Rachel Merrill Moss: Tóbiás a Negyvenkettedik utcában

Zsidó színházak New Yorkban: múlt és jelen
2021-09-08

Annak ellenére, hogy a kifejezetten zsidó helyi színházak New Yorkban manapság sokkal kisebb számban vannak jelen, mint a metropolisz dicsőséges jiddis színházi múltjában, máig városszerte érzékelhető a zsidó és jiddis színház befolyása és az irántuk való érdeklődés. Még New York régi „Jiddis Broadway”-ének nyomai is fellelhetők azok számára, akik tudják, hol kell keresni. A Második sugárút mentén számos egykori színházépület visel a szépreményű kezdetekre emlékeztető feliratokat – mi több, még maga a Második sugárút egy része is egyfajta jiddis színházi Hírességek Sétányaként funkcionál: járdalapba süllyesztett bronzcsillagok hívják fel a járókelők figyelmét a környék múltjára. Ma New Yorkban továbbra is működnek specifikusan zsidó színházak, amelyek alkotó munkájukhoz a város gazdag történelméből merítenek inspirációt.

Alig több mint egy évszázada New York a zsidó színházi élet világszerte jelentős, virágzó központja volt. A 19. század végén és a 20. század elején a kelet-európai zsidóság egyre nagyobb számú bevándorlásával a jiddis színház rövidesen meghatározó erővé nőtte ki magát Alsó-Manhattan kulturális életében. Ezzel a zsidó kulturális terjeszkedéssel összhangban New York a nemzetközi jiddis színházi turnék fontos állomása lett, és saját jogán is zsidó színházi központtá vált számos ilyen profilú teátrumával, köztük a Grand Street Theaterrel, a Yiddish Art Theaterrel és a Yiddish Folks Theaterrel. A 20. század elejére New York a globális jiddis színházipar néhány legnagyobb nevének volt szülő- vagy fogadott hazája, mint a színházi impresszárió, Maurice Schwartz; az aprócska termetű színházi- és filmsztár, Molly Picon; Sara és Jacob Adler jiddis színházi reformerek, vagy Luba Kadison, a Vilna Troupe egykori tagja, aki később az amerikaiak új generációját tanította a jiddis közösségről, és vezette be a jiddis színházba – hogy csak néhányat említsünk közülük. Az 1920-as évekre a New York-i zsidó színházkultúra felért a csúcsra: a „Jiddis Színház Aranykora” a produkciók, a jegyeladások és a kulturális-intellektuális élet meghatározó hajtóereje volt szerte a Lower East Side-on. 1925-re a Lower East Side fő ütőerének számító és több mint egy tucat jiddis színháznak otthont adó Második sugárútra városszerte „Jiddis Rialtó”-ként vagy „Jiddis Broadway”-ként hivatkoztak: előadásai évenként összesítve több százezer nézőt vonzottak.[1]

A második világháború után az amerikai zsidóság egyre inkább asszimilálódott, és ezzel a New York-i zsidó színház hőskora is véget ért. Vagyis inkább új korszakba lépett, amelyben a „zsidó” megjelölés mellőzötté vált az átfogóbb besorolások javára, míg a zsidó színészek, színpadi szerzők, producerek, rendezők, díszlet- és jelmeztervezők a jól menő New York-i színházi szcénában – többek között a Broadwayn – dolgoztak tovább. A század közepén olyan zsidó művészek tevékenykedtek itt, mint például Richard Rodgers, Oscar Hammerstein, Jerome Robbins, Paddy Chayefsky, Leonard Bernstein vagy Stephen Sondheim. Az 1950-es évek színházi produkcióinak jelentős részét nem nevezték kifejezetten zsidónak, ezek inkább a háború utáni amerikai identitás kérdéseinek és eszméinek biztosítottak teret – úgymint a rasszizmus és az etnikai identitás – a holokauszt utáni világ és a széleskörű asszimiláció új realitásai között. Ennek ellenére továbbra is voltak népszerű amerikai előadások, amelyeket „zsidóként” fogadott be az amerikai zsidó közönség. Ahogy a színháztudós Henry Bial hangsúlyozza Acting Jewish: Negotiating Ethnicity on the American Stage and Screen című, 2005-ben megjelent könyvében, a zsidó jelleg nem veszett ki az amerikai előadó-művészetből, inkább csak beolvadt az amerikai mainstream kultúrába, ugyanakkor a Bial által „kettős kódolásnak” nevezett módon ehhez gyakran a zsidó kultúraértés hozzáadott rétege társult. Más szavakkal: a zsidó közönség továbbra is észlelhette egy-egy előadás zsidó jellegét, tematikáját, áthallásait, még ha maga a produkció már nem is volt olyan feltűnően zsidó.

