Fodor Zoltán és Kulcsár Noémi is irodalmi forrásból merített legújabb bemutatójához. Fodor választása a modern magyar líra egyik korai alapkötetére esett, a Te meg a világban Szabó Lőrinc a legújabb kor emberének identitáskeresését hangosítja ki. Kulcsár Noémi folytatja megkezdett Shakespeare-adaptációinak a sorát, ezúttal az írói pálya vége felé született színművel, a Viharral. Míg a líra szabad teret ad a koreográfusnak a költői képek újraalkotásában, addig a színmű kötöttségeket jelent, hisz a koreográfusnak szükségszerűen követnie kell (legalább részben) a táncszínházi hagyományokat, amennyiben egy történetet szeretne elmesélni.

Fodor Zoltán tehát a 120 évvel ezelőtt született Szabó Lőrinc előtt tiszteleg. A Te meg a világban az 1926 és 1932 között született verseiből válogatott a költő. Ezeket a verseket olvasva feltűnik, hogy a briliánsan tiszta, áttetsző értelmű szövegek valójában belső ellentmondást hordoznak, mintha megkettőzött én folytatna bennük dialógust, vitázna egy vágyott, de valójában föltárhatatlan igazság megérintésének reményében. Ez a kettőzött én hol közel csúszik, szinte már egy, hol pedig belső lélekmagra és külvilágra polarizálódik. Fodor Zoltán koreográfiájában hat nő és egy férfi táncolja végig e relációkat. Fodor táplálkozik a Szabó Lőrinc-i hangulatokból és képekből, a tánc azonban nem válik illusztratívvá, a színpadi események a koreográfia belső törvényszerűségeinek engedelmeskednek. A vezérelv egyrészt a térbeliség, az egymáshoz való térbeli kapcsolódások módja, másrészt egy belső érzelmi töltet, egy lelkiállapot kivetítése, mely elsősorban a hat táncosnő révén jut kifejezésre a színpadon.

Inversedance – Fodor Zoltán Társulat: Te meg a világ. Fotó: Kaszner Nikolett.

Bár szürkés színű ruháik finoman különbözőek, alapvetően egyformának hatnak a (titkárnősen, masnisan) elegáns, hosszú, mindent takaró öltözetek. Mégis elég egyetlen mozdulat, s combnyakig nyílik az oldalhasíték, s a táncos egyszeriben szinte meztelen. Veréb Dia nőknek készített rafinált öltözékeivel ellentétben a férfi táncos fekete ruhája nem tartogat meglepetéseket, egyszerű, ha úgy tetszik, funkcionális. Egy második bőr. Clark David Bonus Ortega tánca szenvedélyes, de nem manírosan túlfűtött. Érzelmekkel teli, mégis kontrollált. Egy olyan ember tánca, aki kint is és bent is van egyszerre, és ezt az egyensúlyt igyekszik tartani. Még a csavarodásai és a fordulatai is precízen mértékletesek! Ő a koreográfia motorja. Fodor Zoltán jó érzékkel juttatja érvényre a mozduló testekben a szoborszerűséget, ezt elsősorban a világítás révén teheti meg, mely a testet nem befejezettségében, kész-ségében mutatja, hanem sejtelmes torzóként, ami része az egésznek, kiemelés az egészből. Azon túl, hogy ettől roppant izgalmassá válik a látvány, közelebb kerülünk a Te meg a világ-kötetet átható gondolatisághoz is.

Inversedance – Fodor Zoltán Társulat: Te meg a világ. Fotó: Kaszner Nikolett.

