A társadalmi felelősségvállalás ma nem markáns iránya a magyar színházi fősodornak. Jellemzőbb a szórakoztatás, az önmagukba záródó esztétikák. Sok színházcsináló és színházba járó gondolja, hogy a színháznak semmi dolga azzal a közösséggel, ami ott helyben vagy tágabb környezetében van, azon kívül, hogy szórakoztassa őket. Miért alakult ez így? Mi tartja fenn ezt az elutasítást a társadalomkritikus színházzal szemben? Az elmúlt évtizedek színházi kánonjában viszont számos mű már egy élő társadalmi kontextussal lép kritikai párbeszédbe, ami e kánon alakítói számára, úgy tűnik, hogy fontos szempont.

Hogyan látja ezeket a kérdéseket egy rendező, aki két színházi kultúrában is dolgozik? Egy esztéta-színháztörténész? És egy szociológus, aki a színház eszközével segíti párbeszédbe hívni egy civil közösség tagjait? Tényleg lehet formálni a közösséget a színház eszközeivel?

Vendégek:

Dömötör András rendező
Horváth Kata szociológus, az Éljen soká Regina projektvezetője
Imre Zoltán színháztörténész
A beszélgetést vezette: Tompa Andrea író, a Színház folyóirat kuratóriumának elnöke