Hegedűs a háztetőn, r.: Joel Grey, Folksbiene Társulat. Fotó: Matthew Murphy

Noha a zsidó színházak fénykora New Yorkban véget ért, a folytonosság sem intézményi, sem művészi értelemben nem szakadt meg.. Példának okáért a Yiddish Artists and Friends Actors’ Club az Egyesült Államok első színházi szakszervezetének, az egykor virágzó Hebrew Actors’ Unionnek (1888–2005)[2] az oldalhajtásaként 1936-os alapítása óta, azaz jelenleg nyolcvanöt éve folyamatosan működik. Ami a színházakat illeti, a mind a mai napig működő zsidó társulatok legfontosabb példája New Yorkban az 1915-ben alapított National Yiddish Theatre Folksbiene (NYTF), amely a leghosszabb időn át megszakítás nélkül alkotó jiddis színházi társulat a világon, és alighanem New York legrégebb óta folyamatosan működő színháza is egyben.[3] Az alapításakor a The Workman’s Circle (Der Arbeter Ring) kulturális szervezet támogatását élvező Folksbiene előadások széles választékát állítja színpadra – a musicaleket és zenés darabokat előnyben részesítve a prózai színházzal szemben –, egyaránt merítve az eredetileg jiddis nyelven írt művekből és új jiddis fordításokból. Színházuk küldetése saját bevallásuk szerint „a jiddis tapasztalat ünneplése az előadó-művészeteken keresztül, a gazdag kulturális örökséget olyan, új és érdekfeszítő módokon közvetítve, amelyek áthidalják a társadalmi és kulturális különbségeket”.[4] Barátságos, 360 férőhelyes színházukban bemutatott sokszínű és megnyerő produkcióik kifejezetten alkalmasnak mutatkoznak erre a feladatra: kellemes és közérthető zenei és látványvilágukkal mindig új és egyre vegyesebb közönséget toboroznak a jiddis kultúrának. Székhelyük helyileg a Battery Parkban, Manhattan szigetének déli csücskében található: a Folksbiene társulata osztozik az épületen a zsidó múzeummal és a holokauszt-emlékművel (Museum of Jewish Heritage – A Living Memorial to the Holocaust) – ez a társbérlet lényegében a háború előtti zsidó kultúrától a holokauszton át napjainkig tartó történeti folytonosságot szimbolizálja. Évi összesítésben a színház átlagosan százezer látogatót vonz[5] a jiddis kultúra elhivatott rajongóitól az általában vett érdeklődő színházlátogatókig; az előadásokat angol és orosz nyelven feliratozzák.

New York másik kortárs zsidó színháza, a New Yiddish Rep szintén sajátos látásmóddal rendelkezik. A repertoárjukon drámák (nem zenés darabok) szerepelnek jiddis világpremierektől jiddis klasszikusokon át az amerikai klasszikusok jiddis verzióiig. Előadásaikat angol nyelven feliratozzák, a Folksbienéhez hasonlóan azzal a szándékkal, hogy minél szélesebb közönséget vonzzanak; magukat is többnyelvű színházként határozzák meg. Figyelemreméltó újabb produkcióik között találjuk kanonizált amerikai művek, úgymint Arthur Millertől Az ügynök halála (Toyt fun a Salesman) vagy Clifford Odetstől az Awake and Sing! (Ébredj és Énekelj!; Vakh oyf un Zing!), akárcsak Samuel Beckett egzisztencialista klasszikusa, a Godot-ra várva (Vartn af Godot) jiddis verzióját. Az ügynök halála és a Godot-ra várva előadásai dinamikus ellenkommentárt nyújtanak a 20. század közepi asszimilációs fordulathoz, amelynek idején maguk a darabok születtek. Jiddis nyelvű előadásuk specifikusan zsidó lencsén keresztül juttatja érvényre a művek egzisztenciális és amerikai univerzalizmusát, egy új, 21. századi feldolgozás árnyalatát adva a „zsidó” alapanyaghoz.

