Mint szinte mindenki, aki tehette, a vidéki bábszínházak is azonnal a világhálóra, Facebook-oldalakra és YouTube-csatornákra költöztek a karanténhónapok alatt. Fő motivációjuk természetesen a kapcsolattartás volt – a közönséggel és egymással.

„Bóbita akkor is játszik…” csendül fel a jól ismert dal megnyugtatóan a pécsi bábtársulat kisvideójában már az otthonmaradás első napjánKülönös erővel közvetítette a fentieket a veszprémi Kabóca a karantén kezdetén készített videójával is, amely a társulat legfrissebb munkájából mutatott meg jeleneteket – amikor újra „együtté” vágta a „külön”-t. A legtöbb bábtársulat hosszabb időre tette közzé teljes előadások felvételeit, a veszprémi bábszínház viszont csupán részleteket hozott nyilvánosságra a Csillaglépő Csodaszarvasból: az eredetmondát elregélő ősök mozdulatait ezúttal a modern nappalijukban imitáló, újdonsült honfoglalók kezében serpenyő, kispárna, öntözőkanna és egyéb háztartási kellékek találóan helyettesítették a táltos-dobot, hogy aztán vágtázó lovakká változva kövessék a rejtélyes vezér nyomait ismeretlen tájakra. Bár csak részleteket láthattunk, a veszprémiek gyors és friss reakciója a pandémiára mégis példaértékű, tekintve, hogy a vidéki társulatok többsége jellemzően a régebb óta játszott előadások felvételeit osztotta meg, köztük olyanokat is, amelyek már lekerültek a műsorról.

Csillaglépő csodaszarvas. Fotók: Peka Roland

A veszélyhelyzet egyik hozadéka, hogy már-már befogadhatatlan mennyiségű alkotás vált hozzáférhetővé – földrajzi és időbeli korlátozások nélkül – akár olyanok számára is, akik korábban nem jártak színházba. Pécsen például filharmonikusokkal, balettosokkal és könyvtárasokkal fogtak össze a színházasok a különféle kulturális tartalmak mind szélesebb körben történő terjesztése érdekében. Egy befogadó térként üzemelő intézmény, a kaposvári Bábszíntér naprakész ajánlóival információs felületként szolgált ebben az időszakban: Facebook hírfolyamában folyamatosan beszámolt a virtuális bábszínpadok történéseiről.

Innen lehetett értesülni arról is, hogy több napig megnézhető Darvasi László Khaled-Abdo Szaida által bábszínpadra adaptált Háromemeletes mesekönyve a narrátort s a szereplőket bravúrosan egyesítő Tóth Mátyással. A zalaegerszegi Griff 2017-es előadása irigylésre méltó pedagógiai eszköztárral válaszol meg minden (jogosan!) felmerülő kérdést a jelen történelmi pillanatában. Csalogató az íródó oldalakat megtestesítő fa forgószerkezet, amely áttetsző paravánként jeleníti meg a házat „emberszínű” lakóival. A gödör és a kupac az egymásra találást, Kuruc Béla bácsi és Labanc Palika az örökös konfliktusokat, Fanni és Mamci pedig a halál rejtélyét boncolgatják. Miért, miért, miért? – hallani szüntelen. A legfőbb feladat lelkesen keresni a magyarázatot a saját környezetünkben is megfigyelt jelenségekre Tibike báb- s a Tanítónéni élőszínészi játékkal formált sorvezetője mentén, mígnem a nagybetűs Magyar Történelem vásári komédiása (akinek, tudjuk, nehéz) belátja, nincs ám minden ténylegesen úgy, ahogyan állítani vagy utólag indokolni szokás. Mielőtt azonban derűs együttpalacsintázásra kerülne sor, felemelő könnyedséggel szó esik azokról időkről, amikor bántották a magyarokat, s amikor a magyarok bántottak másokat (többek között magyarokat), vagy a forradalommal átkukucskáltak abba a világba, amelyben a szabadság fodrásznál üldögél, színházban tapsol, sírt gondoz… A vetített, pislogó szempárral (a Szerzővel) folytatott dialógus során világossá válik, hogy a mesék bizony komoly dolgok.

