Tízezer jegy fogyott el a 25. születésnapját ünneplő előadásra, A dzsungel könyvére a Pesti Színházban. Körülbelül ezerháromszázszor játszották – eddig. Színházi mércével mérve impozáns számok ezek: tíz teltház a Vígben (az előadás a Pestiben megy), ami pedig az utóbbi számot illeti: az ötvenedik előadást már ünnepelni szokták…

Élő előadással ünnepelték az évfordulót – a járvány miatt a színészek üres nézőtér előtt játszottak. Ez nyilván nem ideális színházi forma, de azért mégsem a „semminél ez is jobb” helyzet. Hiszen a jegyet vásárlók zöme akkor sem tudta volna élőben megnézni az előadást, ha nyitva lennének a színházak; vagy mert messze él, vagy mert nem engedheti meg magának, vagy mert nem kapott volna rá jegyet.

Így viszont egy Jászberény méretű város teljes népessége látta, hogy A dzsungel könyve című előadás korához képest igen jól tartja magát. Több nemzedék öltötte már magára Maugli, Bagira vagy Sír Kán jelmezét, nem beszélve a pici Maugliról, aki tán a legtöbbször nőtt ki a szerepéből.

Békés Pál az 1996-os bemutatóra olyan darabot írt, amelyben kerek történetté alakítja Rudyard Kipling novellafüzérét. Mivel a darab musical-alapanyagnak készült, lemondott az eredeti mű néhány epizódjáról és figurájáról, viszont szellemi-gondolati centrumot, tanulságot társított a fordulatokhoz. A farkasok nevelte embergyerek felnőtté válva idegenné válik az indiai erdőség – mégoly antropomorf – lakói közt, de az emberek közé térve „bőre alatt” viszi magával a dzsungelt és ott sem talál otthonra.

Pesti Színház: A dzsungel könyve. Fotók: Gordon Eszter

Nem emlékszem már, hogy a bemutató idején annyira hangsúlyosnak és elevennek éreztem volna ezt a gondolatot, mint most. A beilleszkedés, befogadás, kivetettség, másság, idegenség komplex problémakörét azóta túltelítette a közelmúlt és a jelen hazai és globális története és helyzete; ettől még persze érvényesek és hangosak „a dzsungel törvényeit”, vagyis az élet és természet rendjét hangsúlyozó dalok és fordulatok. Békés Pál igazán perfekt ritmusú, markáns figurákkal teli dramatizálása tág teret nyitott az alkotótársaknak.

Geszti Péter dalszövegei „járnak” minden szereplőnek, és nem fukarkodik sem a poénokkal, sem a nyelvi leleményekkel, sem a pofátlanul szellemes rímekkel. A „pofonofon” például sokfelé átment családi használatba (mármint – remélhetőleg – a szó, nem a tett); „egy majomban őrlünk”, kacsintottak össze a bennfentesek, hogy a „csapaté lett” – „csapatélet” rímpárról, hm, már ne is beszéljünk.

Dés László legtöbb dalából pedig sláger lett; amit nem lehet társaságban hangosan kórusban énekelni – mint például Akela egyik dalát, vagy Balu búcsúját –, azon meg sírni kell. És mindazok, akik az eltelt negyedszázadban megszámlálhatatlanul sokszor látták az előadást, ők bizony daltól dalig számolják az időt. És úgy is rendben van a dolog. Hegedűs D. Géza rendezése igazán minden igényt kielégít.

Mintha profibb lenne a kiállítás, mint a bemutató idején. Nem Dávid Attila lépcsőzetes, félköríves, szoborfejes musicalterére vagy Orosz Klaudia jelmezeire gondolok, mert azok ugyanolyanok, hanem a kórus és a tánckar erős, impresszív jelenlétére, és lehengerlő teljesítményére.

Ezen a jubileumi előadáson kicsit sem érződött, hogy a színészeket zavarná az üres nézőtér. Lendületesen kezdtek – persze, a „nyitány” után a felnőtt Maugli „tarzanos” belépője sokat segít ebben –, és úgy is folytatják; valahogy mindenki elemében van. Borbiczki Ferenc az egyik, aki a bemutató óta tartja a szerepét, és hát Akelának igazán nem árt némi korosodás, aminek nagyon is hihető velejárója a csöppet nehézkesebb mozgás. És a farkasok vezérének határozottsága azért változatlan.