Míg a kezdő képen a hat táncosnő s a férfi táncos egy egységként, testként mozgó lényként van jelen, addig az előadás változatos formáit mutatja az egy-en belüli ellentéteknek, feszültségeknek, széthúzásoknak, alá és fölé rendeléseknek, elhatárolódásoknak. Ez utóbbi, az elhatárolódás térben is manifesztálódik egy kb. derék magas paraván formájában. Fodor Zoltán ihletett táncszövete sűrű anyag. Megjelenik benne a modern ember identitása, a világhoz, az istenihez (és a nőkhöz) fűződő kapcsolata. Van benne hidegség és távolságtartás, de valamiféle idealista megértés- és tudásvágy is, a belső kiegyezésre való hajlam. Az én lázadása mindennel szemben, ami nem én. Az én jogai és igazsága az életben és a szerelemben, a Semmiért egészen alapvetése. Bár az előadásban elhangzik Az Egy álmai című vers, mely további segítséget nyújthat a nézőnek, de a mozgásanyag, a képek, s a remek táncosok önmagukban is olyan kifejezően interpretálják a Te meg a világ gondolatiságát, hogy a vers a tisztán táncos megfogalmazásmód érdekében akár el is hagyható.

Kulcsár Noémi Tellabor: Vihar. Fotó: Kaszner Nikolett.

Kulcsár Noémi Tellabor ismét Shakespeare-adaptációt rendezett, ezúttal a Vihart. A történet ismerete igencsak megkönnyíti a néző dolgát, mondhatni, elengedhetetlen a koreográfusi szándék megértéshez, vagy legalább a megsejtéshez. A színen egyszerre vannak jelen a szereplők: Prospero, Miranda, Caliban, Sycorax, Antonio, Alonso és Fernando. Kulcsár Noémi csak részben „táncszínházasítja” a történetet. Hiába keressük a Vihar meghatározó jeleneteit, azokat éppenhogy csak jelzés szinten rakja elénk a koreográfus. Leginkább talán olyan érzése lehet a nézőnek, mintha Prospero gondolatainak képi kivetülései közt járkálna, vagy visszaemlékezésit hallgatná. Míg a háttér homogenitását egy elnyújtott, térbe helyezett sík forma töri csak meg (mely a hajótöröttek szigetét reprezentálja), addig a világos, árnyaktól súrolt tánctérbe beleolvadnak a világos homokszínű ruhák. Közülük egyetlen világos orgonalila tunika tűnik ki színével. A szereplőket nem könnyű beazonosítani. Prospero (Csere Zoltán) és Miranda (Hajszán Kitti) kivételével sokáig csak találgatni tudok. A táncosok (Bányai Mirjam, Csere Zoltán, Hajszán Kitti, Túri Lajos Péter, Deák Kristóf, Kovács Mátyás, Engelmann András) csoportként hajtják végre a mozdulatsorokat, az azonos mozdulatsorok egyenlőségjelet tesznek közéjük, olyan embernek mutatják őket, akik – függetlenül származásuktól, addigi életüktől – egyformán játékszerei, kiszolgáltatottjai a természetnek, a sorsnak, önmaguknak. Identitásuk bizonytalan. Miközben a csoport állandó mozgásban, sodródásban létezik, addig a mágikus hatalmú Prospero olykor tűnődve meg-megáll. Kitüntetett szerepe nyilvánvaló, ő nyitja a darabot, fényes tintával ő ró föl szöveget először a sziget alakú háttérfalra. Összegezve: a Shakespeare által megrajzolt erővonalak mentén bontakozik ki alakja. Ehhez igazodik Miranda és Prospero kettőse is, melyben egy gyengéd, óvó, atyai és egy tiszta, engedelmes gyermeki  tónus mutatja magát. Ezen a ponton ki kell emelni a zene atmoszférateremtő erejét: finom csilingelésekkel, távoli morajlás hangjaival idézi meg a természetet, a vizet, madárhangokat, furcsa sterilitásával mégis kioltja az életet, és nem marad számunkra más, mint az élet torz tükörképe, s egy bestiális, konokul berregő, gépies „tuctuc” zene.

Kulcsár Noémi Tellabor: Vihar. Fotó: Kaszner Nikolett.

