut. De ki itt a nyugati és a keleti? A meghitt helyszínek nem segítenek, ahogyan a személyek viselkedése sem. A hang irányít, terekbe helyezi, identitásokkal ruházza fel partnerünket. Bizonytalansághoz vezet, mert a német nő is lehetne keleti, ahogyan Luca (Borsos Luca) és László (Göndör László) is nyugati. A különbség csupán az, hogy a nyugati tér, mely a keleti térben hódít, hiányos, és a színes-szagos McDonald’s gyerekmenüben nincs műanyag figura, nincs Hókuszpók, és nincs lázadás a hiányért, mert nem illik.

[1]A POSTWEST szóban az Ost szó németül Keletet jelent, így bír többlettel és játékossággal a fesztivál neve.

[2]Erről bővebben lásd a fesztivál honlapját. (utolsó letöltés: 2020.06.29.).

Facebook Comments