Köllő Kata: Szabadulás az egérfogóból

Ibsen: Nóra / Indoor - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
kritika
2021-07-07

A Nórát játszó Nagy Dorottya alakítása sem a babafeleség-elméletre épül, a Helmerrel (Bokor Barna) való viszonya sem ezt tükrözi. Másfajta alá- és fölérendeltség mutatkozik meg kettejük kapcsolatában: a végtelen kiszolgáltatottság, amit Nóra ideig-óráig megpróbál jókedvvel, játékossággal elfedni talán még önmaga előtt is.

„Azzal, hogy ezt a nevet adtam [mármint a darab címében], az volt a szándékom, hogy jelezzem, Heddát, mint személyiséget, inkább apja lányának kell tekinteni, mintsem a férje feleségének”, nyilatkozta Henrik Ibsen a Hedda Gabler című darabja címszereplőjéről. Felidézve Keresztes Attila marosvásárhelyi Ibsen-sorozatának első (Hedda Gabler) és harmadik (Nóra) előadását (a közbeeső A nép ellensége ez alól most kivétel), megállapítható, hogy Keresztes rendezői láttatásában a két női főhőst Hedda Ibsennek és Nóra Ibsennek kellene nevezni. A mindkét figurára jellemző hangsúlyos apakomplexus ugyanis mintha Ibsenre tevődne át – erre konkrét utalás is van az előadásokban –, és hát, valljuk be, a maga korában a szerző is ugyanolyan zavarba ejtő volt a kortársai számára, akárcsak az általa megalkotott két figura, Hedda és Nóra. Jogos lehet tehát az asszociáció, kissé sarkítva azt is sugallja ez a portré-párhuzam, hogy a két darab főhőse a szerzőn „kéri számon” ezt az apafüggőséget, de, ha engedékenyebb szeretnék lenni, az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak a szerző előtt hódolnak a halhatatlanságukért.

Marosvásáhelyi Nemzeti Színház: Nóra. Fotók: Bereczky Sándor.

Több közös pontja van a két előadásnak. Az egyik – és talán a legfontosabb – az imént említett Ibsen-apaportré. Mindkét produkcióban – a kezdő- és befejező részekben hangsúlyosabban, a továbbiakban mintegy „megfigyelőként” – Henrik Ibsen öregkori fotója kapja a fő hangsúlyt, őt állítja reflektorfénybe a rendező, ő tölti be Gabler professzor és Nóra apjának szerepét. Hedda és Nóra egyaránt hosszú másodperceken át nézi a portrét az előadás konkrét kezdését megelőző pillanatokban. Nem tudjuk, hogy erőt merítenek-e az induló játékhoz, majd végül a személyes történetük lezárási aktusához, vagy pedig egyszerűen egy perc néma csenddel adóznak a „szerző-atya” emléke előtt, hiszen karakterük az ő zsenije által tett szert világhírnévre, az ő „segítségével” törték át a társadalmi korlátokat. Érvényes gesztusnak számít akár egyik, akár a másik változat.

A női sorsot, a nő társadalmi és családi helyzetét boncolgató két rendezést ikerelőadásnak tekinthetjük a díszlet-, és jelmezhasználat, a szereplőgárda, és a dramaturgiai döntések miatt is, utóbbiak Szabó Réka nevéhez fűződnek, aki remekül igazította a két dráma szövegét Keresztes Attila rendezői szándékaihoz. Gyakorlatilag erősen meghúzta mindkét darabot, főleg a Nóra kapott komolyabb beavatkozást. Ebben az előadásban nincs karácsonyi készülődés, „no szeretetünnep”, nincs tarantella, nincs félfelvonásnyi rettegés, hogy Krogstad levele lehetőleg ne kerüljön a postaládába, onnan pedig Helmer kezébe (maga Nóra adja oda neki a levelet), Krogstad (Bartha László Zsolt alakításában) pedig csak egy kétségbeesett, háromgyerekes özvegyember, aki fel akarja nevelni a gyerekeit. Apropó, gyerekek, Keresztes előadásában Helmeréknek három kislányuk, Krogstadnak három fia van, akik szintén megjelennek a színen, a hat gyerekszereplő pedig nagyszerűen megállja a helyét, úgy tűnik, komoly castingot tartott a rendező.

A Szőke Zsuzsi által a Hedda Gablerhez tervezett lecsupaszított, minimalista, ridegséget árasztó tér szinte egy az egyben visszatér a Nórában is, ez pedig minden, csak nem „babaház”. A Nórát játszó Nagy Dorottya alakítása sem a babafeleség-elméletre „épül, a Helmerrel (Bokor Barna) való viszonya sem ezt tükrözi. Másfajta alá- és fölérendeltség mutatkozik meg kettejük kapcsolatában: a végtelen kiszolgáltatottság, amit Nóra ideig-óráig megpróbál jókedvvel, játékossággal elfedni talán még önmaga előtt is. Szelíd lázadása azonban fölülkerekedik és az éveken át elfojtott érzései, saját gondolatai végül felszínre törnek. A jelmezbál után úgy megy körbe-körbe a szobában, akár a kísérleti egerek a ketrecükben, keresve a szabadulás útját és erőt gyűjtve a nagy szembenézéshez. Talán ez a keringés helyettesíti Nóra szédítő tarantelláját, ebben az előadásban ugyanis férj és feleség Mickey egérnek és Minnie-nek öltözve mennek a bálba, nevetséges, óriás egérbábokként látjuk viszont őket. Ritka, kedélyeskedő pillanataiban Nórát nem pacsirtának és mókuskának szólítja Helmer, hanem egérkémnek, logikus tehát a döntés.