A darabot összetartó kohéziós erő gyenge volta miatt a szüzsét nem ismerő néző egészen elveszhet a történetben, s feltehetően annyi esik csak le neki, hogy egy vadember megerőszakolt egy lányt, akinek mozdulatai levegősek, tiszták, aki épp csak egy halvány árnyalatát engedi megmutatkozni érzékiségének. Az erőszak megtörténtét a sziget-háttér vörösre színeződése hivatott kifejezni. A többiek a háttérből figyelnek, senki nem avatkozik közbe. Prospero sem.

Kulcsár Noémi Tellabor: Vihar. Fotó: Kaszner Nikolett.

Aztán éles váltás következik, a darab kifordul medréből. Egy divatbemutató keretében felvonulnak előttünk a szereplők, immár a szerepüknek megfelelő jelmezben. Ha lehet, még tovább halványodik az a vékonyka identitás, melynek bátortalan megnyilatkozásait az első részben még nyakon csíphettük. Ezt a kortárs színpadon lyukasra koptatott toposzt Kulcsár Noémi egyáltalán nem szervesíti a darab egészébe. Az haute couture jellegű, fényes, metálos csillogású ruhák seregszemléjén – akárcsak a manökenek – mindenki tapsikolással mond köszönetet (valamiért) és üdvözli (valamiért) a nem látható tervezőt, aki persze ezúttal nem siet be a színpadra, hogy vállon ölelje a legszebb modellt, majd fényében fürdőzve fogadja a közönség tetszésnyilvánítását. Ehelyett a szereplők udvaritánc-imitációba kezdenek, Sycorax pedig megfeddi fiát, Calibánt a történtekért. Emlékezetes jelenet, mikor mindezek után Prospero Mirandával a karján előre sétál. Miranda minduntalan apjára néz, de amikor az viszonozza a pillantást, a lány elkapja a tekintetét. Majd az apa simogatni kezdi az arcát, mire a lány elhúzza a fejét. Ekkor már a többiek is körbeállják, s csak simogatják, simogatják…

Számomra nem vált világossá, mi Kulcsár Noémi célja ezzel a fonák Viharral, melyben senki sem olyan jó, senki sem lesz jellemesebb, és senki sem uralja a természet erői fölött álló mágusként a sorsok irányítását. Milyen világ az, melyben Miranda és Fernando egymástól irtózik? Ellenben Miranda és Caliban csipődobálva ropja a rumbát (vagy legalábbis valamelyik latin táncot)? Értékcsökkent világ? Vagy realista? Vagy szemtelenül profán? Vagy… az avatarok világa? (Hogy a toposzoknál maradjunk…) Kulcsár Noémi prózai színházba való anyagot próbált táncszínházi keretek közt földolgozni, s ha hajótörést nem is szenvedett, de a teher ki-kibillenti a hajót.

Mi? Inversedance – Fodor Zoltán Társulat: Te meg a világ

Hol? Nemzeti Táncszínház

Kik? Táncolják: Bódi Bianka, Dowidat Sára, Clark David Bonus Ortega, Paláncz Daniéla, Petrőcz Cintia, Chiara Alessandro, Yun Ju Huang. Zene: Gergely Attila. Díszlet: Rákay Tamás. Jelmez: Veréb Diána. Dramaturg: Juhász Károly. Koreográfus: Fodor Zoltán.

Mi? Kulcsár Noémi Tellabor: Vihar

Hol? Nemzeti Táncszínház

Kik? Táncolják: Csere Zoltán (Prospero), Túri Lajos Péter (Caliban), Deák Kristóf (Antonio), Kovács Mátyás (Alonso), Engelmann András (Fernando), Hajszán Kitti (Miranda), Bányai Mirjam (Sycorax), Horváth Attila (Ariel). Dramaturg: Cseh Dávid. Jelmez: Bati Nikolett. Látvány: Kulcsár Noémi, Csere Zoltán. Zene: Szabó Sipos Ágoston. Koreográfus: Kulcsár Noémi.

Facebook Comments