Háromemeletes mesekönyv. Fotók: Pezzetta Umberto

A kecskemétiek kezdeményezésére megrendezett országos gyereknapi programsorozathoz – „Pörögj velünk!” – az ország összes kőbábszínháza csatlakozott. Az egésznapos mesemaraton tizenhárom órán keresztül zajlott Tiszán innen, s Dunán túl: a Budapest Bábszínházzal, valamint a Kolibri Gyermek és Ifjúsági Színházzal együtt tizenhárom társulat szállt be ebbe a körhintába, hogy egyik előadásról a másikra repítse tova a monitor, a kisméretű telefonkijelző vagy épp egy óriásképernyős televízió előtt ülőket.

A szegedi Kövér Béla Bábszínház ugyan elsősorban audio-anyagokkal kárpótolta a hallgatóságot honlapja „Mesesarok” felületén, a bábszínház világnapján a városi tévé rendelkezésére bocsájtott egy, az előző évadban bemutatott előadást is. A Papageno titka című muzsikás bábjáték Rofusz Kinga rajzaival, sík figurákkal viszi színre a Varázsfuvola történetét, amelynek szereplői figyelemre méltóan elevenednek meg Spergel Anna és Presits Tamás előtt-mögött-alatt-fölött és között, finoman érzékeltetve a bábszínház sajátos, egyszerre erőteljesen képi és testi jellegét, valamint – ahogyan a darab leírásában is olvashatjuk – „a töretlen jókedv” hatalmát.

Ugyancsak online tisztelgett a szakma számos képviselője a költészet mindenhatósága előtt április 11-én túlnyomórészt versalámondással, de változatos módokon forgatott kisfilmekkel is: Lukács Gábor (Mesebolt Bábszínház) például egy iskolai füzetből kalauzolt Nemes Nagy Ágnes Titkos útjára. Hasonlóan kiváló alkalmat kínált az értékes tartalomgyártásra az anyák és a Föld napja is: Benkő Zsuzsanna és Fekete Ágnes (Kabóca) néma animációs filmmel köszöntötte a lányokból felnövő édesanyákat, Krucsó Júlia Rita és Dénes Emőke (Ciróka) pedig Birta Erzsébet Ha nagy leszek című szövegére faragott mozgóképpel hangsúlyozta a bolygó megóvásának fontosságát.

A bábok filmvászonra helyezésében a CiróKarantén programja tűnik ki tárgyanimációt és főként a stop motion technikát alkalmazó etűdjeivel. Az egyedülálló Maki kezet mos a legkisebbek számára is befogadhatóan szolgálta a vírus terjedésének megelőzését. Eredeti hangon szólaltak meg a miskolci Csodakaranténban őrlődő malom többé-kevésbé spontán megformált figurái is: az elöl ülő, lila ló lelő Lali és elaléló Lulu rímelve szóviccelő tolmácsolásában a retek- és a krumplifejű palacsinta jól ismert alakjait figyelhetjük meg. Az aranyhal aranyemberrel megesett esetét pedig Piroska szövi a rögtönzés benyomását keltő, kifordított történetté, miközben elcsigázott hallgatóságként egy csodálatos árnyjáték segítségével követhetjük nyomon, vajon rátalál-e emberünk a hal vágyának (!) valódi tárgyára.

