Az előadás egyszerre fiktív és dokumentarista, felkínálva egy tárgyilagosabb divattörténeti és egy szubjektív életrajzi olvasatot Rotschild Klára ellentmondásokkal terhelt személyiségéhez és élettörténetéhez. Borgula darabja történelmi helyzeteket is felidéz, a Horthy-korszak és a holokauszt, aztán a sztálinista, később kádárista szocializmus világát.

Gólem Színház: Szalonklára. Fotók: Gólem Színház

Ha az online bemutatott előadások nem is tudják pótolni a színházi tében tartott előadásokat, izgalmas kísérleteikkel hozzájárulnak a színház mediális térnyeréséhez. Ilyen izgalmas és képernyőre alakított monodráma a Borgula András által rendezett Szalonklára, mely a zsidó származású divatkirálynő, Rotschild Klára élettörténetét fiktív elemekkel kiegészítve viszi színre. Sipos Vera játéka olyan erős és kifejező, hogy monológjaiból a Rotschild élettörténetbe be nem avatott néző előtt is világosan kirajzolódnak az életesemények legapróbb szegmensei is. A monodrámának két változata íródott. A társulat reményei szerint hamarosan az új Gólem Központban (Csányi út 3.) a jelenléti előadásra is sor kerülhet, mely jóval több szcenikai elemet alkalmaz és felléptet két néma szereplőt is (a direktriszek) .

Az előadás egyszerre fiktív és dokumentarista, felkínálva egy tárgyilagosabb divattörténeti és egy szubjektív életrajzi olvasatot Rotschild Klára ellentmondásokkal terhelt személyiségéhez és élettörténetéhez. Borgula darabja történelmi helyzeteket is felidéz, a Horthy-korszak és a holokauszt, aztán a sztálinista, később kádárista szocializmus világát. A „Kelet Chanel”-jeként elhíresült tervező Rotschild Ábrahám szabómester lányaként, egy megnyert becsületsértési per árából nyitott önálló szalont a Deák Ferenc tér 3. szám alatt, s vált befolyásos divatladyvé. Rotschild a Kádár-korszakban is legalább évente kétszer párizsi divatbemutatókon vehetett részt. Inspirációs útjai alkalmával nemcsak divatrajzokat vásárolt, hanem anyagokat és kiegészítőket is, továbbá jó ízléssel figyelte és másolta le a híres divatházak legutolsó modelljeit. A magyar luxusközönség, vagyis a politikai elit és a művészvilág asszonyai mellett olyan külföldi megrendelői voltak, mint gróf Almássy Jacqueline és Faruk egyiptomi király édesanyja. Rotschild 1956-tól a Váci utca 12.-ben megnyílt állami Különlegességi Női Ruhaszalon művészeti vezetője volt.

A darab nem szigorúan vett monológ. A szöveg jelentős része féldialógus, azaz Klára (Sipos Vera) beszéde valakihez, akinek válaszát vagy éppen beszédes hallgatását csak Klára reakcióból lehet kikövetkeztetni. Ezek többsége valóságos, olykor (a darab későbbi részében) elképzelt, sőt hallucinált beszédpartnerek. A féldialógusok a divatház, Klára karrierje, üzleti és divattervezői munkája kapcsán hangzanak el. A féldialógusoknál sokkal nagyobb jelentőségű az a központi monológ, amely a mindig hiányzó apa felé irányul, aztán áttevődik a férjre, a holokauszt áldozataként eltűnt apapótló férfira (rajtuk kívül egyetlen férfi sem jelenik meg a darabban). Ez a sokkal mélyebb, az apához és a férjhez kötődő megválaszolatlan dialógus a darab utolsó részében hallucinatorikus kivetüléssé válik, az egykori és a jelenlévő, a megtörtént és az elképzelt szétválaszthatatlanul keveredik. A féldialógusok máskor a próbababák mint a szalon tárgyai felé irányulnak. Csak ők vannak néma dialóguspartnerként jelen. Rajtuk formálódnak a ruhák, rájuk tűződnek a tervrajzok, és az egyiken lóg az a bizonyos allegorikus ridikül (lásd később). A próbabák Klára számára a Másik tárgyszerűségét, szeretetmentes létét teszik lehetőséggé és egyben kényszerré is.