Bokor Barnát kimért, karót nyelt, aggodalmaskodó arcot vágó Torvald Helmerként ismerjük meg az előadás elején, aki szigorúan tartja kézben és irányítja „saját tulajdonú” feleségét, vigyázva, hogy egy percig se sérüljön férfiúi és családfői nimbusza. A férfiasság megtestesítője aztán sarokba szorított, rémült egérként viselkedik, miután elolvassa Krogstad levelét, amelyet, ahogy említettem, Nóra önszántából ad oda neki. Gyáva nyüszítését, önsajnálatát csak akkor hagyja abba hirtelen, amikor kiderül, hogy Krogstad visszaküldi az adóslevelet.

Nagy Dorottya alakítása az előadás második felében válik izgalmassá. Lassan érlelődik meg benne az elhatározás, hogy nincs tovább: vagy felvállalja, hogy kilép ebből az önmaga által is elfogadott/felállított egérfogóból, és sérülten ugyan, de szabadon lép az önmegvalósítás/önmegismerés útjára, vagy pedig örökre lezárul előtte minden lehetőség. Kétségek közt őrlődik, gyors lefolyású, kemény önismereti tanfolyamon megy át röpke félóra alatt. A férjével és végső soron az apjával való „leszámolás” pillanatai kitágulnak, ez nem csak nekik, hanem nekünk is szól, a társadalom tagjainak. „A ti bűnötök, hogy nem lett belőlem semmi”, mondja a közönséggel szemben állva, majd végig így folytatja le élete első, komoly beszélgetését Torvaddal. Aztán dönt. Elmegy. Előtte azonban még percekig áll a kijárat előtt és kétségbeesetten nézi a három kislányt, akik időközben felsorakoztak a szemben lévő fal mellett és várják a végkifejletet. „Elment”, mondja végül a legnagyobbik, és tekintve anyjával szembeni addigi magatartását – távolságtartó, mobiltelefonja mögé „bújva” folyton figyeli Nórát –, világossá válik, hogy ő veszi át a helyét. És talán ő lesz a következő áldozati egérke.

A két főszereplőt – Nagy Dorottyát és Bokor Barnát – leszámítva a szereposztás többi tagja visszaköszön a 2017-ben bemutatott Hedda Gablerből, Bíró József (dr. Rank–Brack bíró), Kádár Noémi (Kristine Linden–Elvstedné), és Biluska Annamária (Anne-Marie–Berte) valamelyest csapdahelyzetbe kerülnek, az ő Nóra-beli karaktereik ugyanis mutatnak némi hasonlóságot a Hedda Gablerben játszott szerepeikkel, erre jelmezük is ráerősít (mindkét előadás jelmeztervezője Jeremias Bianca Imelda). A legfeltűnőbb például a Rank doktort–Brack bírót játszó Bíró József nevetséges tütüje és fekete, csipkésszélű térdharisnyája, ez a két ruhadarab mindkét előadásban megjelenik, a Heddában a „kanbuliban” ölti magára, a Nórában pedig a jelmezbálban, de más kapcsolódási pontok is léteznek, tehát nyilvánvaló a szándékosság.

Ibsen-sorozatot említettem írásom elején, a bemutatók dátumai szerint – Hedda Gabler 2017, A nép ellensége 2019, Nóra 2021 – Keresztes Attilában kétévente érlelődik egy-egy Ibsen-darab. A sorozat első és második előadásáról már jelentek meg kritikák, ezért most csak a legfrissebb bemutatóra tértem ki részletesen, de nagyra értékelem az előző kettőt is, erős produkciók mind a színészi játék, mind pedig a rendezői koncepció következetessége, letisztultsága miatt.

S ha már azt írtam fentebb, hogy Keresztes a női sorsot, a nő társadalmi és családi helyzetét boncolgatja a Hedda Gablerben és a Nórában, akkor hozzáfűzném, hogy találunk példát erre a szándékra a sorozat második előadásában, A nép ellenségében is. Katrine Stockmann figurája egyesíti magában a gyerekeit és férjét szerető családanyát–háziasszonyt és a dolgozó, tevékeny (tanár)nőt, aki végül akkor is a családjával, férjével marad, amikor a helyzetük kilátástalan lesz.

Eljátszottam a gondolattal, hogyan tudnám egy mondatban összefoglalni ezt a három női sorsot, hogyan alakul a nő „fantomképe” a három darabban, nyilvánvalóan önkényes sorrendet tartva, nem véve számításba a drámák születésének évszámait, amely szerint a Nóra íródott a legkorábban (1879), ezt követi A nép ellensége (1882), majd a Hedda Gabler (1890). Kissé sarkítva tehát: míg Hedda az öngyilkosság mellett dönt az őt körülvevő férfiak miatt, addig Katrine beáldozza magát, Nóra viszont már kilép az őt korlátozó kötelékből.

Van még mit megmutatni az ibsen-i életműből, találgatom, mi lehet a következő.

Mi? Ibsen: Nóra/ Indoor

Hol? Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Kik? Rendező: Keresztes Attila. Szereplők: Bokor Barna (Torvald Helmer), Nagy Dorottya (Nóra Helmer), Bíró József (Dr Rank), Kádár Noémi (Kristine Linde), Bartha László Zsolt (Nils Krogstad), Biluska Annamária (Anna-Marie), Jeremiás Hanna, Ferenczi Toth Hanna, Ferenczi Toth Ágota (Helmerék gyermekei), Timár Milán Péter, Kostyák Péter, Kostyák Benedek (Krogstad gyermekei)

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.