Hogyan fogjunk csillagot? Fotók: Újvári Sándor

Az önnön szükségletein túl mások jóllétére is érzékeny gyerek töprengéseit hangosítja ki a Ciróka Bábszínház csupán egyetlen alkalommal közzétett, 2018-as Hogyan fogjunk csillagot? című előadása. A hibátlanságra hiába is törekvő Theo nevű kisangyal figurája a miként-lehetünk-jók örök kérdését járja körös-körül, s a kutatás különféle fázisairól fogalmaz meg néhány olyan, gyermekien bölcs gondolatot, amely súlyos aktuálissal bír. Hiszen egy unatkozó, másra és magára vigyázni képtelen „angyalka” talán mégsem annyira reménytelen eset, ha engedjük annak lenni, ami. Ebben az elvárásokkal terhelt világban igazán felszabadítóan hat, amikor még a mozgatók is megfeledkeznek magukról, és a kötelességszerűen végzett felhőpumpálás párnacsatába fullad (s a bábu ekkor egyszerűen eltűnik a színről). Az önfeledtség pillanatai nélkül talán nem is volna lehetséges fenntartani azt a rendkívüli koncentrációt és összehangoltságot, amit a bunraku technika igényel. Még akkor sem, ha itt szokatlanul oldott formájával találkozunk ennek a meglehetősen feszes, ősi japán hagyományból eredő gyakorlatnak, amelyet a Ciróka színészei – túlzás nélkül állíthatjuk – igencsak profin űznek. Egészen lenyűgöző, ahogyan Szörényi Júlia egyszerre több bábu mozgatásában is közreműködik, vagy ahogyan Lendváczky Zoltán szólózik a röppképtelen Superpipi jelenetében. Tökéletes partnerek mindehhez Mátravölgyi Ákos bábui, mindenekelőtt a tiszta harmóniákon rugózó galléros énektanárnő, aki ámulatbaejtően utasítgatja mozgatóit is („szedje már össze valaki”, ti. őt egy túlzott elrugaszkodását követően), és Ágoston Béla zenéje is. Gimesi Dóra meséje így, Kuthy Ágnes rendezésében, „mennyeien” oszlatja el a kötelesség szó valódi értelme körüli ködöt, s vezet rá a felelősségtudatra – észrevétlenül példázva, mit is jelent begyógyítani a sebeket, megvigasztalni a vigasztalhatatlanokat és őrizni azokat, akiket nem őriz senki.

Kivételes példa az idén huszonöt éves szombathelyi bábszínházé, ahol a YouTube-nak köszönhetően nem maradtak el a bérletes-előadások, s a Tamkó Sirató Károly verseiből … a földgömböt itt hegyezd ki! című bábos játék március végére tervezett bemutatója sem! A meseboltosok online repertoárját pedig az otthon terébe ágyazott mini-alkotások és home-videók gazdagították, amelyek a paraván mögül olykor-olykor kilépő színészek máskor rejtve maradó arcát engedték megpillantani. A lakókörnyezet intimitása és a (szín)házon kívül is dolgos kezek nyomán kibontakozó világok különös harmóniát teremtenek: a bábjáték mint élettelen tárgyak megelevenítését célzó mechanizmus egészen másként érvényesül az otthon terében, ahol nincsenek szervezett körülmények és egészen másként teremtődik meg a kontextus, mint egy színházi térben.

A home office olyan kapunak bizonyult a játékterükön kívülre rekedt bábosok számára, amely nem pusztán népszerűségük növeléséhez, hanem a művészetük kulcsmozzanataként értelmezett megelevenítés mélyrétegeinek felfedezéséhez is utat nyithatott. Ugyanis ki-ki egyedül, mindössze saját ötleteire és megvalósítási stratégiáira koncentrálva dolgozott, így a létrejött alkotások egytől-egyig önálló produkciók. Ahogyan a gyerekszínház berkeiben utolsó évadját töltő Ivanics Tamásé is, aki Gogol Egy őrült naplója művéből inspirálódva olyan videó-bloggal állt elő, amely már túlmutat a bábszínház köztudatban élő funkcióján, s a felnőtt korosztályt célozza meg egy irodista gondolatait közvetítve otthoni számítógépének kamerája mögül. A fürdőszobában játszadozó Varga Bori pedig olyan dimenziókkal tölti fel a mosdókagylót, amelyeket – bár a szárnyaló gyermeki fantázia számára bizonyára nem ismeretlenek – az unásig ismételt kézmosások már elfeledtettek velünk. A mindössze néhány perces jelenet nem kevesebbet érzékeltet, mint egy partra vetődött lufihalacska erőlködését azért, hogy visszajusson megszokott környezetébe, ahol társaival együtt úszkálhat. Hasonló narratívát vázol fel Gyurkovics Zsófia fenyegetőn tomboló viharral megbirkózó, törékeny lepkéjének árnyjátéka is, amely csak hosszas, kitartó szárnycsapkodás után szabadul egy sötétlő felhőtől, miközben még egy háló is fenyegeti.