A divatnagyasszonynak különös, karakteres viszonya van a világhoz. Abszolút elsődleges számára az öltözék, a bírósági tárgyalás alkalmával is állandóan ruhaleírásokat hallhatunk tőle. Viszonyát a világhoz mindig ez a fetisisztikus tárgy, a ruha irányítja. Sokkal érdekesebb azonban a fétis pszichológiai értelemben vett átható jelenléte a darabban. Minden személyes vágy, az önélet szervezése szempontjából is lényeges esemény elsősorban az állandóan jelenlévő próbababák képében jelenik meg, amelyek eltüntetik a test valóját, oldják a depressziót és egy ideig megvédenek az elkerülhetetlentől (a történelemben tájékozottabb nézők tudják, mi fog történni), az öngyilkosságtól.

Az előadás egyetlen kamerával lett felvéve, a vágás és szuperközeli kamera lehetőségeivel is élt a produkció. A rendezést Lovasi Zoltán igényes operatőri munkája segítette. A Szalonklára az új mediális közeghez alkalmazkodva lett megalkotva, ám a nézőben mégsem kelti játékfilm érzetét. S talán ez éppen a monodráma műfaji lehetősége, amely világosan színházi produkcióvá teszi a látottakat, így egyértelműen elhatárolja az előadást a film médiumától. A színészi test nincs az idő múlását jelzően maszkírozva, a háttérdíszlet hiánya is a színház irányába terelik az online produkciót.

A monodráma írója, Németh Virág kordokumentumokra, illetve Simonovics Ildikó divattörténész könyvére (Simonovics, 2019) és kiállítására (Clara: Magyar Nemzeti Múzeum, 2019), valamint Paskuj Panna kutatómunkájára, s a történetbe épített fiktív apa-lánya, illetve férj-feleség viszonyra támaszkodott. A történet további fiktív szegmense az előadásban a szavak szintjén és fizikailag egyaránt folyamatosan előkerülő ridikül, amelyhez az előadásban Rotschild Klára különös módon ragaszkodik. A fekete ridikül keretet ad a Rotschild-történetnek: „A ridikül öltöztet. Minden valamit magára adó nőnek van ridikülje”– hangzik el jópárszor a színpadon, hol Sipos Vera szájából, hol pedig a múltból kísértő apai hangként. A fiktív karakterként beemelt csillogó-fekete divattárgy ugyanakkor a sajátos apa-lánya viszonyt is narrativizálja. Kimondhatóvá akarja tenni a kitaláltat, a Klára és apja közötti szeretetlenséget, amelyre egyébként nem utalnak életrajzi elemek. A ridikül Klára kapcsolatainak kulcs-allegóriája, a legfontosabb fétis. Olyan, amellyel elfojtott, kimondhatatlan, mégis gyötrően jelenlévő vágyakat rejt. A monodráma cselekményének sarkalatos pontja az apa szigorú személye, támogatásának hiánya, ám végül aztán nem derül ki, hogy a vészkorszak alatt és után életben marad-e Rotschild Ábrahám. Az előadás kellékei között egy eredeti 1934. decemberi Színházi Élettel is találkozhatunk, melyből az akkor első magyar divatkritikusként számon tartott Guthy Böske által írt kritika[1] eredeti szövege került az előadásba.

A monodráma egyszerre korhű és humoros olvasata a korszaknak. A szövegkönyv alternatív képet fest a Kádár-korszak divathoz való viszonyáról, melyben a „szocialista jóízlésnek” (Bartlett, 2009) sajátos eleme volt a Nyugat konzervatívabb divatvonalának lemásolása, a „kiejthetetlen” divatházak, divatmagazinok majmolásának vágya: „Csánel” (Chanel) „Vogi magazin” (Vogue Magazin) „Nu-luk” (New look) „Hat kotúr” (Haute couture) hallhatjuk többször az előadásban. Különösen izgalmasak a bírósági tárgyaláson megszólaltatott ruhaleírások, amelyeket mindig félbeszakít és megbont a „bíró” fiktív alakja. A monológokat sajátos, egyszemélyes, válasz nélküli „párbeszédek” követik. A címzettek a színésznőt körülvevő próbababák, vagyis a szalon dolgozói, kliensei és Klára családja. Ilyen próbababaként ölt testet Rotschild Ábrahám (apa), Palika (a férj), a direktriszek és Tito felesége. (Kádárné nem jelenik meg próbababaként az előadásban, hiszen a történet szerint őt „nem úrinőhöz illő öltözete miatt” tévedésből kidobták a szalonból az óvatlan direktriszek.)