Szintén a jiddis színházi társulatok közé tartozik – noha nincs állandó játszóhelye – a Congress for Jewish Culture (CJC). Nemzetközi, jórészt amerikai és azon belül is New York-i művészekből és tudósokból álló tagságával a CJC általában a kulturális életben, de a zsidó ünnepi alkalmakra szánt produkciók terén egyaránt aktív. Még a Covid ideje alatt is rendeztek egy online „Jiddis Kulturális Szédert” a 2021-es Pészah idején, és 2020 decemberében színpadra állították a Dybbuk a távolságtartási intézkedésekhez igazodó, jiddis verzióját (angol felirattal és audionarrációval) a legendás színdarab 100. évfordulójának megünnepléseként. Kulturális és ismeretterjesztő programjaik nagy része online is elérhető.[6]

Az utóbbi évek legjelentősebb eseménye a New York-i, kimondottan zsidó színházi szcénában a Hegedűs a háztetőn jiddis nyelvű előadása volt (Fidler afn dakh) a Folksbiene társulatától. Noha a 2018-as bemutató fogadtatása eleinte nem a legkedvezőbben alakult, az előadás az eredeti mű nyilvánvaló népszerűségének köszönhetően végül mégis nagy tömegeket vonzott. De ami csak egy újabb felkapott Folksbiene-produkciónak indult – jóllehet a hírverésben valószínűleg a Broadway-sztár rendező, Joel Grey személye is közrejátszott –, az hamarosan valami sokkal nagyobbá nőtte ki magát: a sajtóvisszhang egyre duzzadt, és az 1964-es musical ebben a sajátos felfogásban valami igazán lényeges többlettartalommal lett gazdagabb. A kritika többnyire a darab nosztalgikus varázsát emelte ki, ami, noha nyilván erősen romantizálva, mégis kiváltotta a kellő hatást a New York-i színházlátogató közönségnél. A produkciót nem egyszerűen a Hegedűs a háztetőn egy újabb remekül kivitelezett előadásaként dicsérték: a jiddis nyelv használata által a szirupos, „schmaltzy” musical a zsidó eredetmítosz státuszára emelkedett. Hitelesebbnek érződött, közelebbinek Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesemberéhez, amelynek történetei a musical alapjául szolgáltak, ugyanakkor jobban tükrözte az askenázi amerikai zsidók háború előtti elszármazásának történetét, akik szintén egy jiddisül beszélő óhazából, az „alte heym”-ből jöttek az új világba. Hasonlóan a New Yiddish Rep átfordító gesztusához, amikor kanonizált, múlt század közepi angol nyelvű darabokat adtak elő jiddisül, a Fidler afn dakh ledöntötte a falat Sólem Aléchem világa és a mai, sokszínű New York City között. Ahogy Rebecca Kobrin és David Shneer írták, az előadás performatívan mintegy felölelte még a Brooklynban elszórtan és elzárkózva élő, jiddisül beszélő haszid közösségeket is, amelyek tagjai nem nagyon lógtak volna ki az előadás szereplői közül.[7] Az elképesztően népszerű előadás egyben mélyről visszhangozta New York jiddis színházi múltját is.