A néznivalók mellett számtalan tennivalót is kínáltak a vidéki bábosok, ráadásul nem csak a jeles, hanem a szürke – s most különösen nehéz – hétköznapokon. Feltétlenül említésre méltó a debreceni Vojtina csapatának bámulatos teljesítménye, akik a hét minden egyes napjára tartogattak valamit. Méghozzá nem is akárhogyan, hanem rendszert építve a négy fal közé szorult aprónép tarthatatlanul szétfolyó idejébe: náluk a vasárnap volt a színházé, a hétfő a meséé és a versé, a kedd a zenéé, a szerda a mozgásé és a táncé, a csütörtök a kézművességé, a péntek a társasjátéké, a szombat pedig a Vojtina TV gyerekekre szabott hírcsatornáját vezető mesemanóé, Ábrándé. A békéscsabaiak a Zoom alkalmazás virtuális terében nyitott „Mesepéksége” pedig a résztvevők aktív közreműködésére épült. A játék valós idejű sugárzása esélyt adott a bekapcsolódásra és a közösen létrehozott történet örömének átélésére, hiszen itt a gyerekek az egyes karakterek és mágikus segítőeszközök megválasztása révén maguk is társalkotókká válhattak. A társulatok fáradhatatlanul látták el fejtörőkkel, meseíró- és rajzpályázatokkal egyre inkább hiányolt közönségüket, hogy a beérkezett munkákat aztán szakértőkként gyúrják tovább kamerák és mikrofonok társaságában.

A kisgyerekes családok támogatását valamennyi vidéki bábtársulat küldetésének tekintette: a különféle ismeret- és készségfejlesztő foglalkozásokon túl hihetetlenül sokszínűen vették ki részüket a bezártsággal folytatott küzdelemből. A pécsi Bóbita bérletes közönségük pedagógusaival egyeztetve számos iskolához és óvodához juttatta el közismereti tárgyak tankönyvi anyagait frissen rögzített videó- és hangfelvételeken. A napi szintű felolvasások az egri Harlekin jóvoltából („Mesekönyv Színház”) és a gyerekek élettelen tárgyakat megelevenítő játékát idéző tárgymozgatások („Griff-mesélések”) újabb és újabb játékötletekkel gazdagították a mindennapokat. A békéscsabai Napsugár az otthontanuláshoz nyújtott segítséget: „Bábszámoló” sorozata hatékonyan magyarázta a matekot a szöveges feladatok szöveg nélküli, viszont pálcásbábos illusztrációjával. Megint csak az egriek a „délutáni lazuláshoz” járultak hozzá, ahogyan a Griff munkatársai is a szabadidő kreatív eltöltésére osztogattak tippeket Zalaegerszegről. Fülöp József kecskeméti bábszínész tornaórát tartott kisebb-nagyobb csemetéivel: a bús medve járásától a barátját meglátó pingvin vidám totyogásán keresztül a nyírást megúszó birka ujjongásáig ívelően mozgatva át a legapróbb izmokat is. És akkor az ébredő bagoly szemizomerősítő rutinját még nem is említettük, vagy a győri Vaskakas szintén az álmos reggelekre szánt bábos-zenés ébresztőjét. Nekik a „jó ebédhez” is volt némi kukorékolnivalójuk, mindenekelőtt a friss Paradicsomleves betűtésztával címet viselő alkotás apropóján. Szédületes kreativitásról, a közvetlen környezetben rejlő játéklehetőségek felismerésére alkalmas bábos attitűd intenzitásáról tanúskodik Soós Emőke (Napsugár) „húslevese” is, mely túllép a gyerekeknek készült karanténvideók szokásos zöldség- és édességhalmain: sorra potyognak bele a répák, hogy a produkció végül a kesztyűsbábbá avanzsált (!), tisztított tyúkkal csúcsosodjon ki.

A vidéki bábszínházak korona-hónapok alatt tanúsított társadalmi szerepvállalása azonban nem merült ki az otthonaikban maradó gyerekek (és szüleik) szórakoztatásában. A varróműhelyekben továbbra is folyt a munka, ám ezúttal bábok, díszletek és kosztümök helyett maszkok készültek. A társulati tagok erőforrásaik önzetlen rendelkezésre bocsájtásával, bevásárlással, valamint ételkészítéssel és -kihordással igyekeztek könnyíteni a rászorulók helyzetén: Szombathelyen például a „Ne cipekedj Nagyi!” felhíváshoz csatlakoztak.

Facebook Comments