Balu szerepében Reviczky Gábor is ott volt a bemutatón (azóta időnként Hegedűs D. Géza váltja), és most, meglehetősen kivételesen, nem tűnt zavarónak a ripacsériára hajlamosító billegtető túlmozgás, az elnyújtott-elkent beszédmód. Elhitette a keménykezű nevelés és a gyengéd szeretet egyvelegét.

Méhes László Kája a premier egyik kiemelkedő alakítása volt – és az a helyzet, hogy semmit sem változott. Sem Méhesen, sem Kán nem fog az idő; az sz-ek félelmetesek, a dal dübörög, „válj kővé”, a narcisztikus figura vicces és kinek-kinek ismerős. Kígyó persze, de valahogy mégsem csak. Az új bőr mindig szebb, mint a régi…

A „szerető anya”, az eredendően félelmetes, és csak itt, csak most barátságos, óvó-védő, bölcs fekete párduc annak idején Kútvölgyi Erzsébet nagy alakítása volt, és Majsai-Nyilas Tünde (aki az őz, a foglyul ejtett zsákmány villanásnyi jelenetében ugyancsak megjelent a premieren) most szépen folytatja a hagyományt és a karaktert. Az emberek világával messzemenően ambivalens Bagira küldené is a „kölykét” az emberek közé, meg óvná is tőlük. Talán ő a leginkább antropomorf alak a szereplők között, ezért aztán Majsai-Nyilas Tünde jól dönt, amikor nem bíbelődik sokat a „feketepárducság” hangsúlyozásával, ezt nyugodtan rábízhatja az Orosz Klaudia tervezte jelmezre.

Valaki összeszámolta: tíz Sír Kánt fogyasztott már el az elmúlt huszonöt év, Szervét Tibor volt az első. Ezen a jubileumi előadáson pedig Karácsonyi Zoltán játszotta a gonosz tigrist, szépen nagyon gonoszra vette – és hát neki van ember megfelelője is, a faluközösség nagyszájú és erőszakos vezetője, Nádas Gábor Buldeója. A párhuzam a két világ hasonlóságáról alapos tanulságul szolgál Maugli számára.

Csil, a keselyű rendkívül elegáns, mintha estélyre készülődne, pedig csak dögre les, és a még élőkben is a leendő táplálékot látja. Szántó Balázs a csokornyakkendő, fekete kabát, fehér ing, piros sál outfitjét hátborzongató készenléttel párosítja.

És akkor az egyetlen jó ember, a nő, aki előbb beszélni, aztán ember módra szeretni tanítja Mauglit: Túna, Rudolf Szonja alakításában a kedvesség és elfogadás maga.

Reider Péter Mauglija igazi mesehős, aki sorra győzi le az akadályokat, míg végül a legfőbb ellenséget, Sir Kánt, a tigrist is megöli, és ezzel lehetne a dzsungel ura, vagy lehetne a falu vezetője – de nem lehet egyik sem, mert sem ott, sem itt nincs már otthon.

Olyan mese ez, amelynek nem happy a vége – és tán éppen ettől fogadja el a gyerek és a felnőtt. Az utolsó dal után is ott leng a levegőben még valami, ami egyszerre „sem-sem” és „is-is”. Semmi „vagy-vagy”.

És ebben alighanem benne van még huszonöt év.

Mi? Dés László  – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve – 25 éves jubileumi előadás

Hol? Pesti Színház

Kik? Rendező: Hegedűs D. Géza. Szereplők: Reider Péter (Maugli), Borbiczki Ferenc (Akela), Majsai-Nyilas Tünde (Bagira), Reviczky Gábor (Balu), Karácsonyi Zoltán (Sír Kán), Méhes László (Ká), Szántó Balázs (Csil), Nádas Gábor Dávid (Buldeó), Rudolf Szonja (Túna), Rábaközi Gergő (Főfarkas), Kovács Olivér (Furkó farkas), Chater Áron (kis Maugli) Továbbá: Asztalos Dóra, Bálint Barna, Biczó Anna, Drahota Albert, Fehér Laura, Furka Ildikó, Hajdú Ádám, Harangozó Boglárka, Kolozsvári Ádám, Aranyi András Csaba, Stohl Luca, Tóth Brigitta, Viola Péter, Vitárius Orsolya