Az előadás közben felvételről bejátszott hanganyagot is fikció és dokumentum kettőssége hatja át. A korszak ismert úttörődala (Mint a mókus fenn a fán), a Klára bírósági pereiről szóló rádióhírek,  Erdélyi Mihály Aranysárga falevél című operettjének „Lesz még nekünk szebb életünk”-je, illetve egyéb kitalált szellemhangok a múltból. Palika „Szeretlek, Klári. Nagyon szeretlek. Hallod?” felkiáltása többször is megbontja a cselekményt, ahogy Darvas Lili (színésznő) kétségbeesett sikolya is „Rotschild Klára ellopta a ruhámat”, illetve Rotschild Ábrahám állandó: „A ridikül öltöztet!” felkiáltása. Az előadás végéhez közeledve ezek a fiktív hangok egyre hallucinatorikusabbak, összekeverednek a „valósággal”, végül  Kádár elvtárs díszszemle témájú rádióbeszédével keveredik „A ridikül öltöztet!” felkiáltás. Az előadást Feleki Kamill: Váci utcán című revüszerű dala keretezi, ellenpontozva és kimozdítva Rotschild Klára élettörténetének drámai végét, az öngyilkosságot.

A Simon Ferenc István által készített hat különálló kosztüm  az online előadásban is érezhetően nagy hangsúlyt kap, illeszkedik a kor divattörténetéhez, a Rotschild Klára által eredetileg is viselt darabokhoz. Rotschild ikonikus fehér Chanel kosztümjének és kiegészítőinek (például a legenda szerint egyenesen az egyiptomi királytól kapott karperec) színpadi változata hű másolata az eredetinek. Az előadás alatt Sipos Vera hatszor öltözik át a színpadon. Az online bemutatott változatban a vágásoknak köszönhetően ezeknek csak töredékét látja a néző. A próbababákon és néhány kelléken kívül a színpad díszítetlen, sötét háttere dominál. A Szalonklára a jelen helyzet által diktált filmes formában is kiváló színház. Bár most csak filmes nézetben sejlik fel a színpad, a megragadott történet, a képi konstruáltság és a rendezés egyaránt koherens. Kíváncsian várjuk a tényleges jelenlétű színpadi bemutatót.

Mi? Németh Virág: Szalonklára

Hol? Gólem Színház, online változat

Kik? Rendező: Borgula András. Játssza: Sipos Vera (Rotschild Klára)

Felhasznált irodalom

Bartlett Djurdja, Ideológia és viselet. In. Öltöztessük fel az országot, szerk. Simonovics Ildikó, Valuch Tibor, 2009, Budapest, Argumentum Kiadó.

Guthy Böske, Harmincnyolc modell egy divatbemutatón, Színházi Élet, 1934.március 11.,12. szám, 83.

Simonovics Ildikó, Rotschild Klára: A vörös divatdiktátor, 2019, Budapest, Jaffa Kiadó.

[1]„Egy új szalon kollekcióját láttam. Olyan kollekciót, amelynek minden egyes ruháját teljes felelősséggel merném ajánlani a legjobb ízlésű és legkitűnőbb öltözködésű asszonynak is. A pesti asszonyok különösen, akik megszokták, hogy jó szalonból öltözködjenek, nagyon igényesek. Nagy merészség volt tehát ma egy teljesen új szalónnak (sic!) olyan kollekcióval kijönni, amely azoknak az asszonyoknak készül, akik csakis haute couture-modellt viselnek. De Rotschild Klára merész volt.”