A Folksbiene jiddis Hegedűsével eredetileg korlátozott szériát terveztek (az előadásokat 2018. július 4-étől augusztus 12-éig tűzték ki), de a hatalmas érdeklődés miatt ezt az időszakot később négyszer hosszabbították meg: a darabot végül öt hónapon keresztül folyamatosan játszották. És ami ezután történt, arra még nem igazán volt példa: az előadás a belváros mélyének Battery Park-i kicsiny színházából felkerült egy manhattani off-Broadway színházba egy teljes évadra. A Negyvenkettedik utcai, 499 férőhelyes Stage 42 tűzte műsorára, ahol a Fidler afn dakh végül 11 hónap alatt (2019. február 22. és 2020. január 5. között) 375 előadást ért meg, és ezzel a Stage 42 leghosszabb időn át műsoron tartott darabjává vált.[8] A Folksbienét korábban már többször jelölték az Off Broadway Alliance és a Drama Desk díjaira, de egyszer sem nyert. A Fidlerrel azonban a színház 2019-ben a legjobb felújított musical kategóriában elnyerte a Drama Desk, az Outer Critics Circle és az Off Broadway Alliance díjait, a Tevje szerepét alakító Steven Skybellt Lucille Lortel-díjjal jutalmazták, valamint a New York-i Színikritikusok Köre a Spectral Citation Awarddal ismerte el az előadást.

Időközben más városi intézmények is teret adtak annak az ügynek, hogy New York gazdag zsidó színházi öröksége megőrződjön, fennmaradjon az emlékezetben, és újjáéledjen: ilyen esemény volt például a Museum of the City of New York 2016-os kiállítása, a New York’s Yiddish Theater: From the Bowery to Broadway, amelynek megrendezésében partnerként a Folksbiene, a National Yiddish Book Center és a YIVO Institute for Jewish Research is részt vett.[9] Ezen felül zsidó szerzők darabjai, zsidó művészek által színpadra állított és előadott, zsidó témákra fókuszáló színházi művek továbbra is jelentős helyet foglalnak el a gazdag New York-i színházi életben: a kísérleti off-off-Broadway-műhelyektől a Negyvenkettedik utca népszerű színházaiig és magáig a Broadwayig mindenütt jelen vannak a színpadokon. A közelmúlt ünnepelt produkciói közé tartozott Josh Marmon Bad Jewsa (2015), Itamar Moses és David Yazbek The Band’s Visitje (2016) és J. T. Rogers Oslója (2017), hogy csak néhányat említsünk a nagyobb ívű produkciók közül, amelyek ebbe a tágas kategóriába sorolhatók.

Az írás a Színház folyóirat felkérésére készült, fordította Pikó András Gáspár.

 

 

[1] „New York’s Yiddish Theatre: An American Story”, Yiddish Book Center, 2014, online: https://www.yiddishbookcenter.org/language-literature-culture/heft-notebook/new-york-yiddish-theater.
[2] A Hebrew Actors’ Union alapítása is New Yorkhoz köthető. További információkért l. https://ruthrubin.yivo.org/exhibits/show/a-day-at-the-museum/item/2918; https://archives.cjh.org/repositories/7/resources/554.
[3], Richard F. SHEPARD – Vicki GOLD LEVI, Live & Be Well: A Celebration of Yiddish Culture in American from the First Immigrants to the Second World War (New Brunswick, NJ: Rutgers University Press, 2000), 56.
[4] National Yiddish Theatre Folksbiene, „Mission”, https://nytf.org/about-us/.
[5] Ez a becslés a Folksbiene honlapjáról származik: https://nytf.org/about-us/.
[6] A lista itt található: http://congressforjewishculture.org/news-events/.
[7] Rebecca KOBRIN – David SHNEER, „How Jewish Can One Fiddler Be? Reflections on the Folksbiene’s Fidler afn dakh”, Digital Yiddish Theatre Project, 2018. augusztus 2.
[8] A New York-i befejezés után a darab turnéra indult Ausztráliában, l. https://www.nytimes.com/2019/10/22/theater/broadway-oklahoma-revival-yiddish-fiddler-closing.html.
[9] A kiállítással egy időben egy album is megjelent: New York’s Yiddish Theatre: From Bowery to Broadway, szerk. Edna NAHSHON, New York: Columbia University Press, 2016.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.