Bazsányi Sándor: Saját nyelv

2 in 1 kritika: Bartók Kamaraszínház: Nincstelenek; Forte Társulat, Szkéné Színház: Akár Akárki

Dúskál a nincsben – ezt a címet adtam évekkel ezelőtt a Nincstelenekről szóló kritikámnak. Mármint hogy itt tényleg nincs más, csak a nincstelenség. A nincs van. Amennyiben a regényíró Borbély Szilárd önmagával és olvasóival kegyetlen nyelven, a pátoszmentes komorság, az örömtelen játékosság és az önkínzó irónia lidérces alakzatait halmozva dúskál abban a fullasztó világtapasztalatban, amelynek…

Szoboszlai Annamária: Ahol a zsírfecskék repülnek

Bozsik Yvette Társulat: Tayos – Nemzeti Táncszínház      

A Nemzeti Táncszínház most hideg. Nagyon. Bozsik Yvette legújabb darabjának, a Tayos-nak számos látogatója sem tudja belehelni. Egy hölgynéző ugyan az előadás előtt figyelmeztető kérdéssel céloz a várható hőmérsékletre, valahogy mégsem hiszek benne, hogy a Táncszínházban meg találnék hűlni. Mesebeszéd. Merészen leadom a kabátot, sálat. Bízom. Hamar kiderül, hogy hiba volt, mert bent a cipőm…

Gabnai Katalin: Kábulatban

K utazásai - a Vígszínház és a MU Színház közös produkciója

Alakváltó játék ez a majd két óra hosszú, egy részben lefutó ősbemutató. A magában monologizáló kokainszállítmánnyal, vagyis K-val a címszerepben, úgy kezdődik, mint egy kedélyes Rejtő képregény, s mint kortárs orosz prózán átszűrt, pszichedelikus látomás fejeződik be, a hóban kóborló, arany bundájú, transzszilván medvék jelenetével. A költőként is ismeretes, dramaturg szakos Komán Attila Örkény István…

Ady Mária: Álszabadságunk kicsiny körei

Nem lehetetlen lenni – KÁVA Kulturális Műhely és Kerekasztal Színházi Nevelési Központ

El lehet-e sorolni ítélkezés nélkül, mi mindenért érdemes elfogadni egy „nem lehetetlen lenni” világ szűk levegőjét, kisszerű egzisztenciális létfeltételeit? Lehet-e valóban nyitottan rákérdezni erre egy közegben, ahol mindenki érintett, ahol a döntést már százszor meghoztuk, és mindig a létezést választottuk?

Urbán Balázs: Kényszerű terápia

Tok-tok avagy hogy pattog a kocka? – Orlai Produkció

A Tok-tok nem hangutánzó szó, hanem a kényszeres neurózis fedőneve. Merthogy a kényszeres neurotikusok fülének nem kifejezetten kellemes az eredeti kifejezés, így egyikük e játékos hangsorra kereszteli át a betegség elnevezését. Laurent Baffie bohózata egy szakorvosi rendelőben játszódik, ahol a betegek az állandóan elfoglalt sztárpszichiáterre várakoznak. S mivel az orvos csak nem akar megérkezni, az…

Új e-dráma: Németh Nikolett: Fajankó

Vörös Róbert előszavával

A darab letölthető INNEN. Vörös Róbert: Előszó Németh Nikolett Fajankó című drámájához Ünnep, ha egy új magyar mű születik. Ünnep, ha egy jó magyar mű születik. És igazi ünnep, ha a mű bátor. Mert már ahhoz is bátorság kell, ha valaki darabírásra adja a fejét, erős szívre és bátorságra, ha nemcsak a valódit, de az igazat…

Újratervezés

Nem vész el, csak átalakul

A Színház folyóirat novemberi számában egy szerkesztői üzenetet tettünk közzé, amit rendhagyó módon, a lap megjelenésével párhuzamosan most online is publikálunk. A benne foglaltak ugyanis alapjaiban érintik a szinhaz.net további működését, tartalmát.

Gergics Enikő: Sztálin színháza

A zseni – Katona József Színház

Feszült odafigyelést igénylő és fanyarul vicces előadást nyújt a világhírű színházigazgató és a műkedvelő diktátor magánbeszélgetése.

Karsai György: Beszámoló Vidnyánszky Attila előadásáról

A nemzeti kultúra túlélésének esélyei, A multikulturalizmus legyőzheti-e a nemzeti kultúrát? – Belvárosi Polgári Szalon

Napokon át vívódtam, írjak-e Vidnyánszky Attila előadásáról, amelyet a Fidesz Cukor utcai Belvárosi Polgári Szalonjában, az „Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom” szervezésében tartott. Azért mentem oda e szürreális nevű nőmozgalom rendezvényére, mert a meghirdetett előadás címe (A nemzeti kultúra túlélésének esélyei. A multikulturalizmus legyőzheti-e a nemzeti kultúrát?) felkeltette az érdeklődésemet. Egyszerűen kíváncsi voltam, mit válaszol…

Hangosító 39. – Autobiografikus színház II.

Kozma Zsófia Rebekát, Szántusz Noémi Noyát és Tózsa Mikoltot Gócza Anita kérdezte

A 38. után a 39. Hangosítóban is az autobiografikus színházról lesz szó. Mai vendégeink a Freeszfe első színház és performansz osztályának végzősei: Kozma Zsófia Rebeka (Present Imperfect), Szántusz Noémi Noya (A nagy kacsashow) és Tózsa Mikolt (Isten, haza, konyha – avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn). A moderátor Gócza Anita.

Megjelent az novemberi számunk!

Kapható az újságárusoknál

TARTALOM Üzen a szerk. Újratervezés  Nem vész el, csak átalakul Kritikusdíj Színikritikusok díja 2021/2022  Balogh Gyula, Bóta Gábor, Csáki Judit, Dömötör Adrienne, Gabnai Katalin, Jászay Tamás, Nánay István, Papp Tímea, Stuber Andrea, Turbuly Lilla, Urbán Balázs, valamint Gergics Enikő, Herczog Noémi, Kovács Dezső, Lénárt Gábor és Puskás Panni szavazólapja A világ vége, az taxival 10…

A Színház.NET-en a júniusi szám!

Színház és anyaság / Báb / női alkotók / Demokráciajátékok 2.

► Színház és anyaság ► Báb / női alkotók ► Demokráciajátékok 2.